5. fejezet

Joseph Smith, a visszaállítás prófétája

„Ünnepélyes bizonyságomat teszem Joseph Smith prófétáról mint az Úr felkent szolgájáról ezen utolsó napokban.”

Howard W. Hunter életéből

Nancy Nowell, aki apai ágon Howard W. Hunter egyik ükanyja volt, az 1830-as évek közepén költözött a Michigan állambeli Lapeerbe. 1842-ben Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza egyik misszionáriusa Lapeerbe érkezett az Illinois állambeli Nauvooból. Nancy meghallgatta az üzenetét, imádkozott arról, és bizonyságot kapott, hogy a misszionárius az igazságot tanította. Nauvooba utazott, hogy többet tudjon meg az egyházról, és az alábbiakat jegyezte fel a naplójában erről az élményről:

„Nagy óvatossággal mentem a mormon prédikátor [Joseph Smith] hallgatására, azon reményben, hogy félre ne vezettessek. Beszédének tárgya a Krisztus második eljövetele volt. Bizonyságot szereztem arról, hogy az igazságot szólta, és hogy Joseph Smith igaz próféta, elhíva Istentől egy nagyszerű munka végzésére, mert ő előhozta az igazságot, ahogyan azt Jézus Krisztus tanította. Kértem, hogy megkereszteltessek.”¹

Ükanyjához, Nancy Nowellhez hasonlatosan Howard W. Hunternek is szilárd bizonysága volt Joseph Smith prófétai küldetéséről. Három héttel azután, hogy az egyház elnöke lett, Nauvooba utazott a Joseph és Hyrum Smith vértanúságának 150. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésre. A Nauvoo templom egykori helyszínén tartott gyűlésen Hunter elnök ezt mondta:

„Az a felelősség, melyet a Joseph próféta által bevezetett munka iránt érzek, azzal az eltökéltséggel tölt el engem, hogy minden tőlem telhetőt megtegyek a számomra kiszabott időben és alkalommal. Joseph bizonyosan hithű és igaz volt a saját idejében és alkalmával! […] Ünnepélyes bizonyságomat teszem Joseph Smith prófétáról mint az Úr felkent szolgájáról ezen utolsó napokban. Jézus Krisztus isteni mivoltáról és valóságosságáról tett bizonyságához teszem hozzá a sajátomat.”²

Még aznap, a Carthage börtön mellett tartott gyűlésen, Hunter elnök bizonyságát tette, hogy „Joseph Smith – aki ezen a helyen adta életét – volt az az eszköz, melyet az Úr az Ő evangéliuma teljességének és az Ő papsága felhatalmazásának visszaállítására használt.”³

Howard W. Hunter tanításai

Az Atyaisten és Jézus Krisztus megjelentek Joseph Smithnek, hogy megnyissák a visszaállítást.

A prófétákon keresztül sokszor megadatott a világnak az evangélium, és engedetlenség miatt minden egyes alkalommal elveszett. 1820-ban megtört a csend, és az Úr ismét megjelent egy prófétának. Ez a próféta, Joseph Smith, a saját határozott tudása alapján tehette bizonyságát arról, hogy Isten él, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, egy feltámadt lény, aki különálló és megkülönböztethető az Atyától. Nem arról tette bizonyságát, amit hitt, sem arról, amit ő vagy mások gondoltak vagy feltételeztek, hanem amit tudott. Ezt a tudást azért nyerte el, mert az Atyaisten és Fiú személyesen megjelentek neki, és szóltak hozzá.⁴

[I]sten személyként mutatta meg magát [Joseph Smithnek]. Az Atya és a Fiú szemléltették továbbá azon tagadhatatlan igazságot is, hogy ők különböző és különálló személyek. Mi több, az Atya és a Fiú viszonyát megerősítette a prófétafiúhoz intézett isteni bemutatkozás is: „Ez az én Szeretett Fiam. Őt hallgasd!” [Joseph Smith története 1:17].⁵

Amikor az emberek meghallották Joseph Smith állítását, mely szerint Isten megnyilvánult a fiúnak, kigúnyolták és elfordultak tőle, pont ahogyan a kereszténység kezdetén a bölcs és derék athéni férfiak elfordultak egy közöttük szolgáló egyedülálló embertől. A tény azonban tény marad: azon régi történet idején Pál volt az egyetlen férfiú a műveltség ama nagy városában, aki tudta, hogy az ember átléphet a halál kapuján, és élhet. Ő volt az egyetlen férfiú Athénban, aki világosan fel tudta vázolni a bálványimádás külsőségessége és az egyetlen igaz és élő Isten szívből jövő imádata közötti különbséget. [Lásd Apostolok Cselekedetei 17:19–20, 22–23.]⁶

Akik azzal a felkiáltással utasították el a Szabadítót, amikor az a földre jött, hogy nem Isten Fia, ezt mondták róla: „Nem ez-é amaz ácsmesternek fia?” (Máté 13:55). Amikor Joseph bejelentette, hogy látomása volt, és látta az Atyát és a Fiút, akkor megfogalmazódott a szomszédok, a lelkészek, valamint a város lakói ajkán és elméjében a kérdés: „Nem ez-é amaz földművesnek fia?” Krisztust üldözték és megölték, de az idő őt igazolta. Ahogyan az az ácsmester fiával volt, ugyanúgy lett a földműves fiával is.⁷

Joseph Smith nemcsak nagyszerű ember volt, de az Úr sugalmazott szolgája, Isten prófétája is. Nagysága egyvalamiben áll: azon kijelentésének igaz voltában, mely szerint látta az Atyát és a Fiút, és hogy reagált ama isteni látomás valóságosságára. […]

Bizonyságomat teszem…, hogy az Atya és a Fiú megjelentek Joseph Smith prófétának, hogy megnyissák a mi időnkben ezen utolsó napi munka nagyszabású előregördülését.

Bizonyságomat teszem, hogy a prófétafiú, aki ezen egyház… létének ma is oly sokféleképpen központi csodája, élő bizonyítéka annak, hogy Isten kezében és a világ Szabadítójának irányítása alatt az erőtlenek és egyszerűek előállnak és ledöntik a hatalmasokat és erőseket.⁸

Jézus Krisztus Joseph Smith prófétán keresztül alapította meg ismét az egyházát.

1830. április 6-án… férfiak és nők egy csoportja, Isten egyik parancsolata szerinti engedelmességben cselekedve, összegyűltek [id.] Peter Whitmer úr házában, hogy megszervezzék Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházát. […] Egyikük sem állította, hogy különleges tanultsággal vagy jelentős vezetői képességekkel bírna. Tiszteletre méltó emberek és tisztes polgárok voltak, de lényegében ismeretlennek számítottak a saját közvetlen környékük határain túl. […]

Ezek a szerény, egyszerű emberek azért gyűltek egybe, mert az egyikük – egy igen fiatal férfi, ifj. Joseph Smith – egy igen figyelemre méltó állítást tett. Kijelentette nekik és másoknak, akik hajlandók voltak meghallgatni, hogy mélyreható és többszöri mennyei üzenetet kapott, beleértve egy nyílt látomást az Atyaistenről és szeretett Fiáról, Jézus Krisztusról. E kinyilatkoztató élmények eredményeképpen Joseph Smith időközben kiadta a Mormon könyvét, amely egy arról szóló feljegyzés, hogy mit tett Krisztus az ősi Amerika lakói körében. Ráadásul az Úr azt is megparancsolta ennek a mostanra huszonnégy éves fiatalembernek, hogy állítsa vissza azt az egyházat, amely az újszövetségi időkben létezett, és hogy visszaállított tisztaságában ismét a fő szegletkövének és örökkévaló fejének, magának az Úr Jézus Krisztusnak a nevéről neveztessék.

Ily szerény de igen jelentős módon nyitott a nagyszerű egyházi színmű első jelenete, amely idővel nemcsak az emberek azon nemzedékére, hanem az emberiség egész családjára hatással lesz… Szerény kezdet, igen; de az Isten által kijelentett azon állítás, mely szerint Krisztus egyháza újjászerveztetett, és a tanai kinyilatkoztatás révén megerősíttettek – ez volt a világhoz intézett legkiemelkedőbb nyilatkozat magának a Szabadítónak a napjai óta, amikor Ő Júdea ösvényeit és Galilea lankáit járta.⁹

[A Joseph Smithnek adott] isteni kinyilatkoztatás része volt az igaz és élő egyház újjáalapítása, visszaállítva azt a mai időkben úgy, ahogyan az a Szabadító saját halandó szolgálatának napjaiban létezett. Joseph Smith próféta azt mondta, hogy Jézus Krisztus Egyházát „az Őtőle kapott parancsolatoknak és kinyilatkoztatásoknak megfelelően szervezt[ék] meg ezekben az utolsó napokban, valamint az egyháznak ama rendje szerint, amely az Újszövetségben lejegyeztetett” [Az egyház elnökeinek tanításai: Joseph Smith (2007). 143.]. […]

Azok, akiket 1830. április 6-án kereszteltek meg az egyházba, egy személyes Isten létezésében hittek; hitték, hogy az Ő valóságossága, valamint az Ő Fiának, Jézus Krisztusnak a valóságossága alkotják azt az örökkévaló alapot, melyre ez az egyház épült.¹⁰

[Joseph Smith] és a későbbi események által még egyszer visszaállíttatott a földre a papság és az evangélium a maga teljességében, hogy soha többé el ne vétessék [lásd T&Sz 65:2]. Krisztus egyháza – Isten királysága a földön – visszaállíttatott, és a szentírás szerint arra rendeltetett, hogy továbbgördüljön és betöltse az egész földet [lásd Dániel 2:35].¹¹

Joseph Smith and scribe — Joseph Smith próféta életét „a kinyilatkoztatás vezérelte”.

Joseph Smith próféta, látnok és kinyilatkoztató volt.

Joseph próféta eljövetele a világba egy olyan prófécia beteljesedése volt, melyet évszázadokkal korábban az Egyiptomba eladott József mondott ki.

„Látnokot támaszt az Úr, Istenem, aki kiváló látnok lesz ágyékom gyümölcse számára. […] És rólam nevezik el nevét, és az atyja neve után lesz” (2 Nefi 3:6, 15).

Ifj. Joseph Smith arról a régi Józsefről kapta a nevét, akit Egyiptomba hurcoltak fogságba, illetve a saját édesapjáról, id. Joseph Smithről, beteljesítve ezáltal ezt a próféciát. Úgy ismerik őt mint Joseph Smith prófétát, és úgy nevezik, hogy „Joseph a látnok”. Gyakran hivatkoznak rá úgy, hogy „próféta, látnok és kinyilatkoztató”.

A „próféta” és „látnok” és „kinyilatkoztató” kifejezéseket gyakran használják egymás megfelelőiként, és sokan úgy gondolják, hogy mind egy és ugyanaz. Mégsem azonosak azonban, és e három kifejezésnek eltérő és önálló jelentése van.

John A. Widtsoe [elder] tanítóként határozza meg a prófétát – olyasvalakiként, aki kifejti az igazságot. Az igazságot tanítja, amint az ki lett nyilatkoztatva az Úrtól az embernek, és sugalmazás alatt elmagyarázza azt a nép megértésére. Gyakran használják a „próféta” szót olyan személy megjelölésére, aki kinyilatkoztatást és irányítást kap az Úrtól. Még mindig sokan gondolják azt, hogy a próféta lényegében az eljövendő események és történések előrejelzője, de ez csupán egy a próféta sok feladata közül. Ő az Úr szóvivője.

A látnok olyasvalaki, aki lát. Ez nem azt jelenti, hogy a természetes szemein keresztül lát, hanem inkább a lelki szemein keresztül. A látnoki ajándék egy természetfeletti felruházás. Joseph hasonlatos volt Mózeshez, az ősi látnokhoz; Mózes pedig látta Istent színről színre, és e szavakkal magyarázta el ezt a találkozást:

„De most saját szemeimmel láttam Istent; azonban nem a természetes, hanem a lelki szemeimmel, mert természetes szemeim nem láthatták volna; mert elsorvadtam és meghaltam volna jelenlétében; rajtam volt azonban a dicsősége; és én láttam az arcát, mert színeváltoztam előtte” (Mózes 1:11).

Nem szabad azt feltételeznünk, hogy lelkileg látni nem jelent szó szerint való látást. Az ilyen látomás nem ábránd vagy képzelgés. Annak tárgyát ténylegesen megpillantják, de nem a természetes szemekkel. Mindannyiunknak van lelki szeme, amely a természetes szemünk társa. Először lelkileg lettünk megteremtve, azután lett megteremtve lelkünk takarója gyanánt a testünk. Azt olvassuk, hogy első állapotunkban látásban jártunk. Ez a lelki szemeink általi látás volt, mivel akkor még nem kaptunk természetes szemekkel rendelkező testet. Minden embernek van lelki látása, de nem mindig rendelkeznek az ilyen látás használatának kiváltságával, hacsak nem eleveníttetnek meg az Úr Lelke által. […]

A Szentlélek hatalma által egyes emberek, akik ebből a célból küldettek a földre, képesek megpillantani és látni Isten dolgait. A látnok olyasvalaki, aki látja és tudhatja az elmúlt dolgokat, valamint az eljövendő dolgokat is, és minden dolog általa lesz kinyilatkoztatva (lásd Móziás 8:15–17). Röviden: ő olyasvalaki, aki lát; aki nyitott lelki szemmel jár az Úr világosságában, és akit megelevenít a Szentlélek hatalma. Mózes, Sámuel, Ésaiás, Ezékiel és sokan mások is látnokok voltak, mert kiváltságukban állt más halandóknál közelebbi rálátással bírni az isteni dicsőségre és hatalomra.

A kinyilatkoztatás ismertté tesz valami ismeretlent vagy éppen valami olyasmit, amit az ember korábban már ismert, de elvétetett az emlékezetéből. Mindig az igazság a kinyilatkoztatás tárgya, és mindig a jóváhagyás isteni pecsétjét viseli. Kinyilatkoztatás különböző módokon érkezik, de mindig azt feltételezi, hogy előtte a kinyilatkoztató a kinyilatkoztatás isteni lelkével, az igazság lelkével összhangban, harmóniában élt és viselte magát, és ezért képes rá, hogy isteni üzeneteket kapjon.

Összefoglalva elmondhatjuk, hogy a próféta az isteni igazság tanítója; látnok a szó minden értelmében. A Szentlélek figyelemre méltó mértékben elevenítette meg [Joseph Smith] lelki látóérzékét, és tette lelkibbé azt. Ezen ajándék által pillanthatta meg az Atyát és a Fiút, amikor elvonult az erdőbe imádkozni. Amikor ettől a ponttól kezdve figyelemmel kísérjük az életét és munkásságát, azt találjuk, hogy nem próbált a saját erejére támaszkodva cselekedni. Az Úrra támaszkodott, ezáltal pedig megkapta a segítségét és irányítását. Életét a kinyilatkoztatás vezérelte.¹²

Dicsérd a férfit, aki szólt Jehovával.

Amikor Joseph Smithről énekelünk –Dicsérd a férfit (Himnuszok [1985], 17. sz.) –, oly sok dicséretre méltó dolgot idézünk fel vele kapcsolatban.

Nemcsak azért dicsérjük őt, mert Jehovával volt képes szólni, hanem mert képes volt ugyanerre a menny más személyeivel is. Mily sokak látogatásában, kulcsaik adományozásában, illetve oktatásában részesült ezt az utolsó napokban támasztott „kiváló látnok” (2 Ne. 3:6–7). Amikor a Smith családfő 1834-ben megáldotta az ifjú Josephet, kijelentette, hogy az ősi József Egyiptomban ezt az utolsó napi látnokot látta. Az ősi József könnyekre fakadt, amikor megértette, hogy Joseph próféta munkája meg fogja áldani az ő számos utódait.

Dicsérjük Joseph Smitht azon szorgalmáért és képességéért is, hogy kinyilatkoztatott szentírások oldalainak százait fordította le és kapta meg. Ő volt a kinyilatkoztató csatorna. A becslések szerint több csodálatos oldalnyi szentírás haladt keresztül rajta, mint a történelem során bármely más emberen keresztül.

Nemcsak a kitartásra, hanem a „jól kitartásra” (lásd T&Sz 121:8) való képességéért dicsérjük Joseph Smitht. A korai időkben, még kisfiúként volt az a fájdalmas műtét a lábán – amely műtét nélkül nem lett volna képes később megtenni a Sion tábori fáradságos menetelést Ohióból Missouriba. A menetelés során Joseph „az idő túlnyomó részében gyalogolt, és a hólyagos, vérző és fájó lábak neki is osztályrészül jutottak” [Az egyház elnökeinek tanításai: Joseph Smith. 303.]. Hasonlóképpen dicsérjük őt és Emmát azért, ahogyan elviselték hat vér szerinti és örökbefogadott gyermekük korai halállal történt szomorú elvesztését. Átérezhetik mindezt azokat a szülők, akik akár csak egyetlen gyermeket is elveszítettek.

Dicsérjük Josephet azért a képességéért, hogy kitartott az üldöztetések során, beleértve ebbe a Liberty börtönben elszenvedett hosszú és kemény nélkülözéseket. Mily sokak számára tűnt minden reménytelennek akkor. A menny Ura mégis arról biztosította a bebörtönzött Josephet, hogy „[a] föld szélei neved után kérdezősködnek majd” (T&Sz 122:1). Olyan korban élünk, amelyben megnövekedett érdeklődés irányul Joseph Smithre és a visszaállított evangéliumra.

Joseph azon kívánsága, hogy az ősi időkben éltekkel „egyenlő súllyal rendelkezhe[ssen] majd …a mérlegen”, már régóta teljesült [Az egyház elnökeinek tanításai: Joseph Smith. 241.]. Ma már arról énekelhetünk, hogy „[a]z ősi próféták között kap helyet” (Himnuszok [1985], 17. sz.).

Dicsérjük Josephet, amiért kitartott a keserű és ismételt árulás és csalódások során. Úgy ment tehát Carthage-be, „mint bárány a mészárszékre”, „nyugodt[an], akár a nyári reggel”, „valamennyi ember elleni vétek nélkül” (T&Sz 135:4). Nem keserűséggel ment Carthage-be. Nem panaszkodva ment Carthage-be. A jó kitartásnak mily csodálatos képessége ez!

Joseph tudta, hogy merre tekint. A Szabadító Jézus Krisztus felé, akire már azóta figyelt, hogy Mennyei Atyánk először utasította az ifjú Josephet ezekkel a szavakkal: „Ez az én Szeretett Fiam. Őt hallgasd!” [Joseph Smith története 1:17].¹³

Joseph Smith próféta élete és küldetése segít azon ösvényekre fordulnunk, melyek az örök élethez vezetnek.

Hálás vagyok ezért a férfiúért, a tanításaiért, a kinyilatkoztatásaiért, mindazért, amit ránk hagyott, mert általa állíttatott vissza az evangélium a földre. Szerintem az egész történelemben nincs gyönyörűbb történet, mint annak az ifjúnak az egyszerű, kedves története, aki kiment az otthona melletti erdőbe, letérdelt imádkozni, és mennyei látogatók érkeztek hozzá.

Most az ő életére és munkásságára tekintünk. Sokan firtatták azokat kíváncsian, hogy felfedjék az írott szó mögötti nagy rejtélyt – de nincs rejtély. […] Egyszerű hit volt; egy olyan fiatal fiú hite, akire az Isten dolgaira való okítás várt. Amint telt az idő, ezt a tudományos eredmények és iskolai oktatás híján lévő fiatalembert az Úr készítette fel az eljövendő dolgokra.

Nos, mi értelmet és elmét kaptunk. Csak arra van szükségünk, hogy képezzük és műveljük azt, ahogyan az Úr utasította Josephet, és legyen olyan egyszerű hitünk, amilyen neki volt, valamint legyünk hajlandóak követni az egyszerű utasításokat. Amikor így teszünk, és követjük azt az ösvényt, melyet [az Úr] szeretne, ha követnénk, és megtanuljuk a leckéket, melyeket szeretne, ha megtanulnánk, akkor azt találjuk, hogy az életünk megtisztíttatik minden olyantól ami ellentétes Isten céljaival, ahogyan az Josephfel is történt. Joseph a tökéletességhez közelebbi férfivá vált, mert megtisztította lelkét és elméjét, és közel élt az Úrhoz, és beszélhetett Ővele, és hallhatta Őt azokat a dolgokat szólni, melyeket azután a kinyilatkoztatásain keresztül hagyott ránk. Lelki szemein keresztül képes volt látni azt, ami már megtörtént, és ami még eljön, nekünk pedig bizonyítékunk van az általa látottak igaz voltára. […]

Hálás vagyok tagságomért az egyházban, és annak isteni eredetébe vetett bizonyságom sarkalatos pontja egy egyszerű történet az ifjúról a fák alatt, aki letérdelt és mennyei látogatókat fogadott – nem egyetlen Istent, hanem két különálló, egyedi személyt, az Atyát és a Fiút, ismételten kinyilatkoztatva a föld számára az Istenség személyeit. Hitem és bizonyságom sarkalatos pontja ezen egyszerű történet; ha ugyanis az nem igaz, a mormonizmus elbukik. Ha viszont igaz – márpedig én tanúságomat teszem, hogy az –, akkor az az egész történelem egyik legnagyszerűbb eseménye.

Azért imádkozom, [hogy] miközben megemlékezünk e nagyszerű prófétáról, és felidézzük az életét, legyen hála a szívünkben azokért a dolgokért, melyek az ő látnoksága és számunkra adott kinyilatkoztatásai okán jönnek az életünkbe; egy kiváló látnok, akit az Úr támasztott, hogy utat mutasson nekünk ezen utolsó napokban, hogy visszafordíthassuk lépteinket azokra az ösvényekre, melyek a felmagasztosuláshoz és az örök élethez vezetnek.¹⁴

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Kérdések

Gondolkodj el Hunter elnöknek Joseph Smith első látomásáról szóló tanításain (lásd 1. szakasz). Milyen hatással volt rád az első látomásról meglévő bizonyságod? Miért létfontosságú egy utolsó napi szentnek bizonysággal rendelkeznie arról, hogy Joseph Smith Isten prófétája volt?
Milyen benyomásaid voltak, amikor áttekintetted Hunter elnök tanításait az egyház megszervezéséről? (Lásd 2. szakasz.) Milyen áldásokban részesültél te és a családod Jézus Krisztus visszaállított egyháza által?
Miért hasznos megérteni a próféta, látnok és kinyilatkoztató címek jelentését? (Lásd 3. szakasz.) Hogyan áldattál meg próféták, látnokok és kinyilatkoztatók által?
A 4. szakaszban Hunter elnök felvázol néhány okot, amelyek miatt dicsérjük Joseph Smitht. Miként mélyítik el ezek a tanítások a Joseph próféta iránti nagyrabecsülésedet? Mit tanulhatsz Joseph Smith példájából?
Tekintsd át Hunter elnök tanításait Joseph Smith hitéről, lelki oktatásáról, valamint engedelmességéről (lásd 5. szakasz). Hogyan vonatkoznak ránk ezek a tanítások? Hogyan tanúsíthatunk hálát azokért az áldásokért, amelyekben Joseph Smith próféta által részesülünk?

Kapcsolódó szentírások

Joseph Smith Fordítás, 1 Mózes 50:25–33; Dániel 2:44; Efézusbeliek 2:19–22; 4:11–14; T&Sz 1:17–32; 5:9–10; 122:1–2; 135; Joseph Smith története

Tanulmányi segédlet

„Amint megérzed az evangélium megértéséből fakadó örömet, alkalmazni is akarod majd a tanultakat. Törekedj összhangban élni mindazzal, amit megértettél! Ez ugyanis megerősíti a hitedet, a tudásodat és a bizonyságodat” (Prédikáljátok evangéliumomat! [2008]. 19.).