Szívünkbe véstük-e a Jézus Krisztus engesztelésébe vetett hitet?

Írta: Linda K. Burton

a Segítőegylet általános elnöke

Szövetségeink megkötése, betartása és az azokban való örvendezésünk lesz a bizonyítéka annak, hogy Jézus Krisztus engesztelése valóban a szívünkbe lett vésve.

Drága nőtestvéreim, hónapok óta ti töltitek ki a gondolataimat és a szívemet, amióta csak ezen a kihívást jelentő felelősségen elmélkedem. Bár nem érzem, hogy felnőttem volna a rám ruházott felelősséghez, tudom, hogy az elhívás az Úrtól jött az Ő választott prófétája által, és ez egyelőre elég nekem. A szentírások azt tanítják, hogy „akár [az Úr hangja], akár szolgá[i] hangja által, az ugyanaz”¹.

Az egyik becses ajándék, mely ezzel az elhívással jár, az a bizonyosság, hogy Mennyei Atyánk minden lányát szereti. Én éreztem az Ő mindannyiunk iránti szeretetét!

Akárcsak ti, szeretem a szentírásokat. Jeremiás könyvében található egy rész, mely drága a szívemnek. Jeremiás problémákkal teli korban és helyen élt, de az Úr megengedte neki, hogy előre lássa „a remény idejét Izráel utolsó napi összegyűjtése közben”² – azaz napjainkat. Jeremiás így jövendölt:

„[A]zt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejökbe helyezem, és az ő szívökbe írom be, és Istenökké leszek, ők pedig népemmé lesznek. […]

…mert ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem.”³

Mi vagyunk az a nép, melyet Jeremiás látott. Vajon mi meghívtuk-e az Urat, hogy beírja törvényét, vagyis a tant, a szívünkbe? Hisszük-e, hogy az a megbocsátás, melyre Jeremiás utalt, és amely az engesztelés által áll rendelkezésre, ránk személyesen is vonatkozik?

Néhány évvel ezelőtt Jeffrey R. Holland elder megosztotta az érzéseit a pionírok mélyen gyökerező hitéről, akik még gyermekeik halála után is tovább meneteltek a Sóstó völgye felé. Ezt mondta: „Ők ezt nem egy program vagy közösségi tevékenység keretén belül tették, hanem a Jézus Krisztus evangéliuma iránti hitükből, mely ott volt a lelkükben, a velejükben.”

Elérzékenyülten így folytatta:

„Csakis így lehetett, hogy azok az édesanyák képesek voltak eltemetni [csecsemőiket] egy ládikában, és tovább tudtak lépni, mondván: »A megígért föld ott lesz valahol. Sikerülni fog eljutnunk abba a völgybe!«

Ezt a szövetségeik, a tan, a hit, a kinyilatkoztatás és a lélek miatt tudták mondani.”

Majd a következő elgondolkodtató szavakkal zárta: „Ha ezt meg tudjuk tartani a családunkban és az egyházban, talán nagyon sok minden más is megoldódik magától. Talán lehullanak a kézikocsiról az úgymond haszontalanabb holmik. Tudvalévő, hogy a kézikocsik csak egy bizonyos súlyt bírtak el. Ugyanúgy, ahogy őseinknek el kellett dönteniük, mit visznek magukkal, a 21. század is rákényszerít bennünket, hogy eldöntsük, mit pakolhatunk fel erre a kis kézikocsira: a lelkünk anyagát – ami ott van a csontjaink velejében.”⁴ Vagyis más szavakkal, ami be van írva a szívünkbe!

A Segítőegylet új általános elnökségeként őszintén kerestük az Urat, hogy megtudjuk Tőle, milyen szükséges dolgokat szeretne, ha feltennénk a mi kis segítőegyleti kézikocsinkra, hogy előrébb vihessük a munkáját. Úgy éreztük, hogy Mennyei Atyánk azt szeretné, ha először is segítenénk szeretett leányainak megérteni Jézus Krisztus engesztelésének tanát. Miközben így teszünk, tudjuk, hogy hitünk növekedni fog, akárcsak azon vágyunk, hogy igazlelkűen éljünk. Másodszor, miközben azon elmélkedtünk, milyen nagy szükség is van a család és az otthon megerősítésére, úgy éreztük, azt szeretné az Úr, ha arra buzdítanánk szeretett leányait, hogy örömmel ragaszkodjanak szövetségeikhez. A szövetségek betartásával a család is megerősödik. Végül úgy érezzük, azt szeretné, hogy a többi segédszervezettel és papsági vezetőinkkel egységben dolgozzunk, azzal a céllal, hogy felkutassuk és segítsük az úton azokat, akik szükséget szenvednek. Buzgón imádkozunk, hogy mindannyian kitárjuk szívünket, és engedjük, hogy az Úr belevésse az engesztelés, a szövetségek és az egység tanait.

Hogyan várhatjuk el, hogy megerősítsük a családokat vagy segítsünk másoknak, amíg a mi szívünkbe nem íródott be a Jézus Krisztusba és az Ő végtelen engesztelésébe vetett mély és tartós hit? Ma este az engesztelés három tantételét szeretném megosztani veletek, amelyek ha be vannak írva a szívünkbe, gyarapítani fogják a Jézus Krisztusba vetett hitünket. Remélem, hogy ezek a tantételek megáldanak mindannyiunkat, akár új egyháztagok vagyunk, akár egész életünkben azok voltunk.

1. tantétel: „Az élet minden igazságtalansága helyrehozható Jézus Krisztus engesztelése által.”⁵

Mi, veletek együtt, bizonyságot teszünk Szabadítónk, Jézus Krisztus engeszteléséről. Bizonyságunk, akárcsak a tiétek, a szívünkbe íródott, miközben különféle, a lelket gyarapító kihívásokkal és nehézségekkel kerültünk szembe. Ha nem értjük meg Mennyei Atyánk tökéletes boldogságtervét és azt, hogy a Szabadító engesztelése áll ennek a tervnek a középpontjában, akkor ezek a kihívások igazságtalannak tűnhetnek. Mindannyian osztozunk az élet kihívásaiban. De a hithű szívekbe beíratott, hogy „az élet minden igazságtalansága helyrehozható Jézus Krisztus engesztelése által”.

Miért engedi meg az Úr, hogy szenvedés és csapások érjenek bennünket ebben az életben? Egyszerűen azért, mert azok részét képezik annak a tervnek, hogy növekedjünk és fejlődjünk! Ujjongtunk örömünkben,⁶ mikor megtudtuk, hogy lehetőséget kapunk arra, hogy a földre jöjjünk és megtapasztaljuk a halandóságot. Dallin H. Oaks elder ezt tanította: „Szükséges megtérésünk gyakran gyorsabban érhető el szenvedés és csapások által, mint kényelem és nyugalom által…”⁷

Ezt az igazságot jól szemlélteti egy hithű pionír nőtestvér példája. Mary Lois Walker 17 évesen kötött házasságot John T. Morrisszal a Missouri állambeli St. Louis-ban. 1853-ban átkeltek a síkságon a szentekkel, és az első házassági évfordulójuk után nem sokkal megérkeztek a Sóstó-völgybe. Az útjuk során a többi szenthez hasonlóan ők is sok nélkülözést szenvedtek. Ám szenvedéseik és nyomorúságuk nem ért véget, mikor elérték a Sóstó-völgyet. A következő évben az akkor már 19 éves Mary ezt írta: „Született egy fiunk. […] Mikor két-három hónapos lehetett, egyik este valami azt súgta nekem: »El fogod veszíteni kicsinyedet.«”

A tél folyamán a gyermek egészsége romlani kezdett. „Mindent megtettünk, amit csak tudtunk…, de a baba állapota egyre rosszabb lett. […] Február másodikán elhunyt. Így tehát kiittam a keserű poharat – meg kellett válnom a saját húsomtól és véremtől.” Ám próbatételeinek még korántsem volt vége. Mary férjére is lesújtott a betegség, és három héttel azután, hogy elvesztette gyermekét, a férje is meghalt.

Mary ezt írta: „Így lettem hát – még tizenévesen – 20 rövid nap leforgása alatt egy idegen földön, több száz mérföldre a saját rokonaimtól, megfosztva a férjemtől és egyetlen gyermekemtől. A nehézségek hegyként tornyosultak fölém, és azt kívántam, bárcsak én is meghalnék és újra szeretteimmel lehetnék.”

Majd így folytatja: „Egy vasárnap este sétálgattam egy barátommal. […] Eszembe jutott a férjem távolléte és mérhetetlen magányom. Keserves sírásom közben szinte látni véltem, mintegy látomásként az elmémben, az élet meredek dombját, melyet meg kell másznom, és nagy erővel éreztem annak valóságát. Mélységes bánat telepedett rám, mert az ellenség pontosan tudja, mikor támadjon ránk, de [Szabadítónknak, Jézus Krisztusnak] hatalmában áll, hogy megmentsen. Az Atya… segítségével képes voltam megküzdeni mindazon erőkkel, melyek felsorakozni látszottak ellenem ebben az időszakban.”⁸

Mary oly zsenge korában, 19 évesen megtanulta, hogy az engesztelés megadja nekünk a bizonyosságot, hogy az élet minden igazságtalansága rendbe jöhet, és rendbe is fog jönni, még a legmélyebb bánatunk is.

2. tantétel: Az engesztelésben hatalom rejlik, mely lehetővé teszi számunkra, hogy legyőzzük a természetes embert és Jézus Krisztus igaz tanítványaivá váljunk.⁹

Van egy módja annak, hogy megtudjuk, megtanultuk-e az evangélium egyik tanát vagy tantételét. Ez pedig az, hogy képesek vagyunk-e az adott tant vagy tantételt úgy tanítani, hogy egy gyermek is megértse. Az egyik elemis leckében található egy értékes forrás, egy tanmese, mellyel megtaníthatjuk a gyermekeknek megérteni az engesztelést. Ez talán segíthet, amikor a saját gyermekeinket, unokáinkat vagy más vallású barátainkat tanítjuk, akik meg szeretnék érteni ezt a lényeges tant.

„Egy [nő], miközben az úton sétált, beleesett egy olyan mély gödörbe, hogy nem tudott kimászni abból. Bárhogy is próbálkozott, nem tudott kimászni magától. [S]egítségért kiáltott, és megörült, amikor egy kedves járókelő meghallotta és egy létrát eresztett a gödörbe. Ez lehetővé tette, hogy kimásszon a gödörből és visszanyerje szabadságát.

Mi olyanok vagyunk, mint a [nő] a gödörben. Bűnt elkövetni olyan, mint beleesni egy gödörbe, amelyből nem tudunk kimászni magunktól. [M]int ahogy a kedves járókelő meghallotta a [nő] segélykiáltását, Mennyei Atyánk is elküldte az Ő Egyszülött Fiát, hogy segítséget nyújtson a meneküléshez. Jézus Krisztus [e]ngesztelését a gödörbe leereszt[ett] létrához lehetne hasonlítani; ez lehetőséget ad ahhoz, hogy kimásszunk.”¹⁰ Ám a Szabadító többet tesz, mint csupán leereszt egy létrát; Ő „lemászik hozzánk a gödörbe, és lehetővé teszi számunkra, hogy használjuk a létrát és kiszabaduljunk”¹¹. „Csakúgy, mint ahogy a gödörben lévő [nőnek] fel kellett másznia a létrán, neküwnk is meg kell bánnunk bűneinket, engedelmeskednünk kell az evangéliumi tantételeknek és szertartásoknak ahhoz, hogy kimásszunk a gödrünkből és hogy jól használjuk [az engesztelést az] életünkben! Így miután megtettünk minden tőlünk telhetőt, [az engesztelés] lehetővé teszi számunkra, hogy érdemesek legyünk visszatérni Mennyei Atyánk jelenlétébe.”¹²

Nemrégiben abban a kiváltságban volt részem, hogy találkozhattam egy modernkori pionírral, Isten egy szeretett leányával, egy új megtérttel Chilében. Egyedülálló édesanya két fiatal fiúval. Az engesztelés hatalma által lehetővé vált számára, hogy maga mögött tudja a múltját, és most már őszintén igyekszik Jézus Krisztus igaz tanítványává válni. Amikor rá gondolok, egy tantétel jut eszembe, melyet David A. Bednar elder tanított: „Fontos tudni, hogy Jézus Krisztus eljött a földre, hogy meghaljon értünk – ez Krisztus tanának sarkalatos és alapvető pontja. De azt is meg kell becsülnünk, hogy az Úr az engesztelésén és a Szentlélek hatalmán keresztül bennünk szeretne élni – de nemcsak azért, hogy vezéreljen, hanem azért is, hogy képessé tegyen bennünket.”¹³

Amint ezzel a chilei nőtestvérrel arról beszélgettünk, hogy miképpen maradjunk az örök élethez vezető ösvényen, ő lelkesen biztosított róla, hogy elkötelezetten halad tovább az úton. Szinte egész életében az ösvényen kívül haladt, és kijelentette, hogy nincs „odakint” semmi, amit újra vissza akarna kapni. Az engesztelés képessé tévő hatalma benne él. A szívébe íródott.

Ez a hatalom nemcsak arra tesz képessé minket, hogy kimásszunk a gödörből, hanem ahhoz is erőt ad, hogy folytassuk utunkat a szoros és keskeny ösvényen, mely visszavezet Mennyei Atyánk jelenlétébe.

3. tantétel: Az engesztelés a legfőbb bizonyíték számunkra az Atya gyermekei iránti szeretetéről.

Jól tennénk, ha eltűnődnénk ezen a felkavaró gondolaton Oaks eldertől: „Gondoljatok bele, mekkora fájdalmat okozhatott Mennyei Atyánknak, hogy elküldje Fiát azért, hogy felfoghatatlan szenvedést álljon ki a mi bűneinkért! Ez a mindannyiunk iránti szeretetének legékesebb bizonyítéka!”¹⁴

A szeretet eme legfőbb cselekedete arra kellene, hogy indítson minket, hogy letérdeljünk, és alázatos imában megköszönjük Mennyei Atyánknak, hogy eléggé szeretett ahhoz, hogy elküldje az Ő Egyszülött és tökéletes Fiát, hogy szenvedjen a bűneinkért, a bánatainkért és mindazért, ami igazságtalannak tűnhet az életünkben.

Emlékeztek még arra a nőre, akiről Dieter F. Uchtdorf elnök néhány éve beszélt? Ezt mondta: „Egy asszony, aki éveken át tartó megpróbáltatásokon és szomorúságon volt túl, könnyes szemmel ezt mondta: »Rá kellett jönnöm, hogy olyan vagyok mint egy 20 dolláros bankjegy. Összegyűrt, megtépázott, piszkos, meggyötört és hegekkel teli. De ettől még mindig 20 dolláros bankjegy vagyok. Érek valamit. Noha nem festek jól, ütött-kopott és elhasznált vagyok, de attól még mindig teljes egészében 20 dollárt érek.”¹⁵

Ez a nő tudja, hogy ő Mennyei Atyánk szeretett leánya, és hogy Atyánk számára elég értékes volt ahhoz, hogy elküldje az Ő Fiát, aki személyesen érte engesztelést végzett. Az egyházban minden nőtestvérnek tudnia kell azt, amit ez a nőtestvér tud: hogy ő Isten szeretett leánya. Az, hogy tudjuk: értékesek vagyunk a számára, hogyan változtatja meg azt, ahogyan a szövetségeinket betartjuk? Az, hogy tudjuk: értékesek vagyunk a számára, milyen hatással van azon vágyunkra, hogy szolgáljunk másokat? Az, hogy tudjuk: értékesek vagyunk a számára, hogyan növeli azon vágyunkat, hogy segítsünk az engesztelés megértésében azoknak, akiknek arra szükségük van, úgy, ahogyan mi értjük, mélyen, legbelül? Ha mindannyiunk szívébe beíródott az engesztelés tana, akkor kezdünk olyan emberekké válni, amilyeneknek az Úr szeretne minket látni, amikor újra eljön. Akkor majd igaz tanítványaiként ismer el bennünket.

Kívánom, hogy az engesztelés „hatalmas változást” vigyen végbe a szívünkben.¹⁶ Amint ráébredünk erre a tanra, melyet Isten angyala a „nagy öröm örvendetes hírei[ként]”¹⁷ jelentett ki, megígérem, hogy azt érezzük majd, amit Benjámin király népe érzett. Miután buzgón imádkoztak, hogy az engesztelés az életükben is megnyilvánuljon, „öröm töltötte el őket”¹⁸, és hajlandóak voltak Istennel szövetségre lépni, miszerint az Ő akaratát fogják tenni, és minden dologban engedelmeskednek a parancsolatainak.¹⁹ Szövetségeink megkötése, betartása és az azokban való örvendezésünk lesz a bizonyítéka annak, hogy Jézus Krisztus engesztelése valóban a szívünkbe lett vésve. Kérlek, nőtestvéreim, emlékezzetek e három tantételre:

„Az élet minden igazságtalansága helyrehozható Jézus Krisztus engesztelése által.”²⁰
Az engesztelésben hatalom rejlik, mely lehetővé teszi számunkra, hogy legyőzzük a természetes embert és Jézus Krisztus igaz tanítványaivá váljunk.²¹
Az engesztelés a legfőbb bizonyíték számunkra az Atya gyermekei iránti szeretetéről.²²

„[A]zt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejökbe helyezem, és az ő szívökbe írom be, és Istenökké leszek, ők pedig népemmé lesznek.”²³ Arra buzdítom mindannyiunkat, hogy kérjük az Urat, hogy írja be szívünkbe az engesztelés ezen tantételeit. Tanúságomat teszem, hogy igazak. Jézus Krisztus nevében, ámen.