Légy szelíd és alázatos szívű

Ulisses Soares elder

a Hetvenek elnökségéből

A szelídség nem jelent gyengeséget, de azt igen, hogy jóságosan és kedvesen viselkedünk.

Mormon azt tanította, hogy az embernek „csak akkor lehet hite és reménysége, ha szelíd és alázatos szívű”¹. Majd hozzátette, hogy e tulajdonságok nélkül „hiábavaló a hite és a reménysége, mert csak a szelíd és alázatos szívű embert fogadja el Isten”².

A szelídség olyan ember tulajdonsága, aki „istenfélő, igazlelkű, alázatos, tanítható és türelmes a megpróbáltatásokban”³. Azok, akik rendelkeznek ezzel a tulajdonsággal, hajlandóak követni Jézus Krisztust, és vérmérsékletükből adódóan nyugodtak, fogékonyak, toleránsak és engedékenyek.

Pál apostol azt tanította, hogy a szelídség a Lélek egyik gyümölcse.⁴ Ezért a legkönnyebben úgy sajátítható el, ha a „Lélek szerint élünk”⁵. Ahhoz pedig, hogy a Lélek szerint éljünk, életmódunknak az Úr előtti igazlelkűséget kell tükröznie.

Mikor magunkra vesszük Krisztus nevét, elvárják tőlünk, hogy igyekezzünk magunkévá tenni az Ő tulajdonságait és úgy változtatni a jellemünket, hogy mindennap egyre hasonlóbbá váljunk Őhozzá. A Szabadító így intette a tanítványait: „Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.”⁶ Ha Krisztushoz jövünk, és megtagadunk magunktól minden istentelenséget és szeretjük Istent, akkor Krisztus kegyelme révén eljön majd a nap, amikor tökéletesek leszünk Őbenne.⁷

„…a Krisztusi tulajdonságok Isten ajándékai. [E tulajdonságok] akkor adatnak, amikor önrendelkezés[ünket] igazlelkűen használ[juk]. [Azon igyekezetünkben, hogy] örömet szerez[zünk] Istennek, ismer[jük] fel a gyengesége[inket], valamint [legyünk] készségesek és igyekvő[k] a fejlődésben.”⁸

A szelídség elengedhetetlen ahhoz, hogy még krisztusibbá váljunk. E tulajdonság hiányában nem tudnánk más fontos erényeket sem kifejleszteni. A szelídség nem jelent gyengeséget, de azt igen, hogy jóságosan és kedvesen viselkedünk, erőt, derűt, egészséges önértékelést és önuralmat sugározva.

A szelídség tulajdonsága nyilvánult meg a legbőségesebben a Szabadító életében. Ő maga tanította a tanítványainak: „…tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok”⁹.

Megáldattunk azzal, hogy szívünkben a szelídség magjával jöttünk e világra. Meg kell értenünk, hogy ez a mag nem tud egy szempillantás alatt kinőni és kifejlődni – időre van szüksége. Krisztus arra kér bennünket, hogy mindennap vegyük fel a keresztünket,¹⁰ ami azt jelenti, hogy ez a folyamat állandóan legyen figyelmünk központjában, és vágyjunk rá.

A mi adományozási korszakunk ötödik prófétája, Lorenzo Snow elnök, azt tanította, hogy „kötelesek vagyunk a tökéletességre törekedni, …mindennap fejlődni és visszatekinteni a múlt héten bejárt utunkat, hogy aztán ezen a héten jobban cselekedjünk; kötelességünk jobban teljesíteni ma, mint ahogy tegnap tettük”¹¹. Tehát az első lépés a szelíddé váláshoz az, hogy nap mint nap igyekszünk fejlődni. Ahogy haladunk e folyamatban, mindennap meg kell próbálnunk jobbnak lenni, mint az előző napon.

Lorenzo Snow elnök hozzátette még a következőket:

„Megvannak az apró balgaságaink és gyengeségeink; meg kell próbálnunk olyan gyorsan leküzdeni ezeket, ahogy csak lehetséges, és el kell ültetnünk gyermekeink szívében [is ezt] az érzést, …hogy megtanulhassák helyesen viselni magukat Isten előtt minden körülmények közepette.

Ha egy férj képes egy napot vitatkozás nélkül megélni a feleségével, vagy úgy, hogy senkivel se bánik gorombán, és semmilyen más módon nem szomorítja meg Isten Lelkét, akkor …addig tökéletes. Akkor aztán próbáljon meg ugyanilyen lenni másnap is. De ha tegyük fel a másnapi próbálkozása során kudarcot vallana, az nem ok arra, hogy ne járjon sikerrel a harmadik napon…”¹²

Elkötelezettségünk és kitartásunk elismeréseként az Úr megadja majd nekünk, amire tökéletlenségeink és emberi gyengeségeink miatt magunktól képtelenek vagyunk szert tenni.

A szelíddé válás egy másik fontos lépése az, hogy megtanuljuk, hogyan uralkodjunk az indulatainkon. Mivel mindannyiunkban ott lakozik a természetes ember, és mert olyan világban élünk, ahol nagy nyomás nehezedik ránk minden téren, az indulataink kontrollálása életünk egyik kihívása lehet. Gondoljátok csak végig egy pillanatra, hogyan reagáltok, mikor valaki nem teljesíti a kívánságaitokat abban a pillanatban, amikor ti szeretnétek. És mi a helyzet azzal, mikor valaki nem ért egyet a ti elgondolásotokkal, miközben ti tökéletesen biztosak vagytok benne, hogy az jelentené a helyes megoldást egy problémára? Hogyan reagáltok, mikor valaki megsért titeket, kritizálja az erőfeszítéseiteket, vagy csak egyszerűen goromba, mert épp rossz hangulatban van? Ezekben a pillanatokban és más helyzetekben is, meg kell tanulnunk uralkodni az indulatainkon, és az érzéseinket türelemmel és gyengéd meggyőzéssel átadni. Ez mindennél fontosabb az otthonunkban és örökkévaló társunkkal való kapcsolatunkban. 31 éve, mióta a kedvesemmel házasok vagyunk, ő gyakran és finoman emlékeztet engem erre az élet nyugtalan kihívásai közepette.

Pál apostol ezt mondta a Timótheushoz írt második levelében adott utasításaiban:

„Az Úr szolgájának pedig nem kell torzsalkodni, hanem legyen mindenkihez nyájas, tanításra alkalmas, türelmes.

Aki szelíden fenyíti az ellenszegülőket; ha talán adna nékik az Isten megtérést az igazság megismerésére,

és felocsudnának”¹³.

Ha uralkodni tudunk azon, hogy miképp reagálunk, valamint ha nyugodtak és higgadtak vagyunk, és elkerüljük a viszályt, akkor elkezdünk majd megfelelni a szelídség ajándékának. Henry B. Eyring elnök egyszer ezt mondta: „Ha hittel kordában tartjuk a vérmérsékletünket és legyőzzük a kevélységünket, akkor a Szentlélek jóváhagyását adja, és biztossá válnak számunkra a szent ígéretek és szövetségek.”¹⁴

Egy másik lépés a szelídség eléréséhez az, ha alázatossá válunk. Az Úr Joseph Smith prófétán keresztül a következőkre utasította Thomas B. Marshot: „Legyél alázatos; és az Úr, a te Istened kezednél fogva vezet majd téged, és választ ad néked az imáidra.”¹⁵

Hiszem, fivéreim és nőtestvéreim, hogy csak az alázatosak tudják méltányolni és megérteni az Úr válaszait az imáikra. Akik alázatosak, azok taníthatók; felismerik, mennyire Istentől függnek; és alá akarják vetni magukat az Ő akaratának. Az alázatosok szelídek, és képesek arra ösztönözni másokat, hogy ők is azok legyenek. Isten azt az ígéretet adja az alázatos embereknek, hogy kézen fogva vezeti majd őket. Igazán hiszem azt, hogy nem fogunk kerülőutakra térni és elkerül bennünket a szomorúság, míg kéz a kézben járunk az Úrral.

Számomra az egyik leggyönyörűbb újkori példa a szelídségre Moses Mahlangu testvér hozzáállása.Megtérése 1964-ben kezdődött, amikor megkapta a Mormon könyve egyik példányát. Olvasás közben lenyűgözte a könyv, de csak a 70-es évek elején látott először az egyház nevével ellátott épületet a dél-afrikai Johannesburgban, az utcán sétálva. Mahlangu testvér kíváncsi volt, ezért belépett az épületbe, hogy többet tudjon meg az egyházról. Kedvesen elmagyarázták neki, hogy nem vehet részt az istentiszteleten és nem keresztelkedhet meg, mert az ország törvényei akkoriban ezt nem engedték.

Mahlangu testvér szelíden, alázattal, sértődés nélkül fogadta ezt a döntést, de továbbra is erős vágyat érzett arra, hogy többet tudjon meg az egyházról. Megkérdezte az egyház vezetőit, nem hagyhatnák-e nyitva a gyülekezeti ház egyik ablakát a vasárnapi gyűlések során, hogy kinn leülve meghallgathassa az istentiszteletet. Így hát Mahlangu testvér családja és néhány barátja éveken át rendszeresen részt vett az istentiszteleti gyűléseken „az ablakon keresztül”. Aztán 1980-ban egy napon azt mondták nekik, hogy most már részt vehetnek az istentiszteleten és meg is keresztelkedhetnek. Milyen csodálatos volt az a nap Mahlangu testvér számára!

Később az egyház az ő szomszédságukban, Sowetóban is szervezett egy gyülekezetet. Ez csakis az olyan emberek elkötelezettségének, bátorságának és hithűségének volt köszönhető, mint Mahlangu testvér, aki oly sok éven át hithű maradt a nehéz körülmények közepette is.

Mahlangu testvér egyik barátja, aki vele egy időben lett az egyház tagja, újra elmesélte a történetét, amikor ellátogattam a Soweto Cövekbe. A beszélgetésünk végén a férfi átölelt. Ebben a pillanatban, fivéreim és nőtestvéreim, úgy éreztem, mintha a Szabadító tartana a szerető karjaiban. E jóságos testvér tekintetéből szelídség áradt. Jósággal telt szívvel és mély hálával megkérdezte tőlem, hogy el tudnék-e mondani annyit Thomas S. Monson elnöknek, mennyire hálás és áldott ő és még sokan mások, amiért ismerhetik az igaz evangéliumot. Mahlangu testvér és barátai példamutató szelídsége valóban örökre hatással volt sok ember életére – különösen az enyémre.

Kedves testvéreim, hiszem, hogy Jézus Krisztus, a Szabadító, a szelídség legfőbb mintaképe. Igen, halandó élete utolsó pillanataiban is, amikor igazságtalanul megvádolva és elítélve, fájdalmasan cipelte keresztjét a Golgotára, s miközben ellenségei gúnyolták és átkozták, és sokan elhagyták azok közül, akik pedig ismerték és tanúi voltak a csodáinak, majd amikor keresztre szegezték –

még a leghevesebb testi szenvedése után is az Úr az Atyjához fordult, és szelíd és alázatos szíve legmélyéből így szólt: „Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekesznek.”¹⁶ Krisztus rendkívüli testi és lelki szenvedésen ment át, ezáltal lehetővé téve nekünk, hogy megváltoztassuk lelki jellemünket, és olyan szelíddé váljunk, mint Ő.

Tanúbizonyságomat teszem arról, hogy Jézus Krisztus a mi Szabadítónk. Tanúsítom nektek, hogy az Ő szeretetének köszönhetően lehetséges a változás. El tudjuk hagyni a gyengeségeinket. Vissza tudjuk utasítani a gonosz hatásokat az életünkben, uralni tudjuk a haragunkat, szelíddé válhatunk, és kifejleszthetjük azon tulajdonságokat, melyekkel a Szabadítónk rendelkezik. Ő megmutatta nekünk az utat. Tökéletes példát mutatott, és megparancsolta mindannyiunknak, hogy váljunk olyanná, mint Ő. Azt a felhívást kaptuk, hogy kövessük Őt, kövessük az Ő példáját, és váljunk Őhozzá hasonlóvá. Ezen igazságokról teszem nektek tanúbizonyságomat Jézus Krisztus szent nevében, ámen.