Jöjj, kövess engem!
A Kirtland templom: a szentség helye
Jeremy R. Jaggi elder
a Hetvenektől
Amit fiatal misszionáriusként a templomról tanultam, azóta is megáld engem.
Sok misszionárius nyitja fel a missziói elhívását úgy, hogy közben családtagok és barátok veszik körül. Én egy szál magamban voltam, egy krumpliföldön. Akkoriban a Ricks Főiskola hallgatója voltam (ez később Brigham Young Egyetem–Idahó lett). Nem volt még közösségi média vagy internet, és távol voltam a családomtól. Így hát kimentem a földekre, elmondtam egy imát, és felnyitottam a levelet.
„Elhívást kaptál, hogy az Ohio Cleveland Misszióban dolgozz” – szólt a levél szövege. Megörültem annak, hogy az Ohio állambeli Kirtland is a misszióhoz tartozik, bár akkoriban nem értettem a jelentőségét.
Üdvözlünk Ohióban!
Először az Ashtabula Egyházközséghez jelöltek ki, mely a Kirtland cövek része volt. Az első területem felé vezető utunkon a társammal, Shawn Patrick Murphy elderrel megálltunk a Newel K. Whitney-féle boltnál Kirtlandben. Ma van ott egy nagy látogatóközpont, de akkoriban egy aprócska hely volt. Emlékszem, ahogy felsétáltam a lépcsőn a bolt feletti szobába, ahol Joseph Smith régen a Próféták Iskolája gyűléseit tartotta. Nem sokat tudtam a hely történelméről, de így is valami különlegeset éreztem, amikor beléptünk abba a dísztelen szobába, a maga egyszerű fapadjaival.
A központ igazgatója egy korábbi misszióelnök, Brewer elnök volt. Amikor erről a helyről beszélt, ahol a Fivérek együtt tanultak és pallérozódtak, mélyen éreztem a Lelket. Elkezdtem meglátni, milyen szerepet játszik Kirtland az egyház történelmének sarkalatos pontjaként.
A felkészülés helye
Az 1830-as évek elején a Missouri állambeli Independence-t nevezték meg Új Jeruzsálem helyszíneként. A szentek elkezdtek ott letelepedni. Ezt követően azonban kiűzték őket a Missouri állam többi lakosával való nézeteltérések és a szentek hitelveivel szembeni ellenállás miatt. 1834-ben Joseph megszervezett egy körülbelül 230 férfiból, nőből és gyermekből álló csoportot, akik később Sion táboraként váltak ismertté. Ohióból Missouriba kellett utazniuk, hogy segítsenek a szenteknek visszanyerni a korábban törvényesen megvásárolt földeket. A majdnem 1500 kilométeres út nem járt sikerrel a föld visszaszerzése terén, azonban olyan környezetet teremtett, amely segített felkészíteni Brigham Young és Wilford Woodruff jövőbeli egyházelnököket, valamint más vezetőket, köztük apostolokat és hetveneseket is.
Nem csupán a vezetők felkészítése volt fontos – Sion táborának megszentelő hatása felkészített egy olyan népet, akik hajlandóvá váltak áldozatot hozni azért, hogy templomot építsenek.
Kirtlandben a próféta kinyilatkoztatást kapott az egyház megszervezéséről szóló kinyilatkoztatás után, mindezt arra az erőfeszítésre készülve, amely majd felteszi a koronát az addigiakra – ez pedig a templom felépítése volt.1 És az áldozat szó szerint előhozta a menny áldásait.2 A szentek olyan szegények voltak, hogy alig tudták megengedni maguknak a létszükségleteket. Mégis az Úr házának építésére szentelték az idejüket, tehetségeiket és javaikat, hasonlóan ahhoz a szövetséghez, melyet mi is megkötünk napjainkban a templomban.
A templom lelkisége
Ma a Kirtland templom egy másik egyház, a Krisztus közössége tulajdonában és fenntartásában áll. Amikor annak az egyháznak az egyik idegenvezetője végigkísért minket az épületben, éreztem a Lelket, miközben azoknak a naplóiból idézett, akik a templom felszentelésekor csodálatos eseményeknek voltak tanúi. Ezek az események magukban foglalták, hogy angyalokat láttak, a templom pedig mintha ragyogó fényben fürdött volna.3 A Lélek megerősítette számomra, hogy ez egykor valóban Isten háza volt.
Hét hónapig szolgáltam az Ashtabula Egyházközségben. Szinte minden felkészülési napon elvittük azokat, akiket tanítottunk, hogy meglátogassuk a Newel K. Whitney-féle boltot, és a Kirtland templomról beszélgessünk. Sokszor idéztük fel az arról szóló lélekemelő beszámolót, ahogy Krisztus megjelent a templomban:
Az Úr megjelenik a Kirtland templomban. Készítette: Del Parson
„Szemei olyanok voltak, mint a tűz lángja; fején a haj fehér, mint a tiszta hó; arca ragyogott, meghaladva a nap fényességét; hangja pedig olyan volt, akár a nagy vizek zúgásának hangzása, méghozzá Jehova hangja, mondván:
Én vagyok az első és az utolsó, az, aki él; az aki megöletett. Én vagyok a ti pártfogótok az Atyánál” (Tan és szövetségek 110:3–4).
A Szabadítón kívül mások is ellátogattak a templomba: Mózes, Éliás és Illés. Átadták Josephnek Izráel összegyűjtésének, Ábrahám evangéliuma adományozási korszakának, valamint a templomi és családtörténeti munkának a kulcsait. (Lásd Tan és szövetségek 110:10–16.)
Áldozat és áldások
Mivel az említett látogatások oly jelentőségteljesek, szerintem időnként figyelmen kívül hagyjuk más megtörtént dolgok jelentőségét. A felszentelési imában Joseph Smith az Úrhoz, Izráel Istenéhez szólt, „ki megtartja a szövetségét, és irgalmat mutat”, majd pedig azért fohászkodott az Úrhoz, hogy fogadja el „ennek a háznak, kezünk munkájának neked szentelését, amit a te nevednek építettünk” (vö. Tan és szövetségek 109:1, 78).
Azzal, hogy az imára adott válaszként megjelent, Jézus Krisztus az Atyaisten szószólójaként megmutatta, miszerint elfogadja az Ő házát, az ott végzendő szertartásokat, valamint az ott megkötendő szövetségeket. Ez az elfogadás minden azóta felszentelt templomnak, valamint az ezekben a templomokban kötött szövetségeknek és szertartásoknak is megadatott.
A felszentelési imában Joseph konkrétan arra is kérte az Urat, hogy áldja meg azokat, akik az elnökségekben szolgálnak, valamint a családjukat. Ma ezek az áldások segítőegyleti elnökökre, kvórumelnökökre, Fiatal Nők elnökökre, cövekelnökökre, misszióelnökökre és másokra is kiterjednek. (Lásd Tan és szövetségek 109:71.) Ezután Joseph arra kérte az Urat, hogy „emlékezz egyházad egészére, Ó Urunk, mind a családjaikkal…, hogy egyházad előjöhessen a sötétség vadonjából, és tündöklően ragyoghasson” (Tan és szövetségek 109:72–73).
Joseph konkrét áldásokra törekedett az elnökségek és azok családja, az egyháztagok és családjuk, valamint az egyház egésze számára. Rendszeresen tanúi vagyunk ezen áldások beteljesedésének, amikor az egyház világosságként ragyog a sötétségben.
Három alapvető igazság
A Kirtland templom felszentelése három alapvető igazságot példáz számomra:
-
Áldottak vagyunk, amikor felkészülünk a templomra. A szenteknek fel kellett készülniük a Kirtland templom építésére. Áldozatokat kellett hozniuk, meg kellett tisztítaniuk magukat, és készséges szívet kellett kifejleszteniük. Ugyanezt kell tennünk ahhoz, hogy felkészültebbé váljunk az Úr nekünk szánt áldásainak elnyerésére is.
-
Kinyilatkoztatást kaphatunk az Úr házában. A Kirtland templomban Joseph Smithnek és Oliver Cowderynek adott látomások útmutatást, iránymutatást és tudást nyújtottak. Személyes szinten éppen így sugalmazásra lelhetünk, amikor a templomba megyünk válaszokért.
-
Menedékre lelhetünk a templomban. Az üldöztetés és szegénység idején a kirtlandi szentek azt találták, hogy az Úr háza menedék a körülöttük lévő aggodalmak elől. Ugyanúgy igaz ez ránk is, a mi napjainkban.
Templomi áldások
Az évek során rájöttem, hogy azok a dolgok, amiket fiatal ohiói misszionáriusként a templomról tanultam, megáldották a családomat és engem. Például egy évvel a házasságkötésünk után a templomban a feleségemmel, Amyvel azt a benyomást kaptuk, hogy ideje gyermeket vállalni. Egyetemisták voltunk, és a szűkös anyagiak miatt kísértést éreztem arra, hogy félretoljam a késztetést. Az Úr azonban felkészített minket.
A következő két évben három vetélésünk volt, és azon tűnődtem: Miért van az a késztetés, hogy gyermekeink legyenek, ha nem lehetnek? Aztán Kaliforniába költöztünk, egy meddőségi szakértőhöz jártunk, és végre megszületett az első gyermekünk, Mackenzie.
A templomban kapott sugalmazást követve belekezdtünk egy három évig tartó folyamatba. Ha akkor nem követtük volna a késztetést, valószínűleg újabb három évbe telt volna az első gyermekünk megszületése. Ezt az élményt a felkészülés és a kinyilatkoztatás áldásának tekintjük.
Született egy második gyermekünk is, Emma, de aztán volt még két vetélés, valamint az egyik fiunk, Stewart elvesztése. A rákövetkező hónapokban és években, miközben a békét kerestük, megtanultuk, hogy a templomban a legtöbb jelkép a Szabadító felé irányít minket, és azon gyógyító balzsam felé, amelyet csak az Ő engesztelése adhat.
Hálás vagyok a templom áldásaiért. Bizonyságomat teszem nektek arról, hogy ez a hely a felkészülés, a kinyilatkoztatás és a békesség helye.