3. fejezet
A választás szabadsága: egy örökkévaló tantétel
„Azért kaptunk mindannyian önrendelkezést, hogy fontos döntéseket hozzunk, amelyek hatással lesznek szabadulásunkra. Ezek a döntések befolyással bírnak boldogságunkra az örökkévalóságban.”
Ezra Taft Benson életéből
Mivel egy farmon nőtt fel, Ezra Taft Benson megismerte a jó döntések következményeit. Így emlékezett vissza: „Úgy nőttem fel, hogy meggyőződésemmé vált, hogy a munkára való hajlandóság és képesség a sikeres gazdálkodás alapvető összetevője. A kemény, intelligens munka a kulcs. Alkalmazzátok ezt, és máris jó esélyetek van a sikerre.”1 Ezra már fiatalon megtanulta, hogy neki és családjának lényegesen több ennivaló jut, ha úgy döntenek, hogy megművelik a kertet. Megtanulta, hogy ha szeretné, hogy a családi tejgazdaság sikeres legyen, akkor bizony minden reggel meg kell hoznia a döntést, hogy korán kikel az ágyból, és megfeji a teheneket.2 Megtapasztalta, hogy ha a kemény munka mellett dönt, akkor a helyi gazdák felfogadják répát egyelni vagy szénát rakodni.3 Látta, hogy a megpróbáltatások bizony elérik a hithűeket is, de egyúttal azt is megértette, hogy az egyének és a családok eldönthetik, hogy olyan módon reagálnak-e ezen kihívásokra, ami boldogsághoz és sikerhez segíti őket.4
Az ifjú Ezra Taft Benson számára a jó döntések néhány következménye telefejt tejesvödrökben, megpakolt szénásszekerekben vagy a napi kemény munkáért járó bőkezű fizetségben volt mérhető. Más következmények talán kevésbé voltak mérhetőek, viszont tartósabbnak bizonyultak. Amikor például a szüleit figyelte, látta az örömöt, a békét és az erőt, amely abból ered, hogy a családtagok úgy döntenek, hűek lesznek egymáshoz és az Úrhoz is.5 Megtanulta, hogy az aratás törvénye – miszerint „a mit vet az ember, azt aratándja is” (Galátziabeliek 6:7) – éppúgy vonatkozik a lelki törekvésekre, mint a fizikai munkára.
Az ezen tapasztalatok alkotta erős alappal a háta mögött Ezra Taft Benson elnök gyakran emlékeztette az utolsó napi szenteket és másokat is az önrendelkezés jelentőségére – arra, hogy szabadon „megválaszthatjuk, milyen utat követünk”.6 Az önrendelkezés tantételéről szóló tanításai túlmutattak azon, hogy csupán emlékeztetett a „helyes és helytelen közötti választásra”.7 Úgy beszélt az önrendelkezésről mint azon képességről, hogy „fontos döntéseket hozzunk, amelyek hatással bírnak a szabadulásunkra”, és amelyek „befolyásolják a boldogságunkat az örökkévalóságban”.8 Arra buzdította az utolsó napi szenteket és másokat is, hogy használják az önrendelkezést arra, hogy „saját maguk cselekedjenek”, és ne várják, hogy valaki majd minden dologban parancsot ad.9 Azt mondta, hogy az önrendelkezés tantétele „aranyfonálként szövi át az Úr evangéliumi tervét, melyet gyermekei megáldására alkotott”.10
A halandóság előtti Jézus Krisztus követte Mennyei Atyánk szabadítástervét, amely megőrizte választási szabadságunkat
Ezra Taft Benson tanításai
1
Az önrendelkezés – a választás szabadsága – Istentől kapott, örökkévaló tantétel.
Tanúságomat teszem, hogy egy szerető Isten, Mennyei Atyánk lélekgyermekei vagyunk (lásd Cselekedetek 17:29; 1 Nefi 17:36). Ő alkotta a szabadítás nagyszerű tervét, mely által gyermekei tökéletessé válhatnak, ahogyan Ő is az, és elnyerhetik az öröm teljességét, amit Ő is élvez. (Lásd 1 Nefi 10:18; 2 Nefi 2:25; Alma 24:14; 34:9; 3 Nefi 12:48; 28:10.)
Tanúságomat teszem, hogy halandóság előtti állapotunkban lelki Bátyánk, maga Jézus Krisztus, lett az előre elrendelt Szabadító az Atya szabadítástervében. (Lásd Móziás 4:6–7; Alma 34:9.) Ő szabadulásunk Vezére, és az egyetlen módja annak, hogy visszatérhessünk Mennyei Atyánkhoz, hogy elnyerjük az öröm teljességét. (Lásd Zsidók 2:10; Móziás 3:17; Alma 38:9.)
Tanúságomat teszem, hogy Lucifer is jelen volt a mennyei tanácsban. El akarta pusztítani az ember önrendelkezését. Fellázadt. (Lásd Mózes 4:3.) Háború tört ki a mennyben, és a lelkek harmada a földre vettetett, és nem kaphattak testet. (Lásd Jelenések 12:7–9; T&Sz 29:36–37.) Lucifer minden igazlelkűség ellensége, aki arra törekszik, hogy az egész emberiséget nyomorúságba taszítsa. (Lásd 2 Nefi 2:18, 27; Móziás 4:14.)11
A halandóság előtti tanács központi témája a következő volt: Legyen-e Isten gyermekeinek korlátlan önrendelkezése, hogy megválaszthassák, milyen úton járnak, legyen az jó vagy gonosz, vagy pedig kényszerrel és erővel bírják őket engedelmességre? Krisztus és mindenki, aki Őt követte, az előbbi javaslat mellett foglalt állást – a választás szabadsága mellett; Sátán pedig az utóbbi mellett – a kényszer és az erő mellett.12
A szentírások egyértelműen kijelentik, hogy hatalmas háború dúlt a mennyben a szabadság, a választás jogának tantétele kapcsán. (Lásd Mózes 4:1–4; T&Sz 29:36–38; 76:25–27; Jelenések 12:7–9.)13
A háború, mely ebben az ügyben kitört a mennyben, még nem ért véget. A konfliktus a halandóság csatamezején is tovább dúl.14
A választás szabadsága Istentől kapott, örökkévaló tantétel. Az evangélium terve a szabadság nagyszerű terve. Nincsen benne kényszer; nincsen benne erőszak vagy megfélemlítés. Az ember szabadon dönthet úgy, hogy elfogadja vagy elutasítja az evangéliumot. El is fogadhatja, majd dönthet úgy, hogy nem él aszerint, vagy elfogadhatja, és teljes mértékben aszerint élhet. Isten azonban sohasem erőlteti ránk, hogy az evangélium szerint éljünk. Szolgáin keresztül igyekszik meggyőzni bennünket. Felhív minket, irányít , győzköd és bátorít bennünket, valamint megáld, ha reagálunk, de sohasem kényszeríti az emberi elmét. (Lásd Himnuszok [1985]. 155. sz.)15
2
Ez az élet a próbatétel ideje, melynek során szabadon választhatunk a jó és a gonosz között.
Ábrahám látta Mennyei Atyánk lélekgyermekeit, mielőtt a földre jöttek volna. Neki is megmutatta az Úr a föld teremtését, és azt mondta neki: „És próbára tesszük őket ezzel, hogy meglássuk, vajon megtesznek-e minden olyan dolgot, amit az Úr, az ő Istenük megparancsol nekik” (Ábrahám 3:25). Ebben az Istentől származó kijelentésben a választás joga is benne foglaltatik.16
Ez az élet egy próbatétel: olyan próbatétel, melynek során ti és én megállhatjuk a helyünket; egy próbatétel, amely mindannyiunk számára örök következményekkel bír. Ez most a mi időnk és alkalmunk – ahogyan minden korábbi nemzedéknek megvolt a sajátja –, hogy megismerjük kötelességeinket és elvégezzük azokat.17
Hogy az Úr haragszik a gonoszság miatt, az igaz. Hogy az a vágya, hogy ne létezzen ilyesmi, az is igaz. Hogy segít azoknak, akik a gonoszság ellen vannak, az is igaz. Az azonban, hogy engedi, hogy a gonoszság egyáltalán jelen lehessen az Ő gyermekein keresztül itt, a halandóságban, az azt bizonyítja, hogy szabadságot adott nekik a választásra, miközben megtartotta magának a végső ítélkezés jogát.18
Nincsen olyan gonosz, amelyet [Jézus Krisztus] ne tudna legyőzni. Minden az Ő kezében van. Ez a föld az Ő jogos uralma alatt áll. Mégis engedi, hogy gonoszság legyen, hogy képesek legyünk döntéseket hozni a jó és a gonosz között.19
Az élet próbatételi időszak az ember örökkévaló létezésében, melynek során megadatik neki… a jog, hogy válasszon a helyes és a helytelen között. […] Ezen döntésektől hatalmas következmények függnek, nem csupán ebben az életben, hanem ami még fontosabb, a következőben is. Léteznek határok, amelyeket Sátán nem léphet át. Ezen határokon belül jelenleg megteheti, hogy hamislelkű alternatívát kínáljon Isten igazlelkű tantételeivel szemben, ezáltal biztosítva lehetőséget az embereknek, hogy válasszanak a jó és a gonosz között, így határozva meg, milyen helyet foglalnak majd el a következő életben.20
3
Olyan döntésekre használjuk az önrendelkezésünket, amelyek meghatározzák a boldogságunkat most és az örökkévalóságon át.
Isten szeret benneteket, ahogyan minden egyes gyermekét szereti, és az a vágya és célja és dicsősége, hogy visszatérjetek Őhozzá tisztán és szeplőtelenül, miután bizonyítottátok, hogy érdemesek vagytok az örökkévaló örömre az Ő színe előtt.
Mennyei Atyátok törődik veletek. Parancsolatokat adott, hogy azok irányítsanak és fegyelmezzenek benneteket. Önrendelkezést is adott nektek – a választás szabadságát –, „hogy megláss[a], vajon megtesz[tek]-e minden olyan dolgot, amit… parancsol [nektek]” (Ábrahám 3:25). Királysága itt a földön jól szervezett, vezetőitek pedig elkötelezettek arra, hogy segítsenek benneteket. Tudnotok kell, hogy mindig szeretünk benneteket, gondolunk rátok és imádkozunk értetek.
Sátán is gondol rátok. Elkötelezett a pusztulásotok iránt. Nem fegyelmez benneteket parancsolatokkal, hanem inkább szabadságot kínál nektek, hogy „azt tegyétek, amit csak akartok”. […] Sátán programja a „játssz most, fizess később” műsor. Azt szeretné, ha mindenki olyan nyomorult lenne, mint ő [lásd 2 Nefi 2:27]. Az Úr programja a boldogság ebben az életben és az örökkévaló öröm az evangélium szerinti életvitel által.21
Bár szabadon választhatunk, ezen választások következményeiről már nem dönthetünk szabadon.22
Nyilvánvaló, hogy nem lenne semmilyen hitbéli próba az, ha minden jó cselekedetért azonnal megkapnánk a teljes jutalmat, és minden bűnért az azonnali büntetést. Afelől azonban kétség sem merülhet fel, hogy idővel mindenért megkapjuk, ami jár.23
Bár az ember talál némi időleges élvezetet a bűnben, a végeredmény boldogtalanság. „A gonoszság sohasem volt boldogság” (Alma 41:10). A bűn megbontja az összhangot Istennel, és lehangolja a lelket. Jól teszi tehát az ember, ha megvizsgálja magát, hogy lássa, vajon összhangban van-e Isten minden törvényével. Minden egyes betartott törvény eredményez egy bizonyos áldást. Minden egyes megszegett törvény eredményez egy bizonyos ártalmat. Akiket kétségbeesés terhel, azoknak az Úrhoz kellene jönniük, mert az Ő igája gyönyörűséges és az Ő terhe könnyű. (Lásd Máté 11:28–30.)24
Minden élet leghatalmasabb ügye a döntések meghozatala. Bár Isten az embernek adott egyik leghatalmasabb ajándéka… a döntés szabadsága, ezzel együtt a döntésekkel járó felelősséget is az emberre ruházta. […] Mi kormányozhatjuk életünket a siker vagy a kudarc irányába. Nemcsak végső célunkat választhatjuk meg, hanem azt is mi határozhatjuk meg, milyen eszközökkel szeretnénk eljutni ezen célig, haladási sebességünket pedig saját igyekezetünk, vagy éppen annak hiánya, határozza meg. Ez egyéni erőfeszítést és energiát igényel, és nem fog ellenállás és konfliktusok nélkül menni.25
Az emberiség és az egész civilizációnk sorsa azon áll vagy bukik, hogy az ember… önrendelkezését arra használja-e, hogy kormányozza magát, vagy pedig saját felelősségére figyelmen kívül hagyja az örökkévaló törvényeket, és viseli ennek következményeit. Napjaink valódi gondjai éppen ezért nem gazdasági vagy politikai természetűek, hanem lelkiek – ami azt jelenti, hogy az embernek meg kell tanulnia megfelelni azon törvényeknek, amelyeket Isten adott az emberiségnek.26
Azért kaptunk mindannyian önrendelkezést, hogy fontos döntéseket hozzunk, amelyek hatással lesznek szabadításunkra. Ezek a döntések befolyással bírnak boldogságunkra az örökkévalóságban.27
Döntéseink formáltak minket azzá, akik vagyunk. Örökkévaló sorsunkat azok a döntéseink határozzák meg, melyeket majd még ezután hozunk.28
4
A kiemelkedő jelentőségű döntések imádságos erőfeszítést igényelnek.
Ha megfelelő, krisztusi döntéseket kívánunk hozni, akkor először is úgy kell élnünk, hogy képesek legyünk kinyújtani kezünket és megragadni azt a láthatatlan hatalmat, mely nélkül egyetlen ember sem képes a legjobb döntéseket meghozni.
E korszak egyik legnagyszerűbb döntése az volt, amikor az ifjú Joseph Smith elhatározta, hogy követi a Jakab levelében olvasott utasítást: „Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, aki szemrehányás nélkül adja; és megadatik néki. De kérje hittel, semmit sem kételkedvén: mert a ki kételkedik, hasonlatos a tenger habjához, a melyet a szél hajt és ide s tova hány” (Jakab 1:5–6).
Férfiak és nők millióinak szabadulása múlik ezen a döntésen az idők teljességének adományozási korszakában. Mindig emlékeznünk kell arra, hogy az egyén igenis számít, és hogy az egyén döntései komoly hatással lehetnek másokra is.29
Az Úr azt mondta: „kopogtassatok és megnyittatik nektek” (3 Nefi 14:7; Máté 7:7). Más szavakkal, erőfeszítésre van szükség a részünkről.30
A bölcs döntésekre általában munkát, küszködést és imádságos erőfeszítést követően jutunk. Az Úr válasza Oliver Cowdery hatástalan erőfeszítésére félreérthetetlenül kimondja: „De íme, én azt mondom neked, hogy tanulmányoznod kell azt az elmédben; majd meg kell kérdezned tőlem, hogy helyes-e, és ha helyes, akkor tebenned égővé teszem kebledet; érezni fogod tehát, hogy helyes” (T&Sz 9:8).
Kezdjük hát azzal, hogy kimondjuk, hogy az, ha őszintén kutatjuk Atyánkat a mennyben és hiszünk abban, hogy megválaszolja imáinkat, akkor ez megnyugtató alap, melyen elindulhatunk. […] Az Úr nem fog vizet húzni kiszáradt kútból, vagyis nekünk is meg kell tennünk a részünket. Olykor a helyes döntés megtalálásához hatalmas mennyiségű energia, tanulás és hosszútűrés kell.31
Az életbe vágóan fontos döntéseknél az imával párosult böjtölés hatalmas lelki meglátást eredményezhet.32
5
Önrendelkezők vagyunk, és az Úr elvárja tőlünk, hogy saját szabad akaratunkból tegyünk jó dolgokat.
1831-ben az Úr ezt mondta az egyházának:
„Mert íme, nincs rendjén, hogy minden dologban parancsoljak; mert aki minden dologban kényszerítve van, az rest és nem bölcs szolga; tehát nem kap jutalmat.
Bizony mondom, az emberek buzgón munkálkodjanak a jó ügyben, és tegyenek meg sok dolgot saját szabad akaratukból, és vigyenek véghez sok igazlelkűséget;
Mert bennük van a hatalom, ami által önrendelkezők. És amennyiben jót tesznek az emberek, semmiképpen nem veszítik el a jutalmukat.
Ám aki semmit nem tesz addig, amíg parancsot nem kap, és a parancsolatot kételkedő szívvel fogadja, és restséggel tartja be azt, az elkárhozik” (T&Sz 58:26–29).
Az Úr azt akarja, hogy önrendelkezésünket arra használjuk, hogy „buzgón munkálkod[junk] a jó ügyben” (T&Sz 58:27)
Az Úr céljai – a nagy célok – továbbra is ugyanazok: gyermekeinek szabadítása és felmagasztosulása.
Az Úr általában átfogó célkitűzéseket ad nekünk, hogy teljesítsük azokat, és ad néhány követendő útmutatást, de elvárja tőlünk, hogy mi dolgozzuk ki a részletek és módszerek javát. A módszerek és eljárások általában a tanulmányozás és ima útján fejleszthetők ki, továbbá azáltal, hogy úgy élünk, hogy elnyerhessük és követhessük a Lélek késztetéseit. A lelkileg kevésbé előrehaladott embereknek – mint például azoknak, akik Mózes napjaiban éltek – sok dolgot parancsolatban kellett kiadni. Ma azok, akik lelkileg éberek, ránéznek a célkitűzésre, megvizsgálják az Úr és prófétái által eléjük fektetett útmutatásokat, majd imádságos lélekkel cselekednek – anélkül, hogy „mindenben” parancsolatot kaptak volna. Ez a hozzáállás készíti fel az embereket az isteniségre. […]
Néha az Úr reménykedve vár arra, hogy gyermekei saját maguk cselekedjenek, és amikor nem így tesznek, elveszítik a nagyobb jutalmat, az Úr pedig vagy ejti az egész ügyet és hagyja, hogy elszenvedjék a következményeket, vagy részletesebb magyarázatba kell bocsátkoznia. Attól tartok, hogy általában minél többet kell magyaráznia, annál kisebb a jutalmunk.33
„Buzgón” kell munkálkodnunk a jó ügyekben, és jobbá kell tennünk a világot az életünkkel.34
Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz
Kérdések
-
Milyen módon tapasztaltad, hogy „a háború, mely… kitört a mennyben, még nem ért véget”? (Lásd 1. szakasz.) Mit tehetünk azért, hogy továbbra is kiálljunk az önrendelkezés tantételéért?
-
Az emberek gyakran csodálkoznak, hogy Isten miért engedi meg, hogy gonoszság legyen a világban. Hogyan segítenek Benson elnök 2. szakaszban található tanításai e kérdés megválaszolásában?
-
Mit tehetünk, hogy segítsünk a gyermekeknek és a fiataloknak megérteni a 3. szakaszban található igazságokat? Mit tehetünk, hogy segítsünk a gyermekeknek és a fiataloknak megérteni, milyen komoly hatással bírnak a döntéseik?
-
Gondolkozz el Benson elnök azon tanácsán, hogy „megfelelő, krisztusi döntéseket” (4. szakasz) kell hoznunk. Mit tanultál az ima és a szorgalmas erőfeszítés összepárosításáról a döntéshozatal során?
-
Mit jelent számodra „buzgón munkálkod[ni] a jó ügyben”? Hogyan változik meg az életed, amikor jó dolgokat teszel „saját, szabad akarat[od]ból” ahelyett, hogy parancsra várnál? (Lásd 5. szakasz.)
Kapcsolódó szentírások
5 Mózes 11:26–28; Józsué 24:15; 2 Nefi 2:14–16; Alma 42:2–4; Hélamán 14:30–31; T&Sz 29:39–45; 101:78
Tanítási segédlet
A kis csoportokban történő beszélgetések „sok embernek megad[ják] a részvétel lehetőségét az órán. Az olyan egyének, akik általában vonakodnak részt venni, kis csoportokban esetleg megosztják azon elképzeléseiket, melyeket nem fejeznének ki az egész csoport előtt” (lásd Tanítás, nincs nagyobb elhívás [2000]. 177.).