Angyalok a templomban
Aggódtam, hogy az idegrendszeri betegségem elterelheti mások figyelmét a templomban – amíg meg nem hallottam egy házaspár megnyugtató szavait.
A Washington DC templom fényképét készítette: Candace Read
A templom a legnyugodtabb és legcsendesebb hely a földön, nem igaz? Nos, talán nem az olyanoknak, mint én, akinek Tourette-szindrómája van. Ez az idegrendszeri állapot állandó akaratlan mozdulatokkal és hangokkal jár. A tourette miatt az emberek olykor kényelmetlenül érzik magukat, amikor a közelükben vagyok egy csendes helyen.
Egy nap a Washington DC templom egyik felruházási blokkján amiatt aggódtam, hogy esetleg zavarni fogok másokat vagy elvonom a figyelmüket. Minden összpontosításomra szükség van ahhoz, hogy uraljam a tikkjeimet, ez viszont meggátol abban, hogy bármi másra figyeljek. Így hát, miközben inkább a felruházásra próbáltam összpontosítani, nem tudtam teljesen uralni a tikkjeimet, bár minden tőlem telhetőt megtettem. A blokk során a szokásosnál is jobban küszködtem.
Később, a celesztiális teremből távozva, egy megnyugtató hangot hallottam a hátam mögött: „Kérlek, gyere vissza! Gyere vissza máskor is a templomba!”
A szavak egy olyan házaspártól érkeztek, akik előzőleg látták a küszködésemet. Szerettek volna biztosítani engem arról, hogy mindig szívesen látnak a templomban, függetlenül attól, hogy milyen hangokat adtam ki vagy milyen mozdulatokat tettem. Szavaik azt éreztették velem, hogy pont olyan szívesen látott és szükséges személy vagyok ott, mint bárki más.
Miközben megöleltek, a Szentlélek békességgel és örömmel áldott meg. Isten gyengéd irgalmasságot küldött nekem e két angyal képében, akik megnyugtattak, és megmutatták, hogy Ő törődik velem. Nekik köszönhetően megéreztem azt a békés, nyugodt, csendes érzést, amelyet aznap érezni reméltem a templomban.
„[N]em minden angyal a fátyol túloldaláról érkezik – mondta Jeffrey R. Holland elder a Tizenkét Apostol Kvórumából. – Néhányuk közöttünk jár és beszélgetünk velük – itt, most, minden egyes nap.”1
Mindannyian lehetünk angyalok a körülöttünk lévők számára, miközben közvetítjük Isten gyermekei felé az irántuk táplált szeretetét és törődését.2