„Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok”
Mikor engedelmességre használjuk az önrendelkezésünket, azzal azt választjuk, hogy mindig jót teszünk, vállalva a következményt.
Kedves testvéreim! A Szabadító életéből megtanult leckék közül egyik sem olyan világos és nagy erejű, mint az engedelmességről szóló lecke.
A Szabadító példája
A halandóság előtti mennyei tanácsban Lucifer fellázadt Mennyei Atyánk terve ellen. Azok számára, akik követték Lucifert, befejeződött az örök fejlődés – vigyázzatok hát, kit követtek!
Ekkor Jézus kifejezte az engedelmesség iránti elkötelezettségét, mondván: „Atyám, a te akaratod legyen meg, és a dicsőség legyen tiéd mindörökké.”1 Szolgálata során „kísértéseket szenvedett el, ám nem engedett azoknak”2. Sőt, „megtanulta azokból, a miket szenvedett, az engedelmességet”3.
Mivel Szabadítónk engedelmes volt, engesztelést hozott bűneinkért, lehetővé téve a feltámadásunkat, és előkészítve a visszavezető utat Mennyei Atyánkhoz, aki tudta, hogy hibákat követünk majd el itt a halandóságban, míg megtanuljuk az engedelmességet. Amikor engedelmeskedünk, elfogadjuk az Ő áldozatát, mert „hisszük, hogy Jézus Krisztus Engesztelése által az egész emberiség megszabadulhat, ha engedelmeskednek az Evangélium törvényeinek és szertartásainak”4.
Jézus Krisztus egyszerű, könnyen érthető szavakkal tanított bennünket az engedelmességre: „Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok”5 és „jer, kövess engem”6.
Amikor megkeresztelkedünk, magunkra vesszük Krisztus nevét, és szövetségre lépünk Istennel, hogy életünk végéig engedelmesek leszünk.7 Minden vasárnap megújítjuk ezt a keresztelési szövetséget, mikor veszünk az úrvacsorából és tanúsítjuk, hogy hajlandóak vagyunk betartani a parancsolatokat. Bocsánatot kérünk minden gondolatunkért, érzésünkért vagy tettünkért, melyek nincsenek összhangban Mennyei Atyánk akaratával. Azáltal bánjuk meg ezeket, hogy elfordulunk az engedetlenségtől, és újra engedelmeskedünk.
Az engedelmesség típusai
Mikor az evangélium szerint élünk, gyarapodik az engedelmességről való felfogásunk. Időnként kísértést érzünk, hogy gyakoroljuk azt, amit én úgy nevezek: „a természetes ember engedelmessége”. Ilyenkor engedetlenségből elutasítjuk Isten törvényét a saját bölcsességünk és vágyaink kedvéért. Mivel ezt oly sokan gyakorolják, az engedelmesség ilyen módon való elferdítése lekicsinyli Isten normáit a kultúránkban és törvényeinkben.
Időnként az egyháztagok „szelektív engedelmességet” gyakorolnak, miközben állítják, hogy szeretik és tisztelik Istent, pedig megválogatják, hogy parancsolatai és tanításai – valamint prófétái tanításai és tanácsai – közül melyeket követik teljesen.
Vannak, akik azért engedelmeskednek szelektíven, mert nem értik meg egy parancsolat minden okát, mint ahogy a gyerekek sem értik mindig a szüleik tanácsának és szabályainak okait. De mindig tudjuk, miért követjük a prófétákat, hiszen ez Jézus Krisztus Egyháza, és a Szabadító az, aki minden adományozási korszakban utasítja prófétáit.
Ahogy mélyül az engedelmességről való megértésünk, egyre inkább felismerjük az önrendelkezés nélkülözhetetlen szerepét. Amikor Jézus a Gecsemáné kertjében volt, háromszor imádkozott Mennyei Atyjához: „Atyám! ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár; mindazáltal ne úgy legyen a mint én akarom, hanem a mint te.”8 Isten nem akarta megfosztani a Szabadítót az önrendelkezésétől, könyörületében mégis angyalt küldött, hogy erősítse az Ő szeretett Fiát.
A Szabadító még egy próbatételt megtapasztalt a Golgotán, ahol angyalseregeket hívhatott volna segítségül, hogy leemeljék Őt a keresztről, de saját maga úgy döntött, hogy engedelmesen mindvégig kitart, elvégzi az engesztelő áldozatát, még ha az hatalmas szenvedést, sőt halált is jelentett számára.
A lelkileg érett engedelmesség a „Szabadító engedelmessége”. A Mennyei Atyánk és az Ő Fia iránti valódi szeretet motiválja. Amikor önként engedelmeskedünk, ahogy Szabadítónk tette, azzal Mennyei Atyánk szavait becsüljük meg: „Ez amaz én szerelmes fiam, a kiben gyönyörködöm.”9 Mi is nagyon várjuk, hogy mikor Mennyei Atyánk jelenlétébe lépünk, meghalljuk e szavakat: „Jól vagyon jó és hű szolgám…; menj be a te uradnak örömébe.”10
Mikor engedelmességre használjuk az önrendelkezésünket, azzal azt választjuk, hogy mindig jót teszünk, vállalva a következményt.11 Ez önuralmat követel, viszont önbizalmat, örök boldogságot és beteljesülést nyújt nekünk és példánk által a körülöttünk élőknek; és mindig együtt jár egy mély, személyes elkötelezettséggel a papságviselők támogatása, valamint tanításaik és tanácsaik követése iránt.
Következmények
Annak eldöntésénél, hogy engedelmeskedünk-e, mindig segít, ha emlékezünk döntéseink következményeire. Lucifer és követői vajon megértették-e, milyen következményekkel jár azt választani, hogy elutasítják Mennyei Atyánk tervét? Ha igen, miért hoztak ilyen szörnyű döntést? Magunknak is hasonló kérdést tehetünk fel: miért választja bármelyikünk is az engedetlenséget, ha ismerjük a bűn örökkévaló következményeit? A szentírások megadják a választ: Káin, valamint Ádám és Éva néhány gyermeke azért volt engedetlen, mert „Istennél jobban szerették a Sátánt”12.
A Szabadító iránti szeretetünk a kulcs a Szabadítóéhoz hasonló engedelmességhez. Miközben a mai világban igyekszünk engedelmesek lenni, Mennyei Atyánk minden gyermeke iránt kifejezzük szeretetünket és tiszteletünket. Mégis lehetetlen, hogy ez a mások iránti szeretet megváltoztassa Isten parancsolatait, melyek a mi javunkra adattak! Például az a parancsolat, hogy „ne ölj, és ne tegyél semmi ahhoz hasonlót”13, olyan lelki törvényen alapul, mely Isten minden gyermekét védi, még a meg nem születetteket is. A hosszú távon szerzett tapasztalat azt mutatja, hogy ha figyelmen kívül hagyjuk ezt a törvényt, az végtelen szomorúságot eredményez. Mégis sokan hiszik, hogy elfogadható dolog véget vetni egy meg nem született gyermek életének csupán kényelemből vagy egyéni kívánság okán.
Az engedetlenség ésszerűsítése nem változtatja meg a lelki törvényt vagy annak következményeit, hanem zavarhoz, instabilitáshoz, idegen utakra tévedéshez, elveszettséghez és bánathoz vezet. Krisztus tanítványaiként szent kötelességünk, hogy fenntartsuk törvényeit és parancsolatait, valamint a szövetségeket, melyeket magunkra veszünk.
1831 decemberében felkértek néhány fivért, hogy segítsenek csillapítani az egyház irányában kialakult barátságtalan érzéseket. Az Úr szokatlan, sőt, meglepő módon adott nekik utasításokat Joseph Smith prófétán keresztül:
„Zavarjátok… össze az ellenségeiteket; szólítsátok fel őket, hogy találkozzanak veletek, nyilvánosan és magatok közt is…
Adják tehát elő az Úr elleni erős érveiket.
…nem boldogul egyetlen olyan fegyver sem, amelyet ellenetek formáltak;
És ha bármelyik ember felemeli ellenetek hangját, az általam jónak látott időben el fog pusztulni.
Tartsátok be tehát a parancsolataimat; azok igazak és hűek.”14
Leckék a szentírásokban
A szentírások tele vannak olyan próféták példáival, akik saját tapasztalatból tanulták meg az engedelmesség leckéit.
Joseph Smithnek megtanították, milyen következménnyel jár, ha enged jótevője, barátja és írnoka – Martin Harris – nyomásának. Martin könyörgésének engedve Joseph engedélyt kért az Úrtól, hogy kölcsönadhassa neki a Mormon könyve első 116 kéziratos oldalát, hogy Martin megmutathassa a családjának, ám az Úr nemet mondott Josephnek. Martin esedezett Josephnek, hogy kérdezze meg újra az Urat. Joseph háromszori kérlelésére az Úr öt konkrét személynek adott engedélyt, hogy megnézhessék a kéziratot. „Martin a legünnepélyesebb szövetségben fogadta, hogy tartja magát ehhez a megállapodáshoz. Mikor hazaért, és nyomás került rá, elfeledte ünnepélyes esküjét, és megengedte másoknak, hogy megtekintsék a kéziratot, ami azt eredményezte, hogy egy csel folytán kikerült a kezéből”15, így az elveszett. Ennek következtében az Úr megdorgálta Josephet, és megtagadta tőle, hogy tovább folytassa a Mormon könyve fordítását. Joseph szenvedett és megbánta azt a vétkét, hogy engedett mások nyomásának. Idővel Joseph engedélyt kapott, hogy folytassa a fordítási munkáját. Joseph értékes leckét tanult az engedelmességről, ami jó szolgálatot tett neki élete hátralévő részében.
Mózes próféta egy másik példa. Amikor Mózes engedelmesen egy kúsita asszonyt vett feleségül, Miriám és Áron ellene beszéltek. Ám az Úr megfeddte őket, mondván, hogy „[Mózessel] szemtől szembe szólok”16. Az Úr ezt a rendkívüli esetet használta fel, hogy a mi adományozási korszakunkban tanítsa az egyház tagjait. 1830-ban Hiram Page azt állította, hogy kinyilatkoztatást kapott az egyház részére. Az Úr kiigazította őt, és ezt tanította neki és a szenteknek: „Te pedig legyél engedelmes azon dolgokban, amiket megadok [Josephnek], mint ahogy Áron is”17, „mert ő úgy fogadja ezeket, mint Mózes”18.
Az engedelmesség áldásokat hoz, „és amikor bármilyen áldásban részesülünk Istentől, az ama törvény iránti engedelmesség által történik, amelyen az áldás alapszik”19.
Az engedelmességet példával tanítják. Életmódunkkal megtanítjuk gyermekeinknek, hogy „fiatalon tanulj bölcsességet; igen, fiatalon tanuld meg betartani Isten parancsolatait”20.
Az engedelmesség fokozatosan megerősít bennünket, képessé téve arra, hogy hithűen kiálljuk a jövőbeni próbákat és nehézségeket. A Gecsemánéban tanúsított engedelmessége felkészítette a Szabadítót arra, hogy mindvégig kitartson a Golgotán.
Drága testvéreim, Alma szavai jól kifejezik szívem érzéseit:
„És most, szeretett testvéreim, azért mondtam el nektek ezeket a dolgokat, hogy tudatára ébresszelek bennetek Isten iránti kötelességeteknek, hogy feddhetetlenül járhassatok előtte…
És most szeretném, ha alázatosak lennétek, engedékenyek és gyengédek; …mindig szorgalmasak Isten parancsolatainak a betartásában…”21
Különleges tanúbizonyságomat teszem arról, hogy Szabadítónk él. Mivel Ő engedelmes volt, minden térd meghajlik, és minden száj megvallja, hogy Ő a mi Szabadítónk.22 Szeressük Őt olyan mélységesen és higgyünk Benne olyan teljes hittel, hogy mi is engedelmeskedjünk, betartsuk a parancsolatait, és visszatérvén Ővele éljünk örökké Istenünk királyságában. Ezért imádkozom Jézus Krisztus nevében, ámen.