Templomi normák

Írta: Scott D. Whiting elder

a Hetvenektől

A templomépítés során ezen egyház által alkalmazott magas normák azt is jelképezik, hogy miként kell élnünk a saját életünket.

Mialatt nemrégiben végigjártuk a gyönyörű Utahi Brigham City templomot, eszembe ötlött egy élmény, amelyben akkor volt részem, amikor a történelmi jelentőségű Hawaii Laie templomban tartott nyílt napok, újraszentelés és kulturális ünnepség koordinátoraként szolgáltam.

Az átfogó felújítási munkák befejezése előtt néhány hónappal felkértek, hogy járjam be a templomot a Templomi Részleg ügyvezető igazgatójával, William R. Walker elderrel, és a részlegben vele dolgozó munkatársaival. Rajtuk kívül a generálkivitelező cég számos tagja is velünk tartott. A bejárás célja részben az volt, hogy megtekintsük az elvégzett munka előrehaladtát és minőségét. Ottjártunkkor a munka körülbelül 85 százalékos készültségű volt.

Ahogy végighaladtunk a templomon, figyeltem és hallgattam Walker eldert és társait, miközben ellenőrizték a munkálatokat és beszélgettek a kivitelezővel. Egyszer arra lettem figyelmes, hogy az egyik férfi végigfuttatja kezét a falakon, amint szobáról szobára haladunk. Miután ezt párszor elismételte, összedörzsölte ujjait, majd e szavakkal lépett a kivitelezőhöz: „Szemcsésnek érzem a falat. A szemcsésség nem fér össze a templomi normákkal. Újra kell glettelni és csiszolni ezt a falat.” A kivitelező kötelességtudóan feljegyzett minden észrevételt.

Amikor a templomnak egy olyan területére értünk, amely kevés szem előtt lesz valaha is látható, ugyanez a férfi felhívta a figyelmünket egy újonnan behelyezett, gyönyörű szép ólomüveg ablakra. Az ablak körülbelül 60 centiméter széles és 180 centiméter magas volt; apró festett üvegből formált, beágyazott geometriai mintát ábrázolt. Rámutatott a minta részét képező egyik kis öt centis színes üvegnégyzetre, és így szólt: „Ez a négyzet ferde.” Én is megnéztem, és nekem teljesen egyenesnek látszott. Amikor azonban megvizsgáltuk egy mérőeszközzel, magam is láttam, hogy a rész hibás, és valóban körülbelül 3 milliméteres eltéréssel lett behelyezve. A kivitelező utasítást kapott, hogy cseréljék ki az ablakot, mert az nem felel meg a templomi normáknak.

Bevallom, meglepődtem, hogy egy teljes ablakot ki kell cserélni egy ilyen aprócska, alig észrevehető hiba miatt, hiszen igen kevéssé valószínű, hogy bárki is meglátja vagy akár észreveszi ezt az ablakot, mivel a templom egy eldugott szegletében áll.

Miközben aznap hazafelé tartottam a templomból, eltűnődtem azon, amit ebből az élményből tanultam – vagyis inkább azon, amit tanulni véltem belőle. Csak a pár héttel későbbi, már teljességgel elkészült templomban végzett újbóli szemle során vált világosabban érthetővé számomra az előző látogatás alatt szerzett élmény.

Amikor beléptem a teljes mértékben felújított Hawaii Laie templomba, ámulattal töltött el szépsége és az elvégzett munkálatok minősége. Képzelhetitek, milyen várakozással tekintettem a „szemcsés” falak és a „hibás” ablaküveg elé! Vajon a kivitelező tényleg újra glettelte és csiszolta a falakat? Tényleg kicserélték az ablakot? A szemcsés falakhoz érve meglepetésemre azt láttam, hogy mostanra csodaszép tapétával borították a falat. Első gondolatom ez volt: „Á, szóval így intézte el a kivitelező a szemcsésséget: egyszerűen csak elfedte!” De nem. Megtudtam, hogy mindig is az volt a terv, hogy ezeket a falakat tapéta fogja díszíteni. Eltűnődtem, hogy vajon mit számított akkor egy kis, alig észrevehető szemcsésség, ha amúgy is tapétával akarták borítani. Még nagyobb kíváncsisággal közeledtem ahhoz a területhez, ahol korábban a hibás ablakot találtuk. Meglepetésemre egy gyönyörű, egészen a mennyezetig érő cserepes növény állt közvetlenül az ablak előtt. Megint csak erre gondoltam: „Á, szóval így intézte el a kivitelező a ferde berakást: egyszerűen csak elrejtette!” Közelebb lépve aztán félrehajtottam a növény néhány levelét, és mosolyogva állapítottam meg, hogy az ablakot ténylegesen kicserélték. A korábban ferdén álló kis négyzet most pontosan és szépen helyezkedett el a mintában. Megtudtam, hogy a belsőépítészeti tervekben mindig is az szerepelt, hogy egy növény áll majd az ablak előtt.

Miért kívánt hát pluszmunkát, sőt, cserét néhány szemcsés fal és egy némiképp aszimmetrikus ablak, amikor igencsak kevés emberi szem vagy kéz fogja valaha is látni és tapintani? Miért támasztottak ilyen magas normákat a kivitelezővel szemben?

Amikor gondolataimba merülve kiléptem a templomból, rátaláltam a válaszra, amint feltekintettem a felújított külső burkolatra, és megláttam e szavakat: „Szentség az Úrnak, Az Úr háza”.

Ezen egyház templomai pontosan azok, aminek nevezzük őket. E szent épületeket a mi használatunkra építik, és falaikon belül szent és szabadító szertartásokat végzünk, de nem lehet semmi kétség afelől, hogy valójában kinek a házai. A legapróbb részletre is kiterjedő pontos normák megkövetelésével nem csupán az Úr Jézus Krisztus iránt mutatjuk ki szeretetünket és tiszteletünket, hanem minden szemlélő előtt tanúságot teszünk arról, hogy tiszteljük Őt és hódolnunk Neki, akinek a házában állunk.

Egy kinyilatkoztatásban, melyben Joseph Smith próféta utasítást kapott, hogy építsenek templomot Nauvooban, az Úr ezt mondta:

„Gyertek, minden aranyotokkal, és ezüstötökkel, és értékes köveitekkel, és minden régiségetekkel; és mindazokkal, akik ismerik a régiségeket…, és hozzátok el… a föld minden értékes fájá[t]…;

…és építsetek házat nevemhez, a Magasságosnak, hogy ott lakjon.”¹

Mindez híven követi az ószövetségbeli Salamon király által létrehozott mintát, amikor csakis a legkiválóbb anyagok és szakemberek alkalmazásával épített templomot az Úrnak.² Napjainkban az egyház templomainak építése során továbbra is e mintát követjük, megfelelő mértékletességgel társítva.

Megtanultam, hogy bár halandó szem vagy kéz talán soha nem fogja látni vagy tapintani az adott tökéletlenséget, az Úr ismeri erőfeszítéseink mértékét, és tudja, hogy megtettünk-e minden tőlünk telhetőt. Ugyanez igaz az arra irányuló saját személyes erőfeszítéseinkre is, hogy a templom áldásaira érdemes életet éljünk. Az Úr ezt a tanácsot adta:

„És amennyiben népem házat épít nekem, az Úr nevében, és semmi tisztátalan dolgot nem enged be oda, hogy meg ne rontasson, akkor dicsőségem nyugszik majd rajta;

Igen, és ott lesz jelenlétem, mert én eljövök oda, és mind a tisztaszívűek, akik eljönnek oda, látni fogják Istent.

De ha megrontatik, akkor én nem jövök oda, és dicsőségem nem lesz ott; mert szentségtelen templomokba nem jövök.”³

A kivitelezőhöz hasonlatosan amikor nekünk tudomásunkra jutnak olyan alkotóelemek a saját életünkből, amelyek nem állnak összhangban az Úr tanításaival, amikor erőfeszítéseink nem érik el a tőlünk telhető legtöbbet, akkor gyorsan cselekednünk kell és helyre kell hoznunk minden hibát, azzal a felismeréssel, hogy az Úr elől nem tudjuk elrejteni a bűneinket. Észben kell tartanunk, hogy „amikor… megkíséreljük takargatni a bűneinket…, akkor íme, a mennyek visszahúzódnak; [és] az Úr Lelke megszomorodik”⁴.

Azt is megtanultam, hogy a templomépítés során ezen egyház által alkalmazott magas normák azt is jelképezik, hogy miként kell élnünk a saját életünket. Egyénileg is alkalmazhatjuk a tanításokat, melyeket Pál apostol az egyháznak adott a kezdeti időben, amikor így szólt:

„Nem tudjátok-é, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke lakozik bennetek?

Ha valaki az Isten templomát megrontja, megrontja azt az Isten. Mert az Istennek temploma szent, ezek vagytok ti.”⁵

Mi mindannyian a legnemesebb anyagból lettünk megalkotva, és mind isteni alkotómunka csodálatos eredménye vagyunk. Amint azonban túlhaladunk a felelősségre vonhatóság korán, és kilépünk a bűn és a kísértés csatamezejére, előfordulhat, hogy saját templomunk is felújításra és javításra szorul. Talán van bennünk néhány szemcsés fal, amelyet le kell csiszolni, vagy vannak olyan ablakai a lelkünknek, amelyeket ki kell cserélni ahhoz, hogy szent helyeken tudjunk állni. Szerencsére a templomi norma, amelynek eleget kell tennünk, nem a tökéletesség normája – noha arra törekszünk –, hanem csupán annyit követel tőlünk, hogy tartsuk be a parancsolatokat és tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy Jézus Krisztus tanítványaiként éljünk. Azért imádkozom, hogy mindannyian igyekezzünk a templom áldásaihoz méltó életet élni azáltal, hogy megteszünk minden tőlünk telhetőt, elvégezzük a szükséges javításokat, illetve kiküszöböljük a hibákat és a tökéletlenségeket, hogy Isten Lelke mindig bennünk lakozhassék. Jézus Krisztus nevében, ámen.