Nyomtatásban nem jelenik meg
Hogyan vonatkozik a Szabadító kegyelme rám és a fogyatékossággal élő családtagomra egyaránt
A szerző az Amerikai Egyesült Államokban, Utah-ban él.
Az, hogy egy fogyatékossággal élő nővérrel nőttem fel, időnként megnehezítette az életemet, de mindezek által sokkal közelebb kerültem a Szabadítómhoz.
Fénykép a szerző jóvoltából
Van egy legjobb barátom. Barbarának hívják. Szeretünk filmet nézni és közben énekelni. El szoktunk menni sétálni és megnézzük a templom kertjében a virágokat. Minden este hercegnős történeteket olvasunk. Amikor Barbarával vagyok, önmagam lehetek. Ő nemcsak a legkedvesebb barátom, hanem a nővérem is.
Barbarának cerebrális parézise van, amely állapot testileg és szellemileg is hatással van rá. Nem tud járni, és csövön keresztül tápláljuk. Imád énekelni, de nehezére esik szóban kifejezni az érzéseit és a szükségleteit. És bár Barbara 29 éves, szellemileg egy 2-3 éves gyermekként viselkedik.
Egy hatalmas felelősség felvállalása
Habár Barbara négy évvel idősebb nálam, mindig úgy éreztem, hogy én vagyok a nővére. Az egész családom élete körülötte forog. Ő a nap, mi pedig a körülötte forgó bolygók. Bár néha elképesztő előnyök is származnak a helyzetből – például hogy nem kell sorban állni a vidámparkban –, máskor viszont áldozathozatalra van szükség, például nem tudunk elmenni egyes tevékenységekre, vagy az otthonunkban kell megtartanunk bizonyos eseményeket. Mindennap áttekintjük az időbeosztásunkat, hogy meggyőződjünk arról, valaki mindig gondoskodik Barbaráról és a szükségleteiről.
Hogy segítsünk a szüleinknek gondoskodni róla, a bátyámmal mindketten nagyon korán éretté váltunk. Egészen fiatal korunkban meg kellett tanulnunk felismerni, amikor Barbarának rohama volt, és hogy mi a teendő; hogyan tápláljuk szondán keresztül; hogyan tegyük tisztába és hogyan készítsük elő a gyógyszereit. Bár ez a koraérettség segített, hogy bízzak magamban, az ismerkedést nagyon megnehezítette.
Úgy éreztem, nagyon különbözök minden korombelitől. Akkor is, amikor elhívott valaki a barátaim közül, és a szüleim bátorítottak, hogy menjek, nehezemre esett jól szórakozni, mert bűntudatom volt, hogy a szüleimnek olyan sok dolga van otthon. Máskor meg azért esett nehezemre jól érezni magam, mert Barbara épp küszködött az egészségével. Legtöbbször csak azt szerettem volna, hogy legyen egy barátom, aki leül velem és meghallgat.
A magány leküzdése
Néha azt éreztem, hogy senki nem érti, min megyek keresztül. Néhány dolog azonban segített orvosolni ezt a magányt. Úgy döntöttem, megpróbálom kinyújtani a kezemet azok felé, akik hasonlóan érezhetnek. Amikor mégis elmentem valamilyen tevékenységre vagy istentiszteletre, próbáltam bevonni azokat, akik egyedül ücsörögtek, vagy akiken látszott, hogy rossz napjuk van. Ahogy azt Gerrit W. Gong elder, a Tizenkét Apostol Kvórumának tagja tanította: „Csodák történnek, amikor úgy törődünk egymással, ahogy Ő tenné.”1 És csodák történtek az életemben. Sokkal könnyebb volt elmennem a tevékenységekre, és boldogabb voltam, amikor szeretetet nyújtottam másoknak.
A másik, ami segített, az volt, mikor rájöttem, mennyire megért engem a Szabadító. Ráeszméltem, hogy Ő pontosan tudja, min megyek keresztül, és mindig velem lesz. Többet összpontosítottam arra, hogy a szentírások és az ima által jobban megismerjem Őt. Néha, mikor imádkoztam, elképzeltem, hogy Ő és Mennyei Atya ott ülnek mellettem és hallgatnak engem. Amikor nehéz érzések töltenek el és csüggeszt, hogy mennyire igazságtalannak tűnik néha Barbara állapota, akkor eszembe jut, hogy Krisztus segíteni fog majd békére és bizonyosságra lelnem. Dale G. Renlund elder, a Tizenkét Apostol Kvórumának tagja tökéletesen elmagyarázta ezt: „Igazságtalan helyzetekben az egyik feladatunk az, hogy bízzunk abban, miszerint »az élet minden igazságtalansága helyrehozható Jézus Krisztus engesztelése által«.”9
A Szabadító kegyelmére hagyatkozni
Amikor van egy fogyatékossággal élő szerettünk, az szinte emberfeletti erőt igényelhet. Fizikailag, mentálisan, érzelmileg, anyagilag és lelkileg is hatással van az életedre. Az elmúlt 29 évben a szüleim majdnem mindennap hajnali 2-kor keltek, hogy ellássák Barbarát. Mindannyian rendszeresen járunk edzeni, hogy elég erősek legyünk megemelni és cipelni Barbarát, ha arra szükség van. Sok más felelősség is hárul ránk, amelyek megterhelőek lehetnek mindannyiunk számára.
Hogyan tehetnénk eleget mindennek?
Erre egy szó a válasz: kegyelem.
„A kegyelem az a képessé tevő hatalom és lelki gyógyítás, amely Jézus Krisztus irgalma és szeretete révén adathat meg. […]
Isten kegyelme mindennap segít nekünk. Megerősít, hogy olyan jó cselekedeteket tegyünk, melyekre magunktól nem lennénk képesek.”3
Hogy mit szeretek a leginkább Barbarában? Vele többet tanultam meg a Szabadító irántuk való szeretetéről. Amikor Barbarával vagy, magától érzed a Szabadító szeretetét. Minden nehézsége ellenére Barbara mindig mosolyog, énekel és megnevettet bennünket. Azonban vannak olyan napok is, amikor tehetetlennek érzem magam; amikor úgy tűnik, semmi sem tud segíteni neki, hogy jobban érezze magát. De a tapasztalataimnak köszönhetően biztosan tudom, hogy a Szabadító érti, min megy keresztül Barbara, és min megyek keresztül én. Függetlenül a földi próbatételeinktől, a Megváltó képessé tevő hatalmában az a gyönyörű, hogy nemcsak erőt kaphatunk a nehéz dolgok megtapasztalásához és legyőzéséhez, hanem hogy mindezt örömmel is tehetjük.