Isten áll a kormányrúdnál
M. Russell Ballard elder
a Tizenkét Apostol Kvórumából
A parancsolatok és a szövetségek felbecsülhetetlen értékű igazságok és tanok, melyek Sion öreg hajóján találhatóak, ahol Isten áll a kormányrúdnál.
A tavaly októberi általános konferencián felkértem a hallgatóságot, hogy Brigham Young tanácsát követve maradjanak Sion jó öreg hajóján, amely Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza, és kapaszkodjanak két kézzel.1 Azóta örömmel láttam, hogy néhány családtagom és mások is figyeltek, és megkérdezték tőlem: „Mi van Sion ama öreg hajóján, amibe kapaszkodnunk kellene?” Emlékeztettem őket arra, amit Brigham Young elnök mondott: „Sion jó öreg hajóján vagyunk. [Isten] áll a kormányrúdnál, és ott is fog maradni. […] Ő irányít, Ő vezet és utasításokat ad. Ha az emberek fenntartások nélküli bizalommal vannak Istenük iránt, és soha nem térnek el szövetségeiktől, sem Istenüktől, akkor Ő megfelelően vezetni fog bennünket.”2
Mennyei Atyánk és az Úr Jézus Krisztus egyértelműen felszerelte Sion jó öreg hajóját olyan örök igazságokkal, melyek segítenek nekünk tartani az irányt a zavaros vizeken is. Hadd említsek néhányat közülük.
Jézus Krisztus egyházát mindig is élő próféták és apostolok vezették. Bár halandók, és ki vannak téve az emberi tökéletlenségnek, az Úr szolgái sugalmazással segítenek nekünk elkerülni a lelkileg életveszélyes akadályokat, és biztonságban átkelnünk a halandóságon végső, utolsó, mennyei állomásunkhoz.
A velük való közel 40 éves szoros kapcsolatom során személyes tanúja voltam mind csendes sugalmazásoknak, mind pedig mélyreható kinyilatkoztatásoknak, melyek tettre indították a prófétákat és az apostolokat, a többi általános felhatalmazottat, illetve a segédszervezeti vezetőket. Bár sem nem tökéletesek, sem nem tévedhetetlenek, ezek a jóravaló férfiak és nők tökéletesen elkötelezettek az Úr munkájának előmozdítása iránt az Ő irányítása szerint.
És semmi kétség afelől, hogy az Úr vezeti az Ő egyházát élő prófétákon és apostolokon keresztül. Mindig is így végezte a munkáját. Mi több, a Szabadító ezt tanította: „Bizony, bizony mondom néktek: A ki befogadja, ha valakit elküldök, engem fogad be.”3 Nem választhatjuk el Krisztust az Ő szolgáitól. Első apostolai nélkül nem rendelkeznénk első kézből származó beszámolókkal sok tanításáról, a szolgálatáról, a Gecsemáné kertjében átélt szenvedéséről, valamint haláláról a kereszten. Az ő tanúbizonyságaik nélkül nem lenne apostoli tanúságunk az üres sírboltról és a feltámadásról.
Azt parancsolta ezen első apostolainak:
„Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében,
Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, a mit én parancsoltam néktek”.4
Az Úr ezt a megbízást újította meg napjainkban, amikor elhívta Joseph Smitht az egyház visszaállítására, arra elrendelt apostolokkal, hogy kijelentsék az Ő evangéliumát még egy utolsó alkalommal, mielőtt ismét eljön.
Mindig is nehézséget jelentett a világnak, hogy elfogadja az élő prófétákat és apostolokat, azonban ez elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki teljesen megértse Jézus Krisztus engesztelését és tanításait, valamint hogy elnyerje a papság áldásainak teljességét, amely azoknak adatik meg, akiket Ő elhívott.
Túl sokan vélik úgy, hogy az egyházi vezetőknek és az egyháztagoknak tökéletesnek vagy közel tökéletesnek kell lenniük. Elfelejtik, hogy az Úr kegyelme elegendő ahhoz, hogy halandókon keresztül valósítsa meg a munkáját. Vezetőink a legjobb szándékkal is elkövetnek olykor hibákat. Ez nem kizárólag az egyházi kapcsolatokra vonatkozik. Ugyanez történik a baráti kapcsolatainkban, a szomszédainkkal és a munkahelyen, sőt, még a házastársak és a családtagok között is.
Meglehetősen könnyű az emberi gyengeséget keresni másokban. Súlyos hibát követünk el azonban akkor, ha csupán egymás emberi természetét vesszük észre, és figyelmen kívül hagyjuk, amint Isten keze az Ő elhívottain keresztül munkálkodik.
Ha arra összpontosítunk, hogy az Úr miként sugalmazza választott vezetőit, és hogyan ösztönzi arra a szenteket, hogy emberi természetük ellenére is figyelemre méltó és rendkívüli dolgokat vigyenek véghez, ez egy módja lehet annak, ahogyan Jézus Krisztus evangéliumába kapaszkodunk, és biztonságban maradunk Sion öreg hajójának fedélzetén.
A második igazság a szabadítás tervének tana. Joseph Smith prófétán keresztül Isten megadta a Mormon könyvét, a Tan és a szövetségeket, valamint számos további tanítást az egyháznak. Ezek között szerepel a szabadítás tervének ismerete, amely térképet mutat arról, honnan jöttünk, mi a célunk itt a földön, és hová megyünk, amikor meghalunk. E terv egyedülálló, örökkévaló nézőpontból mutatja meg nekünk, hogy Isten lélekgyermekei vagyunk. Ha megértjük, ki Mennyei Atyánk, és milyen viszony fűz bennünket Őhozzá és az Ő Szeretett Fiához, Jézus Krisztushoz, akkor elfogadjuk parancsolataikat, és szövetségeket kötünk Velük, melyek visszavezetnek bennünket az Ő örök színük elé.
Minden alkalommal, amikor egy újszülött gyermeket tartok a kezemben, azon kapom magam, hogy elgondolkodom: „Ki vagy te, kis ember? Mi lesz majd belőled Krisztus engesztelése révén?”
Hasonlóan elgondolkodtató kérdéseket teszünk fel magunknak, amikor a szeretteink elhaláloznak: „Hol vannak? Mit látnak és mit tapasztalnak? Folytatódik vajon az élet? Milyen természetűek lesznek a legbecsesebb kapcsolataink a halottak lelkeinek hatalmas világában?”
Családunknak három unokája is abban a világban van, Sara, Emily és Nathan. Minden egyes unoka eltávozásakor a családunk két kézzel kapaszkodott az evangéliumi igazságokba. Kérdéseinkre vigasz és bizonyosság volt a válasz a Szabadító engesztelése révén. Bár hiányoznak az unokáink, mégis tudjuk, hogy élnek, és tudjuk, hogy ismét láthatjuk majd őket. Mily hálásak vagyunk ezért a lelki tudásért a személyes és családi viharok idején!
Egy másik kulcsfontosságú igazság az egyházban az, hogy Mennyei Atyánk magasztos célból teremtette Ádámot és Évát. Az volt a megbízásuk – és következésképpen a leszármazottaik megbízása is –, hogy halandó testet teremtsenek Isten lélekgyermekeinek, hogy azok megtapasztalhassák a halandóságot. E folyamat révén Mennyei Atyánk a földre küldi lélekgyermekeit, hogy tanuljanak és növekedjenek a földi élet tapasztalatain keresztül. Mivel Isten szereti a gyermekeit, mennyei hírnököket és apostolokat küld, hogy tanítsák őket Jézus Krisztus Szabadítóként betöltött központi szerepéről.
Az évszázadok során a próféták teljesítették kötelességüket, amikor figyelmeztették az embereket az előttük álló veszélyekre. Az Úr apostolainak az a kötelesség adatott, hogy figyeljenek, figyelmeztessenek, és segítő kezet nyújtsanak mindazoknak, akik az élet kérdéseire keresik a választ.
Az Első Elnökség és a Tizenkét Apostol Kvóruma húsz évvel ezelőtt adta ki A család: Kiáltvány a világhoz című kiadványt. Ezt a sugalmazott dokumentumot a következőkkel zártuk: „Figyelmeztetjük azokat az egyéneket, akik megszegik az erkölcsi tisztaság szövetségeit, akik házastársukat vagy gyermeküket bántalmazzák, vagy nem látják el családi kötelezettségeiket, hogy egy napon mindezért felelni fognak Isten előtt. Továbbá felhívjuk a figyelmet arra is, hogy a családok széthullása ősi és újkori próféták által megjósolt csapásokat fog hozni az egyénekre, közösségekre és nemzetekre.”5
Apostolokként ma újra megerősítjük ezt az ünnepélyes figyelmeztetést. Kérlek, ne feledjétek, hogy a parancsolatok és a szövetségek felbecsülhetetlen értékű igazságok és tanok, melyek Sion öreg hajóján találhatóak, ahol Isten áll a kormányrúdnál.
Egy másik fontos tan, amelybe kapaszkodnunk kell, a sabbat napjának megtartása. Ez segíteni fog nekünk szeplőtelenül megtartani magunkat a világtól, fizikai pihenést biztosít számunkra, és minden vasárnap mindannyiunknak megadja az Atyának és a Fiúnak való hódolatból származó lelki felfrissülést.6 Amikor örömünket leljük a sabbat napjában, akkor ez az Irántuk érzett szeretetünk jele is.7
Azon erőfeszítéseink részeként, hogy a sabbatot örömmé tegyük, arra kértük a helyi vezetőket és az egyháztagokat, hogy emlékezzenek arra, hogy az úrvacsora az Úré, melynek az Ő tanításaiban kell gyökereznie, és ezeknek kell annak alapjául szolgálnia. Az úrvacsora szertartásának bemutatása alkalmával újítjuk meg a szövetségeinket, és erősítjük meg szeretetünket a Szabadító iránt, valamint emlékezünk az Ő áldozatára és engesztelésére.
A hódolat ugyanezen lelkületének kell átjárnia a havi böjti és bizonyságtételi gyűléseinket is. Ez az úrvacsorai gyűlés arra szolgál, hogy az egyháztagok röviden kifejezhessék hálájukat, szeretetüket és megbecsülésüket Mennyei Atyánkért, Jézus Krisztusért, valamint a visszaállított evangéliumért, illetve személyes bizonyságot tegyenek ezekről. A böjti és bizonyságtételi gyűlés alkalmat jelent arra, hogy rövid inspiráló gondolatokat osszunk meg, valamint ünnepélyes bizonyságot tegyünk. Ez nem a beszédek elmondásának ideje.
A kisgyermekek az Elemiben, valamint szüleikkel a családi esteken gyakorolják bizonyságuk elmondását, amíg megértik a bizonyság fontos jelentését.
A sabbat gyönyörűségének kihangsúlyozására a közelmúltban fektetett hangsúly az egyház vezetőinek az Úrtól kapott sugalmazás közvetlen eredménye. Az egyházközségi tanács tagjai segítsenek a püspökségnek azzal, hogy hetekkel korábban áttekintik a zenét és a témákat, amelyeket az egyes úrvacsorai gyűlésekre javasoltak.
Mindannyian megáldatunk, amikor a sabbatot szeretet tölti be az Úr iránt otthon és az egyházban. Amikor a gyermekeinket az Úr módján tanítjuk, akkor megtanulják érezni az Ő Lelkét és reagálni rá. Mindannyian vágyunk majd arra, hogy minden vasárnap eljöhessünk az egyházba, hogy vegyünk az úrvacsorából, amikor érezzük az Úr Lelkét. És mindenki, akár fiatal, akár idős, aki nehéz terhet visel, érzi majd a lelki erőt és vigaszt, amely a Mennyei Atyánkról és az Úr Jézus Krisztusról való elkötelezett elmélkedéssel töltött sabbatnapból származik.
Krisztus szerencsére mindig közel van, készséggel várja, hogy segíthessen, amikor segítségért imádkozunk, és készek vagyunk bűnbánatot tartani, és Őhozzá jönni.
Most pedig, amikor mindössze a Sion öreg hajóján megtalálható e néhány igazságon elmélkedünk, maradjunk a fedélzeten, és emlékezzünk, hogy a meghatározás szerint a hajó egy jármű, melynek rendeltetése, hogy valamilyen úti cél felé vigyen bennünket.
Hajónk úti célja az evangélium áldásainak teljessége, a menny királysága, a celesztiális dicsőség, valamint Isten jelenléte!
Isten terve a helyén van. Ő áll a kormányrúdnál, és az Ő hatalmas és erős hajója a szabadítás és a felmagasztosulás felé halad. Ne feledjük, hogy nem juthatunk el oda úgy, hogy kiugrunk a hajóból, és egyedül próbálunk elúszni.
A felmagasztosulás e halandó utazás célja, és senki sem jut el oda Jézus Krisztus evangéliumának eszközei nélkül: az Ő engesztelése, a szertartások, valamint az egyházban megtalálható irányadó tan és tantételek nélkül.
Az egyház az a hely, ahol megismerhetjük Isten műveit, és elfogadhatjuk az Úr Jézus Krisztus kegyelmét, mely megszabadít bennünket. Az egyházban alakítjuk ki az örökkévaló családokkal kapcsolatos elkötelezettséget és itt kötjük meg a szövetségeket, amelyek az útlevelünket jelentik a felmagasztosuláshoz. Az egyház az, amit a papság hatalma hajt előre, hogy átvigyen bennünket a halandóság kiszámíthatatlan vizein.
Legyünk hálásak Sion öreg, de gyönyörű hajójáért, hiszen enélkül csak sodródnánk, magányosan és erőtlenül, kormánylapát és evezők nélkül a gonosz szeleinek és hullámainak erős áramlataiban.
Kapaszkodjatok fivéreim és nővéreim, és hajózzatok tovább a dicsőséges hajón: Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában, és akkor elérjük majd örök úti célunkat. Ez az én bizonyságom és imám mindannyiunk számára, az Ő nevében, akiről Sion öreg hajója a nevét kapta, Urunk és Szabadítónk, Jézus Krisztus nevében, ámen.