5. fejezet: Önrendelkezés: a választás ajándéka. Az egyház elnökeinek tanításai: Thomas S. Monson (2020)

5. fejezet. Tanítások: Thomas S. Monson

5. fejezet

Önrendelkezés: a választás ajándéka

„Minden választásunk következményekkel jár; közülük néhánynak csekély vagy semmilyen hatása nincs örökkévaló szabadulásunkra. Vannak azonban olyanok, melyek teljes mértékben befolyásolják azt.”

Thomas S. Monson életéből

„Nagyon hálás vagyok a szerető Mennyei Atyának az önrendelkezés, vagyis a választáshoz való jog Tőle kapott ajándékáért” – mondta Monson elnök.¹ Az önrendelkezés bölcs használatáról szóló számos tanítása egyikeként a következő történetet mesélte el a saját életéből:

„Előttem van az egyik nap, amikor már közeledett a tizennyolcadik születésnapom. Mindannyian nagyon féltünk. Még mindig zajlott a második világháború, és minden fiatal férfi tudta, hogy döntenie kell. A döntést illetően nem volt nagy a mozgástér: választhatta azt, hogy a szárazföldi haderőhöz áll be, vagy választhatta azt, hogy a haditengerészethez áll be. Én a haditengerészethez vonultam be.

Negyvennégyen álltunk ott, fiatal férfiak, a toborzóirodában. Soha nem felejtem el az altiszteket, amikor odajöttek hozzánk, és felkínáltak egy választási lehetőséget. Azt mondták: »Nos, fiatalemberek, maguknak egy fontos döntést kell meghozniuk. Egyrészt lehetnek bölcsek, és dönthetnek úgy, hogy az aktív állományhoz csatlakoznak. Négy évre tudnak aláírni. A legkiválóbb oktatásban részesülnek majd. Minden lehetőség nyitva lesz maguk előtt, mert a haditengerészet a sajátjaiként fog tekinteni magukra. Ha úgy döntenek, hogy nem fogadják meg ezt a tanácsot, akkor beléphetnek a haditengerészeti tartalékos állományba. A haditengerészet a dolgok jelenlegi állása szerint nem különösebben foglalkozik a tartalékos állománnyal. Nem fognak oktatásban részesülni. Ki lesznek küldve tengeri szolgálatra. Senki nem tudja, hogyan alakulhat a jövőjük.«

Aztán megkértek, hogy írjuk alá a szaggatott vonalon. Édesapámhoz fordultam, és azt kérdeztem: »Mit tegyek, Apa?«

Érzelmektől elfúló hangon így felelt: »Semmit sem tudok a haditengerészetről.« Minden apa, aki ott volt aznap, ugyanezt tudta mondani.

A negyvennégy emberből negyvenketten az aktív állományba vonultak be négy évre. A negyvenharmadik nem ment át az aktív állományba való belépéshez szükséges orvosi vizsgálaton, így a tartalékosok közé kellett bevonulnia.

Aztán rám került a sor; bevallom nektek, hogy eleresztettem egy imát a menny felé, őszintén remélve, hogy az Úr meg fogja azt válaszolni. És így is tett. A gondolat éppen olyan világosan érkezett, mintha egy hangot hallottam volna: Kérdezd meg azokat az altiszteket, hogy ők melyiket választották.

Megkérdeztem mindegyik veterán altisztet: »Ön az aktív állományt választotta vagy a tartalékot?«

Mindegyikük a tartalékot választotta annak idején.

Rájuk néztem, és azt mondtam: »Önök annyi bölcsességgel és tapasztalattal rendelkeznek, hogy önök mellett akarok lenni.«

A tartalékos állományt választottam, ami azt jelentette, hogy a háború teljes idejére és további hat hónapra fogok bevonulni. Aztán a háború véget ért, engem pedig egy éven belül érdemeim elismerése mellett leszereltek. Folytathattam a tanulmányaimat. Abban a kiváltságban volt részem, hogy számos egyházi feladatkörben szolgálhattam. Ki tudja, miként változhatott volna meg az életem folyása, ha nem szántam volna rá azt a pillanatot, hogy Mennyei Atyámat szólítsam útmutatásért és iránymutatásért olyasmiben, ami egyeseknek akár apró döntésnek is tűnhet.”²

Thomas S. Monson haditengerészeti egyenruhában — Tom Monson 1945 és 1946 között az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészetében szolgált tartalékosként

Thomas S. Monson tanításai

Amikor a földre jöttünk, magunkkal hoztuk az önrendelkezés ajándékát

Tudjuk, hogy már ezen világunk előtt is volt önrendelkezésünk, Lucifer pedig megpróbált ettől megfosztani bennünket. Nem bízott az önrendelkezés tantételében, sem bennünk, és a kikényszerített szabadítás mellett érvelt. Kitartott amellett, hogy [a Mennyei Atya tervével szemben kínált javaslatával] senki sem veszne el, azonban úgy tűnik, azt elmulasztotta felismerni – vagy talán nem is érdekelte –, hogy az ő [javaslatának] a követése által senki sem válhatna bölcsebbé, erősebbé, könyörületesebbé vagy hálásabbá.³

Amikor a földre jöttünk, nagyszerű ajándékot hoztunk magunkkal Istentől, méghozzá az önrendelkezésünket. Abban a kiváltságban van részünk, hogy ezernyi döntést hozhatunk. Itt a tapasztalat szigorú munkafelügyelőjétől tanulunk. Különbséget teszünk a jó és a gonosz között. Megkülönböztetjük a keserűt az édestől. Megtanuljuk, hogy a döntések sorsdöntőek.⁴

egy kisbaba kezét fogó felnőtt — Mennyei Atyánk megadta nekünk az önrendelkezés nagyszerű ajándékát, mielőtt a földre jöttünk

A kezdetek kezdetén, miután [Mennyei Atya] megmutatta Ádámnak a kertben lévő fákat, amelyekről szabadon ehet, egy másik fára irányította Ádám figyelmét, és azt tanácsolta neki, hogy ne vegyen annak a gyümölcséből. Majd hozzátette: „mindazonáltal magad választhatsz, mert ez megadatik neked” [Mózes 3:17].⁵

Lehi próféta ezt mondta: „Az emberek tehát szabadok a test szerint, és minden dolog megadatott nekik, melyre az embernek szüksége van. És szabadon választhatják a szabadságot és az örök életet, minden ember nagy Közbenjárója által, vagy választhatják a fogságot és a halált, az ördög fogsága és hatalma szerint; mert ő arra törekszik, hogy minden ember olyan nyomorult lehessen, mint ő maga” [2 Nefi 2:27]. […] [A]kármilyen körülmények korlátoznak bennünket, mindig meglesz a választáshoz való jogunk.⁶

Szabadítónk hív, hogy kövessük a példáját

Biztos vagyok benne, hogy Atyánktól elindulva ellenállhatatlan vágyat éreztünk az Őhozzá való visszatérésre, hogy elnyerhessük az Őáltala nekünk szánt és általunk is oly nagyon akart felmagasztosulást. Bár rajtunk múlik a Mennyei Atyánkhoz visszavezető ösvény megtalálása és követése, Ő nem útmutatások és vezetés nélkül küldött minket ide. Ehelyett megadta nekünk a szükséges eszközöket, és támogatni fog minket, midőn a segítségét kérjük és igyekszünk megtenni mindent, ami hatalmunkban áll, a mindvégig kitartásért és az örök élet elnyeréséért.

Az útmutatásban segítenek nekünk Isten és Fia szavai a szent írásainkban. Rendelkezésünkre állnak Isten prófétáinak a tanácsai és tanításai. És ami a legfontosabb: tökéletes példát kaptunk, melyet követhetünk – méghozzá Urunk és Szabadítónk, Jézus Krisztus példáját –, és utasítást is kaptunk arra, hogy kövessük azt a példát. Maga a Szabadító mondta: […] „[A]zokat a cselekedeteket, melyeket engem tenni láttatok, nektek is azokat kell megtennetek” [3 Nefi 27:21]. Feltette a kérdést: „Milyen embereknek kell hát lennetek?” Majd pedig megválaszolta: „Bizony mondom nektek, hogy éppen olyannak, amilyen én vagyok” [3 Nefi 27:27].

Amikor Jézust tekintjük a Példaképünknek és az Ő nyomdokain járunk, akkor biztonságban visszatérhetünk Mennyei Atyánkhoz, hogy örökké Ővele éljünk. […] Nem kell a Galileai-tenger partjain vagy Júdea dombvidékén járnunk ahhoz, hogy ott járjunk, ahol Jézus járt. Mindannyian járhatunk az Őáltala bejárt ösvényen, ha az Ő szavai csengnek a fülünkben, az Ő Lelke tölti be a szívünket, az Ő tanításai irányítják az életünket, és így az Ő követése mellett döntünk a halandóságon átvezető utazásunkon.⁷

Fordítsátok szíveteket és irányítsátok gondolataitokat Őhozzá, aki kijelentette: „Én vagyok az út, az igazság és az élet” [János 14:6]. Az Ő szava mindig megbízható iránytű ahhoz, hogy biztonságosan jelöljünk ki egy igaz irányt az élet viharain keresztül. Hitet, szeretetet, jószívűséget és reményt tanított. Az odaadásról, a bátorságról, a példamutatásról és a hűségről beszélt. Az élete a tanításait tükrözte.

Hívta Pétert, Filepet és Mátét, hogy kövessék Őt. Hívó hangja ugyanezt a felhívást ismétli hozzátok szólva: Jöjjetek, kövessetek engem! Ha így tesztek, akkor nem fogtok áldozatul esni a gonosz ravaszságának és a kísértés csapdájának.⁸

Mindegyikünk választhatja azt ebben a pillanatban, hogy az örök élethez vezető ösvényen marad

Évekkel ezelőtt, miközben hazafelé autóztam, …felfigyeltem három stopposra, akik mind egy-egy házi készítésű táblát felmutatva tudatták a kívánt úti céljukat. Az egyik felirat így szólt: Los Angeles; a másikon eközben a Boise megjelölés szerepelt. Azonban a harmadik tábla volt az, amely nem csupán megragadta a figyelmemet, hanem arra is késztetett, hogy elgondolkodjak és elmélkedjek az üzenetén. A stoppos által magasba tartott táblán nem a kaliforniai Los Angeles és nem is az idahói Boise állt nagy betűkkel. Ehelyett mindössze egyetlen egyszerű szó szerepelt rajta: Bárhova.

Íme, itt volt egy olyan ember, aki elégedett lett volna azzal, hogy bármilyen irányba elutazzon, azon sofőr kénye-kedve szerint, aki megáll, hogy ingyen fuvart biztosítson a számára. Micsoda óriási árat kell fizetni egy ilyen utazásért! Nincs terv. Nincs célkitűzés. Nincs végcél. A bárhová vezető út a sehova vezető út, és a sehova vezető út feláldozott álmokhoz, eltékozolt lehetőségekhez és beteljesületlen élethez vezet.

[…] Ti és én rendelkezünk azzal az istenadta ajándékkal, hogy megválasszuk a haladási irányunkat. […] Mindegyiküknek fel kell tennie a következő kérdéseket: Hová megyek? Hogyan szándékozom eljutni oda? És mi az én isteni rendeltetésem?⁹

Azt mondják, a történelem kapuja kis zsanérokon fordul, és ugyanígy van ez az ember életével is. Az általunk meghozott döntések sorsdöntőek.

A régmúltban élt Józsué kijelentette: „[V]álaszszatok magatoknak még ma, a kit szolgáljatok; …én azonban és az én házam az Úrnak szolgálunk” [Józsué 24:15].¹⁰

Nem lehetünk semlegesek; nincs középút. Az Úr tudja ezt; Lucifer is tudja ezt. Mindaddig, míg ezen a földön élünk, Lucifer az ő seregeivel soha nem fogja feladni a lelkünk megszerzéséért folytatott harcot. […]

Az ellenség üzenetei állandóan körülvesznek, sőt néha egyenesen ránk zúdulnak. Felsorolok néhányat, mely biztosan ismerős lesz számotokra: „Most az egyszer nem fog számítani.” „Ne aggódj, senki sem tudja meg.” „Bármikor abbahagyhatod a dohányzást, az ivást vagy a kábítószerezést.” „Mindenki ezt csinálja, ezért biztos nem olyan rossz.” A hazugságok sora végtelen.

Bár utazásunk során lesznek útelágazások és kanyarok, egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak azt a fényűzést, hogy olyan kerülőútra kanyarodjunk, ahonnan talán soha nem térünk vissza. Lucifer olyan, mint az az ügyes patkányfogó, aki a fuvoláján ütemes dallamokat játszva csalja el a gyanútlan áldozatokat a választott út, a szerető szülők tanácsai és az Isten tanításai által nyújtott biztonságtól. […]

A 2 Nefiben ezt olvassuk róla: „[M]ásokat lecsendesít, és testi biztonságba ringatja őket” [2 Nefi 28:21]. „[M]ásokat hízelgéssel vezet félre, és azt mondja nekik, hogy nincs pokol; …míg meg nem ragadja őket borzalmas láncaival [2 Nefi 28:22]. „[É]s így szedi rá lelküket az ördög, és vezeti el őket gondosan, le a pokolba” [2 Nefi 28:21].

Amikor jelentős döntésekkel nézünk szembe, hogyan választunk? Beadjuk-e a derekunkat a pillanatnyi élvezet ígéretének? A késztetéseinknek és a szenvedélyeinknek? A társaink nyomásának?

Ne legyünk olyan döntésképtelenek, mint Aliz, Lewis Carroll Aliz Csodaországban című klasszikus művében! Emlékeztek, hogy egy útelágazáshoz érkezett, ahol mindkét út előre haladt ugyan, de ellentétes irányban. Találkozott a macskával, akitől megkérdezte: „Melyik úton induljak?”

A macska így válaszolt: „Az attól függ, hová akarsz jutni. Ha nem tudod, hová akarsz jutni, akkor igazán nem számít, melyik úton indulsz” [vö. Lewis Carroll: Alice Csodaországban. (Budapest, 1974).].

Aliztól eltérően mi mindannyian tudjuk, hová tartunk, és igenis számít, hogy melyik úton haladunk, mivel utunk megválasztásával sorsunkat választjuk meg. […]

Kérve kérlek benneteket, hogy itt és most határozzátok el magatokat, hogy nem fogtok letérni az útról, mely célunkhoz, a Mennyei Atyánkkal való örök élethez vezet. […] Ezen az egyenes és igaz ösvényen más céljaink is vannak: misszionáriusi szolgálat, templomi házasság, egyházi tevékenység, szentírás-tanulmányozás, ima, templomi munka. Az életben tett utazásunk során számos érdemes célt elérhetünk. Elérésükhöz az elkötelezettségünkre van szükség.¹¹

Hatalmas bátorság kell majd ahhoz, hogy hithűek és igazak maradjunk az egyre fokozódó nyomás és alattomos hatások közepette, amelyek körülvesznek bennünket, és amelyek eltorzítják az igazságot, lerombolják a jót és a tisztességeset, valamint megkísérlik ezek helyére ültetni a világ ember alkotta bölcseleteit. Ha a parancsolatokat az ember írta volna, akkor az ember kiváltsága lenne megváltoztatni azokat hajlandóság vagy törvénykezés által, vagy bármilyen más módon. A parancsolatokat azonban Isten adta. Az önrendelkezésünket használva félretehetjük őket. Azonban nem változtathatjuk meg őket, csakúgy, ahogyan az irántuk való engedetlenségből és a megszegésükből fakadó következményeket sem változtathatjuk meg.

két ösvény az erdőben — „Kérve kérlek benneteket, hogy… [ne térjetek le] az útról, mely célunkhoz, a Mennyei Atyánkkal való örök élethez vezet”

Bárcsak felismernénk, hogy legnagyobb boldogságunk ebben az életben abból származik majd, ha követjük Isten parancsolatait és engedelmeskedünk az Ő törvényeinek! Szeretem az Ésaiás 32. fejezete 17. versében található szavakat: „lesz az igazság műve békesség, és az igazság gyümölcse nyugalom és biztonság mindörökké.” Az ilyen békesség, az ilyen bizonyosság kizárólag az igazlelkűségből származhat.¹²

Válasszuk mindig a nehezebb jót a könnyebb rossz helyett! Miközben az életünk során naponta hozott döntéseinket mérlegeljük – hogy így vagy úgy döntsünk –, ha Krisztust választjuk, akkor a helyes döntést hozzuk.¹³

Amikor megbánjuk a bűneinket, az Úr megbocsát nekünk

Minden választásunk következményekkel jár; közülük néhánynak csekély vagy semmilyen hatása sincs örökkévaló szabadulásunkra. Vannak azonban olyanok, melyek teljes mértékben befolyásolják azt.

Az, hogy zöld vagy kék pólót vesztek fel, hosszú távon egyáltalán nem számít. Az a döntésetek azonban, hogy megnyomtok egy gombot a számítógép billentyűzetén, mely egy pornográf oldalra visz, döntő hatással lehet az életetekre. Ilyenkor leléptek az egyenes és biztonságos ösvényről. Ha egy barát erőlteti, hogy alkoholt igyatok vagy kipróbáljatok valamilyen kábítószert, és ti beadjátok a derekatokat, akkor olyan kerülőútra kanyarodtok, melyről talán nem fogtok visszatérni. […] [Mind] ki vagyunk téve ennek. Összpontosítsunk a szemünkkel, szívünkkel és eltökéltségünkkel arra az örökkévaló célra, mely bármilyen árat megér, függetlenül attól, hogy milyen áldozatokat kell hoznunk az eléréséért!

Semmilyen kísértés, nyomás vagy csábítás nem vehet erőt rajtunk, csak ha azt mi megengedjük. […] Pál apostol így biztatott bennünket: „Nem egyéb, hanem csak emberi kísértés esett rajtatok: de hű az Isten, a ki nem hágy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek; sőt, a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek” [1 Korinthusbeliek 10:13].

Mindannyian hoztunk már helytelen döntéseket. Ha még nem hoztuk helyre ezeket, akkor biztosítalak benneteket arról, hogy van rá mód. Ezt a folyamatot bűnbánatnak hívják. Kérve kérlek benneteket, hogy hozzátok helyre a hibáitokat! Szabadítónk azért halt meg, hogy ezt az áldott ajándékot lehetővé tegye számotokra és számomra. Bár az út nehéz, az ígéret valóságos: „ha bűneitek skárlátpirosak, hófehérek lesznek” [Ésaiás 1:18]. „[É]s én, az Úr, nem emlékszem azokra többé” [Tan és szövetségek 58:42]. Ne tegyétek kockára az örökkévaló életeteket! Ha bűnt követtetek el, minél hamarabb kezdtek el visszajönni, annál előbb fogtok rátalálni a megbocsátás csodájából fakadó édes békességre és örömre.¹⁴

Isten egyik legnagyszerűbb ajándéka számunkra az újrakezdés öröme, hiszen semmilyen kudarc sem szükségszerűen végleges.¹⁵

Az örök élet jelentette jutalom bölcs döntéseket és bátor, folyamatos erőfeszítést igényel

Mennyei Atyánk mindegyikünknek megadta a gondolkodás, az érvelés és a döntés hatalmát. Ilyen hatalom mellett szükségessé válik az önfegyelem.

Mindegyikünknek megvan a felelőssége, hogy válasszunk. Feltehetitek a kérdést: Tényleg olyan fontosak a döntések? Azt mondom nektek, hogy a döntések sorsdöntőek. Nem hozhattok örökkévaló döntéseket örökkévaló következmények nélkül.

Hadd adjak egy egyszerű képletet, amely alapján felmérhetitek az előttetek álló döntéseket. Könnyen megjegyezhető: Nem vezethet jóra, ha helytelenül cselekszel, és nem vezethet rosszra, ha helyesen cselekszel. […]

Bátorság kell ahhoz, hogy helyesen gondolkodjunk, helyesen döntsünk és helyesen cselekedjünk, mert ritkán – vagy sohasem – lesz ez a legkönnyebben járható út.¹⁶

Nemesi születésűek vagytok. Célotok az örök élet elnyerése Atyánk királyságában. Az ilyen célt nem lehet egyetlen dicsőséges próbálkozással elérni, hanem csak egy egész életen át tartó igazlelkűség, bölcs döntések sokasága és céltudatosság eredményeképpen. Bármely igazán érdemes célhoz hasonlóan az örök élethez is erőfeszítésre van szükség.

A szentírások világosan megmondják:

„[Ú]gy cselekedjetek, a mint az Úr, a ti Istenetek parancsolta néktek; ne térjetek se jobbra, se balra.

Mindig azon az úton járjatok, a melyet az Úr, a ti Istenetek parancsolt néktek” [5 Mózes 5:32–33].¹⁷.

Kívánom, hogy tudjuk, hová tartunk, legyünk hajlandóak megtenni az odaérkezéshez szükséges folyamatos erőfeszítést, tartózkodjunk minden kerülőúttól, és legyünk hajlandóak megfizetni azt a gyakran igen magas árat, mely a hittel, valamint az élet küzdelmének a megnyerése iránti eltökéltséggel jár!

Hadd mondhassuk mi is Pál szavaival a saját halandó utazásunk végén: „Ama nemes harczot megharczoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam” [2 Timótheus 4:7]! Ha így teszünk, megadatik nekünk az „igazság koronája”, mely meg nem romlik, és halljuk Örökkévaló Bíránk méltatását: „Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe” [Máté 25:21].

Ekkor érünk az utazásunk végére, amely nem a ködös „Bárhova”, hanem a mennyei otthonunk – méghozzá az örök élet Isten celesztiális királyságában.¹⁸

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Kérdések

Miért szükséges, hogy önrendelkezésünk legyen a halandóságban? (Lásd 1. szakasz.) Mit tanultál az önrendelkezésed gyakorlása által?
Monson elnök kihangsúlyozta, hogy Mennyei Atya segítséget biztosított számunkra az önrendelkezésünk bölcs gyakorlásához (lásd 2. szakasz). Milyen „eszközöket” adott nekünk Mennyei Atyánk segítségképpen? Hogyan segítettek neked ezek az eszközök jó döntéseket hozni? Hogyan segített a Szabadító példája bölcsen gyakorolni az önrendelkezésedet?
Monson elnök azt tanította, hogy „nem lehetünk semlegesek; nincs középút” (3. szakasz). Miért akarja az ellenség, hogy semlegesek legyünk? Milyen módokon kísért meg minket arra, hogy helytelenül használjuk az önrendelkezésünket? Hogyan ismerhetjük fel az üzeneteit, és miként állhatunk ellen ezeknek?
Tekintsd át Monson elnök bűnbánatról szóló tanításait a 4. szakaszban. Te miként leltél „békességre és örömre” bűnbánat által? Milyen példákat láttál már arra, hogy „Isten egyik legnagyszerűbb ajándéka számunkra az újrakezdés öröme”?
Monson elnök gyakran tanította, hogy „a döntések sorsdöntőek” (5. szakasz). Milyen tanácsot ad, amely segíteni fog nekünk olyan döntéseket hozni, amelyek örök élethez vezetnek bennünket? Hogyan fokozhatjuk az arra irányuló eltökéltségünket, hogy következetesen jó döntéseket hozzunk?

Kapcsolódó szentírások

Józsué 24:15; 2 Nefi 2:14–16, 26; 31:17–20; Hélamán 14:30–31; Tan és szövetségek 58:26–28; 101:78; Mózes 4:1–4

Tanítási segédlet

„Az emberek hajlamosabbak jelentős változásokat végrehajtani az életükben, amikor azok a változások a saját önrendelkezésük gyakorlásának eredményei. Amikor cselekvésre szólítod fel azokat, akiket tanítasz, mindig tartsd tiszteletben az önrendelkezésüket” (A Szabadító módján tanítani [2016]. 35.).