A tanítványság ára és áldásai
Legyetek erősek! Akkor is éljetek hithűen az evangélium szerint, amikor mások körülöttetek egyáltalán nem az evangélium szerint élnek!
Monson elnök, szeretünk téged. Teljes szívedet és az egészségedet is rászántad minden elhívásra, melyet az Úr valaha is adott neked, különösen arra a szent hivatalra, melyet most viselsz. Ez az egész egyház köszönetet mond neked állhatatos szolgálatodért és rendíthetetlen odaadásodért a kötelesség iránt.
Megbecsüléssel és bátorítással mindenki felé, akinek állhatatosnak kell maradnia ezekben az utolsó napokban, mindenkinek – és különösen az egyház fiataljainak – azt mondom, hogy ha még esetleg nem jött el, egy napon majd elérkezik az alkalom, amikor felhívást kaptok hitetek megvédésére, sőt akár némi, a személyetek ellen irányuló durvaság elviselésére is csupán azért, mert Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjai vagytok. Az ilyen pillanatok mind bátorságot, mind pedig udvariasságot követelnek majd a részetekről.
Egy misszionárius nővér például a következőket írta nekem nemrég: „A társammal megláttunk egy férfit, aki a város főterének egyik padján ülve fogyasztotta éppen az ebédjét. Amint a közelébe értünk, felnézett és meglátta a misszionáriusi névtáblánkat. Szörnyű pillantással a szemében felugrott, és felemelte a kezét, hogy megüssön. Épp időben buktam le, viszont a szájában lévő ételt mind rám köpte, majd a lehető legdurvább szitkokat szórta ránk. Egy szó nélkül odébbálltunk. Megpróbáltam letörölni az ételt az arcomról, amikor éreztem, hogy egy adag krumplipüré csapódik a tarkómnak. Időnként nehéz misszionáriusnak lenni, mert akkor éppen szerettem volna visszamenni, megragadni azt az embert és rákiáltani, hogy: »MÁR MEGBOCSÁSSON!« De nem tettem.”
Ennek az elkötelezett misszionáriusnak annyit mondhatok: Kedves gyermekem, a saját szerény módodon éppen most léptél be azon kitüntetett nők és férfiak körébe, akik – a Mormon könyvebeli Jákób próféta szavaival szólva – látták Krisztus halálát, „elszenved[ték] az ő keresztjét és elvisel[ték] a világ gyalázkodását”1.
Sőt, magáról Jézusról ezt írta Jákób fivére, Nefi: „És a világ, gonoszsága miatt, semmit nem érő dolognak tartja; tehát megostorozzák, és ő eltűri, és megütik, és ő eltűri. Igen, leköpdösik, és ő eltűri, szerető kedvessége és hosszútűrése miatt az emberek gyermekei iránt.”2
A Szabadító saját élményeivel összhangban hosszú történelme van a próféták, apostolok, misszionáriusok és egyháztagok elutasításának minden nemzedékben, és mind fájdalmasan nagy árat fizettek, amikor igyekeztek tiszteletben tartani Isten felhívását, hogy emeljék fel az emberiség családját „egy még különb [út]”3 felé.
„És mit mondjak még? – kérdezi a Zsidókhoz írt levél szerzője.
– [Azokról, kik] az oroszlánok száját betömték.
Megoltották a tűznek erejét, megmenekedtek a kard élitől, …erősek lettek a háborúban, megszalasztották [a seregeket].
…feltámadás újtán [látták] halottaikat; [míg] mások kínpadra vonattak…
…megcsúfoltatások és megostoroztatások próbáját állották ki, …bilincseket és börtönt is;
Megköveztettek, …szétfűrészeltettek, kardra hányattak, juhoknak és kecskéknek bőrében bujdostak, nélkülözve, nyomorgattatva, gyötörtetve,
A kikre nem volt méltó e világ, bujdosva pusztákon és hegyeken, meg barlangokban és a földnek hasadékaiban.”4
Az angyalok bizonyára zokogtak a mennyben, miközben feljegyezték a tanítványság e súlyos árát egy olyan világban, mely gyakran ellenséges Isten parancsolataival szemben. Maga a Szabadító is könnyezett azok miatt, akiket évszázadokon keresztül kivetettek és meggyilkoltak az Ő szolgálatában. Most pedig Őt is elutasították, és életének kioltására készültek.
„Jeruzsálem, Jeruzsálem! – kiáltott Jézus. – Ki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, a kik te hozzád küldettek, hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, miképen a tyúk egybegyűjti kis csirkéit szárnya alá, és te nem akartad.
Ímé, pusztán hagyatik néktek a ti házatok.”5
Ez pedig üzenetet hordoz minden fiatal férfi és fiatal nő számára ebben az egyházban. Elgondolkozhattok, hogy vajon megéri-e bátor erkölcsi kiállást tanúsítani a középiskolában, vagy misszióba menni azért, hogy aztán a legbecsesebb hitelveiteket meggyalázzák, illetve érdemes-e ellenszegülni sok mindennek a társadalomban, amely olykor gúnyt űz a vallásosan elkötelezett életvitelből. Igen, érdemes, mert a másik lehetőség az, hogy a „házunk” elhagyatottan, „pusztán hagyatik” – elhagyatott egyének, elhagyatott családok, elhagyatott közösségek és elhagyatott nemzetek lakhelyévé lesz.
Ebben rejlik tehát azok terhe, akiket a messiási üzenet hordozójának hívtak el. A tanításon, bátorításon és az emberek biztatásán felül (ami a tanítványság kellemes fele) időről időre ugyanezen hírvivők arra hívatnak, hogy aggódjanak, figyelmeztessenek, és olykor csupán zokogjanak (ami a tanítványság fájdalmas fele). Nagyon is jól tudják, hogy az ígéret „téjjel és mézzel folyó föld[jéhez]”6 vezető út szükségszerűen áthalad a Sinai hegyén, amely parancsokon és tiltásokon7 tornyosul.
Sajnos az Istentől elrendelt parancsolatok hordozói gyakran ma sem népszerűbbek, mint az ősi időkben, ahogy azt most legalább két leköpött és összekrumplipürézett misszionárius nővér is tanúsíthatja. A gyűlölet ocsmány szó, mégis vannak olyanok ma, akik a romlott Akhábbal együtt ezt mondják: „én gyűlölöm őt [Mikeás prófétát], mert soha nem jövendöl nékem jót, hanem mindig csak rosszat”8. A prófétai őszinteség ilyen fokú gyűlölete Abinádinak az életébe került. Így szólt Noé királyhoz: „mert az igazságot mondtam el nektek, dühösek vagytok rám. …mert Isten szavát szóltam, őrültnek ítéltetek engem”9. Vagy éppen maradinak, férfiközpontúnak, vakbuzgónak, barátságtalannak, szűklátókörűnek, idejétmúltnak és vénnek – tehetnénk hozzá mi.
Ahogyan maga az Úr is kesergett Ésaiás prófétának:
„[Ezek a] fiak, kik nem akarják hallani az Úrnak törvényét;
…ezt mondják a látóknak: Ne lássatok; és a prófétának: Ne prófétáljatok nékünk igazat, beszéljetek kedvünk szerint valókat, prófétáljatok csalárdságokat!
Hagyjátok el az útat, térjetek le már ez ösvényről, vigyétek el előlünk Izráelnek Szentjét!”10
Sajnálatos módon, fiatal barátaim, korunk jellegzetessége, hogy ha az emberek akarnak egyáltalán valamilyen istent, akkor olyant szeretnének, aki nem követel sokat; kényelmes istent, kellemes istent, aki nemcsak hogy nem zavar sok vizet, hanem egyáltalán nem is tesz semmit; olyan istent, aki megsimogatja a fejünket, megcsiklandoz kissé, aztán szól, hogy szaladgáljunk tovább és szedegessük csak a pitypangot.11
Na, hát ilyen az, amikor az ember formálja Istent a saját képmására! Olykor – és éppen ez a legironikusabb az egészben – ezek az emberek úgy szólítják Jézus nevét, mint aki ilyenfajta „kellemes” Isten. Tényleg? Ő, aki nem csupán azt mondta, hogy ne szegjük meg a parancsolatokat, hanem hogy még csak ne is gondoljunk erre? És hogy ha csupán csak a megszegésükre gondolunk, akkor azzal már meg is szegtük azokat a szívünkben? Hát olyan „kellemes” tannak hangzik ez nektek, amely könnyed a fülnek és népszerű a popfesztiválon?
És mi a helyzet azokkal, akik csak szemlélni szeretnék a bűnt, vagy csupán távolról megérinteni? Jézus nem kertelt: ha a szemed megbotránkoztat, vájd ki. Ha a kezed megbotránkoztat, vágd le.12 „[N]em azért jöttem, hogy békességet [hozzak], hanem hogy fegyvert”13 – figyelmeztette azokat, akik úgy vélték, csak semmitmondó közhelyeket szól. Nem is csoda, hogy prédikálásról prédikálásra haladva a helyi közösségek „kezdék kérni őt, hogy távozzék el az ő határukból”14. Nem is csoda, hogy minden egyes csodatétele után hatalmát nem Istennek, hanem az ördögnek tulajdonították.15 Nyilvánvaló, hogy a „Mit tenne Jézus?” autósmatrica kérdése nem mindig talál lelkes fogadtatásra.
Halandó szolgálata delén Jézus azt mondta: „szeressétek egymást, a miképen én szerettelek titeket”16. Hogy megbizonyosodjon arról, hogy pontosan értik, milyen szeretetről beszél, azt mondta: „Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok”,17 és ha valaki „csak egyet is megront e legkisebb parancsolatok közül és úgy tanítja az embereket, a mennyeknek országában a legkisebb lészen”.18 A krisztusi szeretetre van leginkább szükségünk ezen a bolygón, részben azért, mert elméletileg mindig igazlelkűséggel párosul. Ha tehát a szeretetnek kell a jelszavunknak lennie – márpedig annak kell lennie –, akkor Annak szava által, aki a szeretet megtestesülése, el kell hagynunk a törvényszegést, és annak minden ösztönzését mások felé. Jézus tisztán értette, amit sokan a modern kultúránkban elfeledni látszanak: hogy életbevágóan fontos különbség van a bűn megbocsátására vonatkozó parancsolat (amelyre Őneki végtelen képessége volt), valamint az elnézése elleni figyelmeztetés között (amely elnézéssel Ő egyetlen egyszer sem élt).
Barátaim, különösen fiatal barátaim, merítsetek bátorságot! A valódi igazlelkűségből áradó tiszta krisztusi szeretet megváltoztathatja a világot. Tanúságomat teszem, hogy Jézus Krisztus igaz és élő evangéliuma itt van a földön, és hogy ti az Ő igaz és élő egyházának tagjaiként igyekeztek azt megosztani. Bizonyságomat teszem erről az evangéliumról és erről az egyházról, különleges hangsúlyt fektetve a visszaállított papsági kulcsokra, amelyek megnyitják a szabadító szertartások hatalmát és hatását. Biztosabb vagyok abban, hogy e kulcsok visszaállíttattak, valamint hogy e szertartások ismét elérhetőek Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházán keresztül, mint abban, hogy most előttetek állok ennél a pulpitusnál, ti pedig előttem ültök ezen a konferencián.
Legyetek erősek! Akkor is éljetek hithűen az evangélium szerint, amikor mások körülöttetek egyáltalán nem az evangélium szerint élnek! Védjétek meg hitelveiteket udvariasan és szeretettel, de védjétek meg őket! Sugalmazott hangok hosszú sora – beleértve azokat is, akiket ezen a konferencián hallotok majd, valamint azt a hangot, amelyet az imént hallottatok Thomas S. Monson elnök személyében – mutatja számotokra az utat a keresztény tanítványság ösvénye felé. Egyenes és keskeny ösvény ez, helyenként meglehetősen kicsiny mozgástérrel, mégis végig lehet menni rajta vidáman és sikeresen, „Krisztusba vetett állhatatossággal…, tökéletesen ragyogó reménységgel, és Isten és minden ember szeretetével”19. Miközben bátran követitek ezt az utat, aközben megingathatatlan hitet kovácsoltok, biztonságra leltek az ostromló, gonosz szelek elől, sőt a forgószelek hordaléka elől is, és érzitek majd Megváltónk sziklaszilárd erejét, amelyre ha elkötelezett tanítványságotokat építitek, nem bukhattok el.20 Jézus Krisztus szent nevében, ámen.