24. fejezet: A karácsonykor érzett lelkiség. Az egyház elnökeinek tanításai: Thomas S. Monson (2020)

24. fejezet. Tanítások: Thomas S. Monson

24. fejezet

A karácsonykor érzett lelkiség

„Krisztus Lelke azáltal lép be az életünkbe, hogy adunk, nem pedig kapunk.”

Thomas S. Monson életéből

Monson elnök nagy becsben tartotta egy kisfiúkori betlehemezés során szerzett élményét. A következőket mesélte erről:

„Otthon egy eldugott sarokban van egy kis fekete sétapálcám, alpakkából készült fogantyúval. Egykor egy távoli rokonomé volt. Miért tartottam meg immár több mint 70 éven át? Különleges oka van ennek.

Tudjátok, kisfiúként részt vettem egy betlehemezésben az egyházközségünkben. Nagy örömömre én lehettem a három bölcs egyike. Fejem köré tekert kendővel, vállamon a mama zongoraszékének a terítőjével, kezemben pedig a fekete sétapálcát tartva felmondtam a kijelölt szövegemet:

»Hol van a zsidók királya, a ki megszületett? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és azért jövénk, hogy tisztességet tegyünk néki« (Máté 2:2).

Nem emlékszem minden szövegre a betlehemezésből, de élénken emlékszem a szívem érzéseire, amikor mi, a »napkeleti bölcsek«, feltekintettünk a csillagra, átkeltünk a színpadon, rátaláltunk Máriára a kicsi Jézussal, majd leborultunk és hódoltunk neki, aztán kitártuk a kincseinket és átadtuk az ajándékokat: aranyat, tömjént és mirhát.

Különösen tetszett nekem az, hogy nem tértünk vissza a gonosz Heródeshez, hogy eláruljuk a kisded Jézust, hanem engedelmeskedtünk Istennek és más úton távoztunk.

Sok év elszállt azóta, a mozgalmas élet eseményei elfoglalják az őket megillető helyeket az emlékek megszentelt csarnokaiban, de a karácsonyi sétapálca továbbra is különleges helyet foglal el az otthonomban; a szívemben pedig Krisztus iránti elkötelezettség van.”¹

napkeleti bölcsek és a sivatag hajói — „[B]ölcsek jövének Jeruzsálembe, ezt mondván: Hol van a zsidók királya, a ki megszületett? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és azért jövénk, hogy tisztességet tegyünk néki” (Máté 2:1–2)

Thomas S. Monson tanításai

Mennyei Atyánk megadta nekünk az Ő Fia, Jézus Krisztus ajándékát

A betlehemi kisded születésével nagy segedelem érkezett, a fegyvernél erősebb hatalom, a császár pénzérméinél tartósabb vagyon. Ez a gyermek arra volt szánva, hogy a királyok Királya, az urak Ura, a megígért Messiás legyen, méghozzá Jézus Krisztus, Isten Fia.²

Születése előestéjén így szólt az Úr hangja Nefihez: „Emeld fel a fejedet, és bízzál; mert íme, elérkezett az idő, és ezen az éjszakán adatik meg a jel, és holnap eljövök a világra, hogy megmutassam a világnak, hogy beteljesítem mindazt, amit szent prófétáim szájával elmondattam” [3 Nefi 1:13].

Mit is jelentettek ki a régi szent próféták? Ésaiás több mint 700 évvel Krisztus születése előtt így jövendölt: „Ezért ád jelt néktek az Úr maga: Ímé, a szűz fogan méhében, és szül fiat, s nevezi azt Immánuelnek” [Ésaiás 7:14].

Az amerikai földrészen Benjámin király ezt mondta: „Mert íme, eljön és nincs már messze az idő, hogy a Mindenható Úr… agyagból formált hajlékban lakik [hatalommal. K]ísértéseket fog elszenvedni, és fájdalmat… És Jézus Krisztusnak fogják hívni, Isten Fiának, az ég és föld Atyjának, minden dolog Teremtőjének a kezdettől fogva; és anyját Máriának fogják hívni” [vö. Móziás 3:5, 7–8].

Aztán elérkezett minden esték estéje, amikor a pásztorok a mezőn tanyáztak, és megjelent nekik az Úr angyala, bejelentve a következőket: „Ne féljetek, mert ímé hirdetek néktek nagy örömet… Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában” [Lukács 2:10–11].

A pásztorok sietve elmentek a jászolhoz, hogy tiszteletüket tegyék Krisztus Uruknak. Később bölcsek utaztak keletről Jeruzsálembe, ezt mondva: „Hol van a zsidók királya, a ki megszületett? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és azért jövénk, hogy tisztességet tegyünk néki. […] És mikor meglátták a csillagot, igen nagy örömmel örvendezének. És bemenvén a házba, ott találák a gyermeket anyjával, Máriával; és leborulván, tisztességet tőnek néki; és kincseiket kitárván, ajándékokat adának néki: aranyat, tömjént és mirhát” [Máté 2:2, 10–11].

Attól fogva az ajándékozás lelkülete jelen van minden keresztény ember gondolatai között, amikor megemlékezik a karácsonyi időszakról. Mennyei Atyánk nekünk ajándékozta az Ő Fiát, Jézus Krisztust. Ez a drága Fiú az életét, az engesztelést és a sír feletti győzelmét ajándékozta nekünk.³

Jézus azt kéri tőlünk, hogy magunkból adjunk, emlékezésképpen mindarra, amit Ő adott

Azon tűnődöm, vajon nem válna-e mindegyikünk hasznára, ha megkérdeznénk magunktól: Milyen ajándékot szeretne Isten, hogy adjak Neki vagy másoknak az évnek ebben a becses időszakában?

Hadd válaszoljak erre a kérdésre, és jelentsem ki nektek teljes ünnepélyességgel, hogy Mennyei Atyánk azt szeretné, ha minden egyes gyermeke az engedelmesség ajándékát adná neki, hogy valóban mindenki teljes szívével, teljes elméjével és teljes erejével szeresse az Urat, a mi Istenünket. Biztos vagyok benne, hogy azután azt is elvárja tőlünk, hogy úgy szeressük a felebarátainkat, mint önmagunkat.

Amennyiben az Úr itt lenne ma, nem lepődnék meg, ha arra utasítana minket, hogy nagylelkűen adjunk magunkból, és ne legyünk önzőek, se kapzsik, se viszálykodók, se vitatkozók.⁴

Istállóban született, jászolban ringatták – [Jézus Krisztus] eljött a mennyből, hogy halandó emberként a földön éljen, és megalapítsa Isten királyságát. Dicsőséges evangéliuma átalakította a világ gondolkodását. Értünk élt és értünk halt meg. Cserébe mit adhatunk Neki?

Nagyon szeretem Christina Rossetti angol költő szavait:

Mit adjak Neki,
Én, a szegény?
Ó, ha pásztor lennék,
Bárányt adnék én!
Napkeleti bölcsként
Tudnám mit tegyek –
Ám így mit adhatnék?
Szívemet.
[In Jack M. Lyon and others, eds., Best-Loved Poems of the LDS People (1996), 166–67] […]

Adjunk úgy, ahogy a Szabadító adott! Szent ajándék az, amikor valaki magából ad. Adunk, megemlékezve ezáltal mindenről, amit a Szabadító adott. Adjunk olyan ajándékokat is, amelyek örökkévaló értékkel bírnak, ne csak azokat az ajándékainkat adjuk át, amelyek idővel eltörnek vagy feledésbe merülnek. Mennyivel jobb lenne a világ, ha mindannyian átadnánk a megértés és az együttérzés, a szolgálat és a barátság, a kedvesség és a gyengédség ajándékait!⁵

Mária, József és a kisded Jézus — „Istállóban született, jászolban ringatták – [Jézus Krisztus] eljött a mennyből… Értünk élt és értünk halt meg. Cserébe mit adhatunk Neki?”

Aki pénzt ad, sokat ad; aki időt ad, többet ad; ám aki önmagából ad, mindent ad. Jellemezze hát ez a mi karácsonyi ajándékainkat!⁶

Mit fogunk adni ti és én idén karácsonyra? Az életünkben adjuk át Urunknak és Szabadítónknak a hála ajándékát azáltal, hogy a tanításai szerint élünk és az Ő nyomdokain járunk. Azt mondták Róla, hogy „széjjeljárt jót tévén” [Apostolok cselekedetei 10:38]. Amikor mi is így teszünk, a karácsony lelkisége a miénk lesz.⁷

Az hozza el a karácsonyi lelkiséget, ha adunk, nem pedig kapunk

„Mit kaptál karácsonyra?” Minden gyermek ezt kérdezi egymástól az év legünnepibb időszakát követő napokban. […] Ám változtassunk meg csupán egyetlen szót a karácsonyi kérdésünkben, és máris teljesen más eredményt kapunk. „Mit adtál karácsonyra?”⁸

A legemlékezetesebb karácsonyainknak általában nem sok köze van a világi javakhoz, viszont sok köze van a családokhoz, a szeretethez, a könyörülethez és a törődéshez.⁹

A karácsonyi ünneplésünknek a Szabadító által tanított szeretetet és önzetlenséget kellene tükröznie. Az hozza el a karácsonyi lelkiség teljes kivirulását, ha adunk, nem pedig kapunk. Kedvesebb érzéseink vannak egymás iránt. Szeretettel fordulunk a rosszabb helyzetben lévők felé, hogy segítsünk nekik. Meglágyul a szívünk. Megbocsátunk az ellenségeinknek, eszünkbe jutnak a barátaink, és engedelmeskedünk Istennek. A karácsony lelkisége beragyogja a lélek díszüvegablakát, mi pedig rápillantunk a világ mozgalmas életére, és elkezdenek jobban érdekelni minket az emberek, mint a tárgyak. Ahhoz, hogy megragadjuk a karácsonyi lelkiség valódi jelentését, emlékezzünk arra, hogy a karácsony Krisztusról szól.¹⁰

Néhány évvel ezelőtt kaptam egy névtelen levelet egy kedves fogorvostól, aki testvéri szeretetről és jóakaratról tett tanúságot. Szeretném megosztani veletek:

„Kedves Monson elnök!

Úgy érzem, mulasztást követtem el azzal, hogy nem küldtem neked hamarabb köszönőlevelet. Tavaly decemberben meghallgattam a karácsonyi áhítaton elmondott beszédedet. Meséltél egy idősebb nőről, aki nem engedhette meg magának, hogy kifizesse a nemrég vásárolt autója átírását. Mások siettek a segítségére. A történet megérintette minden résztvevőjének a szívét.

Szakmám szerint fogorvos vagyok. Nem sokkal az áhítat után a recepciósom közölte velem, hogy be fog jönni a rendelőmbe az egyik ismerőse, akinek gondja volt két fogával. Jól ismerte ezt a nőt, és mesélt nekem a helyzetéről. Ez az asszony sok terhet cipelt. A családi vállalkozása rosszul működött, a család pedig három hónappal el volt maradva a lakbérrel. Öt gyermekük volt, közülük többen már felnőttek, de a nehéz személyes körülményeik miatt mindannyian hazaköltöztek. Egy ideje már csak puszta akaraterővel tartotta egyben a családját. Most pedig letört két foga.

Az asszony megérkezett a megbeszélt időpontra, és elmagyarázta a fogászati gondját. Megkérdezte, hogy kifizethetné-e később a számlát. Elmagyarázta nekem, hogy a családja számos pénzügyi bonyodalmat élt meg, és csak nem sokkal azelőtt kezdtek befizetni néhány lejárt számlát.

Biztosítottam róla, hogy nálam van hitele. Megkérdezte, hogy lehetne-e a két törött fog közül először csak az egyiket megcsinálni. Biztosítottam róla, hogy ez is megoldható, aztán neki is láttam.

Mivel volt időm, mindkét fogat megcsináltam, amiért hálás volt. A kezelés végeztével, a beszédedre gondolva közöltem vele, hogy ha nem sértem meg ezzel, akkor tekintsük karácsonyi ajándéknak az elvégzett munkát, ezért nem számolnék fel érte semmit. Megdöbbent. Éreztem, milyen mélyreható nyomást és feszültséget hordozott magában, ahogy a kedvesség apró, egyszerű cselekedete miatt feltörtek belőle a hála megállíthatatlan könnyei. Bizonyára évek óta senki nem tett neki még egy apró szívességet sem. Meg sem tudott szólalni, csak kiment a váróba.

Az asszisztensemet és a recepciósomat is annyira meghatotta a reakciója, hogy nekik is [eleredtek] a könnyeik, és ők is alig találták a szavakat. Én viszont kétszeresen is örültem. Egyfelől annak, hogy egy ilyen egyszerű cselekedet ekkora boldogságot tud okozni valakinek. Másfelől pedig annak, hogy életemben először egy beteg örömében sír a rendelőmben, nem fájdalmában!

A legjobb kívánságaimat küldöm neked.

Őszinte tisztelettel:

Fivéred az evangéliumban.”¹¹

Valaki nagyon helyesen ezt mondta: „Abból élünk meg, amit kapunk, de abból építjük az életünket, amit adunk.” Krisztus Lelke azáltal lép be az életünkbe, hogy adunk, nem pedig kapunk.¹²

Az Isten által adott ajándékok tartósak

[I]rányítsuk gondolatainkat olyan, Isten által adott ajándékokra, amelyek tartósak. Hosszan lehet sorolni, ezekből én csupán négyet idézek:

A születés ajándéka
A békesség ajándéka
A szeretet ajándéka
Az örök élet ajándéka

Először tehát a születés ajándéka. Ezt egyetemesen mindegyikünk megkapta. Isteni kiváltságunkban állt az, hogy mennyei otthonunkat elhagyva hajlékra leljünk a testben, és életünkkel megmutassuk, miszerint érdemesek és alkalmasak vagyunk arra, hogy egy napon visszatérjünk Mennyei Atyához, a drága szeretteinkhez, és egy celesztiálisnak nevezett királyságba. Anyáink és apáink ránk ruházták ezt a bámulatos ajándékot. A mi feladatunk kimutatni a hálánkat azzal, amit az életünkben teszünk. […]

A második a békesség ajándéka. Ebben a zord világban, melyben élünk, a közlekedés lármája, a média harsogó hirdetései, valamint az időnket egész egyszerűen megkövetelő dolgok – nem is szólva a világban lévő gondokról – fejfájást okoznak, fájdalmat mérnek ránk, és kimerítik az ezekkel való megbirkózáshoz szükséges erőnket. Egy betegség terhe vagy egy eltávozott szerettünk gyászolása miatt térdre borulunk, mennyei segítséget kérve. Az ősiekkel együtt talán mi is feltesszük a kérdést: „Nincsen-é balzsamolaj Gileádban?” [Jeremiás 8:22]. […]

Ő, a bánat terhének a hordozója és a gyász ismerője, minden nyugtalan szívhez szól, és megadja a békesség ajándékát: „Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” [János 14:27].

Elküldi igéjét a közel s távol szolgáló misszionáriusokon keresztül, hirdetve az Ő evangéliumát annak jó híreivel és békességet tolmácsoló üdvözletével. […] Ajándékát egyénenként lehet megkapni: „Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz” [Jelenések 3:20].

A békesség útlevelét az ima gyakorlata jelenti. A szívbéli érzések alázattal, nem pedig szavak egyszerű ismétlése által való kifejezése adja meg azt a békességet, amelyre törekszünk. […]

A harmadik a szeretet ajándéka. „Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben?” – kérdezte a Jézushoz szóló törvénytudó. Rögtön jött is a válasz:

„Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.

Ez az első és nagy parancsolat.

A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat” [Máté 22:36–39].

Egy másik alkalommal ezt tanította az Úr: „A ki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem” [János 14:21]. A szentírások tele vannak a szeretet fontosságával és azzal, miért lényeges az az életünkben. A Mormon könyve azt tanítja, hogy a jószívűség Krisztus tiszta szeretete [lásd Moróni 7:47]. Maga a Mester biztosított számunkra egy eszményi követendő mintázatot. […]

A negyedik az élet – sőt, a halhatatlanság – ajándéka. Mennyei Atyánk terve az igaz szeretet legfőbb megnyilvánulásait tartalmazza. Minden, ami becses számunkra, még a családunk, a barátaink, az örömünk, a tudásunk, a bizonyságunk is semmivé válna a mi Atyánk és az Ő Fia, az Úr Jézus Krisztus nélkül. Ezen a világon a leginkább dédelgetett gondolatok és írások között szerepel az igazság eme isteni kijelentése: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” [János 3:16]. […]

Adjunk Neki bőkezűen – ahogy Ő is oly bőségesen adott nekünk –, azáltal, hogy úgy élünk és szeretünk, ahogyan azt Ő és a Fia oly türelmesen tanították.¹³

Akkor leljük meg a karácsony valódi örömét, amikor a Szabadítót tesszük ezen időszak középpontjává

[S]ikeresen vállalkozhat[u]nk arra, hogy személyesen megkeressük Jézust, [de ehhez] először is időt kell szakítanunk számára az életünkben, és helyet kell készíteni neki a szívünkben. Napjaink elfoglaltságai közepette sokan vannak, akiknek van idejük golfozásra, vásárlásra, munkára, játékra, azonban nincs idejük Krisztusra. […]

[E]lpirulunk-e zavarunkban, amikor felidézzük: „És szülé az ő elsőszülött fiát; és bepólyálá őt, és helyhezteté őt a jászolba, mivelhogy nem vala nékik helyök a vendégfogadó háznál” (Lukács 2:7)? Nem volt helyük. Nem volt helyük. Nem volt helyük. Mint mindig. […]

Az ősi pásztorok a gyermek Jézust keresték. Mi azonban Jézust a Krisztust, a mi Bátyánkat, Közbenjárónkat az Atyánál, Megváltónkat, szabadításunk Szerzőjét [lásd Zsidók 5:9] keressük, aki kezdetben az Atyával volt, aki magára vette a világ bűneit, és oly készségesen meghalt azért, hogy mi örökké élhessünk. Ez az a Jézus, akit mi keresünk.¹⁴

Az évnek ebben az időszakában könnyű túlzásba esni. Előfordulhat, hogy túl sokat vállalunk fel ahhoz képest, hogy mire van időnk és erőnk. Talán nincs elég pénzünk mindarra, amiről úgy érezzük, hogy muszáj megvennünk. A karácsony idején hozott erőfeszítéseink gyakran azt eredményezik, hogy kikészültnek, kifacsartnak és kimerültnek érezzük magunkat egy olyan időszakban, amikor inkább a betlehemi kisded születéséről való megemlékezés egyszerű örömeit kellene éreznünk.¹⁵

Elszomorít, amikor azt látom, hogy a karácsony egyre kevésbé Krisztusról, és egyre inkább a marketingről és az eladásokról, a bulikról és az ajándékokról szól. Ám a karácsony mégiscsak az, amit mi kihozunk belőle. Minden figyelemelterelő tényező ellenére gondoskodhatunk arról, hogy Krisztus álljon az ünneplésünk középpontjában. Ha még nem tettük volna meg, akkor indítsunk el olyan karácsonyi hagyományokat magunk és a családunk számára, amelyek segíteni fognak nekünk megragadni és megtartani a karácsony lelkiségét.¹⁶

Akkor lel[jük meg a karácsony] valódi öröm[ét], amikor a Szabadítót tesszük ezen időszak középpontjává. A gondolatainkban és az életünkben tarthatjuk Őt, miközben azt a munkát végezzük, amelyet Ő szeretne, hogy elvégezzünk itt a földön. Ebben az időszakban pedig különösképpen kövessük az Ő példáját, szeretve és szolgálva a felebarátainkat. […]

család betlehemes jelenetet állít fel — „[I]ndítsunk el olyan karácsonyi hagyományokat magunk és a családunk számára, amelyek segíteni fognak nekünk megragadni és megtartani a karácsony lelkiségét”

Tegyük valóságossá a karácsonyt! Az nem csupán aranyfüst és szalagok – hacsak mi nem tettük azzá az életünkben. A karácsony lelkisége az olyan adakozás, amikor nem gondolunk arra, hogy kapjunk is. […] Ilyenkor még mélyebben ráébredünk, hogy minél többfelé osztjuk el a szeretetet, annál több jut belőle másoknak. […]

Miközben a karácsonyi időszak körülfon bennünket a maga dicsőségében, a napkeleti bölcsekhez hasonlóan keressünk meg egy bizonyos ragyogó csillagot, amely odavezérel minket a mi karácsonyi alkalmunkhoz embertársaink szolgálatára. Kívánom, hogy lélekben mindannyian utazzunk el Betlehembe, ajándék gyanánt gyengéd, gondoskodó szívet víve magunkkal a Szabadítónak!¹⁷

Nincs jobb alkalom e mostani karácsonyi ünnepeknél ahhoz, hogy mindannyian újra azon tantételeknek szenteljük magunkat, melyeket Jézus Krisztus tanított. Legyen ez egy olyan alkalom, amelytől felragyog a gyermekek szeme és nevetés ül az ajkukra! Legyen ez egy olyan alkalom, amikor a magányosan élők élete felemeltetik! Legyen ez egy olyan alkalom, amikor összehívjuk a családunkat, hogy közel érezzük magunkat a közelünkben lévőkhöz, és közel azokhoz is, akik nincsenek ott!

Legyen ez egy olyan alkalom, amikor imákat mondunk a békéért, a szabad elvek megőrzéséért, valamint azok megóvásáért, akik távol vannak tőlünk! Legyen ez egy olyan alkalom, amikor megfeledkezünk önmagunkról és időt találunk másokra! Legyen ez egy olyan alkalom, amikor kiselejtezzük a jelentéktelent, és a hangsúlyt az igaz értékekre helyezzük! Legyen ez egy olyan alkalom, amely békességet hoz annak köszönhetően, hogy békességre leltünk az Ő tanításaiban!

Legfőképpen pedig legyen ez egy olyan időszak, amikor a Szabadítónk, Jézus Krisztus születésére emlékezünk, hogy osztozhassunk az angyalok énekében, a pásztorok örömében és a napkeleti bölcsek hódolatában!¹⁸

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Kérdések

Monson elnök a „nagy segedelem” kifejezéssel jellemezte azt, hogy Mennyei Atyánk odaadta nekünk a Fiát (1. szakasz). Hogyan tanúsíthatunk hálát Mennyei Atyánknak az Ő Fia ajándékáért?
Monson elnök azt tanította, hogy „szent ajándék az, amikor valaki magából ad” (2. szakasz). Tekintsd át, hogy Monson elnök milyen ajándékok adására buzdított minket. Mikor kaptál már az általa említett ajándékokból? Mit szeretne Isten, milyen ajándékokat adj Neki vagy másoknak ezen a karácsonyon?
Tekintsd át a Monson elnöknek küldött levelet (lásd 3. szakasz). Hogyan hozhatja el valamilyen nagylelkű cselekedet a karácsony lelkiségét az ajándékozóhoz és a megajándékozotthoz egyaránt? Milyen „egyszerű, kedves cselekedet” példáit láttad már a saját életedben? Gondold át, milyen konkrét ajándékot fogsz adni az idődből, a tehetségedből vagy a javaidból. Ez lehet akár egy olyan egyszerű dolog is, hogy figyelmesen meghallgatsz valakit, vagy együttérzést tanúsítasz egy szükséget szenvedő iránt.
Monson elnök tartós ajándékokról szóló tanításában szerepel többek között a „szeretet ajándéka” (4. szakasz). Hogyan adhatjuk másnak a szeretet ajándékát? Milyen példákat láttál már arra, hogy valaki így tesz? Miért fontos Mennyei Atyánk számára, hogy szeressük a felebarátainkat?
Monson elnök azt tanította, hogy akkor leljük meg a karácsony valódi örömét, „amikor a Szabadítót tesszük ezen időszak középpontjává” (5. szakasz). Te hogyan gondoskodsz arról, hogy karácsonykor a Szabadítóra összpontosíts? Monson elnök azt is tanította, hogy „minél többfelé osztjuk el a szeretetet, annál több jut belőle másoknak” (5. szakasz). Neked milyen tapasztalataid voltak már azzal kapcsolatban, hogy a mások felé irányuló szereteted növeli a szeretetre való képességedet?

Kapcsolódó szentírások

Máté 1–2; Lukács 2; János 1:1–14; Galátziabeliek 4:4–5; 1 Nefi 11:13–23; 2 Nefi 17:14–16; Alma 7:10–12; Tan és szövetségek 76:40–43; Mózes 6:57–62

Tanulmányi segédlet

„Miközben felkészülünk arra, hogy tanításban részesüljünk, imádságosan törekszünk a Szentlélek általi sugalmazásra és megerősítésre. Elmélkedünk, imádkozunk, alkalmazzuk az evangéliumi leckéket, és igyekszünk megtudni az Atya ránk vonatkozó akaratát” (Thomas S. Monson: „Tanuljatok tőlem!” Első elnökségi üzenet, 2016. március).