9. fejezet: Hittel nézni szembe a csapások viharaival. Az egyház elnökeinek tanításai: Thomas S. Monson (2020)

9. fejezet. Tanítások: Thomas S. Monson

9. fejezet

Hittel nézni szembe a csapások viharaival

„Ha nem lennének legyőzendő kihívások és megoldandó gondok, nagyjából olyanok maradnánk, mint voltunk, alig vagy semennyit sem haladva célunk, az örök élet irányába.”

Thomas S. Monson életéből

1968-ban Thomas S. Monson elnököt, aki akkor a Tizenkettek Kvóruma tagja volt, megbízták, hogy felügyelje az egyház európai misszióit. Annak az évnek a novemberében ellátogatott a kommunista uralom alatt álló Német Demokratikus Köztársaság (NDK) szentjeihez. Úgy jellemezte azt az időszakot, mint a félelem, az elnyomás és a nélkülözés idejét. E megpróbáltatások ellenére az egyháztagok hittel kitartottak. „Sok járókelő arcán reményvesztett fásultságot láttam, míg az egyháztagjainktól a szeretet ragyogó és gyönyörű megnyilvánulását” – idézte fel az akkori időket.

Monson elnök első találkozása ezekkel a szentekkel egy régi raktárépületben volt Görlitzben. Az épület „még mindig magán viselte a háború nyomait – idézte fel Monson elnök –, de a belseje a vezetőink gyengéd gondoskodását tükrözte, akik ragyogást és a tisztaságot vittek egy amúgy kopott és piszkosszürke építménybe”.

Monson elnök meghatódott, amikor a gyűlésen az egyháztagok ezt a himnuszt énekelték a nehézségeik idején is meglévő reményről:

Ha utad megpróbáltatás: ne lankadj!
Ha fáj az elutasítás: ne lankadj!
Ha könnyes most az utazás,
Vidám lesz a fogadtatás,
Mikor eljön az aratás; ne lankadj!

Ne lankadj az út során,
A sorsod bármit ad,
Mert egy ragyogóbb nap vár,
Mindenkire, ki nem lankad.
[“If the Way Be Full of Trial, Weary Not,” Deseret Sunday School Songs (1909), no. 158]

Monson elnök később azt mondta: „Még soha nem hallott[am] ilyen éneklést. […] Kevés olyan gyülekezettel találkoztam, amelyek nagyobb szeretetet tanúsítottak az evangélium iránt.”¹ E szentek odaadása, akiknek oly nagy csapásokat kellett kiállniuk, alázattal töltötte el: „Olyan kevéssel rendelkeztek. Bánat töltötte el a szívemet, mert nem volt pátriárkájuk. Nem voltak egyházközségeik vagy cövekeik – csak gyülekezetek. Nem részesülhettek templomi áldásokban – sem felruházásban, sem pecsételésben. Hosszú ideje nem érkezett hivatalos látogató az egyház központjából. Az egyháztagok számára tilos volt elhagyni az országot. Mégis teljes szívükkel bíztak az Úrban.”²

A gyűlés előrehaladtával Monson elnök felállt, hogy beszéljen. Néhány évvel később a következőket mesélte erről az élményéről: „Könnyes szemmel és érzelmektől elfúló hangon ígéretet tettem az embereknek: »Ha igazak és hűek maradtok Isten parancsolataihoz, a tiétek lesz minden áldás, amelyet az egyház bármely tagja bármely más országban élvez.« Aztán rájöttem, hogy mit is mondtam.”³

Azon az estén, amint részletesen átgondolta, hogy pontosan mit is jelentene mindaz, ami ennek az ígéretnek a teljesüléséhez szükséges, Monson elnök letérdelt imádkozni és így fohászkodott: „Mennyei Atyám! A Te megbízatásodban járok el; ez a Te egyházad. Olyan szavakat mondtam, amelyek nem tőlem, hanem Tőled és a Fiadtól jöttek. Kérlek tehát, hogy teljesítsd be az ígéretet ennek a nemes népnek az életében.” Imájára válaszként egy zsoltár szavai jutottak eszébe: „Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten!” (Zsoltárok 46:11).

Fokozatosan, mintegy 20 év alatt az ígéret beteljesedett, beleértve azt is, amit Monson elnök a legnagyobb csodának tartott: 1985-ben templom épült Freibergben, végre elérhetővé téve a templom áldásait e hithű szentek számára.

Ezt követően 1988-ban „jóváhagyták a teljes idejű misszionáriusok számára, hogy belépjenek az országba, valamint a helyi fiataloknak, hogy a világ más részein szolgáljanak. Majd [1989-ben] Jerikó falaihoz hasonlóan a berlini fal is leomlott, és a szabadság, a vele járó felelősségekkel együtt, visszatért.”⁴

Monson elnök sokszor utazott az NDK-ba, hogy szolgálattételt nyújtson az ottani szenteknek. Együtt bátran, hittel és Istenre támaszkodva néztek szembe a megpróbáltatásokkal. És együtt csodákat tapasztaltak meg. Bár az út hosszadalmas volt és gyakran „könnyes”, nem lankadtak. Végül az övék lett egy „ragyogóbb nap” áldása, amint a prófétai ígéretek valóra váltak. (Részletesebb beszámolóért lásd a xx–xx. oldalt.)

Thomas S. Monson tanításai

A szenvedés és a hányattatások során a legfőbb vigaszunk Jézus Krisztus evangéliuma

Az élet a tapasztalat iskolája, a próbára bocsátás ideje. Tanulunk, miközben elviseljük a minket érő csapásokat és szívfájdalmakat élünk meg. […]

Bizonyosan feltételezhetjük, hogy soha nem élt olyan ember, akinek az élete teljességgel mentes lett volna a szenvedéstől és a hányattatástól, ahogyan az emberiség történelmében sem volt soha olyan időszak, amelynek ne jutott volna osztályrészéül felfordulás, romlás és nyomorúság.

Amikor az élet ösvénye kegyetlen kanyart vesz, nagy a kísértés, hogy feltegyük a kérdést: Miért én? Az önvád gyakori szokás, még akkor is, ha esetleg nem is volt ráhatásunk a nehéz helyzetünkre. Időnként úgy tűnik, nem pislákol a leghaloványabb fény sem az alagút végén, nem dereng hajnalpír, hogy elűzze az éjt. Úgy érezzük, körülvesz minket a szertefoszlott álmok okozta csalódás és a meghiúsult remények miatti kétségbeesés. Magunk is felkiáltunk a bibliai esdekléssel: „Nincsen-é balzsamolaj Gileádban?” [Jeremiás 8:22]. […]

Hadd ajánljam mindenkinek, aki ekképpen kétségbe van esve, a zsoltárban található bizonyosságot: „…este bánat száll be hozzánk, reggelre öröm” [Zsoltárok 30:6].

Amikor csak hajlamosak vagyunk úgy érezni, hogy ránk nehezednek az élet csapásai, emlékezzünk arra, hogy mások is átmentek már ezen, kitartottak, és győzelmet arattak.

Úgy tűnik, a bajnak végtelen az utánpótlása egytől egyig mindenkinél. Az a mi gondunk, hogy gyakran azonnali megoldásokat várunk, megfeledkezve arról, hogy gyakorta a türelem mennyei erényére van szükség.

Ismerősen cseng számotokra egyik-másik a következő kihívások közül?

Fogyatékkal élő gyermekek
Egy szerettünk elvesztése
Leépítés a munkahelyen
A szakértelmünk elavulása
Egy tévelygő fiú- vagy lánygyermek
Mentális és érzelmi betegség
Balesetek
Válás
Bántalmazás
Túlzott eladósodás

A felsorolás végtelen. A mai világban időnként hajlamosak vagyunk elszakítva – sőt, elszigetelve – érezni magunkat attól, aki minden jó ajándék Adományozója. Aggódunk, hogy egyedül járunk. Azt kérdezitek: „Hogyan tudunk megbirkózni ezzel?” Az evangélium az, ami a legfőbb vigaszt nyújtja számunkra.

A szenvedés ágyából, a könnyáztatta párnáról a mennyek felé emel minket ez az isteni bizonyosság és drága ígéret: „el nem hagylak téged, sem el nem maradok tőled” [Józsué 1:5].⁵.

Hitbéli alapjaink megerősítése támaszul fog szolgálni nekünk a megpróbáltatások idején

Nem sokkal azután, hogy 1959-ben megkezdtem a szolgálatomat a Kanadai Misszió elnökeként Torontóban, Ontario tartományban, találkoztam N. Eldon Tannerrel, egy neves kanadaival, akit néhány hónappal később elhívtak a Tizenkét Apostol Kvóruma segédjeként, majd a Tizenkettek Kvórumába, később pedig az egyház négy elnöke mellé is tanácsosnak.

Amikor találkoztam vele, Tanner elnök volt a hatalmas Trans-Canada Pipelines [gázvezeték-építő] cég elnöke, valamint a Kanada Calgary Cövek elnöke. Kanadában úgy ismerték őt, hogy „Mr. Feddhetetlen”. Az első találkozásunk során megbeszéltük többek között a hideg kanadai teleket, amikor viharok tombolnak, a hőmérséklet hetekig jóval fagypont alatt maradhat, és amikor a jeges szelek tovább csökkentik az amúgy is alacsony hőmérsékletet. Megkérdeztem Tanner elnököt, hogyan maradhattak a hideg telek ellenére is épek az utak és az autópályák Nyugat-Kanadában, teljesen – vagy szinte teljesen – repedések és töredezések nélkül, míg sok más területen, ahol a tél nem ennyire hideg és zord, az útburkolatok tele vannak repedésekkel, törésekkel és kátyúkkal.

Azt felelte: „A válasz az útburkolat alapjának a mélységében rejlik. Ahhoz, hogy erősek és épek maradjanak, fontos, hogy az alap rétegei nagyon mélyre kerüljenek. Amikor az alap nem elég mély, a burkolat nem tud ellenállni az időjárás szélsőségeinek.”

Az évek során gyakran eszembe jutott ez a beszélgetés, valamint Tanner elnök magyarázata, mivel rájöttem, hogy a szavaiban mélyenszántó útmutatás rejlik a saját életünkre vonatkozóan. Egyszerűen fogalmazva: ha nem rendelkezünk mély hitbéli alappal és az igazságról való szilárd bizonysággal, akkor előfordulhat, hogy nehezen fogjuk elviselni a csapások kíméletlen viharait és jeges szeleit, melyek mindegyikünket elkerülhetetlenül utolérnek.

A halandóság a próbatétel időszaka; az az idő, amikor be kell bizonyítanunk, hogy érdemesek vagyunk visszatérni Mennyei Atyánk színe elé. Ahhoz, hogy próbára legyünk téve, kihívásokkal és nehézségekkel kell szembenéznünk. Ezek megtörhetnek minket, a lelkünk felszíne pedig megrepedhet és elmorzsolódhat – mármint akkor, ha a hitbéli alapunk, az igazságról való bizonyságunk nincsen elég mélyen belénk ágyazva.

Mások hitére és bizonyságára csak egy bizonyos ideig tudunk támaszkodni. Végül muszáj rendelkeznünk a saját erős és mélyre fektetett alapunkkal, ellenkező esetben nem leszünk képesek ellenállni az élet viharainak, amelyek el fognak jönni. Az ilyen viharok sokféle alakban érkeznek. Lehet, hogy szomorúsággal és szívfájdalommal kell majd szembenéznünk egy tévelygő gyermek miatt, aki úgy dönt, hogy letér az örök igazság felé vezető ösvényről, és inkább a hibák és a csalódások csúszós lejtőin folytatja utazását. Betegség sújthat minket vagy valakit a szeretteink közül, szenvedést és néha halált hozva. Balestek hagyhatnak rajtunk kegyetlenül emlékeztető nyomokat vagy olthatnak ki életeket. Eljön a halál a bizonytalan léptű idősekért. Hallják a hívását olyanok is, akik épphogy félúton tartanak az élet utazásán, gyakran pedig a kisgyermekek nevetését némítja el. […]

Hogyan tudunk olyan erős alapot építeni, hogy kibírhassuk az élet efféle viszontagságait? Hogyan őrizhetjük meg az ahhoz kellő hitet és bizonyságot, hogy megtapasztalhassuk a hithűeknek ígért örömöt? Állandó, állhatatos erőfeszítésre van szükség. A legtöbben részesültünk már olyan erős sugalmazásban az életünkben, amely könnyeket csalt a szemünkbe, és arra az elhatározásra indított, hogy örökre hithűek maradunk. Hallottam már ilyen kijelentést: „Ha mindig megtarthatnám ezeket az érzéseket, soha nem okozna gondot, hogy azt tegyem, amit kell.” Az ilyen érzések azonban mulandóak tudnak lenni. [A ma] érzett sugalmazások elhalványodhatnak és erejüket veszthetik, amikor eljön a hétfő és vele a munkának, az iskolának, valamint az otthonunk és a családunk vezetésének a megszokott napirendje. Az effélék könnyen eltéríthetik a gondolatainkat a szent dolgokról a hétköznapi dolgok felé, a felemelő dolgokról azon dolgok felé, amelyek – ha hagyjuk – csorbítják a bizonyságunkat, az erős alapunkat.

Természetesen nem olyan világban élünk, ahol csak lelki élmények érnek minket, de meg tudjuk erősíteni a hitbéli alapunkat, az igazságról való bizonyságunkat, hogy ne botladozzunk, ne valljunk kudarcot.⁶

Az ima, a szentírás-tanulmányozás és a szolgálat segíteni fog nekünk egy erős hitbéli alap építésében

Hogyan tudjuk – tehetnétek fel a kérdést – a legeredményesebben megszerezni és megőrizni az ahhoz szükséges alapot, hogy lelkileg túléljünk a világban, amelyben élünk? Hadd nyújtsak három iránymutatást, amely a segítségünkre lesz a cél elérésében.

Az első: erősítsétek az alapotokat ima által. „Az ima lelkünk hő vágya, kimondott vagy rejtett” (Az ima lelkünk hő vágya. Himnuszok, 87. sz.).

Miközben imádkozunk, valóban beszélgessünk Mennyei Atyánkkal. Imáink könnyen válhatnak ismétlődővé, olyan szavakká, amelyek mögött kevés gondolat van, vagy egyáltalán nincs semmilyen. Amikor emlékezetben tartjuk, hogy mindegyikünk Isten szó szerinti lélekfia vagy -leánya, nem fogjuk nehéznek találni, hogy imában közeledjünk Hozzá. Ő ismer minket; szeret minket; azt akarja, ami számunkra a legjobb. Imádkozzunk őszintén és tartalmasan, kifejezve köszönetünket, és kérve azokat a dolgokat, amelyekre úgy érezzük, szükségünk van! Figyeljünk a válaszaira, hogy felismerhessük azokat, amikor jönnek! Amikor így teszünk, erőt és áldást kapunk. Megismerjük Őt és az életünkre vonatkozó vágyait. Hitbéli alapjaink meg fognak erősödni azáltal, hogy ismerjük Őt és bízunk az akaratában. Ha eddig bármelyikünk késlekedett hallgatni a tanácsra, mely szerint mindig imádkoznunk kell, ennél az óránál nincs alkalmasabb időpont arra, hogy ezt elkezdje. […]

A második iránymutatás: tanulmányozzuk a szentírásokat és „gondolkodj[unk] arról éjjel és nappal”, amint azt az Úr tanácsolta Józsué könyvében (1:8). […]

A napi szentírás-tanulmányozásra fordított idő kétségkívül meg fogja erősíteni a hitbéli alapunkat és az igazságról való bizonyságunkat.

Emlékezzetek velem vissza arra az örömre, melyet Alma tapasztalt meg, amikor a Gedeon földjétől délre található Manti földje felé tartva összetalálkozott Móziás fiaival. Alma akkor már jó ideje nem találkozott velük, és nagy örömmel állapította meg, hogy „még mindig testvérei voltak az Úrban; igen, és megerősödtek az igazság ismeretében, mert jó felfogású emberek voltak, és szorgalmasan kutatták a szentírásokat, hogy Isten szavát megismerjék” (lásd Alma 17:1–2).

szentírást tanulmányozó férfi — „A napi szentírás-tanulmányozásra fordított idő… meg fogja erősíteni a hitbéli alapunkat és az igazságról való bizonyságunkat”

Mi is ismerjük meg Isten szavát, és éljünk azzal összhangban!

A harmadik iránymutatásom, ami az erős hitbéli alap és a bizonyság felépítését illeti, a szolgálatról szól.

Az egyik reggel, ahogy az iroda felé haladtam az autómmal, elmentem egy mosoda mellett, amelynek egy táblát helyeztek a kirakatába. Ez volt ráírva: „Állunk szolgálatukra, és ez az, ami számít.” A tábla üzenete egyszerűen nem ment ki a fejemből. Hirtelen rájöttem, miért. Tényleg igaz, hogy számít a szolgálat – az Úr szolgálata.

A Mormon könyvében olvashatunk a nemes Benjámin királyról. Ő egy sugalmazott vezető valódi alázatával fejezte ki azt a vágyát, hogy szolgálja népét és az igazlelkűség ösvényein vezesse őket. Azután kijelentette nekik:

„[M]ert azt mondtam nektek, hogy napjaimat a ti szolgálatotokban töltöttem, azzal nem dicsekedni szeretnék, mert én is csak Isten szolgálatában voltam.

És íme, azért mondom el nektek ezeket a dolgokat, hogy bölcsességet tanulhassatok; hogy megtanulhassátok, hogy amikor embertársaitok szolgálatában vagytok, akkor is csak Istenetek szolgálatában vagytok” (Móziás 2:16–17).

Ez az a szolgálat, amely számít; az a szolgálat, amelyre mindannyiunkat elhívtak: az Úr Jézus Krisztus szolgálata.

Az életetek ösvényén észre fogjátok venni, hogy nem ti vagytok az egyedüli utazók. Vannak mások is, akiknek szükségük van a segítségetekre. Lábakat kell erősíteni, kezeket kell megragadni, elméket kell bátorítani, szíveket kell ösztönözni, és lelkeket kell menteni. […]

Miközben kiépítjük életünk szilárd alapját, emlékezzen mindegyikünk az Ő becses ígéretére:

Ne félj, veled vagyok, ó, ne csüggedj el,
Mert Én vagyok Istened, s nem hagylak el!
Megerősítlek és megsegítelek,
Mindenható kezem felemel téged.
(Mily szilárd alap az Isten igéje. Himnuszok, 37. sz.)7

Amikor buzgó, őszinte ima és komoly, odaadó szentírás-tanulmányozás által keressük Mennyei Atyánkat, a bizonyságunk erősebbé válik és mélyebb gyökereket ver. Tudni fogjuk, hogy Isten szeret bennünket. Meg fogjuk érteni, hogy soha nem járunk egyedül. Megígérem nektek, hogy amikor egy nap majd megálltok és visszatekintetek a nehéz időkre, akkor rá fogtok ébredni, hogy Ő mindig ott volt mellettetek.⁸

Amikor a próbatételek idején Mennyei Atyához fordulunk, Ő támaszt fog nyújtani nekünk, és segíteni fog nekünk tanulni és növekedni

Hajlamosak vagyunk személyes csapásainkat a borúlátás torz lencséjén át szemlélni. Elhagyatottnak, összetört szívűnek és magányosnak érezzük magunkat. Amikor ilyen helyzetben találjátok magatokat, kérve kérlek benneteket, forduljatok hittel a mi Mennyei Atyánkhoz. Ő fel fog emelni és vezetni fog benneteket. Nem fog mindig megszabadítani titeket a csapásaitoktól, viszont szeretettel fog vigasztalni és vezetni benneteket bármely viharban, amellyel szembetaláljátok magatokat.⁹

[Az Úr] segíteni fog bennünket a szükség idején. Nehézségek jönnek az életünkbe, olyan váratlan gondok, melyeket sohasem választanánk önként. Egyikünk sem mentes ezektől. A halandóság célja, hogy tanuljunk és egyre inkább hasonlóvá váljunk Atyánkhoz, és bizony gyakran e nehéz időszakokban tanulunk a legtöbbet, bármily fájdalmasak is legyenek a leckék. Életünket eltöltheti az öröm, amint Jézus Krisztus evangéliuma tanításait követjük.¹⁰

Mennyei Atyánk, aki oly sok mindent ad nekünk, amiben gyönyörködhetünk, azt is tudja, hogy tanulni és növekedni és erősödni fogunk, amikor szembenézünk azokkal a próbatételekkel – és túléljük azokat –, amelyeken által kell haladnunk. Tudjuk, hogy vannak olyan időszakok, amikor szívet tépő fájdalmat élünk át, amikor gyászolni fogunk, és amikor előfordulhat, hogy a tűrőképességünk határáig leszünk próbára téve. Az ilyen nehézségek azonban lehetővé teszik számunkra, hogy jobbá váljunk és életünket oly módon építsük újjá, ahogyan Mennyei Atyánk tanítja, valamint hogy mások legyünk, mint addig voltunk: jobbak, mint azelőtt, megértőbbek, mint azelőtt, együttérzőbbek, mint azelőtt, és erősebb bizonysággal rendelkezők, mint azelőtt.

Ez legyen a célunk: hogy kitartsunk és kibírjuk, igen, emellett pedig hogy lelkileg kifinomultabbá váljunk, miközben akár napfényben, akár szomorúságban járunk. Ha nem lennének legyőzendő kihívások és megoldandó gondok, nagyjából olyanok maradnánk, mint voltunk, alig vagy semennyit sem haladva célunk, az örök élet irányába. A költő e szavakkal fejezte ki ezt a gondolatot:

Teher alatt nő a pálma,
Erős széltől erős szálfa.
Magas égig magasra nő.
Több vihartól több az erő.
Érje eső, hó, napsugár:
Szálfa s ember így lesz sudár. 
[Douglas Malloch, “Good Timber,” in Sterling W. Sill, Making the Most of Yourself (1971), 23]

Egyedül a Mester ismeri megpróbáltatásaink, fájdalmunk és szenvedésünk mélységét. Egyedül Ő kínál örök békességet a csapások idején. Egyedül Ő érinti meg elkínzott lelkünket eme vigaszadó szavaival:

„Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.

Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek.

Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű” [Máté 11:28–30].

Akár a legjobb, akár a legrosszabb idők járnak, Ő velünk van. Megígérte, hogy ez soha nem fog megváltozni.

Krisztus egy férfi kezét fogva — „Egyedül a Mester ismeri megpróbáltatásaink, fájdalmunk és szenvedésünk mélységét. Egyedül Ő kínál örök békességet a csapások idején”

Fivéreim és nővéreim! Éljen bennünk olyan elkötelezettség Mennyei Atyánk iránt, amely nem hullámzik életünk éveinek vagy válságainak a függvényében! Nem kellene nehézségeket megtapasztalnunk ahhoz, hogy emlékezzünk Őrá, és nem kellene alázatra kényszerülnünk Őelőtte, mielőtt Belé vetjük hitünket és bizalmunkat.

Törekedjünk mindenkor arra, hogy közel maradjunk Mennyei Atyánkhoz. Ehhez imádkoznunk kell Hozzá és hallgatnunk kell Rá minden nap. Valóban szükségünk van Őrá minden órában, legyenek azok akár napsütötte, akár esőáztatta órák. Szolgáljon életünk jelszavául ezen ígérete: „el nem hagylak téged, sem el nem maradok tőled” [Józsué 1:5].

Lelkem minden erejével bizonyságomat teszem arról, hogy Isten él és szeret minket, hogy Egyszülött Fia értünk élt és halt meg, valamint hogy Jézus Krisztus evangéliuma az az átható világosság, amely átragyog életünk sötét fellegein. Imádkozom, hogy ez mindig így legyen.¹¹

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Kérdések

Monson elnök azt tanította, hogy az evangélium vigaszt nyújt nekünk a szenvedések és a hányattatások idején (lásd 1. szakasz). Neked hogyan adott vigaszt és erőt az evangélium egy nehéz időszakban? Hogyan érezhetjük Mennyei Atya és a Szabadítónk szeretetét a próbatételek idején?
Nézd át Monson elnök N. Eldon Tanner elnökről szóló történetét a 2. szakaszban. Miért van szükség állandó, állhatatos erőfeszítésre a hitbéli alapjaink megerősítéséhez? A kihívások és nehézségek miért képezik a halandóság nélkülözhetetlen részét?
Nézd át Monson elnök három iránymutatását az erős hitbéli alapok építésére vonatkozóan (lásd 3. szakasz). Hogyan erősítette meg a hitedet az ima? Hogyan erősítette meg a bizonyságodat a szentírás-tanulmányozás? Hogyan erősítette meg az alapodat mások szolgálata?
A 4. szakasz olvasása során mely tanítások adnak neked reményt és erőt az általad jelenleg megélt próbatételekhez? Miként segített neked az Úr a nehéz időkben? Mit kell tennünk, hogy megkapjuk az Úr által nyújtott vigaszt és erőt? Hogyan lettél már „lelkileg kifinomultabb” a megpróbáltatások idején?

Kapcsolódó szentírások

Jakab 2:14–26; Jelenések 21:1–4; 2 Nefi 31:19–20; Móziás 23:21–22; Alma 32:21, 26–43; Tan és szövetségek 121:7–9; 122:5–9

Tanítási segédlet

„Bátorítsd a tanulókat, hogy írják le azokat a benyomásokat, melyeket az evangélium tanulmányozása közben kapnak a Szentlélektől. […] [A] Lélek néha olyan dolgokat tanít majd nekik…, [ami] hangosan nem is hangzik el” (A Szabadító módján tanítani [2016]. 30.).