A menny ablakai

David A. Bednar elder

a Tizenkét Apostol Kvórumából

Lelki és fizikai áldások áradnak ki életünkre, amikor a tized törvénye szerint élünk.

Szeretnék átadni két fontos leckét, melyet a tized törvényéről tanultam. Az első lecke azokra az áldásokra összpontosít, melyek az egyéneket és a családokat érik, ha hithűen engedelmeskednek ennek a parancsolatnak. A második lecke azt hangsúlyozza, milyen fontos szerepet játszik a tized Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza növekedésében világszerte. Imádkozom azért, hogy a Szentlélek mindannyiunk számára megerősítse e tantételek igazságát, melyekről ma szólok.

1. lecke: Jelentős, ám alig észrevehető áldások

Bednar nőtestvér édesanyja hithű nő, és inspirált otthonteremtő. Házassága első napjaitól kezdve gondosan vezette a háztartási költségvetést. Évtizedeken át lelkiismeretesen lekönyvelte a család összes bevételét és kiadását. Nagyon egyszerű nyilvántartást vezetett. Az adathalmaz, amelyet az évek során összegyűjtött, átfogó és tanulságos.

Amikor Bednar nőtestvér fiatal nő volt, édesanyja arra használta a számlakönyvekben található adatokat, hogy kihangsúlyozza az előrelátó életmód és a megfontolt háztartásvezetés alapelveit. Egy nap, mikor együtt, kategóriánként átnézték a kiadásokat, édesanyja egy érdekes rendszert fedezett fel bennük: a család orvosi ellátásának és gyógyszereinek költségei sokkal alacsonyabbak voltak, mint ami várható lett volna. A felfedezést ezután Jézus Krisztus evangéliumával hozta összefüggésbe, és egy nagyon erőteljes igazságot magyarázott el a lányának: ha a tized törvénye szerint élünk, gyakran jelentős, ám alig észrevehető áldásokat kapunk – nem mindig azokat, amelyeket várunk, és gyakran el is siklunk felettük. A családnak nem volt semmilyen váratlan vagy nyilvánvaló bevétele a szokásos jövedelmen kívül. Ehelyett Mennyei Atyánk egyszerű áldásokkal ruházta fel őket, látszólag hétköznapi módokon. Bednar nőtestvér még mindig emlékszik erre a fontos leckére édesanyjától arról, hogy milyen segítséget kaphatunk a menny ablakain keresztül, ahogyan azt az Ószövetségben Malakiás megígérte (lásd Malakiás 3:10).

Gyakran, mikor a tized törvényéről tanítunk és teszünk bizonyságot, az azonnali, drámai és rögtön felismerhető fizikai áldásokat hangsúlyozzuk, melyeket kapunk. És persze előfordulnak ilyen áldások. Ám a különböző áldások között, melyeket akkor kapunk, ha engedelmeskedünk e parancsolatnak, vannak olyanok, melyek jelentősek, mégis alig észrevehetőek. Ezeket az áldásokat csak akkor ismerhetjük fel, ha lelkileg éberek és fogékonyak vagyunk (lásd 1 Korinthusbeliek 2:14).

A Malakiás által használt menny „ablakai” kép nagyon beszédes. Az ablakok lehetővé teszik, hogy természetes fény jusson az épületbe. Ugyanígy a menny ablakain keresztül is lelki világosság vetül az életünkre, amikor tiszteljük a tized törvényét.

Az egyik ilyen alig észrevehető, ám jelentős áldás, melyet kapunk, a hála lelki ajándéka, mely lehetővé teszi, hogy értékeljük, amink van, és megzabolázza azon vágyunkat, hogy még többet akarjunk. A hálás ember bővelkedik a megelégedésben. A hálátlan ember a vég nélküli elégedetlenségtől nyomorog (lásd Lukács 12:15).

Ahhoz, hogy megfelelő állást találjunk, talán segítségre és imára van szükség. Ám a hit szemére és fülére (lásd Ether 12:19) van szükség ahhoz, hogy felismerjük a fokozott tisztánlátás lelki ajándékát, mely képessé tesz, hogy felismerjünk olyan munkalehetőségeket, melyeket sokan mások figyelmen kívül hagynak; vagy a nagyobb személyes eltökéltség áldását, hogy keményebben és tovább keressünk egy pozíciót, mint amire mások képesek vagy hajlandóak. Talán el akarunk nyerni egy állást, és számítunk is rá, ám a menny ablakain keresztül lehet, hogy azt az áldást kapjuk, hogy fokozódik azon képességünk, hogy cselekedjünk és megváltoztassuk saját körülményeinket, ne pedig arra várjunk, hogy valaki vagy valami más változtasson rajtuk.

Talán helyénvalóan vágyunk arra és dolgozunk azért, hogy a munkahelyünkön fizetésemelést kapjunk, és így jobban kielégíthessük életszükségleteinket. Ám a hit szemére és fülére van szükség ahhoz, hogy felfedezzünk magunkban a megnövekedett lelki és fizikai képességet (lásd Lukács 2:52) arra, hogy a kevesebből többet hozzunk ki, valamint hogy képesek legyünk jobban felállítani a fontossági sorrendünket és egyszerűsíteni, és hogy még jobban gondját tudjuk viselni a már megszerzett javainknak. Talán azt akarjuk, és számítunk is rá, hogy több fizetést kapjunk, ám a menny ablakain keresztül lehet, hogy azt az áldást kapjuk majd, hogy fokozódik azon képességünk, hogy megváltoztassuk saját körülményeinket, ne pedig arra várjunk, hogy valaki vagy valami más változtasson rajtuk.

A Mormon könyvebeli ifjú harcosok (lásd Alma 53; 56–58) őszintén imádkoztak Istenhez, hogy erősítse meg őket és szabadítsa ki őket ellenségeik kezéből. Érdekes módon az imáikra nem szaporodott meg a fegyverek száma vagy a seregük létszáma. Helyette Isten megadta e hithű harcosoknak azt a bizonyosságot, hogy Ő majd kiszabadítja őket, valamint békét, nagy hitet és reményt adott nekik az általa történő szabaduláshoz (lásd Alma 58:11). Így Hélamán fiai felbátorodtak, és elszánták magukat a győzelemre, majd teljes erejükkel összecsaptak a lámánitákkal (lásd Alma 58:12–13). A bizonyosság, a béke, a hit és a remény első hallásra talán nem olyan áldások, melyekről azt gondoljuk, hogy a csatába induló harcosok ezekre vágynak, pedig ezek pont azok az áldások, melyekre e hősies ifjaknak szükségük volt ahhoz, hogy előrenyomuljanak és mind fizikailag, mind lelkileg győzedelmeskedjenek.

Néha lehet, hogy sikert kérünk Istentől, Ő pedig fizikai és szellemi teherbírást ad. Lehet, hogy jómódért könyörgünk, ehelyett jobb rálátást és nagyobb türelmet kapunk, vagy fejlődésért esedezünk, és Ő a kegyelem ajándékával áld meg. Amikor érdemes célokért küzdünk, Ő meggyőződést és önbizalmat ruházhat ránk. Amikor pedig azt kérjük, szüntesse meg fizikai, szellemi és lelki nehézségeinket, Ő lehet, hogy elszántságunkat és tűrőképességünket növeli majd.

Ígérem, hogy a tized törvényének való engedelmesség és annak megtartása által a menny ablakai valóban megnyílnak majd, és olyan bőséges lelki és fizikai áldások áradnak ránk, hogy nem lesz helyünk befogadni azokat (lásd Malakiás 3:10). Emlékezni fogunk az Úr következő kijelentésére is:

„Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útaitok az én útaim, így szól az Úr.

Mert a mint magasabbak az egek a földnél, akképen magasabbak az én útaim útaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál” (Ésaiás 55:8–9).

Bizonyságomat teszem arról, hogy amikor lelkileg éberek és fogékonyak vagyunk, megáldatunk azzal, hogy szemeink tisztábban látják, füleink következetesebben meghallják, és szívünk teljesebben megérti majd az Ő útjainak, gondolatainak és áldásainak jelentőségét és kifinomultságát az életünkben.

2. lecke: Az Úr útjának egyszerűsége

Mielőtt elhívtak, hogy a Tizenkettek Kvórumának tagjaként szolgáljak, sokszor olvastam a Tan és a szövetségekben arról a tanácstestületről, melyet a szent tizedalapok felügyeletére és szétosztására neveztek ki. A tizedek szétosztására kinevezett tanácsot kinyilatkoztatás útján hozták létre, és az Első Elnökségből, a Tizenkét Apostol Kvórumából és az Elnöklő Püspökségből áll (lásd T&Sz 120). Amikor 2004 decemberében az első ilyen tanácsgyűlésemre készültem, lelkesen vártam ezt a feledhetetlen tanulási alkalmat.

Még mindig emlékszem, mi mindent tapasztaltam és éreztem abban a tanácsban. Nagyobb hála és áhítat alakult ki bennem az Úrnak az egyének, a családok és az Ő egyháza számára adott pénzügyi törvényei iránt. Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza alapvető pénzügyi programja – mind a bevételeket, mind a szétosztást illetően – a Tan és a szövetségek 119. és 120. szakaszában van meghatározva. Ezekben a kinyilatkoztatásokban két kijelentés van, amelyek megalapozzák az egyház pénzügyeit.

A 119. szakasz egyszerűen leszögezi, hogy az egyház tagjai „fizessenek évente egytized részt minden jövedelmükből; és legyen ez örökre állandó törvény nekik…, mondja az Úr” (4. vers).

Majd a tizedek felhatalmazás útján történő kiosztásával kapcsolatban azt mondta az Úr, hogy „azt az egyházam Első Elnökségéből, valamint a püspökből és az ő tanácsából álló tanács, és az én főtanácsom [ossza szét]; és az én nekik szóló hangom, mondja az Úr” (T&Sz 120:1). Az ebben a kinyilatkoztatásban említett „püspök… és az ő tanács[a]”, valamint az „én főtanácsom” kifejezések ma az Első Elnökségként valamint a Tizenkét Apostol Kvórumaként használatosak. Ezeket a szent alapokat ebben a sebesen növekvő egyházban az egyének és családok megáldására használják, a templomok és hódolatra szánt épületek építésével, a misszionáriusi munka támogatásával, a szentírások fordításával és kiadásával, a családtörténeti kutatás elősegítésével, iskolák és a vallási oktatás finanszírozásával, és sok más, az Úr erre elrendelt szolgái által irányított célok megvalósításával.

Lenyűgöz, mennyire világos és rövid e két kinyilatkoztatás, ellentétben a világszerte működő megannyi szervezet és kormányzat bonyolult pénzügyi irányelveivel és adminisztratív eljárásaival. Hogyan képes egy akkora szervezet, mint amilyen Jézus Krisztus visszaállított egyháza, világszerte működni egy ilyen tömör utasítást alkalmazva? Számomra a válasz meglehetősen egyértelmű: mert ez az Úr munkája, és Ő el tudja végezni a saját munkáját (lásd 2 Nefi 27:20), és mert a Szabadító inspirálja és utasítja az Ő szolgáit, akik a kapott utasítás szerint cselekszenek és az Ő ügyében munkálkodnak.

Azon az első tanácsgyűlésen nagy hatással volt rám a megfontolásainkat és döntéseinket irányító tantételek egyszerűsége. Az egyház pénzügyi működtetésében két alapvető és állandó tantételt vesznek figyelembe. Az első, hogy az egyház anyagi lehetőségein belül él, és nem költ többet a bevételeinél. A második az, hogy az éves bevétele egy részét félreteszi, tartalékként a vészhelyzetekre vagy előre nem látható szükségletekre. Az egyház évtizedek óta arra a tantételre tanítja a tagjait, hogy raktározzanak plusz élelmiszert, üzemanyagot és pénzt az esetlegesen felmerülő vészhelyzetekre. Az egyház intézményként egyszerűen csak ugyanazokat a tantételeket követi, melyeket ismétlődően tanít a tagjainak.

Miközben zajlott a gyűlésünk, arra eszméltem rá, hogy azt kívánom, bárcsak az egyház minden tagja meg tudná fogadni az Úr saját útjának egyszerűségét, világosságát, rendjét, jószívűségét és erejét (lásd T&Sz 104:16), ahogyan az egyház világi ügyeit igazgatja. Most már évek óta részt veszek a tizedek szétosztására kinevezett tanácsban. Az Úr e mintája iránti hálám és áhítatom évről évre nőtt, és a tanult leckék még inkább elmélyültek bennem.

A szívem szeretettel van tele ennek az egyháznak a hithű és engedelmes tagjai iránt minden nemzetben, nemzetségben, nyelvben és népben. Miközben beutazom a földet, megismerem a reményeiteket, vágyaitokat, különféle élethelyzeteiteket és körülményeiteket, valamint a küszködéseiteket is. Részt vettem veletek egyházi gyűléseken, és néhányatok otthonába is ellátogattam. A hitetetek erősíti az én hitemet. Az elkötelezettségetek még elkötelezettebbé tesz. A tized törvénye iránti jóságotok és készséges engedelmességetek arra ösztönöz, hogy jobb ember, férj, apa és egyházi vezető legyek. Minden alkalommal, mikor a tizedek szétosztására kinevezett tanácsban veszek részt, eszembe juttok és rátok gondolok. Köszönöm a jóságotokat és a szövetségeitek tiszteletben tartásában tanúsított hithűségeteket.

Az Úr visszaállított egyházának vezetői hatalmas felelősséget éreznek, hogy megfelelően gondoskodjanak az egyháztagok szent felajánlásairól. Nagyon is tudatában vagyunk, milyen szent az özvegyasszony két fillére.

„És leülvén Jézus a templomperselynek átellenében, nézi vala, hogy a sokaság miként vet pénzt a perselybe. Sok gazdag pedig sokat vet vala abba.

És egy szegény özvegy asszony is odajövén, két fillért, azaz egy negyed pénzt vete bele.

Akkor előszólítván a tanítványait, monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy ez a szegény özvegy asszony többet vetett, hogynem mind a többi, a kik a perselybe vetettek vala.

Mert azok mindnyájan az ő fölöslegükből vetének; ez pedig az ő szegénységéből, a mije csak volt, mind beveté, az ő egész vagyonát” (Márk 12:41–44).

Saját tapasztalatból tudom, hogy a tizedek szétosztására kinevezett tanács rendkívül körültekintően bánik az özvegyasszony két fillérével. Hálámat fejezem ki Thomas S. Monson elnök és az ő tanácsosai iránt, amiért oly hatékonyan vezetik e szent sáfárság munkáját. És elismerem az Úr hangját (lásd T&Sz 120:1) és az Úr kezét, mely támogatja az Ő elrendelt szolgáit azon kötelességeik teljesítésében, hogy Őt képviseljék.

Felhívás és bizonyság

A becsületes tizedfizetés több, mint kötelesség; ez egy fontos lépés a személyes megtisztulás folyamatában. Titeket, akik fizetitek a tizedeteket, megdicsérlek.

Titeket pedig, akik jelenleg nem engedelmeskedtek a tized törvényének, felhívlak, hogy gondoljátok át az útjaitokat, és tartsatok bűnbánatot. Bizonyságomat teszem arról, hogy az Úr e törvénye iránti engedelmesség miatt a menny ablakai megnyittatnak majd nektek. Kérlek, ne halogassátok bűnbánatotok napját.

Bizonyságot teszek arról, hogy lelki és fizikai áldások áradnak ki életünkre, amikor a tized törvénye szerint élünk. Tanúsítom, hogy ezek az áldások gyakran jelentősek, ám alig észrevehetőek. Azt is kijelentem, hogy az Úr útjának egyszerűsége, mely oly nyilvánvaló az Ő egyháza pénzügyeiben, olyan mintaként szolgál, mely egyénként és családként is vezethet bennünket. Imádkozom, hogy e fontos leckékből mindannyian tanuljunk, és a hasznunkra váljanak. Az Úr Jézus Krisztus szent nevében, ámen.