A ti négy percetek
Az engesztelés csodája képes kipótolni a teljesítményünkben mutatkozó hiányosságokat.
A közelmúltban megrendezett téli olimpiai játékok az egész világot a képernyő elé láncolták, amikor a 89 országot képviselő sportolók 98 különböző versenyszámban vetélkedtek. Figyelemre méltó, hogy tízen közülük Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjai voltak, hárman pedig, amint arról nemrégiben a Church News is tudósított, érmet is szereztek: név szerint Christopher Fogt, Noelle Pikus-Pace és Torah Bright.1 Gratulálunk minden sportolónak, aki rajthoz állt. Kiváló teljesítmény!
Amikor ma reggel ezekről a játékokról beszélek, közben a fiatal férfiakra, fiatal nőkre és fiatal egyedülálló felnőttekre gondolok – rátok, akik az életeteket alapvetően meghatározó éveiteket élitek. Komoly sürgetést érzek, amikor hozzátok szólok.
Hogy ti is érezzétek ezt a sürgetést, először elmondom Noelle Pikus-Pace történetét, aki ezen utolsónapiszent sportolók egyike. Noelle versenyszámában, a szkeletonban, a sportoló sprinttel szerez lendületet, majd fejjel előre egy apró szánkóra ugrik. Arcukkal csupán néhány centire a talajtól leszáguldanak a kanyargó, csúszós pályán, akár 145 km/órás sebességgel is.
Figyelemre méltó, hogy az éveken át tartó felkészülést az minősíti sikernek vagy kudarcnak, hogy mi történik négy pörgős, 60 másodperces menetben.
Noelle 2006-os olimpiával kapcsolatos álmait egy szörnyű baleset zúzta szét, melynek során eltörte a lábát. Aztán a 2010-es olimpián megint romba dőltek az álmai, amikor egyetlen tizedmásodperccel csúszott le a dobogóról.2
El tudjátok képzelni, mennyire izgult, amikor az első futamra várt a 2014-es olimpián? Éveken át tartó felkészülés csúcsosodik ki az idő egyetlen aprócska szeletében. Összesen négy perc! Éveket töltött azzal, hogy erre a négy percre felkészüljön, és egy egész életet tölt majd azzal, hogy visszagondol rá.
Noelle utolsó menete gyakorlatilag hibátlanra sikerült! Sohasem felejtjük, ahogyan felszáguldott az emelvényre, hogy megölelje családját, miután áthaladt a célon, azt kiáltva: „Megcsináltuk!” A hosszú évek felkészülése kifizetődött. Láthattuk a Fiatal Nők medálját a nyakában, amikor az ezüstérmet is odahelyezték mellé.3
Talán igazságtalannak tűnhet, hogy Noelle egész olimpiai álma azon múlott, hogy mit csinál ebben a mindössze négy rövid percben. Ő azonban tudta ezt, éppen ezért készült olyan szorgalmasan. Érezte a tétet, a négy perc sürgetését, és azt, mit jelent majd ez neki az élete hátralévő részében.
Emlékszünk Christopher Fogtra is, aki a bronzérmes négyesbob tagja volt. Bár feladhatta volna a 2010-es olimpián elszenvedett lesújtó ütközés után, ő mégis kitartott. Egy fergeteges, mentő futammal megnyerte a díjat, melyért oly szorgalmasan dolgozott.4
Gondolkodjatok el azon egy pillanatra, miben hasonlít az örök élethez vezető utatok e sportolók „négyperces teljesítményéhez”. Örökkévaló lények vagytok. Születésetek előtt lélekként léteztetek. Egy szerető Mennyei Atya színe előtt edzettetek és készültetek, hogy a földre jöjjetek egy rövid pillanatra, és hát, hogy teljesítsetek. Ez az élet a ti négy percetek. Amíg itt vagytok, a tetteitek határozzák meg, hogy elnyeritek-e az örök élet díját. Amulek próféta úgy jellemezte, hogy „ez az élet a felkészülés ideje az Istennel való találkozásra; igen, íme, ez az élet a napja annak, hogy… elvégezzé[tek] a munkái[tokat]”5.
Bizonyos értelemben már el is kezdődött a négy percetek. Az óra ketyeg. Pál apostol szavai találónak tűnnek: Úgy fussatok a versenypályán, hogy elvegyétek a jutalmat6.
Éppúgy, ahogyan bizonyos lépések elengedhetetlenül szükségesek az olimpiai sportoló igen rövid szereplése során – ugrások és figurák a jégkorcsolyázók és hódeszkások számára, megfelelő kanyartartás a bobosoknál, vagy a műlesiklás esetén a kapuk közötti átszáguldás –, a mi életünkben is vannak bizonyos elengedhetetlenül szükséges dolgok: ellenőrző pontok, amelyek a földön megtett lelki pályánkat szegélyezik. Ezek a lelki jelzőpontok az evangélium Istentől kapott, elengedhetetlen szertartásai: a keresztelés, a Szentlélek ajándékának elnyerése, a papsági elrendelések, a templomi szertartások, valamint a heti rendszerességű úrvacsoravétel.
Ezen szertartásokban „megnyilvánul az isteniség hatalma”7.
És éppúgy, ahogyan az edzés fegyelme felkészíti a sportolót, hogy a legmagasabb szinten adja elő egy sportág gyakorlatait, a parancsolatok betartása is így tesz alkalmassá benneteket e szertartások elvégzésére.
Érzékelitek a sürgetést?
Fiatal barátaim, bárhol is legyetek a „négyperces gyakorlatotokban”, arra buzdítalak benneteket, hogy gondoljátok át: „Mi az a következő lépés, amit meg kell tennem, hogy bebiztosítsam az érmemet?” Lehetséges, hogy ezen a konferencián a Lélek már megsúgta nektek, hogy mi ez: nagyobb megfontoltsággal készülni egy jövőbeli szertartásra, vagy elnyerni egy olyan szertartást, amelyet már régen meg kellett volna kapnotok. Bármi legyen is az, tegyétek meg most! Ne várjatok! A négy percetek gyorsan letelik, és ott lesz majd nektek az egész örökkévalóság, hogy azon gondolkodjatok, mit tettetek ebben az életben.8
Önfegyelemre van szükség. Edzésetek alapját a napi szintű imának, a szentírás-tanulmányozásnak és az egyházi részvételnek kell alkotnia. A parancsolatoknak való engedelmesség folyamatos szokására, a megkötött szövetségek betartására, valamint az Úr A fiatalság erősségéért füzetben található normáinak követésére van szükség.
Lehetséges, hogy már tudtok olyan dolgokról az életetekben, amelyek lelki fejlődésetek lelassításával vagy megállításával fenyegetnek. Ha így van, akkor kövessétek ezt a szentírásbeli tanácsot: „…félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk lévő küzdő tért”9.
Nincs még késő a bűnbánathoz. De hamarosan az lehet, mert senki sem tudja, mikor jár le a négy percetek.
Most talán azt gondoljátok magatokban: „Már elszúrtam. A négy percem már most kész katasztrófa. Ennyi erővel fel is adhatom.” Ha így van, hagyjatok fel ezzel a gondolkodással, és ne is térjetek vissza hozzá soha többé! Az engesztelés csodája képes kipótolni a teljesítményünkben mutatkozó hiányosságokat. Ahogyan Jeffrey R. Holland elder tanította:
„…azok[nak] közületek, akik… még húzódoztok, … tanúságomat teszem Isten szeretetének megújító hatalmáról és irgalma csodájáról.
Soha nincs túl késő, mindaddig, amíg [a Mester] azt mondja, hogy még van idő. […] Ne késlekedjetek!”10
Ne feledjétek, hogy nem vagytok egyedül. A Szabadító megígérte, hogy nem hagy benneteket gyámolítás nélkül.11 Családotok, barátaitok és a vezetőitek nektek szurkolnak.
Bár gondolataim az egyház fiatalságához szóltak, a szülőknek és a nagyszülőknek a következőket mondanám:
A közelmúltban David A. Bednar elder egy egyszerű módszert írt le, melynek segítségével az alapvető szertartások révén családilag értékelhetjük és jelölhetjük a szövetség útján való haladást. Ehhez mindössze egy papírlapra van szükség két oszloppal: „név” és „terv a következő vagy szükséges szertartáshoz”. Elvégeztem ezt nemrég, felsorolva minden családtagomat. Szerepelt köztük egy újszülött unoka, aki hamarosan áldást kap; egy hatéves unoka, akit alapvető fontosságú felkészíteni a keresztségre; valamint egy fiú, aki 18 éves lesz, és küszöbön áll felkészülése a papságra és a templomi felruházásra. Az úrvacsora szertartását minden felsorolt személyhez odaírtam. Ez az egyszerű gyakorlat segített Lesának és nekem azon szerepünk betöltésében, hogy a családunk minden egyes tagját konkrét, egyéni akciótervvel segítsük a szövetség ösvényén való haladásban. Lehetséges, hogy ez olyan gondolat lesz számotokra, mely családi beszélgetésekhez, családiest-leckékhez, felkészüléshez, sőt az elengedhetetlen szertartásokra szóló felhíváshoz is vezet majd a családotokban.12
Mivel magam is síelek és hódeszkázom, mélyen megérintett az ausztrál utolsónapiszent sportoló, a hódeszkás Torah Bright ezüstérmet érő „négy perce” a félcsőversenyben. Elkápráztatta a világot, amikor szinte hibátlanul teljesítette a menetét, amely egy backside rodeo 720-as figurában érte el csúcspontját. Ennél azonban még nagyobb és meglepőbb hatással volt a világra az, ahogyan kezet nyújtott és krisztusi szeretetet nyilvánított a versenytársai felé. Észrevette, hogy az amerikai hódeszkás, Kelly Clark, akinek a döntőben az első menete rosszul sikerült, idegesnek tűnik a második menet előtt. „Megölelt – emlékszik vissza Clark. – Addig tartott, amíg tényleg eléggé megnyugodtam, és lelassult a légzésem. Jól esett a baráti ölelés.” Kelly Clark később Torah mellett állt a dobogón bronzérmesként.
Amikor az ellenfelének tett e szokatlanul kedves gesztusról kérdezték, amely veszélyeztethette volna a saját ezüstérmét, Torah egyszerűen annyit mondott: „Versenyző vagyok. Szeretném a legjobbat nyújtani, de azt is szeretném, ha a versenytársaim is a legjobbat nyújtanák.”13
Ezt szem előtt tartva van-e valaki, akinek a ti bátorításotokra van szüksége? Egy családtag? Egy barát? Egy osztálytárs vagy kvórumtárs? Hogyan segíthettek nekik a négy percükkel?
Kedves barátaim, egy felpezsdítő utazás közepén jártok. Bizonyos tekintetben a félcsőben vagy a szánkópályán versenyeztek, és bizony kihívás lehet teljesíteni az egyes elemeket vagy megfelelően bevenni a kanyarokat útközben. De ne feledjétek, hogy évezredeken át készültetek erre. Most van itt a pillanatotok, hogy teljesítsetek. Ez a ti négy percetek! Most van itt az idő!
Szeretném kifejezni végtelen bizalmamat a képességeitekben. A világ Szabadítója áll az oldalatokon. Ha az Ő segítségére törekedtek, és az Ő irányítását követitek, hogyan is vallhatnátok kudarcot?
Zárásként bizonyságomat teszem arról, milyen áldást jelent számunkra, hogy van egy élő prófétánk Thomas S. Monson személyében, és bizonyságot teszek Jézus Krisztusról, valamint az Ő Szabadítóként és Megváltóként betöltött szerepéről, az Ő, vagyis Jézus Krisztus szent nevében, ámen.