Tekintsetek előre, és higgyetek!

Edward Dube elder

a Hetvenektől

Az Úr szemében nem annyira az számít, hogy mit tettünk vagy hol voltunk, mint az, hogy hová vagyunk hajlandóak elmenni.

Amikor kisfiú voltam és a szántóföldön dolgoztam az édesanyámmal, ő az élet egyik legfontosabb leckéjét tanította meg nekem. A nap magasan állt, dél felé járt az idő, mi pedig – úgy gondoltam – már nagyon régóta kapáltunk. Megálltam, hogy visszanézzek, mekkora területtel végeztünk, és így szóltam édesanyámhoz: „Nézze, mennyit kapáltunk már!” Anyám nem válaszolt. Azt gondoltam, nem hallotta, amit mondtam, így hát elismételtem kicsit hangosabban. Még mindig nem reagált. Hangomat még jobban felemelve, újra elismételtem a korábbiakat. Ekkor végre odafordult hozzám és ezt mondta: „Edward, soha ne nézz vissza! Tekints előre – arra, amit még meg kell csinálnunk.”

Drága fivéreim és nőtestvéreim! A szövetség, melyet keresztelőnkkor az Úrral kötöttünk, miszerint „Isten tanújaként [fogunk] állni mindig és mindenben, és minden helyen, ahol csak vagy[unk]” (Móziás 18:9), élethosszig tartó elkötelezettség. Dieter F. Uchtdorf elnök a következőket tanította nekünk: „Azok, akik beléptek a keresztelés vizébe és megkapták a Szentlélek ajándékát, ráléptek a tanítványság ösvényére és megbízattak, hogy járjanak szilárdan és maradéktalanul Szabadítónk nyomdokaiban” (Szentek mindenkor. Első elnökségi üzenet, 2013. szept.). Szolgáin keresztül az Úr különböző elhívásokba szólít el minket, melyeket mi teljes odaadással elfogadunk. Amikor felmentenek bennünket egy elhívásból, majd egy újabb megbízást tárnak elénk, mi örömmel fogadjuk azt, tudván – ahogyan elődeink is tudták –, hogy „az Úr szolgálatában nem az számít, hogy hol szolgálsz, hanem az, hogy hogyan” (J. Reuben Clark Jr., in Conference Report, Apr. 1951, 154).

Ezért amikor felmentenek egy cövekelnököt vagy egy püspököt, ő örömmel fogadja a felmentését, és amikor elhívást kap, hogy ott szolgáljon, ahol az Úr az Ő szolgáin keresztül jónak látja (lásd Móziás 3:19), nem vet erre árnyékot a korábbi tapasztalata, illetve nem tekint vissza azt gondolván, hogy már eleget szolgált. Nem „[fárad] bele… a jó tevésébe”, mert tudja, hogy „nagyszerű munka alapját fektet[i] le”, és világosan látja, hogy ezek az erőfeszítések örökre megáldják majd mások életét. Ennélfogva „kis dolgokból jő elő az, ami nagyszerű” (T&Sz 64:33).

Mindannyiunknak buzgón kell munkálkodnia a jó ügyben, sok dolgot kell megtennünk a saját szabad akaratunkból, és sok igazlelkűséget kell véghezvinnünk (lásd T&Sz 58:27).

Jeffrey R. Holland elder, a Tizenkét Apostol Kvórumának tagja, ezt tanácsolta: „A múlt arra való, hogy tanuljunk belőle, nem pedig arra, hogy még mindig benne éljünk. Visszatekintünk, mert szükségünk van a ragyogó élmények izzó parazsára, de nem a hamura! Amikor pedig megtanultuk mindazt, amit meg kellett tanulnunk, és magunkkal hoztuk a legjobbat mindabból, amit tapasztaltunk, akkor előre tekintünk, emlékezve arra, hogy a hit mindig a jövő felé mutat” (A legjobb még hátra van. Liahóna, 2010. jan. 18.).

Bár az édesanyám által tanított lecke, miszerint tekintsek előre, a szántóföldön látható gazra irányult, a kihívás csekély volt azokhoz képest, amelyeken a korai szentek mentek keresztül. Joseph B. Wirthlin elder nagyon jól írta le az általuk tapasztaltakat: „1846-ban több mint 10 000 ember hagyta el [Nauvoo] virágzó városát, melyet a Mississippi folyó partján építettek fel. Prófétai vezetőikbe vetett hitük segítségével e korai egyháztagok elhagyták a »Gyönyörű Várost«, és nekivágtak a vadnyugatnak. Nem tudták pontosan, hová mennek, hány kilométer áll előttük, milyen hosszú lesz az út, vagy mit tartogat számukra a jövő. De azt tudták, hogy az Úr és az Ő szolgái vezetik őket” (“Faith of Our Fathers,” Ensign, May 1996, 33).

Tudták, mit jelent előre tekintetni és hinni. Másfél évtizeddel korábban ezen egyháztagok némelyike jelen volt, amikor a következő kinyilatkoztatást kapták:

„Mert bizony mondom nektek, áldott az, aki betartja a parancsolataimat, akár az életben, akár a halálban; és aki hűséges a megpróbáltatásban, annak jutalma nagyobb a menny királyságában.

Természetes szemetekkel jelenleg nem láthatjátok Istenetek tervét azon dolgokat illetően, amelyek ezután jönnek, és a dicsőséget, amely sok megpróbáltatást követ” (T&Sz 58:2–3).

Mi is tudunk előre tekinteni és hinni. Elfogadhatjuk az Úr invitálását, aki kitárt karokkal így hív bennünket:

„Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.

Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek.

Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű” (Máté 11:28–30).

Szeretett prófétánk, Thomas S. Monson elnök; a tanácsosai; valamint a Tizenkét Apostol Kvóruma mindannyiunkat felszólított, hogy vegyünk részt a szabadítás munkájában. Az új megtérteknek, a fiataloknak, a fiatal felnőtteknek, a nyugdíjba vonultaknak és a teljes idejű misszionáriusoknak együttesen kell igyekezniük a szabadítás munkájának meggyorsításán.

Boyd K. Packer elnök, a Tizenkét Apostol Kvórumának elnöke, egyszer részt vett egy ökörfogat versenyen, ahol érdekes megfigyelést tett. A következőket mesélte az ott tapasztaltakról: „Fából készült szántalpakra több mint 4500 kilogramm, vagyis majdnem öt tonna súlyú cementtömböket helyeztek. […] Az volt a feladat, hogy az ökrök egy méternyire húzzák el a szánt. […] Feltűnt két jól összeillő, nagytermetű, kékesszürke foltos állat…, a régi nagy, kék ökrök közül.”

A verseny eredményéről így számolt be: „A fogatokat egyesével ejtették ki. […] A nagy kékes színű ökrök még dobogós helyezést sem szereztek! Egy kicsi, jelentéktelen származású, méretben egymáshoz nem igazán illő páros azonban mindhárom alkalommal elhúzta a szánt.”

Ezután Packer elnök megtudta, mi áll e meglepő eredmény mögött: „A nagy kékek hatalmasabbak és erősebbek voltak, és jobban illettek egymáshoz méretben, mint a másik fogat. A kis ökrök esetében azonban jobb volt a csapatmunka és az összhang. Együtt feszültek neki az igának. Mindkét állat pontosan egyszerre lendült előre, ez az erő pedig elmozdította a terhet” (“Equally Yoked Together,” address delivered at regional representatives’ seminar, Apr. 3, 1975; in Teaching Seminary: Preservice Readings [2004], 30).

Miközben előre tekintünk és hitet gyakorlunk, ugyanerre a csapatmunkára van szükségünk a szabadítás munkájának meggyorsításában, amikor meghívunk másokat, hogy jöjjenek Krisztushoz. Egyéni erőfeszítéseinkben követnünk kell Dieter F. Uchtdorf elnök tanácsát, miszerint álljunk közel egymáshoz, és ott emeljünk, ahol állunk (lásd Oda emeljétek, ahol álltok! Liahóna, 2008. nov. 56.). Felfedezhetjük a bennünk rejlő lehetőségeket, ahogyan L. Tom Perry elder, a Tizenkettek Kvórumának tagja is tette: „Az egyházban utazva rácsodálkozom, mennyi pozitív dolog történik körülöttünk. Mindazonáltal úgy érzem, népünk nem használja ki a benne rejlő valódi lehetőségeket. Az a véleményem, hogy nem mindig dolgozunk együtt, hogy még mindig inkább az egyéni elismerésre és sikerre hajtunk, és túlságosan kevés érdeklődést mutatunk azon közös célunk iránt, hogy Isten királyságát építsük” (“United in Building the Kingdom of God,” Ensign, May 1987, 35).

Azt kívánom, hogy mindannyian egyesüljünk e közös célban, hogy „véghezvigy[ük] az ember halhatatlanságát és örök életét” (Mózes 1:39).

A Szabadítónk, Jézus Krisztus, aki mindent lát a kezdettől a végig, nagyon jól tudta, milyen utat kell bejárnia a Gecsemánéig és a Golgotáig, amikor kijelentette: „Valaki az eke szarvára veti kezét, és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára” (Lukács 9:62). Az Úr szemében nem annyira az számít, hogy mit tettünk vagy hol voltunk, mint az, hogy hová vagyunk hajlandóak elmenni.

Vezérelveinket Joseph Smith próféta tanította meg nekünk: „Vallásunk alapvető tantételei az apostolok és a próféták bizonysága Jézus Krisztusról; az, hogy Ő meghalt, eltemették, és harmadnap feltámadt, és felemelkedett a mennybe; és a vallásunkra vonatkozó minden más dolog ennek csupán függeléke” (Az egyház elnökeinek tanításai: Joseph Smith [2007]. 52.).

Tanúságomat teszem, hogy ha követjük Szabadítónk, Jézus Krisztus példáját, és felemelt kezünk mellett tettekkel is támogatjuk szeretett prófétánkat, Thomas S. Monson elnököt, akkor békére, vigaszra és örömre lelünk, és a „[föld] javát [esszük majd] ezen utolsó napokban” (T&Sz 64:34). Jézus Krisztus nevében, ámen.