1. fejezet
Jézus Krisztus – a reményhez és az örömhöz vezető egyetlen utunk
„Ha életünk és hitünk Jézus Krisztusra és az [Ő] visszaállított evangéliumára összpontosul, akkor semmi nem romolhat el tartósan.”
Howard W. Hunter életéből
Kiemelt helyet foglalt el Howard W. Hunter elnök tanításai között az a tétel, hogy csak az hoz igazi békességet, gyógyulást és boldogságot, amikor valaki Jézus Krisztus megismerésére és követésére törekszik. Hunter elnök azt tanította, hogy „Krisztus útja nem csak [a] helyes út, hanem valójában az egyetlen út a reményhez és örömhöz”1.
Hunter elnök a Szabadító isteni küldetéséről is hasonló merészséggel tett bizonyságot. „Elrendelt apostolként és Krisztus különleges tanújaként ünnepélyes tanúságomat teszem nektek, hogy Jézus Krisztus ténylegesen Isten Fia – jelentette ki. – Ő az ószövetségi próféták által megjövendölt és várt Messiás. Ő Izráel reménysége, akinek az eljöveteléért az előírt hódolat hosszú évszázadai során Ábrahám, Izsák és Jákób gyermekei imádkoztak. […]
A Szentlélek hatalma által teszem tanúságomat. Úgy ismerem Krisztus valóságosságát, mintha a saját szemeimmel láttam és a saját füleimmel hallottam volna. Azt is tudom, hogy a Szent Lélek meg fogja erősíteni tanúságom igaz voltát mindazok szívében, akik a hit fülével hallgatnak.”2
Mivel vonzották Jézus szolgálatának helyszínei, Hunter elnök több mint két tucat alkalommal utazott a Szentföldre. James E. Faust elder a Tizenkettek Kvórumából azt mondta róla, hogy „Jeruzsálem olyan volt számára, mint egy mágnes. […] Kielégíthetetlennek tűnt azon vágya, hogy ott legyen, ahol a Szabadító járt és tanított. Szeretett ott minden látványt és hangot. Különösen szerette Galileát. Volt azonban egy hely, amelyet mindegyiknél jobban szeretett. Mindig megemlítette: »Menjünk el legalább még egyszer a kerti sírkamrához, ahogyan a régi szép időkben.« Olyankor ott ült és elmélkedett, mintha csak áthatolt volna a közte és a Szabadító között lévő fátyolon.”3
„Milyen gyakran gondolunk a Szabadítóra? Milyen mélyen és mennyire hálásan és mekkora imádattal tűnődünk el az életén? Mennyire tulajdonítunk neki központi szerepet az életünkben?”
Howard W. Hunter tanításai
1
Jobban kell ismernünk Krisztust, mint amennyire ismerjük, és gyakrabban kell emlékeznünk rá, mint amilyen gyakran emlékezünk rá.
Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjai áhítattal éneklik:
Jézus, mikor Rád gondolok,
Boldogság áraszt el,
Mily jó lesz látni szent arcod,
S megpihenni Véled.
[…] Milyen gyakran gondolunk a Szabadítóra? Milyen mélyen és mennyire hálásan és mekkora imádattal tűnődünk el az életén? Mennyire tulajdonítunk neki központi szerepet az életünkben?
Például egy átlagos napból, egy munkával töltött hétből vagy egy tovaröppenő hónapból mekkora részt tesz ki a „Jézus, …Rád gondolok”? Néhányunk számára talán nem eleget.
Bizonyosan békésebb lenne az élet, bizonyosan erősebbek lennének a házasságok és a családok, határozottan biztonságosabbak és kedvesebbek és építőbbek lennének a szomszédságok és nemzetek, ha Jézus Krisztus evangéliumából egyre több árasztaná el keblünket édes boldogsággal.
Felmerül bennem, hogy ha nem fordítunk nagyobb figyelmet szívünk gondolataira, akkor vajon mekkora reményünk lehet ama nagyobb öröm, ama édesebb díj megszerzésére: egy nap majd meglátni szerető, „szent arc[át], s megpihenni [Véle]”.
Életünk minden napján és az év minden szakában… Jézus azt kérdezi mindegyikünktől, amint azt a diadalmas jeruzsálemi bevonulását követően is tette oly sok évvel ezelőtt: „Miképen vélekedtek ti a Krisztus felől? kinek a fia?” (Máté 22:42).
Kijelentjük, hogy ő Isten Fia, és e tény valóságossága gyakrabban kellene, hogy felserkentse lelkünket.4
Jobban kell ismernünk Krisztust, mint amennyire ismerjük; gyakrabban kell emlékeznünk rá, mint amilyen gyakran emlékezünk; vitézebbül kell szolgálnunk, mint ahogyan szolgáljuk. Akkor fogunk inni az örök életre fakadó forrásból, és enni az élet kenyeréből.5
„Legyünk elkötelezettebb és fegyelmezettebb követői Krisztusnak. Tartsuk őt becsben a gondolatainkban, és szeretettel ejtsük ki a nevét.”
2
Jézus a reményünk és a maradandó örömünk egyetlen igaz forrása.
Megtört szívek hű reménye,
A gyengék öröme;
Az esendő emberekhez
Te jó vagy és kedves.
Mily kedves versszak az énekből, és micsoda üzenet a Krisztus evangéliumában gyökerező reményről! Van-e köztünk bárki, az élet bármely területén, akinek nincs szüksége reményre, és nem törekszik nagyobb örömre? Ezek az emberi lélek egyetemes szükségletei és vágyódásai, és ezek Krisztus ígéretei a követői számára. Megadatik a remény minden „megtört szívnek”, és örömben lesz része minden „gyengének” [szelídnek].
A töredelemnek ára van – a büszkeségünkbe és az érzéketlenségünkbe kerül, különösen pedig a bűneinkbe kerül. Mert amint azt Lamóni király apja is tudta húsz évszázada, ez az igaz remény ára. „Ó Isten – kiáltott fel –, …hozd magad az én tudomásomra, és én minden bűnömmel felhagyok, hogy megismerjelek téged, …hogy feltámaszthassanak a halálból, és megszabadulhassak az utolsó napon” (Alma 22:18). Amikor mi is hajlandóak vagyunk felhagyni minden bűnünkkel, hogy megismerjük őt és kövessük őt, akkor minket is el fog tölteni az örök élet öröme.
És mi van a szelídekkel? Ebben a világban, melyet annyira lefoglal a megfélemlítés révén elérhető győzelem és az elsőségre való törekvés, nem állnak sorban emberek tömegei olyan könyvek megvásárlásáért, amelyek pusztán szelídségre szólítanak. A szelídek azonban öröklik a földet – ami egy igen lenyűgöző tulajdonszerzés –, és mindezt megfélemlítés nélkül érik el! Előbb-utóbb – s mi azért imádkozunk, hogy inkább előbb, mintsem utóbb – mindenki el fogja ismerni, hogy Krisztus útja nem csak a helyes út, hanem valójában az egyetlen út a reményhez és örömhöz. Minden térd meghajlik, és minden nyelv megvallja, hogy a gyengédség jobb a kegyetlenségnél, hogy a kedvesség hatalmasabb a kényszerítésnél, hogy a nyugodt hang elfordítja a haragot. A végén pedig (és ha csak lehetséges, akkor még előbb) hasonlóbbnak kell lennünk hozzá. […]
Ó, Jézus, Te vagy örömünk,
Jutalmunk is Te légy.
Jézus, légy a dicsőségünk
Most és mindörökké.
Ez a személyes imám, és a kívánságom az egész világ számára… Bizonyságomat teszem, hogy Jézus a maradandó öröm egyetlen igaz forrása, és hogy benne van az egyedüli maradandó békességünk. Kívánom, hogy ő legyen „a dicsőségünk most” – az a dicsőség, melyre mindannyian egyénileg áhítozunk, és az egyetlen jutalom, melyet az emberek és a nemzetek vég nélkül becsben tarthatnak. Ő a mi jutalmunk ebben az időben és az örökkévalóságban. Minden egyéb jutalom végül meddő. Minden egyéb nagyság idővel elhalványul, feloldódik az elemekben. A végén… nem fogunk igaz örömöt ismerni, kivéve, ha az Krisztusban van.
[L]együnk elkötelezettebb és fegyelmezettebb követői Krisztusnak. Tartsuk őt becsben a gondolatainkban, és szeretettel ejtsük ki a nevét. Térdeljünk elébe szelídséggel és irgalommal. Áldjunk meg és szolgáljunk másokat, hogy ők is ugyanezeket tehessék.6
3
A legnagyobb szükséglet az egész világon a Szabadítóba és az Ő tanításaiba vetett tevékeny és őszinte hit.
Vannak, akik kijelentik, hogy régimódi dolog hinni a Bibliában. Vajon régimódi dolog-e hinni Istenben, Jézus Krisztusban, az élő Isten Fiában? Vajon régimódi dolog-e hinni az engesztelő áldozatában és a feltámadásban? Ha igen, akkor kijelentem magamról, hogy régimódi vagyok, és az egyház is régimódi. A Mester nagyszerű egyszerűséggel tanította az örök élet tantételeit, és azon leckéket, melyek boldogságot hoznak azoknak, akiknek van hitük, hogy higgyenek bennük. Nem tűnik ésszerűnek azt feltételezni, hogy a Mester e tanításai korszerűsítésre szorulnak. Az üzenete olyan elveket érintett, melyek örökkévalóak.7
Ebben a korban, csakúgy, mint a minket megelőző és a minket követő valamennyi korban, az egész világon arra van a legnagyobb szükség, hogy az emberek tevékenyen és őszintén higgyenek a názáreti Jézus, az élő Isten élő Fiának alapvető tanításaiban. Mivel sokan elutasítják ezeket a tanításokat, ez annál több ok arra, hogy azok, akik őszintén hisznek Jézus Krisztus evangéliumában, hirdessék annak igazságát, és példájukkal fejezzék ki az erényes, szelíd élet hatalmát és békéjét. […]
Miképpen kellene cselekednünk, amikor megsértenek vagy félreértenek minket, igazságtalanul vagy barátságtalanul bánnak velünk, vagy amikor bűnt követnek el ellenünk? Mit kellene tennünk, amikor megbántanak minket olyanok, akiket szeretünk, vagy mellőznek minket egy előléptetésnél, vagy hamisan vádolnak minket, vagy igazságtalanul támadják az indítékainkat?
Vágjunk vissza? Küldjünk csatába egy még nagyobb hadtestet? Visszatérünk-e a szemet szemért és fogat fogért gyakorlatához, vagy… eljutunk addig a felismerésig, hogy így végül vakok és fogatlanok leszünk? […]
Életének méltóságteljességében és tanításainak példájában Krisztus sok tanácsot adott, melyekhez mindig biztos ígéreteket csatolt. Olyan kiválósággal és tekintéllyel tanított, amely reménnyel töltötte el a tanultat és a tudatlant, a tehetőst és a szegényt, a jó egészségben lévőt és az erőtelent egyaránt.8
Törekedjetek arra, hogy személyes bizonyságot építsetek Jézus Krisztusról és az engesztelésről! Krisztus életének tanulmányozása, és az ő valóságosságáról való bizonyság olyasvalami, amire mindannyiunknak törekednie kellene. Amikor eljutunk oda, hogy megértsük a küldetését és az általa véghezvitt engesztelést, arra fogunk vágyni, hogy hozzá hasonlóbban éljünk.9
Az Úr képes lecsendesíteni életünk viharait.
4
Amikor hitet gyakorolunk a Szabadítóban, Ő lecsillapítja életünk háborgó vizeit.
Mindannyian láttunk már hirtelen viharokat az életünkben. Néhány közülük… heves és rémisztő és akár pusztító hatású is lehet. Egyénekként, családokként, közösségekként, nemzetekként, de még egyházként is tapasztaltunk olyan hirtelen feltámadó szélrohamokat, melyek következtében valamilyen úton-módon feltettük a kérdést: „Mester, nem törődöl vele, hogy elveszünk?” [Márk 4:38]. És valamilyen úton-módon mindig ezt halljuk a vihar utáni csendben: „Miért vagytok ily félénkek? Hogy van, hogy nincsen hitetek?” [Márk 4:40].
Egyikünk sem szeretné azt hinni, hogy nincsen hitünk, mégis úgy vélem, hogy az Úr szelíd feddése nagyrészt megérdemelt. Ez a nagy Jehova, akiről kijelentjük, hogy bízunk benne, és akinek a nevét magunkra vettük – ő volt az, aki ezt mondta: „Legyen mennyezet a víz között, a mely elválaszsza a vizeket a vizektől” (1 Mózes 1:6). És ő volt az is, aki ezt mondta: „Gyűljenek egybe az ég alatt való vizek egy helyre, hogy tessék meg a száraz” (1 Mózes 1:9). Ő volt továbbá az, aki kettéválasztotta a Vörös-tengert, lehetővé téve, hogy az izráeliták száraz talajon keljenek át. (Lásd 2 Móz. 14:21-22.) Természetesen nem is kellene meglepődni azon, hogy képes parancsolni a Galileai-tengeren háborgó néhány elemnek. A hitünknek pedig arra kellene emlékeztetnie bennünket, hogy ő képes lecsillapítani életünk háborgó vizeit. […]
Mindannyiunknak lesznek nehézségei az életben. Úgy gondolom, hogy ebben meglehetősen biztosak lehetünk. Lesz köztük olyan, amely akár heves és káros és pusztító hatású is lehet. Lesz köztük olyan, amely még abba a szerető Istenbe vetett hitünket is próbára teheti, akinek hatalmában áll segítséget szolgáltatni részünkre.
Szerintem ezt mondaná mindannyiunk Atyja e szorongásokra: „Miért vagytok ily félénkek? Hogy van, hogy nincsen hitetek?” És természetesen ennek a hitnek az egész utazásra, a teljes élményre, az élet teljességére kell szólnia, nem csupán az egyes részekre és a viharos pillanatokra. […]
Jézus így szólt: „E világon nyomorúságotok lészen; de bízzatok; én meggyőztem a világot” (János 16:33).10
5
Amikor a Szabadító köré összpontosítjuk az életünket, nem kell félnünk, és az aggodalmaink örömmé változtattatnak.
Eleget tudok a zsúfolt és zaklatott életetekről ahhoz, hogy tudjam, néha idegesek lesztek. Időről időre talán még aggódtok is. Teljesen tisztában vagyok ezzel. […]
Az üzenetem számotokra ma az, hogy „ne félj, kicsi nyáj”. A célja, hogy az élet nagyszerű áldásaiban való örvendezésre buzdítson titeket, és arra hívjon titeket, hogy megérezzétek az evangéliumi élet és Mennyei Atyánk szeretetének nagyszerű izgalmait. Az élet csodálatos, még a nehéz időkben is; sok útmenti pihenőben vár boldogság, öröm és békesség, az út végén pedig mindezek vég nélküli mennyiségben vannak.
Igen, bőven van olyan dolog – néhány igen komoly dolog is –, amelyek miatt aggódni lehet, de éppen ezért beszélünk a hit, remény és jószívűség evangéliumi kifejezéseit használva. Utolsó napi szentekként „bővelkedő élet” a miénk, és igyekszünk az áldásainkat és a lehetőségeinket kihangsúlyozni, miközben a lehető legkevesebbre csökkentjük a csalódásainkat és aggodalmainkat. „Kutassatok szorgalmasan, mindig imádkozzatok, és higgyetek – mondja a szentírás –, és minden… összefog a javatokért” (T&Sz 90:24). Erre az ígéretre akarlak emlékeztetni titeket. […]
Kérlek, hogy emlékezzetek erre az egyre: ha életünk és hitünk Jézus Krisztusra és az [Ő] visszaállított evangéliumára összpontosul, akkor semmi nem romolhat el tartósan. Másfelől, ha az életünk nem a Szabadítóra és a tanításaira összpontosít, akkor semmilyen más siker sem állhat fenn tartósan. […]
Mindannyian küszködünk időnként egészségügyi gondokkal – némelyek pedig állandóan. A betegség és az erőtlenség a halandóság terhének részét képezik. Legyen hitetek és legyetek derűlátóak. A papság hatalma valós, és oly sok jó van az életben, még ha testileg küszködünk is. Örömmel tölt el a tudás, hogy a feltámadáskor nem lesznek sérülések vagy betegségek.
Egyes aggodalmaink kísértések képében is érkezhetnek. Mások az oktatást vagy a hivatást vagy a pénzügyeket vagy a házasságot érintő nehéz döntések lehetnek. Bármi legyen is a terhetek, Krisztusban megtaláljátok azt az erőt, melyre szükségetek van. Jézus Krisztus az Alfa és az Omega – szó szerint a kezdet és a vég. Velünk van az indulástól a befejezésig, ilyeténképpen pedig nem csupán szemlélője az életünknek. […]
Ha a bűn alkotja az igát, melyben küszködünk, az üzenet ugyanez. Krisztus ismeri bűneink teljes súlyát, hiszen ő hordozta azt először. Ha a terhünk nem a bűn és nem a kísértés, hanem betegség vagy szegénység vagy elutasítottság, akkor is ugyanez a helyzet. Ő tudja. […]
Sokkal többet szenvedett el a bűneinknél. Ő – akiről Ésaiás kijelentette, hogy a „fájdalmak férfia” (Ésaiás 53:3; Móziás 14:3) – tökéletesen ismer minden gondot, amely minket ér, mert ő úgy döntött, hogy magára veszi minden bajunk és fájdalmunk teljes súlyát. […]
Testvérek, van is és lesz is sokféle aggodalmatok és kihívásotok, de örömtelien és hittel eltelve öleljétek kebletekre az életet. Tanulmányozzátok rendszeresen a szentírásokat. Imádkozzatok buzgón. Engedelmeskedjetek a Lélek hangjának és a prófétáknak. Tegyetek meg minden tőletek telhetőt mások megsegítéséért. Nagy boldogságra fogtok lelni, ha eszerint haladtok. Egy dicsőséges napon majd minden aggodalmatok örömmé változik.
Ahogyan azt Joseph Smith írta a Liberty börtönbeli zárkájából a küszködő szenteknek:
[T]együk meg jókedvvel mindazon dolgokat, amikre erőnkből telik; aztán pedig hadd álljunk mozdulatlanul, a legteljesebb bizonyossággal, hogy meglássuk Isten szabadítását, és az ő karjának felfedését [T&Sz 123:17; kiemelés hozzáadva].
[Az Úr Joseph Smith prófétához intézett szavai szerint:]
Ne félj tehát kicsi nyáj; tegyél jót; hadd szövetkezzen ellened föld és pokol, mert ha a sziklámra lettél felépítve, akkor ők nem győzedelmeskedhetnek.
[M]inden gondolatban reám tekintsetek; ne kételkedjetek, ne féljetek!
Lássátok a sebeket, melyek oldalamba hatoltak, valamint a szögek nyomait a kezemen és a lábamon; legyetek hűségesek, tartsátok be a parancsolataimat, és örökölni fogjátok a menny királyságát! [T&Sz 6:34–37].11
Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz
Kérdések
-
Fontold meg, milyen válaszokat adnál Hunter elnök 1. szakaszban feltett kérdéseire. Hogyan helyezhetjük jobban Jézus Krisztust az életünk középpontjába? Hogyan helyezhetjük Őt jobban az otthonunk középpontjába? Hogyan ismerhetjük meg Krisztust jobban, mint amennyire most ismerjük?
-
Mibe „kerül” nekünk a Krisztus által kínált remény, öröm és békesség elnyerése? (Lásd 2. szakasz.) Érezted már a Szabadítótól jövő reményt, békességet és örömöt? Mikor?
-
Szerinted miért van az egész világon arra a legnagyobb szükség, hogy az emberek tevékenyen és őszintén higgyenek a názáreti Jézus alapvető tanításaiban? (Lásd 3. szakasz.) Hogyan mutathatod meg a Krisztus tanításaiba vetett hitedet, amikor úgy érzed, hogy „megsértenek, félreértenek, igazságtalanul vagy gorombán bánnak vel[ed], vagy bűnt követnek el ellen[ed]”?
-
Mit tanulhatunk Hunter elnök félelemről és hitről szóló tanításaiból? (Lásd 4. szakasz.) Hogyan segíthet nekünk a hit legyőzni a félelmet? Emlékezz vissza olyan alkalmakra, amikor hitet gyakoroltál a Szabadítóban, és Ő lecsillapította a viharokat az életedben.
-
Miként segíthet nekünk Hunter elnöknek az 5. szakaszban adott tanácsa abban, hogy „örömtelien öleljük keblünkre az életet” még akkor is, amikor bánaton, csalódásokon és betegségeken megyünk keresztül? Hogyan fejleszthetünk ki örökkévaló szemléletmódot? Hogyan segített neked a Szabadító abban, hogy még inkább „bővelkedő életed” legyen?
Kapcsolódó szentírások
Máté 11:28–30; János 14:6; 2 Nefi 31:19–21; Alma 5:14–16; 7:10–14; 23:6; Hélamán 3:35; 5:9–12; T&Sz 50:40–46; 93:1
Tanulmányi segédlet
„Tanulás közben gondosan figyelj oda az eszedbe ötlő gondolatokra, és a szívedben megjelenő érzésekre…” (Prédikáljátok evangéliumomat! [2008]. 18.). Fontold meg, hogy feljegyzed a benyomásaidat, még ha látszólag nem is kapcsolódnak az olvasottakhoz. Lehet, hogy mégis pont ezeket a dolgokat akarja az Úr kinyilatkoztatni számodra.