Gyökerek és ágak
A családtörténeti és templomi munka napjainkban zajló felgyorsítása elengedhetetlen a családok szabadulásához és felmagasztosulásához.
Nem sokkal azelőtt, hogy elhunyt rákban, William Saroyan, az ellentmondásos író, ezt nyilatkozta a sajtónak: „Mindenkinek meg kell halnia, de mindig azt hittem, hogy az én esetem kivételt képez. Most mi lesz?”1
Az a „most mi lesz?”, amely az itteni életet lezáró halállal szembesülve merül fel, illetve az a „most mi lesz?”, amely a halál utáni életről elmélkedve merül fel – ezek a léleknek azon legbelső kérdései, amelyeket oly gyönyörűen válaszol meg Jézus Krisztus visszaállított evangéliuma az Atya boldogságtervében.
Ebben az életben nevetünk, sírunk, dolgozunk, szórakozunk, élünk, majd pedig meghalunk. Jób tömören fogalmazza meg a kérdést: „Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é?”2 A válasz egy határozott igen, a Szabadító engesztelő áldozatának köszönhetően. Jób sokrétű és érdekes felvezetést fűz a kérdéshez: „Az asszonytól született ember rövid életű… Mint a virág, kinyílik és elhervad… [A] fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak… ágakat hajt, mint a csemete.”3
Atyánk terve a családokról szól. Több szívbemarkoló szentírásunk is a gyökerekkel és ágakkal rendelkező fa képét vázolja fel hasonlat gyanánt.
Az Ószövetség záró fejezetében Malakiás élénk módon használja ezt a hasonlatot, amikor leírja a Szabadító második eljövetelét. A kevélyekről és a gonosztevőkről szólva megjegyzi, hogy el lesznek égetve, mint a pozdorja, és „nem hagy rajtok gyökeret, sem ágat”4. Malakiás az Úr megnyugtató ígéretével zárja ezt a fejezetet:
„Ímé, én elküldöm néktek Illyést, a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja.
És az Atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jőjjek és meg ne verjem e földet átokkal.”5
A visszaállítás hajnalán Moróni ismét kihangsúlyozta ezt az üzenetet a fiatal Joseph Smith számára 1823-ban adott utasításaiban.6
A világ keresztényei és zsidói mind elfogadják az Illésről szóló ószövetségi beszámolót.7 Ő volt az utolsó próféta, aki a krisztusi időket megelőzően még rendelkezett a melkisédeki papság pecsételő hatalmával.8
Illés visszaállítja a kulcsokat
Illés visszatérése a Kirtland templomban történt 1836. április 3-án. Kijelentette, hogy ezzel Malakiás ígéretét teljesíti be. Átruházta a családok – ezen adományozási korszakban történő – összepecsételésének papsági kulcsait.9 Illés küldetését az is segíti, amit olykor Illés lelkének is neveznek. Russell M. Nelson elder tanítása szerint ez „a Szentlélek megnyilvánulása, amely tanúbizonyságot tesz a család isteni természetéről”10.
A Szabadító nyomatékosan szólt a keresztelés szükségességéről. Így tanított: „Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába.”11 A Szabadító maga is megkeresztelkedett, hogy példát mutasson. Mi van azokkal az elhunytakkal, akiket nem kereszteltek meg?
A templomi és családtörténeti munka tana
1840. október 11-én Vilate Kimball levelet írt Nauvooból a férjének, Heber C. Kimball eldernek, aki éppen Nagy-Britanniában szolgált missziót a Tizenkettek néhány más tagjával együtt. Csupán pár nappal azelőtt tartották az októberi általános konferenciát.
Felolvasok néhány idézetet Vilate magánleveléből: „Az egyház megszervezése óta ez volt a legnagyobb s legérdekesebb konferenciánk. […] [Joseph] Smith elnök új s dicső témát nyitott…, amely pedig a halottakért való keresztelkedés. Pál beszél erről a Korinthusbeliekhez írott első levél 15. fejezetének 29. versében. Joseph teljesebb magyarázatot nyert kinyilatkoztatás által e tárgyban. Úgy mondja, hogy ezen egyház [tagjainak] kiváltsága, hogy elnyerjék a keresztséget minden atyafiságukért, akik ezen evangélium előjövetele előtt haltak meg. […] Így téve a megbízottaikként cselekszünk, megadva nékik a kiváltságot, hogy az első feltámadáskor jöhessenek elő. Úgy mondja, hogy az evangélium hirdetve lesz számukra a börtönben.”
Vilate hozzátette még: „Meg akarok keresztelkedni édesanyámért! […] Hát nem dicsőséges ez a tan?”12
A családok egyesítésének alapvető tana sorról sorra, előírásról előírásra jött elő. A helyettesítő szertartások központi helyet foglalnak el az örökkévaló családok egybeforrasztásában, összekötve a gyökereket az ágakkal.
A család tanának a családtörténeti és templomi munkával való kapcsolata világos. Az Úr a kezdetben kinyilatkoztatott utasításokban egyértelműen „a halottaitokért való keresztelést”13 említi. Tanbéli kötelességünk a saját elődeinkre vonatkozik. Ez azért van, mert a menny celesztiális elrendezése a családokra épül.14 Az Első Elnökség arra buzdítja az egyháztagokat – különösen a fiatalokat és a fiatal egyedülálló felnőtteket –, hogy a családtörténeti munka és a szertartások során a saját családi neveikre, illetve az egyházközségük vagy gyülekezetük tagjainak őseire összpontosítsanak.15 A gyökereinkhez és az ágainkhoz egyaránt kapcsolódnunk kell. Valóban dicsőséges az a gondolat, hogy az örökkévaló birodalomban is összeköttetésben maradunk.
Templomok
Wilford Woodruff utalt arra, hogy Joseph Smith próféta elég hosszú ideig élt ahhoz, hogy lefektesse a templomi munka alapjait. Mire Joseph Smith legutoljára találkozott a Tizenkettek Kvórumával, megadta nekik a felruházásaikat.16
A próféta vértanúságát követően a szentek befejezték a Nauvoo templomot, és a pecsételő hatalom által hithű egyháztagok ezrei áldattak meg a nyugati hegyvidék irányába történő kivonulás előtt. Harminc évvel később, a St. George templom befejezése alkalmával, Brigham Young elnök rámutatott annak jelentőségére, hogy a szabadító szertartások végre egyaránt elérhetővé váltak az élők és a holtak számára.17
Wilford Woodruff elnök ilyen egyszerűen idézte fel ezt: „Szinte nincsen az Úrnak más kinyilatkoztatott [tantétele], melyben jobban örvendeztem, mint halottaink megváltása – hogy atyáink, anyáink, feleségeink és gyermekeink velünk lesznek a családi szervezetben a feltámadás hajnalán és a celesztiális királyságban. Csodálatos [tantételek] ezek! Megérnek minden áldozatot.”18
Mily nagyszerű időszak ez, melyben élhetünk! Ez az utolsó adományozási korszak, mi pedig minden olyan területen érezhetjük a szabadítás munkájának meggyorsítását, ahol csak szerepet kap egy szabadító szertartás.19 Ma már a világ nagy részén vannak templomaink e szabadító szertartások biztosítására. Az is nagy áldás, ha lelki megújulásért, békességért, biztonságért és az életünkre vonatkozó iránymutatásért keressük fel a templomot.20
Még egy év sem telt el attól fogva, hogy Thomas S. Monson elnököt elhívták apostolnak, amikor felszentelte a Los Angeles templom családtörténeti könyvtárát. Azokról az elhunyt ősökről beszélt, akik „várják a napot, amikor ti és én elvégezzük az ahhoz szükséges kutatást, hogy megtisztítsuk az utat… [és] hasonlóképpen elmenjünk Isten házába, és elvégezzük azt a munkát…, [amelyet ők] nem képesek elvégezni”21.
Amikor Monson elnök (akkor még Monson elder) 1964. június 20-án elmondta ezt a felszentelési beszédet, még csak 12 működő templom volt. A jelenleg működő 142 templomból 130-nak azóta történt meg az első felszentelése, amióta Monson elnök az egyház vezető testületeiben szolgál. A szabadítás munkájának napjainkban tapasztalható meggyorsítása valóban csodaszámba megy. Van ezeken kívül 28 templom, amelyeket már bejelentettek, és amelyek a készültség különböző fokozataiban vannak. Az egyház tagjainak 85%-a ma már legfeljebb 320 kilométerre lakik egy templomtól.
Családtörténet és technika
Technikailag is drámai fejlődés történt a családtörténet terén. 1994 márciusában Howard W. Hunter elnök a következő kijelentést tette: „Elkezdtük használni az informatikát is az elhunytak részére nyújtandó szertartások szent munkájának meggyorsítása céljából. A technika szerepét… maga az Úr növelte meg. […] Csak a küszöbén állunk azonban mindannak, amit ezekkel az eszközökkel megtehetünk.”22
E prófétai kijelentés óta 19 év telt el, és a műszaki fejlődés szinte hihetetlen. Egy 36 éves, kisgyermekes anyuka mondta nekem nemrégiben izgatottan: „Gondoljon csak bele, hogy az e célból létrehozott családtörténeti központokban elhelyezett mikrofilmolvasóktól eljutottunk oda, hogy a konyhaasztalnál ülhetek a számítógépemmel és dolgozhatok a családtörténetemen, miután végre lefeküdtek a gyerekek!” Testvérek, a családtörténeti központjaink ma az otthonainkban vannak.
A templomi és a családtörténeti munka nem csak rólunk szól. Gondoljatok azokra, akik a fátyol túloldalán várják a szabadító szertartásokat, amelyek kiváltják őket a lélekbörtön rabságából. A börtön szó, fogalomként tekintve rá, bezártságot, fogságot23 is jelent. A fogságban lévők talán felteszik William Saroyan kérdését: „Most mi lesz?”
Egy hithű nővér megosztotta a Salt Lake templomban átélt egyik különleges lelki élményét. Miközben a konfirmálási helyiségben volt, és éppen elhangzottak egy helyettes általi konfirmálási szertartás szavai, ezt hallotta: „A fogoly pedig szabadon bocsáttatik!” Erőteljes, sürgető érzés szállta meg mindazok iránt, akik még a keresztelési és konfirmálási szertartásaikra vártak. Hazaérve kikereste a szentírásokból az általa hallott mondatot. A Tan és a szövetségek 128. szakaszában talált rá Joseph Smith kijelentésére: „Örvendjen a szívetek, és legyetek rendkívül örömteliek. Törjön ki éneklésbe a föld! Zengjék a halottak az örök dicséret himnuszait Immánuel Királynak, aki mielőtt lett volna a világ, elrendelte azt, ami lehetővé teszi számunkra a börtönből való kiváltásukat; mert a foglyok szabadon bocsáttatnak.”24
A kérdés tehát az, hogy mi a teendőnk. Joseph próféta tanácsa az volt, hogy mutassuk be a templomban „halottaink feljegyzéseit…, ami teljes elfogadásra méltó”25.
Az egyház vezetése határozott felhívást intézett a felnövekvő nemzedékhez, hogy mutassanak utat abban, miként tapasztalható meg Illés lelke a technika használata által, kutassák ki az őseiket, és végezzenek értük templomi szertartásokat.26 A szabadítás élőkért és holtakért végzett munkájának meggyorsítása során e munka jelentős része rátok, fiatalokra hárul.27
Ha az egyes egyházközségek fiataljai nemcsak elmennek a templomba és megkeresztelkednek a halottaikért, hanem együtt munkálkodnak a családjaikkal és az egyházközség más tagjaival azon, hogy neveket vigyenek az általuk végzett szertartásokra, akkor ők is és az egyház is nagyban megáldatnak. Ne becsüljétek alá sem az elhunytak befolyását az erőfeszítéseitek támogatásában, sem pedig az abból fakadó örömöt, amikor végül találkoztok azokkal, akiket szolgáltok! Saját családotok egyesítésének örökkévaló jelentőségű áldása szinte felfoghatatlan.28
Jelenleg a világszerte élő felnőtt egyháztagok 51%-ának nincs rögzítve mindkét szülője az egyház FamilySearch internetes oldalának Családfa (Family Tree) részében. A felnőttek 65%-ának nincs rögzítve mind a négy nagyszülője.29 Ne feledjétek, hogy nem szabadulhatunk meg a gyökereink és az ágaink nélkül! Az egyháztagoknak szert kell tenniük ezekre a létfontosságú adatokra, és rögzíteniük kell őket.
Végre rendelkezésünkre áll a tan, a templomok és a technika ahhoz, hogy a családok megvalósíthassák a szabadítás ezen dicsőséges munkáját. Javaslok egy módot ennek elvégzésére. A családok tarthatnak egy amolyan „Családfa összejövetelt”. Ez rendszeres tevékenységgé is válhat. Mindenki hozhatja a meglévő családtörténetét, a visszaemlékezéseit és a fényképeit, köztük a szülők és a nagyszülők féltve őrzött kincseit. A fiataljaink izgatottan fogadják a lehetőséget, hogy többet tudjanak meg a családtagjaik életéről – honnan jöttek és hogyan éltek. Sokuknak fordult már a szíve az atyáik felé. Szeretik a történeteket és a fényképeket, és megvan a szükséges műszaki jártasságuk ahhoz, hogy beszkenneljék és feltöltsék ezeket a történeteket és képeket a Family Tree oldalra, valamint összekössék a forrásanyagokat az őseikkel, hogy örök időkre megőrizzék azokat. Természetesen a fő cél az, hogy kiderüljön, mely szertartások várnak még elvégzésre, illetve kijelölésre kerüljön az alapvető templomi munka. A családom című füzet felhasználható arra, hogy segítségével feljegyezzük a családi adatokat, történeteket és fényképeket, amelyeket azután fel lehet tölteni a Családfa oldalra.
A családi vállalások és elvárások első helyen kell, hogy szerepeljenek a fontossági sorrendünkben ahhoz, hogy megóvjuk örökkévaló rendeltetésünket. Azok számára, akik termékenyebben szeretnék eltölteni családjukkal a sabbatnapot, kiváló táptalajt biztosít ennek a munkának a meggyorsítása. Egy örömtől sugárzó anyuka meséli, hogy vasárnap, miután hazaérnek a gyűlésekről, a 17 éves fia leül a számítógép elé családtörténeti munkát végezni, a 10 éves fia pedig szereti az őseiről szóló történeteket hallgatni és a fényképeiket nézegetni. Ez az egész családjukat megáldotta azzal, hogy megtapasztalják Illés lelkét. Táplálnunk kell a becses gyökereinket és ágainkat!
Jézus Krisztus helyettesítő engesztelés gyanánt adta az életét. Feloldotta a Jób által felvetett legfőbb kérdést. Az egész emberiség számára legyőzte a halált, amit mi nem tudtunk volna magunkért megtenni. Mi is végezhetünk azonban helyettesítő szertartásokat, és a családjaink számára valóban szabadítókká válhatunk Sion hegyén30, hogy velük együtt nyerjünk felmagasztosulást és szabadítást.
Tanúságomat teszem a Szabadító engesztelő áldozatáról, valamint az Atya számunkra és családjaink számára készített tervének bizonyosságáról. Jézus Krisztus nevében, ámen.