Védjük a gyermekeket!
Írta: Dallin H. Oaks elder
a Tizenkét Apostol Kvórumából
Senki nem utasíthatja el az arra vonatkozó kérést, hogy figyeljünk oda jobban gyermekeink – a felnövekvő nemzedék – jólétére és jövőjére.
Mindannyian emlékszünk rá, milyen érzés, amikor egy kisgyermek segítséget kérve felkiált és felénk nyújtja a kezét. Szerető Mennyei Atyánk azért adja nekünk ezeket az érzéseket, hogy gyermekei megsegítésére ösztökéljen minket. Kérlek titeket, idézzétek fel magatokban ezeket az érzéseket, miközben a gyermekek jólétének megóvása és elősegítése felelősségéről beszélek.
Jézus Krisztus evangéliumának szemszögéből szólok, amelybe a szabadulás terve is beletartozik. Ez az elhívásom. A helyi egyházi vezetők egy bizonyos egységért, például egyházközségért vagy cövekért felelősek, de az apostolnak az egész világ előtt tanúbizonyságot kell tennie. Minden gyermek Isten gyermeke minden nemzetben, fajra és hitvallásra való tekintet nélkül.
Bár nem a politika vagy közéleti irányelvek vonatkozásában beszélek, más egyházi vezetőkhöz hasonlóan nem szólhatok úgy a gyermekek jólétéről, hogy mondandóm ne lenne összefüggésben polgárok, közhivatalnokok vagy magánszervezetek dolgozóinak döntéseivel. Mindegyikünkre vonatkozik a Szabadító parancsolata, mely szerint szeressük egymást és törődjünk egymással, különös tekintettel a gyengékre és a védtelenekre.
A gyermekek nagyon is sebezhetők. Kevéssé vagy egyáltalán nem áll módjukban védelmezni vagy ellátni magukat, és kevés ráhatással vannak a jólétükhöz elengedhetetlen szükségletekre. A gyermekeknek szükségük van az érdekükben felszólaló emberekre, és olyan döntéshozókra is szükségük van, akik önző felnőtt érdekek elé helyezik az ő jólétüket.
I.
Világszerte megdöbbenünk azon, hogy gyermekek milliói esnek felnőttek bűntettei és önzése áldozatául.
Egyes háború sújtotta országokban gyermekeket rabolnak el, hogy az ellenséges haderők ellen katonaként szolgáljanak.
Az ENSZ egyik jelentése beszámol róla, hogy évente több mint kétmillió gyermek esik áldozatul a prostitúciónak és a pornográfiának.1
A szabadulás tervének szemszögéből nézve a gyermekek bántalmazásának egyik legsúlyosabb módja a megszületésük lehetőségének megtagadása. Ez az egész világra jellemző tendencia. Az Egyesült Államokban a születési arány 25 éve nem volt ilyen alacsony,2 és a legtöbb európai és ázsiai országban is már évek óta alacsonyabb a születési, mint a halálozási ráta. Ez nem csak vallási vonatkozású kérdés. Ha csökken a felnövekvő nemzedék lélekszáma, akkor kultúrák, vagy akár egész nemzetek fogyatkoznak meg, majd tűnnek el.
A csökkenő születési arány egyik oka az abortusz. Becslések szerint szerte a világban évente több mint 40 millió abortuszra kerül sor.3 Vannak az abortuszt megengedő, vagy akár elősegítő törvények is, de mi súlyos bűnnek tekintjük az abortuszt. A terhesség alatt előforduló egyéb gyermekbántalmazásokhoz tartoznak az anya elégtelen táplálkozásából vagy kábítószer-használatából eredő magzati károsodások.
Tragikus irónia húzódik meg abban, hogy gyermekek sokaságait ölik vagy károsítják meg még születésük előtt, miközben tolonganak a gyermekekre vágyó és csecsemőket örökbe fogadni kívánó terméketlen párok.
A nyilvánosság számára jobban láthatók a gyermekek bántalmazásának vagy elhanyagolásának azon esetei, melyekre születésük után kerül sor. Világszerte majdnem nyolcmillió gyermek hal meg az ötödik születésnapja előtt, leginkább olyan betegségek folytán, amelyek kezelhetők és megelőzhetők lennének.4 Az Egészségügyi Világszervezet jelentése szerint minden negyedik gyermek elégtelen táplálkozásból adódóan mentálisan és fizikailag visszamarad a fejlődésben.5 Mivel különféle országokban élünk és sokfelé utazunk, mi, az egyház vezetői, sokat látunk ebből. Az Elemi Általános Elnöksége arról számol be, hogy olyan körülmények között is élnek gyermekek, ami „meghaladja a képzelőerőnket”. A Fülöp-szigeteken azt mondta egy édesanya: „Időnként nincs elég pénzünk ételre, de nem baj, mert ezáltal lehetőségem van a hitről tanítani a gyermekeimet. Összegyűlünk, segítségért imádkozunk, és látjuk, hogy az Úr megáld minket.”6 Egy termelésvezető Dél-Afrikában találkozott egy magányos és szomorú kislánnyal. A szerető kérdéseire adott bágyadt válaszokból megtudta, hogy a kislánynak nincs édesanyja, nincs édesapja és nincs nagymamája – csak a nagypapája gondoskodik róla.7 Az ilyen tragédiák köznapiak egy olyan országban, ahol sok gondviselő AIDS-ben hal meg.
Még a gazdag nemzetekben is sok kisgyermek és fiatal szenved mások nemtörődömsége miatt. A szegénységben felnövő gyermekek rosszabb egészségügyi ellátásban részesülnek, és nem megfelelőek az iskolázási lehetőségeik. Emellett a fizikai és a kulturális környezetükben, valamint szüleik gondatlansága következtében veszélyek leselkednek rájuk. Jeffrey R. Holland elder nemrég elmesélte egy utolsó napi szent rendőr élményét. Nyomozás közben öt egymáshoz bújó kisgyermekre bukkant, akik a koszos padlón, ágynemű nélkül próbáltak aludni egy olyan lakásban, ahol édesanyjuk és mások éppen ittak és mulattak. A lakásban nem volt étel, ami csillapíthatta volna az éhségüket. A rendőr az ott talált holmikból fekhelyet készített nekik, majd miután lefektette őket, letérdelt és a biztonságukért imádkozott. Miközben az ajtó felé ment, az egyik gyerek, úgy hatéves forma, utánaszaladt, megragadta a kezét és így könyörgött hozzá: „Kérem szépen, örökbe fogadna?”8
Emlékszünk, mit tanított a Szabadító, amikor egy kisgyermeket állított a tanítványai elé és azt mondta:
„És a ki egy ilyen kis gyermeket befogad az én nevemben, engem fogad be.
A ki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, a kik én bennem hisznek, jobb annak, hogy malomkövet kössenek a nyakára, és a tenger mélységébe vessék” (Máté 18:5–6).
Ha számba vesszük, milyen veszélyektől kell védeni a gyermekeket, a lelki bántalmazásról is szólnunk kell. Azok a szülők vagy gondozók, tanárok vagy társak, akik lekezelik, megfélemlítik vagy megalázzák a gyermekeket vagy a fiatalokat, a testi sértésnél maradandóbb kárt okozhatnak. Ha egy gyermekkel vagy fiatallal azt éreztetik, hogy értéktelen, nem szeretik vagy nem akarják, az komoly és tartós kárt tehet az érzelmi egészségében és fejlődésében.9 A különleges kihívásokkal, például saját nemük iránti vonzódással küszködő fiatalok különösen sérülékenyek, és szerető megértésre van szükségük, nem megfélemlítésre vagy kiközösítésre.10
Az Úr segítségével bűnbánatot tarthatunk, változhatunk, és szeretetteljesebbek, segítőkészebbek lehetünk a gyermekekkel – saját gyermekeinkkel és a környezetünkben élő más gyermekekkel szemben egyaránt.
II.
A gyermekeket fenyegető testi vagy érzelmi bántalmazások közül azok a leglényegesebbek, amelyek a szüleikhez vagy gondviselőikhez fűződő kapcsolatukból erednek. Thomas S. Monson elnök beszélt a gyermekbántalmazás „elvetemült tetteiről”, amikor egy szülő testileg vagy érzelmileg összetöri vagy eltorzítja a gyermeket.11 Mélyen elszomorított, amikor a Utahi Legfelsőbb Bíróságon szolgálatot teljesítve ilyen esetek megdöbbentő bizonyítékait kellett tanulmányoznom.
A gyermekek jóléte szempontjából legfontosabb tényezők közé tartozik az, hogy a szülők házasok-e, hogy milyen és mennyi ideje tart a házasság, és tágabb értelemben milyen kultúra és elvárások jellemzik a házasságot és a gyermeknevelést ott, ahol élnek. Két családtannal foglalkozó szakember azt mondja: „A történelem folyamán a házasság elsősorban és leginkább a gyermekek világrahozatalának és felnevelésének intézménye volt. Olyan kulturális köteléket hozott létre, amely a gyermekekhez fűzte az apát azzal, hogy gyermekei anyjához kötötte őt. A mai időkben azonban a gyermekek egyre inkább kikerülnek a középpontból.”12
Egy harvardi jogtudós a következőket mondja a jelenlegi törvényről, illetve a házassághoz és váláshoz való hozzáállásról: „A házasság [jelenlegi] amerikai forgatókönyve, ahogy az a törvényben és a könyvslágerek nagy részében megjelenik, valahogy így néz ki: a házassági kapcsolat elsősorban a házas felek személyes kielégítését szolgálja. Ha már nem tesz eleget ennek a feladatának, akkor senki nem hibáztatható, és bármelyik házastárs kedve szerint felbonthatja. […] A forgatókönyvben nemigen szerepelnek gyerekek, vagy ha mégis, akkor is legfeljebb csak a háttérben meghúzódó árnyalakokként.”13
A mi egyházi vezetőink azt tanítják, hogy súlyos ítéletet kiváltó gonoszság, ha „az emberek puszta szerződésként tekintenek a házasságra, melyet az első felmerülő nehézség vagy félreértés alkalmával fel lehet bontani”, különösen akkor, ha ez „gyermekek szenvedésével jár”14. A gyermekekre igenis kihat a válás. Az elmúlt években bekövetkezett válások több mint fele kisgyermekes házaspárokat érintett.15
Sok gyermeknek része lehetett volna abban az áldásban, hogy két szülőjük együtt nevelje fel őket, ha a szüleik követték volna a családról szóló kiáltvány e sugalmazott tanítását: „Mind a férjnek, mind a feleségnek komoly kötelessége, hogy szeressék egymást és törődjenek egymással, valamint gyermekeikkel. […] A szülők szent kötelessége, hogy gyermekeiket szeretetben és igazságban neveljék, gondoskodjanak fizikai és lelki szükségleteikről, és arra tanítsák őket, hogy szeressék és szolgálják egymást”16. A gyermekek tanításának leghatékonyabb módja a szülők példamutatása. A szülők, akik elválnak, elkerülhetetlenül negatív példával járnak elöl.
Bizonyára vannak olyan esetek, amikor a gyermekek érdekében szükség van a válásra, de az ilyen körülmények kivételesnek számítanak.17 A legtöbb házassági vitában a szülőknek jobban meg kellene fontolniuk a gyermekek érdekeit. Az Úr segítségével képesek rá. A gyermekeknek szükségük van az abból fakadó érzelmi és egyéni erőre, amikor két olyan szülő neveli fel őket, akik egyek a házasságukban és a céljaikban. Mivel engem özvegy édesanyám nevelt, saját tapasztalatból tudom, hogy ez nem mindig lehetséges, de amikor csak lehet, erre az ideálra kell törekedni.
A közös megegyezésen alapuló válást megengedő jelenlegi törvények elsődleges áldozatai a gyermekek. Az ő szempontjukból túl könnyen megy a válás. Társadalomtudományi kutatások évtizedeinek összegzéseként egy megfontolt kutató arra a következtetésre jutott, hogy „a gyermekek számára legelőnyösebb kimenetelű családmodellt általában a két vér szerinti szülő jelenti, akik házasok maradnak”18. A New York Times egyik újságírója megjegyezte: „Megdöbbentő tényként tárul elénk az, hogy miközben a hagyományos házasság leáldozóban van az Egyesült Államokban, …egyre több bizonyíték szolgál arra, hogy ez az intézmény fontos a gyermekek jólétéhez.”19 Ennek a megfontolásnak fontos szerepet kellene játszania akkor, amikor a szülők és a leendő szülők házasságot és válást érintő döntéseket hoznak. Arra is szükség van, hogy a politikusok, a döntéshozók és a hivatalnokok jobban odafigyeljenek arra, hogy mi a legjobb a gyermekeknek, azzal szemben, amit a szavazók önző érdekei és a felnőtt érdekek hangoztatói mondanak.
A gyermekek ezenkívül soha létre nem jövő házasságok áldozatai is. Felnövekvő nemzedékünk jóléti mutatói közül talán egy sem aggasztóbb annál a nemrég készült kimutatásnál, hogy az Egyesült Államokban a születések 41 százaléka olyan nőket érint, akik nem házasok.20 Az egyedülálló édesanyák komoly kihívásokkal néznek szembe, és nyilvánvaló bizonyítékok mutatják, hogy gyermekeik jelentős hátrányban vannak azokkal szemben, akiket házasságban élő szülők nevelnek.21
A házasságon kívül élő édesanyák gyermekeinek legtöbbje – szám szerint 58 százalékuk – olyan párok gyermekeként jött a világra, akik élettársi viszonyban élnek egymással.22 Bármivel is indokoljuk azt, hogy ezek a párok tartózkodnak a házasságtól, a tanulmányok kimutatják, hogy gyermekeik jelentős hátrányt szenvednek a többiekhez képest.23 A gyermekek esetében igenis számít a házasság stabilitása.
Ugyanezen hátrányokat kell feltételeznünk azon gyermekek vonatkozásában, akiket egynemű párok nevelnek. A társadalomtudományi írások még vitatkoznak és tele vannak politikai eszmékkel azt illetően, hogy ennek hosszú távon milyen hatása van a gyermekekre, elsősorban azért, amit a New York Times egyik újságírója is megfigyelt: „az egynemű házasság egy társadalmi kísérlet, és a legtöbb kísérlethez hasonlóan időt igényel az, hogy lássuk a következményeit”24.
III.
A gyermekek érdekében szóltam – bárhol is legyenek. Lesznek, akik részben elvetik ezeket a példákat, de senki nem utasíthatja el az arra vonatkozó kérést, hogy figyeljünk oda jobban gyermekeink – a felnövekvő nemzedék – jólétére és jövőjére.
Isten gyermekeiről van szó, és az Ő hathatós segítségével többet is tehetünk értük. Nemcsak az utolsó napi szentekhez fordulok ezzel a kéréssel, hanem minden vallásos emberhez és azokhoz is, akiknek értékrendje arra indítja őket, hogy mások szükségletei alá rendeljék a sajátjaikat.25
A vallásos emberek emellett ismerik a Szabadító újszövetségi tanítását, mely szerint a tiszta kisgyermekek az alázatosság és a taníthatóság példáiként állnak előttünk:
„Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kis gyermekek, semmiképen nem mentek be a mennyeknek országába.
A ki azért megalázza magát, mint ez a kis gyermek, az a nagyobb a mennyeknek országában” (Máté 18:3–4).
A Mormon könyvében olvashatjuk a feltámadt Úr nefitáknak szóló azon tanítását, mely szerint bűnbánatot kell tartaniuk, meg kell keresztelkedniük, és olyanokká kell válniuk, „mint egy kisgyermek”, különben nem örökölhetik Isten királyságát (3 Nefi 11:38; lásd még Moróni 8:10).
Azért imádkozom, hogy alázatossá váljunk, akárcsak a kisgyermekek, és kezünket kinyújtva védjük a kisgyermekeinket, mert ők a jövő – számunkra, az egyházunk számára és a nemzetünk számára. Jézus Krisztus nevében, ámen.