11. fejezet

Valódi nagyság

„A mindennapi élet kis dolgaira fordított következetes erőfeszítés eredményez valódi nagyságot.”

Howard W. Hunter életéből

Howard W. Hunter elnök azt tanította, hogy a valódi nagyság forrása nem a világi siker, hanem „a szolgálat és áldozat azon ezernyi kis cselekedete…, melyek az egyén életének másokért és az Úrért történő odaadását avagy elveszítését képezik.”¹ Hunter elnök e tanítás szerint élte az életét. A reflektorfényre vagy mások elismerésére való törekvés helyett a szolgálat és áldozat napi, gyakran észrevétlenül maradó cselekedeteit tette.

Az egyik példa Hunter elnök viszonylag észrevétlen szolgálatára az a gondoskodás, melyet feleségének nyújtott, aki több mint egy évtizeden át küszködött romló egészségi állapotával. A ’70-es évek elején Claire Hunternél rendszeres fejfájás és romló memória lépett fel. Később több kisebb szélütés érte, melyek megnehezítették számára a beszédet és a kezei használatát. Onnantól kezdve, hogy a felesége folyamatos ápolásra kezdett szorulni, Hunter elnök a tőle telhető legtöbbet tette érte, miközben teljesítette az apostolként rá háruló feladatokat is. Megszervezte, hogy legyen valaki Claire mellett napközben, de éjszaka maga gondoskodott róla.

Egy agyvérzés következtében 1981-ben Claire beszéd- és járásképtelenné vált. Ennek ellenére Hunter elnök olykor kisegítette feleségét a kerekesszékéből, és szorosan magához ölelte, hogy úgy táncolhassanak együtt, ahogyan évekkel korábban tették.

Claire második agyvérzése után az orvosok ragaszkodtak hozzá, hogy gondozóotthonba kerüljön, ahol azután élete utolsó 18 hónapját töltötte. Ezalatt az idő alatt Hunter elnök naponta meglátogatta, kivéve azokat az alkalmakat, amikor egyházi megbízásból el kellett utaznia. Amikor hazaérkezett, mindig egyenesen hozzá sietett a repülőtérről. Amikor ott volt, a felesége legtöbbször mélyen aludt vagy nem ismerte fel, de ő továbbra is biztosította a szeretetéről, és gondoskodott arról, hogy kényelemben legyen.

James E. Faust elder a Tizenkettek Kvórumából később azt mondta, hogy Hunter elnöknek a „több mint tíz éven keresztül betegeskedő felesége, Claire iránti gyengéd, szerető gondoskodása olyan példája volt egy férfi nő iránti elkötelezettségének, melynél nemesebbet kevesen láttunk az életünk során.”²

Hunter elnök halálát követően megjelent az Ensign folyóiratban egy életrajz, mely a valódi nagyságról szóló tanításaiból tartalmazott részleteket, és összefoglalta, hogy miképpen vezérelték az életét ezek a tanítások:

„Habár mélyen gyökerező szerénysége soha nem engedné, hogy ő maga ilyen összehasonlítást tegyen, Hunter elnök megfelelt a nagyság saját maga által felállított meghatározásának. Nagysága életének reflektorfénytől távoli szakaszaiban jelentkezett, amikor sarkalatos döntéseket hozott arról, hogy keményen fog dolgozni, hogy egy-egy kudarc után ismét megpróbálja, és hogy segíteni fog az embertársainak. E tulajdonságok tükröződtek azon figyelemre méltó képességében, hogy sokféle dologban is sikeres tudott lenni, úgymint a zenében, a jogban, az üzleti életben, a nemzetközi kapcsolatokban, az asztalosságban, illetve legfőképpen abban, hogy »jó és hű szolgá[ja]« [Máté 25:21] volt az Úrnak. […]

Az egyház tizennegyedik elnöke számára éppen annyira önzetlenül és természetesen ment az Úr céljainak beteljesítése, mint az iskolásként, fiatal édesapaként, elkötelezett püspökként és fáradhatatlan apostolként végzett munkálkodásai. Howard W. Hunter úgy tekintette, hogy az Úr szőlőskertje folyamatos gondozást igényel, és a Mester csupán annyit követel meg tőle, hogy »jó és hű szolga« legyen. Hunter elnök valódi nagysággal teljesítette ezt, állandó figyelmet szentelve a Szabadító példájának, akit mindvégig szolgált.”³

Howard W. Hunter tanításai

A nagyság világ általi meghatározása gyakran félrevezető, és káros összehasonlításokat szülhet.

Sok utolsó napi szent boldog, és élvezi az élet nyújtotta lehetőségeket. Én azonban amiatt aggódom, hogy néhányan közöttünk boldogtalanok. Néhányan úgy érzik, hogy nem felelnek meg az elvárt eszményeknek. Különösen aggódom azokért, akik ugyan igazlelkűen élnek, ám – mivel nem érték el mindazt az egyházban vagy a világban, amit mások elértek – úgy gondolják, hogy kudarcot vallottak. Mindannyian vágyunk arra, hogy elérjünk egy bizonyos mértékű nagyságot ebben az életben. És miért is ne tennénk? Amint azt valaki egyszer megjegyezte, mindannyiunkban rejtőzik egy celesztiális honvággyal küszködő óriás. (Lásd Móziás 11:13; T&Sz 45:11-14.)

Annak felismerése, hogy kik vagyunk és kivé válhatunk, azt a bizonyosságot adja nekünk, hogy Istennel valójában semmi sem lehetetlen. Attól a pillanattól, amikor először halljuk, hogy Jézus kedvéért napsugarak leszünk, és később mindvégig, mialatt teljesebben elsajátítjuk az evangélium alapvető tantételeit, azt tanuljuk, hogy tökéletességre kell törekednünk. Nem újdonság tehát számunkra, hogy a teljesítményről beszélgessünk. Akkor merül fel nehézség, amikor a világ mesterségesen megnövelt elvárásai megváltoztatják a nagyság meghatározását.

Mi a valódi nagyság? Mi az, ami naggyá tesz egy embert?

Úgy tűnik, hogy a világ, amelyben élünk, a magafajta nagyságnak hódol, és magafajta hősöket termel ki. Egy a közelmúltban, 18–24 éves fiatalok körében készült felmérés azt mutatta ki, hogy napjaink fiataljai előnyben részesítik az „erős, saját útját járó, minden helyzetben győztes” egyéneket, és egyértelműen a szépek és „határtalanul gazdagok” mintájára szeretnék alakítani az életüket. Az ’50-es években az embereknek olyan hőseik voltak, mint Winston Churchill, Albert Schweitzer, Harry Truman elnök, Erzsébet királynő, vagy Helen Keller, a vak és siket író-előadó. Ezek olyan személyek voltak, akik vagy a történelem alakításához járultak hozzá, vagy az inspiráló életük miatt voltak ismertek. Ma a top tízes hősök között sok a filmcsillag és egyéb előadóművész, ami valamiféle eltolódást jelez a hozzáállásunkban. (Lásd U.S. News & World Report, 22 Apr. 1985, pp. 44–48.)

Igaz, hogy a világ hősei nem sokáig maradnak meg az emberek emlékezetében, de azért mégis mindig van újabb bajnok és kiemelkedő teljesítmény. Szinte naponta hallunk új csúcsokat felállító sportolókról, csodás új szerkezeteket, gépeket és eljárásokat feltaláló tudósokról, valamint az életek megmentésének új módjait alkalmazó orvosokról. Állandóan kivételes módon rátermett zenészekkel és előadókkal, illetve szokatlanul tehetséges művészekkel, építészekkel és alkotókkal szembesülünk. A folyóiratok, reklámtáblák és tévéreklámok olyan egyének képeivel bombáznak bennünket, akiknek tökéletes fogaik és hibátlan vonásaik vannak, divatos ruhákat viselnek, és csupa olyasmit tesznek, amit a „sikeres” emberek szoktak.

Mivel állandóan ki vagyunk téve a világ nagyságról alkotott meghatározásának, érthető, ha összehasonlítgatjuk, hogy milyenek vagyunk mi és milyenek – vagy milyennek tűnnek – mások, valamint azt, hogy mivel rendelkezünk mi, és mivel rendelkeznek mások. Habár az igaz, hogy az összehasonlítások hasznosak lehetnek, és arra ösztönözhetnek bennünket, hogy sok jó dolgot valósítsunk meg, és jobbá tegyük az életünket, ugyanakkor gyakran engedjük, hogy az igazságtalan és helytelen összehasonlítások lerombolják a boldogságunkat, amikor beteljesületlennek vagy elégtelennek vagy sikertelennek érezzük magunkat miattuk. Ezen érzések miatt néha tévedésbe esünk, és a kudarcainkon időzünk, miközben figyelmen kívül hagyjuk életünk azon vonatkozásait, melyek a valódi nagyság elemeit tartalmazzák.⁴

„A valódi nagyság [forrása] a szolgálat és áldozat azon ezernyi kis cselekedete és feladata, melyek az egyén életének másokért és az Úrért történő odaadását avagy elveszítését képezik.”

A mindennapi élet apróbb dolgaira fordított következetes erőfeszítés eredményez valódi nagyságot.

1905-ben Joseph F. Smith próféta ezt a mélyreható kijelentést tette a valódi nagyságról:

„Azon dolgok, melyeket rendkívülinek, figyelemre méltónak vagy szokatlannak hívunk, lehetnek történelemformálók, de nem formálják a mindennapokat.

Elvégre az Isten által az emberiség közös sorsaként elrendelt dolgok jó elvégzése jelenti a valódi nagyságot. Sikeres apának vagy sikeres anyának lenni nagyobb eredmény, mint sikeres tábornoknak vagy sikeres államférfinak lenni.” (Juvenile Instructor, 15 Dec. 1905, p. 752.)

Ez a kijelentés felveti a kérdést: melyek azok a dolgok, amelyeket Isten „az emberek közös sorsaként” rendelt el? Bizonyosan tartalmazzák azokat a dolgokat, melyeket ahhoz kell megtenni, hogy jó apák vagy jó anyák, jó fiak vagy jó lányok, jó tanulók vagy jó szobatársak vagy jó szomszédok legyünk.

[…] A mindennapi élet kis dolgaira fordított következetes erőfeszítés eredményez valódi nagyságot. Ez konkrétan a szolgálat és áldozat azon ezernyi kis cselekedete és feladata, melyek az egyén életének másokért és az Úrért történő odaadását avagy elveszítését képezik. Beletartozik az is, hogy ismeretet szerzünk Mennyei Atyánkról és az evangéliumról. Beletartozik az is, hogy királyságának hitébe és közösségébe hozunk másokat. E dolgok rendszerint nem vívják ki a világ érdeklődését és tömjénezését.⁵

Joseph próféta törődött a szolgálat napi feladataival, és a másokról való gondoskodással.

Joseph Smithre általában nem tábornokként, polgármesterként, építészként, szerkesztőként vagy elnökjelöltként szoktak emlékezni. A visszaállítás prófétájaként emlékszünk rá; olyan férfiként, aki elkötelezett volt Isten szeretete és az Ő munkájának előmozdítása iránt. Joseph Smith próféta mindennapi keresztény volt. Törődött a kis dolgokkal, a szolgálat napi feladataival, és a másokról való gondoskodással. Lyman O. Littlefield tizenhárom éves fiú volt, amikor a Missouriba vonuló Sion táborát kísérte. Később elmesélt egy apró, de személy szerint fontos szolgálatot a Próféta életéből:

„Az utazás rendkívül vesződséges volt mindenki számára, és a testi szenvedések, valamint azon testvéreink szenvedésének tudata, akiknek a megsegítésére utaztunk, azt okozta, hogy az egyik napon búskomorságba estem. Miközben a tábor induláshoz készülődött, én fáradtan és borongón ültem az út szélén. A Próféta volt a legelfoglaltabb férfi a táborban; mégis, amikor meglátott engem, elfordult az egyéb kötelezettségek sürgető hívásától, hogy vigasztaló szót szóljon egy gyermekhez. Fejemre helyezve a kezét ezt mondta: »Nem találod a helyedet, fiam? Akkor találnunk kell neked egyet.« E történés oly benyomást tett elmémre, melyet sem az idő hosszú folyása, sem az érettebb évek el nem halványítottak.” (In George Q. Cannon, Life of Joseph Smith the Prophet, Salt Lake City: Deseret Book Co., 1986, p. 344.)

Más alkalommal, amikor Carlin kormányzó Illinois állam Adams megyéjéből kiküldte a Thomas King seriffből és több más férfiból álló különítményt, hogy elfogják a Prófétát, és átadják Boggs kormányzónak Missouriban, King seriff halálosan megbetegedett. Nauvooban a Próféta otthonába fogadta a seriffet, és testvéreként ápolta négy napon keresztül. (Ibid., p. 372.) A szolgálat apró, kedves, mégis jelentős cselekedetei nem csak időnként jellemezték a Prófétát.

[Joseph Smith próféta] nauvooi bolt[jának] megnyitásáról írva, George Q. Cannon elder ezt jegyezte fel:

„Maga a Próféta sem habozott kereskedelmi és ipari törekvésekre adni magát; az általa prédikált evangélium éppúgy volt az időleges szabadítás evangéliuma is, mint a lelki felmagasztosulásé; ő pedig hajlandó volt megtenni a gyakorlati munka rá eső részét. Úgy tette ezt, hogy nem a személyes gyarapodása járt a fejében.” (Ibid., p. 385.)

A Próféta pedig így írt egy levélben:

„[A nauvooi vöröstéglás] üzlet csordultig telt, és én egész nap a pult mögött álltam, kiszolgálva áruinkat oly szorgalmasan, mint bármely eladó, akit valaha is láttál, hogy megelégítsem azokat, akiknek nélkülözniük kellett a megszokott karácsonyi és újévi vacsorájukat, és hiányt szenvedtek egy kis cukorban, melaszban, mazsolában stb.; és hogy magamnak is örömet szerezzek, mert szeretem kiszolgálni a szenteket, és mindenkinek szolgája lenni, azt remélvén, hogy felmagasztosulhatok az Úr megfelelő idejében.” (Ibid., p. 386.)

George Q. Cannon ezt fűzte hozzá e leíráshoz:

„Micsoda kép tárul elénk! Ama férfiú, kit az Úr kiválasztott egyháza alapjainak lefektetésére, és hogy annak prófétája és elnöke legyen, örömöt és büszkeséget talál fivérei és nővérei szolga módjára való kiszolgálásában. …Joseph soha nem élt oly napot, mikor ne érezte volna, hogy Istent szolgálja, és hogy kegyet talál Jézus Krisztus szemében, kedvességet és figyelmet szentelve »ezek legkisebbjének«.” (Ibid., p. 386.)⁶

„Joseph Smith próféta mindennapi keresztény volt. Törődött a kis dolgokkal, a szolgálat napi feladataival, és a másokról való gondoskodással.”

A valódi nagyság abból fakad, ha kitartunk az élet nehézségei során, és oly módokon szolgálunk, melyek gyakran észrevétlenek maradnak.

A valódi nagyság összességében arról szól, hogy sikeresek vagyunk az elderek kvórumának titkáraként vagy segítőegyleti tanítóként vagy szeretetteljes szomszédként vagy odafigyelő barátként. Az a valódi nagyság, ha az élet hétköznapi küzdelmeivel – és talán a kudarcokkal is – szembesülve a tőlünk telhető legjobbat tesszük, és továbbra is szilárdak maradunk és kitartunk az élet folytatódó nehézségei közepette, amennyiben azok a küzdelmek hozzájárulnak mások fejlődéséhez és boldogságához, valamint a saját örökkévaló szabadulásunkhoz.

Mindannyian el akarunk érni egy bizonyos mértékű nagyságot ebben az életben. Sokan már elértek nagy dolgokat, mások azon igyekeznek, hogy elérjék a nagyságot. Hadd bátorítsalak benneteket a teljesítményre, és arra, hogy eközben emlékezzetek rá, kik vagytok. Ne engedjétek, hogy legyőzzön benneteket az illékony világi nagyság. Sok ember veszíti el a lelkét ilyen kísértések során. Nincs az az ár, amiért megérné eladni a jó hírneveteket. A valódi nagyság hűnek maradni:„Hűek leszünk mindig atyáink hitéhez, [a]z igazsághoz, melyért mártírok haltak meg” (Himnuszok [1985], 166. sz.).

Biztos vagyok benne, hogy sok nagyszerű, észrevétlen és elfeledett hős van közöttünk. Azokról beszélek, akik közületek csendesen és következetesen azokat a dolgokat teszik, melyeket tenniük kell. Azokról beszélek, akik mindig jelen vannak és mindig készen állnak. Annak az édesanyának a nem mindennapi hősiességére utalok, aki óráról órára, nappal és éjjel a beteg gyermeke mellett marad és ápolja, miközben a férje munkában van vagy tanul. Az önkéntes véradókat vagy az időseket segítő önkénteseket is beleszámítom. Azokra gondolok, akik közületek hithűen teljesítik papsági és egyházi feladataikat, és a tanulókra, akik rendszeresen írnak haza, hogy megköszönjék szüleik szeretetét és támogatását.

Azokról is beszélek, akik hitet és az evangélium szerinti élet iránti vágyat ültetnek el másokban; akik tevékenyen dolgoznak mások életének építésén és alakításán, testileg, közösségileg és lelkileg egyaránt. Azokra utalok, akik becsületesek és kedvesek és dolgosak a mindennapi feladataik során, de akik egyúttal a Mester szolgái és juhainak pásztorai is.

Mármost én nem szeretném lekicsinyelni a világ nagyszerű eredményeit, melyek oly sok lehetőséget biztosítanak számunkra, és amelyek kultúrát és rendet és izgalmat visznek az életünkbe. Csupán arra utalok, hogy meg kell próbálnunk világosabban azokra a dolgokra összpontosítani, amelyek a legnagyobb értékkel bírnak. Emlékeztek, a Szabadító jelentette ki, hogy „a ki a nagyobb közöttetek, legyen a ti szolgátok” (Máté 23:11).⁷

A valódi nagyság következetes, apró és olykor hétköznapi lépéseket igényel, hosszú időn keresztül.

Mindannyian láttunk már hirtelen – szinte egy nap alatt – meggazdagodó, sikeressé váló embereket. Hiszem azonban, hogy bár egyeseket érhet ilyen siker anélkül, hogy előtte hosszan küzdenének érte, még sincs olyasmi, hogy azonnali nagyság. A valódi nagyság elérése hosszú távú folyamat. Alkalmanként lehetnek benne fennakadások is. A végeredmény talán nem mindig látszik világosan, de úgy tűnik, hogy mindig rendszeres, következetes, apró, valamint olykor hétköznapi és unalmas lépéseket igényel, hosszú időn keresztül. Mindig emlékeznünk kell rá, hogy az Úr jelentette ki: „…kis dolgokból jő elő az, ami nagyszerű” (T&Sz 64:33).

A valódi nagyság soha nem egy véletlenszerű esemény vagy egyszeri erőfeszítés, teljesítmény eredménye. A nagyság jellemfejlődést igényel. Helyes döntések sokaságát igényli a jó és gonosz közti mindennapi választások során. Erről beszélt Boyd K. Packer elder, amikor ezt mondta: „Az évek során ezek az apró döntések egymásba fonódnak, és világosan megmutatják, hogy mit tartunk értékesnek” (Ensign, Nov. 1980, p. 21.). Azok a döntések azt is világosan meg fogják mutatni, hogy milyenek vagyunk.⁸

Gyakran a hétköznapi feladatok vannak a legnagyobb pozitív hatással másokra.

Amikor kiértékeljük az életünket, fontos, hogy ne csak az eredményeinkre tekintsünk, hanem azon körülményekre is, melyek közepette munkálkodtunk. Mindannyian különbözőek és egyediek vagyunk; mindannyian más-más pontról indultunk az élet versenyében; mindannyiunkban egyedi módokon ötvöződnek a tehetségek és a készségek; mindannyiunknak megvannak a saját kihívásaink és korlátaink, melyekkel meg kell küzdenünk. Így tehát a saját magunkról és a teljesítményünkről alkotott ítéletünkben nemcsak az eredményeink mértékét vagy terjedelmét, illetve azok mennyiségét kell figyelembe vennünk: figyelembe kell vennünk az azokat övező körülményeket, valamint az erőfeszítéseink másokra gyakorolt hatását is.

Saját kiértékelésünk ezen utóbbi vonatkozása – életünknek mások életére gyakorolt hatása – segít nekünk megérteni, miért kell oly nagyra értékelni az életben végzett némely mindennapos, hétköznapi munkát. Gyakran éppen az általunk elvégzett hétköznapi feladatok vannak a legnagyobb pozitív hatással mások életére, összehasonlítva azokkal a dolgokkal, melyeket a világ oly gyakran társít a nagysághoz.⁹

Az Isten által fontosnak rendelt dolgok megtétele valódi nagysághoz fog vezetni.

Úgy tűnik számomra, hogy az a fajta nagyság, melyre Mennyei Atyánk szeretné, ha törekednénk, karnyújtásnyira van mindazok számára, akik az evangélium hálójában vannak. Korlátlan számú lehetőségünk van arra, hogy megtegyük azt a sok egyszerű és apró dolgot, melyek végül naggyá tesznek bennünket. Azok számára, akik a családjuk, más emberek és az Úr iránti szolgálatnak és áldozatnak szentelték az életüket, a legjobb tanács az, hogy tegyenek ugyanabból még többet.

Azok számára, akik oly sok csendes de jelentőségteljes módon mozdítják előre az Úr munkáját; azok számára, akik a föld sóját és a világ erősségét és az egyes nemzetek gerincét alkotják – felétek csupán a csodálatunkat szeretnénk kifejezni. Ha mindvégig kitartotok, és ha hősiesek vagytok a Jézusról vallott bizonyságotokban, valódi nagyságot fogtok elérni, és egy napon majd Mennyei Atyánk társaságában élhettek.

Ahogyan Joseph F. Smith elnök mondta: „Ne igyekezzünk azon, hogy mesterséges élettel cseréljük fel a valódit.” (Juvenile Instructor, 15 Dec. 1905, p. 753.) Emlékezzünk arra, hogy az Isten által fontosnak és szükségesnek és nélkülözhetetlennek rendelt dolgok megtétele – még ha a világ talán lényegtelennek és jelentéktelennek látja is azokat – végül valódi nagysághoz fog vezetni.

Igyekeznünk kell emlékezni Pál apostol szavaira, különösen akkor, amikor boldogtalansággal tölt el az életünk, és úgy érezzük, hogy nem értük el a nagyság semmilyen formáját. Ezt írta:

„Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk;

Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók” (2 Kor. 4:17–18).

A kis dolgok jelentősek. Nem a farizeus által adományozott összegre emlékszünk, hanem az özvegyasszony két fillérére; nem a filiszteus sereg hatalmára és erejére, hanem Dávid bátorságára és meggyőződésére.

Kívánom, hogy soha ne csüggedjünk el azon mindennapi feladatok elvégzésében, melyeket Isten rendelt el „az emberek közös sorsaként.”¹⁰

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Kérdések

Miért zavarodunk néha össze annak megítélésében, hogy mi a valódi nagyság? (Lásd 1. szakasz.) Miért eredményezi a nagyság világ szerinti meghatározása azt, hogy egyesek beteljesületlennek és boldogtalannak érzik magukat?
Miben különbözik a valódi nagyság Hunter elnök szerinti meghatározása a világétól? (Lásd 2. szakasz.) Hogyan segíthet neked a valódi nagyság e meghatározása az életed során? Gondolkodj el néhány olyan konkrét „kis dologról”, amelyekre jó lenne több időt és figyelmet fordítani.
Mi ragad meg téged a Joseph Smith által tett apró szolgálatokban, ahogyan azokról a 3. szakaszban olvashatsz? A szolgálatnak milyen kis cselekedetei áldottak meg téged?
Tekintsd át a 4. szakaszban felsorolt példákat arra, hogy miből áll a valódi nagyság. Láttál már olyat, hogy az emberek ilyen módokon tanúsítottak valódi nagyságot? Mikor?
Mit tanulhatunk az 5. szakaszban lévő tanításokból a valódi nagyság elérésének mikéntjéről?
Milyen példákat láttál arra, hogy „az általunk elvégzett hétköznapi feladatok vannak a legnagyobb pozitív hatással mások életére”? (Lásd 6. szakasz.)
Elmélkedj Hunter elnöknek a 7. szakaszban lévő tanításain. Miként eredményez valódi nagyságot a szolgálat és az áldozat? Miként segít nekünk a valódi nagyság elérésében, ha bátrak vagyunk a Jézus Krisztusról való bizonyságunkban?

Kapcsolódó szentírások

1 Sámuel 16:7; 1 Timótheus 4:12; Móziás 2:17; Alma 17:24–25; 37:6; Moróni 10:32; T&Sz 12:8; 59:23; 76:5–6; 88:125

Tanítási segédlet

„Amint imádságos lélekkel készülsz a tanításra, [az oda] vezethet, hogy bizonyos tantételeket kihangsúlyozz. Jobban megértheted, hogy miként mutass be bizonyos elképzeléseket. Az… élet [egyszerű] tevékenységeiben példákat, szemléltető leckéket és sugalmazó történeteket fedezhetsz fel… Késztetést érezhetsz arra, hogy felkérj egy bizonyos személyt, hogy segítsen az órán. Eszedbe juthat egy személyes élmény, [amelyet] megoszthatsz” (lásd Tanítás, nincs nagyobb elhívás [2000]. 47–48.).