13. fejezet

A templom – egyháztagságunk nagyszerű jelképe

„Az szívem legmélyebb vágya, hogy az egyház minden tagja érdemes legyen belépni a templomba.”

Howard W. Hunter életéből

Howard W. Hunter édesanyja egész életében az egyház hithű tagja volt, édesapja viszont csak azután keresztelkedett meg, hogy Howard 19 éves lett. Évekkel később, amikor Howard Kaliforniában volt cövekelnök, a cövek tagjai az Arizonai Mesa templomba utaztak templomi munkát végezni. A szertartások kezdete előtt a templomelnök arra kérte, hogy szóljon a kápolnában összegyűltekhez. Ez Hunter elnök 46. születésnapján volt. Később ezt írta erről az élményről:

„Mialatt a gyülekezethez beszéltem, …bejött a kápolnába édesapám és édesanyám, fehérbe öltözve. Fogalmam sem volt, hogy édesapám már felkészült a templomi áldásaira, habár Anya már egy ideje izgatottan várta ezt. Annyira elárasztottak az érzelmek, hogy képtelen voltam tovább beszélni. Pierce elnök [a templomelnök] mellém lépett és elmagyarázta a megszakítás okát. Amikor édesapám és édesanyám eljöttek a templomba azon a reggelen, azt kérték az elnöktől, hogy ne említse nekem, hogy ott vannak, mert azt szerették volna, hogy születésnapi meglepetés legyen. Ez egy olyan születésnap volt, amelyet soha nem felejtettem el, mert azon a napon felruházták őket, nekem pedig az a kiváltság adatott, hogy tanúja lehettem az egybepecsételésüknek, amely után hozzájuk pecsételtek engem.”¹

Valamivel több mint 40 évvel később, amikor Howard W. Hunter először szólt nyilvánosan az egyház elnökeként, elsődleges üzenetei közé tartozott az, hogy az egyháztagok nagyobb odaadással törekedjenek a templom áldásaira.² Ezt az üzenetet egész elnöki szolgálata során folyamatosan hangsúlyozta. A Nauvoo templom helyszínén tartott 1994. júniusi beszédében ezt mondta:

„[E] hónap elején azzal kezdtem a szolgálatomat, hogy hangot adtam mélységes vágyamnak, mely szerint egyre több és több egyháztag váljon érdemessé a templomra. Ahogyan Joseph [Smith] napjaiban is, a királyság egész világon való felépítésének kulcsa az, hogy legyenek érdemes és felruházott egyháztagok. A templomi érdemesség biztosítja, hogy életünk összhangban legyen az Úr akaratával, és rá legyünk hangolódva arra, hogy megkapjuk az Ő iránymutatását az életünkben.”³

Néhány hónappal később, 1995. januárjában, Hunter elnök utolsó nyilvános tevékenysége a Utahi Bountiful templom felszentelése volt. A felszentelési imában azt kérte, hogy a templom áldásai gazdagabbá tegyék mindazok életét, akik oda belépnek:

„Alázattal imádkozunk, hogy elfogadd ezt az építményt, és add, hogy a te áldásaid rajta legyenek. Add, hogy a lelked jelen legyen és irányt mutasson mindazoknak, akik itt szolgálnak, hogy szentség diadalmaskodjék minden helyiségben. Kívánom, hogy mindenki, aki ide belép, ártatlan kezű és tiszta szívű legyen. Kívánom, hogy épüljenek a hitükben, és a békesség érzetével távozzanak, dicsérve a te szent nevedet. […]

Kívánom, hogy ez a ház a béke lelkiségét nyújtsa mindazoknak, akik szemrevételezik fenségét, különösképpen pedig azoknak, akik a saját szent szertartásaikért és a fátyolon túl lévő szeretteikért végzendő munka céljából lépnek be. Hadd érezzék a te isteni szeretetedet és irgalmadat. Kívánom, hogy kiváltságukban legyen kijelenteni, ahogyan azt a régi zsoltáríró tette: »A kik együtt édes bizalomban éltünk; az Isten házába jártunk a tömegben.«

Miközben felszenteljük e szent építményt, a mi saját életünket is újraszenteljük neked és a te munkádnak.”⁴

Mesa Arizona Temple — Az Arizonai Mesa templom, ahol Howard W. Hunter elnököt a szüleihez pecsételték 1953-ban.

Howard W. Hunter tanításai

Arra buzdítanak bennünket, hogy tegyük a templomot egyháztagságunk nagyszerű jelképévé.

Abban az időben, amikor elhívtak engem e szent hivatalba [az egyház elnökének], az egyház minden tagja meghívást kapott arra, hogy az Úr templomát egyháztagságuk nagyszerű jelképévé és legszentebb szövetségeik mindenek feletti helyszínévé tegyék.

Amikor a templomon gondolkodom, e szavak jutnak eszembe:

„A templom a tanítás helye, ahol mélyreható igazságok bontakoznak ki Isten királyságát illetően. Ez a békesség helye, ahol az elmék a lélek dolgaira összpontosíthatnak, és a világ aggodalmait félre lehet tenni. A templomban szövetségeket kötünk, hogy betartjuk Isten törvényeit, nekünk pedig ígéreteket tesznek, mindig a hithűségünktől függőket, melyek az örökkévalóságba nyúlnak” (The Priesthood and You, Melchizedek Priesthood Lessons—1966, Salt Lake City: The Church of Jesus Christ of Latter-day Saints, 1966, p. 293).

Maga az Úr az, aki a nekünk adott kinyilatkoztatásaiban a templomot nagyszerű jelképpé tette az egyház tagjai számára. Gondolkozzunk el azon a magatartáson és igazlelkű viselkedésen, melyre az Úr utalt Joseph Smith próféta által a kirtlandi szenteknek adott tanácsában, amikor a templom felépítésére készültek. Ez a tanácsa még mindig érvényben van:

»Szerveződjetek; készítsetek elő minden szükséges dolgot; és alapítsatok meg egy házat, méghozzá az ima házát, a böjtölés házát, a hit házát, a tanulás házát, a dicsőség házát, a rend házát, Isten házát« (T&Sz 88:119). Vajon ez a hozzáállás és magatartás valóban tükrözi azt, amire közülünk mindenki vágyik és törekszik? […]

[A]hhoz, hogy a templom tényleg jelkép legyen számunkra, muszáj vágynunk arra, hogy ez így legyen. Érdemesen kell éljünk arra, hogy beléphessünk a templomba. Be kell tartanunk az Urunk parancsolatait. Ha az életünket a Mester életének mintájára tudjuk alakítani, és az Ő tanítását és példáját a saját legfőbb mintánkká tudjuk tenni, akkor nem fogjuk nehéznek találni azt, hogy érdemesek legyünk a templomra, hogy következetesek és hűek legyünk az élet minden területén, hiszen a viselkedés és a hit egységes, szent mércéjének leszünk elkötelezve. Otthon vagy a piacon, az iskolában vagy az iskolát rég magunk mögött tudva, teljesen egyedül vagy egy sereg más emberrel összehangoltan cselekedve, az utunk világos lesz, mércéink pedig nyilvánvalóak lesznek.

Az a képesség, hogy valaki kiálljon az elvei mellett, hogy tisztességgel és hittel éljen a hitelveinek megfelelően – ez az, ami számít. Az igaz tantétel iránti ezen odaadás – az egyéni életünkben, az otthonunkban és a családunkban, és minden helyen, ahol más emberekkel találkozunk és hatással vagyunk rájuk –, ez az odaadás az, amit végső soron Isten kér tőlünk. Ez elkötelezettséget igényel – teljes lényünkből fakadó, mélységesen elhatározott, örökkévalóan becsben tartott elkötelezettséget az Istentől adott parancsolatokban foglalt tantételek mellett, amelyekről tudjuk, hogy igazak. Ha igazak és hűek leszünk az Úr tantételeihez, akkor mindig érdemesek leszünk a templomra, és az Úr és az Ő szent templomai lesznek az Ővele való tanítványságunk nagyszerű jelképei.⁵

Mindegyikünknek törekednie kell arra, hogy érdemesek legyünk a templomi ajánlás elnyerésére.

Az szívem legmélyebb vágya, hogy az egyház minden tagja érdemes legyen belépni a templomba. Kedves lenne az Úr előtt, ha minden felnőtt egyháztag érdemes lenne egy érvényes templomi ajánlásra (és lenne is nála). Azok a dolgok, amelyeket a templomi ajánlásra való érdemesség érdekében kell tennünk vagy elkerülnünk, pont azok a dolgok, amelyek biztosítják, hogy egyénekként és családokként is boldogok legyünk.⁶

Mennyei Atyánk világosan felvázolta, hogy mindazoknak, akik belépnek a templomba, tisztáknak és menteseknek kell lenniük a világ bűneitől. Ezt mondta: „És amennyiben népem házat épít nekem, az Úr nevében, és semmi tisztátalan dolgot nem enged be oda, hogy meg ne rontasson, akkor dicsőségem nyugszik majd rajta; […] De ha megrontatik, akkor én nem jövök oda, és dicsőségem nem lesz ott; mert szentségtelen templomokba nem jövök” (T&Sz 97:15, 17).

Talán érdekesnek fogjátok találni, hogy régebben az egyház elnöke írt alá minden egyes templomi ajánlást. Ennyire fontosnak tartották a korai elnökök a templomi belépésre való érdemességet. 1891-ben a felelősség átkerült a püspökökre és cövekelnökökre, akik több kérdést is feltesznek nektek a templomi ajánlásra való érdemességeteket illetően. Tudnotok kell, mit várnak tőletek ahhoz, hogy jogosulttá váljatok egy templomi ajánlásra.

Hinnetek kell Istenben, az Örökkévaló Atyában, és az ő Fiában, Jézus Krisztusban, valamint a Szentlélekben. Hinnetek kell abban, hogy ez az ő szent és isteni munkájuk. Buzdítunk benneteket, hogy naponta munkálkodjatok a Mennyei Atyánkról és az Úr Jézus Krisztusról való bizonyságotok építésén. Az a Lélek, amelyet éreztek, az a Szentlélek, aki bizonyságot tesz nektek az ő valóságosságukról. Később, a templomban, további tudást fogtok szerezni az Istenségről a kinyilatkoztatott tanítás és szertartások révén.

Támogatnotok kell az általános felhatalmazottakat és az egyház helyi felhatalmazottait. Amikor e vezetők nevének elhangzásakor derékszögben felemelitek karotokat, azt jelzitek, hogy támogatni fogjátok őket a feladataikban és a nektek adott tanácsaikban.

Ez nem a tiszteletadás kifejezése azok iránt, akiket az Úr elnökölni hívott el, hanem annak a ténynek az elismerése, hogy Isten prófétákat, látnokokat és kinyilatkoztatókat, továbbá más általános felhatalmazottakat hívott el. Ez egy elkötelezettség aziránt, hogy követni fogod az útmutatásokat, amelyek az egyház elnöklő tisztségviselőitől érkeznek. Szintúgy hűséggel kell viseltess a püspök és a cövekelnök és más egyházi vezetők iránt. A felhatalmazottak támogatásának elmulasztása összeegyeztethetetlen a templomban való szolgálattal.

Erkölcsileg tisztának kell lenned ahhoz, hogy belépj a szent templomba. A nemi erényesség törvénye azt követeli meg tőletek, hogy kizárólag a férjetekkel vagy feleségetekkel legyen nemi kapcsolatotok. Különösképpen buzdítunk benneteket arra, hogy őrizkedjetek Sátán azon csábításaitól, melyek beszennyeznék erkölcsi tisztaságotokat.

Gondoskodnotok kell arról, hogy ne legyen semmi a családtagjaitokkal ápolt viszonyotokban, ami ne lenne összhangban az egyház tanításaival. Különösképpen buzdít[juk a fiatalokat], hogy igazlelkűségben engedelmeskedje[nek] a szülei[knek]. A szülőknek ébereknek kell lenniük, biztosítandó, hogy a családtagjaikkal ápolt viszonyuk összhangban van az evangélium tanításaival, és annak soha nem része a bántalmazás vagy elhanyagolás.

A templomi belépéshez őszintének kell lennetek a másokkal való érintkezéseitekben. Utolsó napi szentekként van egy szent kötelezettségünk, mely szerint soha nem lehetünk csalárdak vagy becstelenek. Alapvető tisztességünk forog kockán, amikor megszegjük ezt a szövetséget.

Ahhoz, hogy jogosulttá váljatok egy templomi ajánlásra, igyekeznetek kell elvégezni az egyházi kötelességeiteket, részt venni az úrvacsorai, papsági és egyéb gyűléseken. Igyekeznetek kell továbbá engedelmeskedni az evangélium szabályainak, törvényeinek és parancsolatainak. Tanuljátok meg… elfogadni az elhívásokat és a nektek kiszabott egyéb feladatokat. Legyetek tevékeny résztvevők az egyházközségeitekben és gyülekezeteitekben, és legyetek azok, akikre a vezetőitek támaszkodhatnak.

A templomi belépéshez teljestized-fizetőnek kell lennetek, és a Bölcsesség szava szerint kell élnetek. E két parancsolat, mely tanításában egyszerű, ám lelki növekedésünkben hatalmas fontossággal bír, alapvető az egyéni érdemességünk igazolásához. Sok év tapasztalata azt mutatja, hogy akik hithűen fizetik a tizedüket, és betartják a Bölcsesség szavát, azok rendszerint a templomi belépéshez kapcsolódó összes egyéb ügyben is hithűek.

Ezek nem olyan dolgok, amelyeket könnyedén szabad venni. Ha egyszer érdemesnek találtattunk arra, hogy belépjünk a templomba, akkor olyan szertartásokat végzünk, amelyek a legszentebbek mind közül, melyeket a földön bárhol is végeznek. Ezek a szertartások az örökkévalóság dolgaira irányulnak.⁷

man in priesthood leader’s office — „[A püspökök és cövekelnökök] több kérdést is feltesznek nektek a templomi ajánlásra való érdemességeteket illetően.”

A templomi munka végzése nagy áldásokat hoz az egyénekre és a családokra.

Mily dicső dolog, hogy kiváltságunkban áll elmenni a templomba a saját áldásainkért. Miután pedig elmentünk a templomba a saját áldásainkért, mily dicső kiváltság, hogy azokért is munkálkodhatunk, akik előttünk távoztak. A templomi munkának ez a vonatkozása önzetlen munka. Mégis, amikor csak templomi munkát végzünk más emberekért, ránk is áldás száll vissza. Így hát nem szabad meglepődni azon, hogy az Úr igenis azt szeretné, hogy a népe templomba igyekvő nép legyen. […]

Ne csak az elhunyt rokonainkért menjünk oda, hanem a templomi hódolat személyes áldásáért is, a szentségért és biztonságért, amely azok között a megszentelt és felszentelt falak között található. Amikor elmegyünk a templomba, gazdagabb és mélyebb tudást szerzünk az élet értelméről és az Úr Jézus Krisztus engesztelő áldozatának jelentőségéről. Tegyük a templomot – a templomi hódolattal és a templomi szövetségekkel és a templomi házassággal – legfőbb földi célunkká és a legfeljebbvaló halandó élménnyé.⁸

Templomlátogatásunk több dolgot is megvalósít: eleget teszünk az Úr útmutatásainak a saját szertartási munkánk elvégzését illetően, megáldjuk a családunkat a pecsételő szertartások révén, és megosztjuk áldásainkat másokkal, amikor megtesszük értük azt, amit magukért nem tudnak megtenni. Ezen túlmenően pedig felemeljük a saját gondolatainkat, közelebb kerülünk az Úrhoz, megtiszteljük [a] papságot, és lelkibbé tesszük az életünket.⁹

Személyes áldásokban részesülünk, amikor elmegyünk a templomba. Arról szólva, hogy miként változtatja meg az életünket a templomlátogatás, John A. Widtsoe elder kijelentette:

„A templomi munka… csodálatos lehetőséget nyújt arra, hogy életben tartsuk a lelki tudásunkat és erőnket. […] A szent templomokban felfeslik előttünk az örökkévalóság erőteljes távlata: látjuk az időt annak végtelen kezdeteitől a vég nélküli végeztéig, és kibontakozik előttünk az örök élet előadása. Ekkor világosabban látom a helyemet a világegyetem dolgai között, a helyemet Isten céljai között; jobban el tudom helyezni magamat ott, ahová tartozom, és jobban képes vagyok felmérni és lemérni, elkülöníteni és megszervezni életem általános, hétköznapi kötelességeit, hogy ezáltal a kis dolgok ne nyomasszanak engem, és ne vonják el figyelmemet ama nagyobb dolgokról, melyeket Isten adott nekünk” (in Conference Report, Apr. 1922, pp. 97–98).¹⁰

Gondolkodjatok el a Kirtland templom nagyszerű felszentelési imájának fenséges tanításain. Ezen imáról Joseph Smith próféta azt mondta, hogy kinyilatkoztatás révén kapta. Ez egy olyan ima, amelyre továbbra is érkeznek az egyéni válaszaink, a családi válaszaink, és a népként kapott válaszaink, köszönhetően azon papsági hatalomnak, melyet az Úr azért adott nekünk, hogy a szent templomaiban használjuk.

„És most, Szent Atyánk – fohászkodott Joseph Smith próféta –, arra kérünk, hogy segíts nekünk, népednek kegyelmeddel…, hogy szemedben érdemesnek találtassunk azon ígéretek beteljesedésének biztosítására, amelyeket nekünk tettél, a te népednek, a nekünk adott kinyilatkoztatásokban;

Hogy dicsőséged megpihenhessen népeden…

És arra kérünk téged, Szent Atyánk, hogy szolgáid hatalmaddal felfegyverkezve mehessenek el ebből a házból, és hogy neved rajtuk lehessen, és dicsőséged körülöttük, és rá legyenek bízva angyalaidra” [T&Sz 109:10–12, 22].¹¹

A templomlátogatás lelkiséget teremt. Ez az egyik legkiválóbb rendszer a lelki fejlődésre, mellyel az egyházban rendelkezünk. A fiak szívét az atyáikhoz fordítja, az atyák szívét pedig a fiaikhoz (lásd Malakiás 4:6). Elősegíti a családi együttérzést és egységet.¹²

Iparkodjunk a templomba.

Osszuk meg gyermekeinkkel a templomban átélt lelki érzéseinket. És tanítsuk nekik buzgóbban és bátrabban azokat a dolgokat, melyeket helyénvalóan közölhetünk az Úr házának rendeltetéséről. Legyen az otthonotokban egy kép az egyik templomról, hogy a gyermekeitek láthassák azt. Tanítsátok őket az Úr házának rendeltetéséről. Már egészen fiatalon kezdjenek el készülni arra, hogy elmenjenek oda, és hogy érdemesek maradjanak arra az áldásra. Készítsünk fel minden misszionáriust arra, hogy érdemesen mehessen templomba, és hogy ezt még kiemelkedőbb élménnyé tegye, mint a missziós elhívása elnyerését. Készítsünk terveket, és tanítsuk és kérleljük gyermekeinket arra, hogy az Úr házában házasodjanak. Erősítsük meg nyomatékosabban, mint ahogyan azt a múltban valaha is tettük, hogy igenis számít, hogy hol házasodtok, és milyen felhatalmazás által nyilvánítanak férjnek és feleségnek benneteket.¹³

Kedves az Úrnak, ha a fiataljaink érdemesen templomba mennek és helyettes általi keresztelést végeznek azokért, akiknek nem volt lehetőségük megkeresztelkedni az életük során. Kedves az Úrnak, amikor érdemesen templomba megyünk, hogy személyesen megkössük a saját szövetségeinket Ővele, és hogy egybepecsételjenek bennünket házaspárokként és családokként. És az is kedves az Úrnak, amikor érdemesen templomba megyünk, hogy elvégezzük ugyanezen szabadító szertartásokat azokért, akik meghaltak; akik közül sokan lelkesen várják, hogy el legyenek végezve e szertartások a nevükben.¹⁴

Titeket, akik még nem részesültetek a templomi áldásaitokban, vagy nem birtokoltok érvényes templomi ajánlást, arra szeretnélek biztatni alázattal és szeretettel, hogy dolgozzatok annak a napnak az elérésén, amikor beléphettek az Úr házába. Ő ezt ígérte a szövetségeikhez hűeknek: „[H]a népem hallgat hangomra, valamint szolgáim hangjára, akiket népem vezetésére kijelöltem, akkor íme, bizony mondom nektek, nem lesznek elmozdítva a helyükről” (T&Sz 124:45). [M]egígérem nektek, hogy a személyes lelkiségetek, kapcsolatotok a férjetekkel vagy feleségetekkel, és a családi kapcsolataitok megáldatnak és megerősíttetnek, amikor rendszeresen jártok a templomba.¹⁵

Legyünk templomlátogató és templomszerető nép. Iparkodjunk olyan gyakran eljutni a templomba, amennyire csak az időnk, anyagi lehetőségeink és személyes körülményeink megengedik. Ne csak az elhunyt rokonainkért menjünk oda, hanem menjünk oda a templomi hódolat személyes áldásáért is, a szentségért és biztonságért, melyet azok a megszentelt és felszentelt falak nyújtanak. A templom gyönyörű hely; a kinyilatkoztatás helye az, a békesség helye az. Az Úr háza az. Szent az az Úr számára. Legyen számunkra is szent!¹⁶

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Kérdések

Gondold át Hunter elnök tanításait az 1. szakaszban. Miként tehetjük „az Úr templomát egyháztagságu[nk] nagyszerű jelképévé”?
Tekintsd át a templomi ajánlás követelményeit, amint azok fel lettek vázolva a 2. szakaszban. Hogyan áldott meg téged és a családodat az, hogy e követelmények szerint éltek? Miért vagyunk kötelesek „tisztáknak és menteseknek [lennünk] a világ bűneitől”, amikor belépünk a templomba?
Tekintsd át Hunter elnök tanításait a templomi munka végzéséből fakadó áldásokról (lásd 3. szakasz). Hogyan áldott meg téged és a családodat a templomi szertartásokban való részvétel? Miként fordíthatnád javadra még teljesebb mértékben a templom áldásait? Beszélnél egy olyan alkalomról, amikor lelki erőt vagy útmutatást éreztél a templomban? Ha még nem voltál a templomban, gondold át, hogyan készülhetnél fel ezen áldás elnyerésére.
Milyen módokon segíthetünk a gyermekeknek és a fiataloknak a templomokról tanulni, és megtanulni szeretetni azokat? (Lásd 4. szakasz.) Hogyan segíthetünk a gyerekeknek és fiataloknak arra vágyni, hogy az Úr házában házasodjanak? Miért fontos számunkra „olyan gyakran eljutni a templomba, amennyire csak az időnk, anyagi lehetőségeink és személyes körülményeink megengedik”?

Kapcsolódó szentírások

Zsoltárok 55:15; Ésaiás 2:2–3; T&Sz 97:12–17; 110:6–10; 124:39–41; 138:53–54; Kalauz a szentírásokhoz: templom, az Úr háza

Tanítási segédlet

„Gyakran egy lecke több anyagot fog tartalmazni, mint amennyit tanítani tudsz a rendelkezésedre álló időben. Ilyen esetekben válaszd ki azt az anyagot, amely a leghasznosabb lesz a tanulóid számára!” (Tanítás, nincs nagyobb elhívás [2000]. 98.).