A családról szóló kiáltvány védelmezői
Bonnie L. Oscarson
a Fiatal Nők általános elnöke
Segítsünk Isten királyságát építeni azzal, hogy bátran kiállunk és védelmezői leszünk a házasságnak, a szülői létnek és az otthonnak.
Mily nagy kiváltság és öröm, hogy a lányok és asszonyok e bámulatos gyülekezetéhez tartozhatok. Mily áldottak vagyunk, hogy ezen az estén nőkként egységben és szeretetben csatlakozhatunk egymáshoz.
Nemrég elolvastam Marie Madeline Cardon történetét, aki a családjával együtt az Olaszországba 1850-ben elhívott első misszionáriusoktól kapta meg Jézus Krisztus visszaállított evangéliumának az üzenetét. 17–18 éves fiatal nő volt, amikor megkeresztelkedtek. Az egyik vasárnapon, miközben a család épp istentiszteletet tartott az észak-olasz Alpok magaslatain található otthonában, helyi lelkészeket is magában foglaló dühödt férfiakból álló csőcselék gyűlt a házuk köré, és ordítozva követelték, hogy hozzák ki a misszionáriusokat. Szerintem nem az evangélium megismerésére áhítoztak, hanem bántalmazni akarták őket. Az ifjú Marie jött ki a házból és állt a csőcselék elé.
Az emberek folytatták az ádáz kiabálást, tovább követelve, hogy hozzák ki a misszionáriusokat. Marie, kezében egy feltartott Bibliával rájuk parancsolt, hogy távozzanak. Megmondta nekik, hogy az elderek az ő védelme alatt állnak, és a hajuk szála sem görbülhet. Ezt mondta erről: „Mindenki döbbenten állt. […] Isten velem volt. Ő adta a számba ezeket a szavakat, különben nem mondhattam volna ilyeneket. Hirtelen minden lecsillapodott. Az erős, ádáz férficsoport tehetetlenül állt egy gyenge, reszkető, mégis rettenthetetlen leány előtt.” A lelkészek távozásra kérték a csőcseléket, mire azok szégyenkezve, félve és bűntudattal, csendesen távoztak is. A kicsi nyáj békében megtartotta a gyűlést.
Magatok elé tudjátok képzelni ezt a sokatokkal egyidős bátor fiatal nőt, amint kiáll a csőcselék elé, és bátran, meggyőződéssel megvédi nemrég fellelt hitelveit?
Nőtestvérek, közülünk kevesen néznek valaha is szembe dühös csőcselékkel, azonban olyan háború zajlik ebben a világban, melyben az alapvető, legbecsesebb tanainkat érik támadások. Különösen a család tanát értem ez alatt. Minden oldalról megkérdőjelezik, kritizálják és ostromolják az otthon szentségét és a család alapvető céljait.
Amikor 20 évvel ezelőtt Gordon B. Hinckley elnök először olvasta fel A család: Kiáltvány a világhoz szövegét, hálásak voltunk ennek a kinyilatkoztatott dokumentumnak a világos, egyszerű és igaz voltáért, és nagyra értékeltük azt. Akkor még nem is tudtuk, hogy a mai világban mily nagy szükségünk lesz ezekre az alapvető kijelentésekre, annak kritériumaként, hogy mit gondoljunk a médiából, az internetről, a tudósoktól, a televízióból, a filmekből, vagy akár a törvényhozóktól felénk áradó világi dogmák akármelyik új szeléről. A családról szóló kiáltvány a világi filozófiák megítélésének fokmérője lett, és én bizonyságot teszek arról, hogy a benne rejlő tantételek ma is éppen olyan igazak, mint amikor Isten prófétája közel 20 évvel ezelőtt megadta nekünk ezeket.
Rámutathatnék valamire, ami nyilvánvaló? Szinte soha senki élete nem zajlik terv szerint, és nagyon is tudatában vagyunk annak, hogy nem minden nőnek van része abban, ami a kiáltványban áll. Mindemellett fontos értenünk és tanítanunk az Úrtól kapott mintát, és igyekeznünk kell a tőlünk telhető legjobban megvalósítani azt.
Mindannyiunknak szerepe van a tervben, és mindannyian ugyanolyan értékesek vagyunk az Úr szemében. Ne feledjük, hogy szerető Mennyei Atyánk ismeri igazlelkű vágyainkat, és beteljesíti azon ígéretét, mely szerint semmi nem tartatik vissza azoktól, akik hűségesen betartják a szövetségeiket. Mennyei Atyánknak mindannyiunk számára van terve és küldetése, azonban megvan a saját menetrendje is. Ennek az életnek az egyik legnehezebb kihívása az, hogy higgyünk az Úr időzítésében. Jó, ha van egy alternatív tervünk, mert ez segít szövetségtartó, jószívű és igazlelkű nőknek lennünk, akik attól függetlenül építik Isten királyságát, hogy éppen merre tart az életük. Meg kell tanítanunk a leányainknak, hogy törekedjenek az ideális esetre, azonban vegyék tervbe, hogy lesznek váratlan fordulatok.
A család kiáltvány huszadik évfordulóján szeretnék felhívást intézni mindannyiunkhoz, hogy nőkként az egyházban legyünk A család: Kiáltvány a világhoz védelmezői. Éppen úgy, ahogyan Marie Madeline Cardon bátran megvédte a misszionáriusokat és újonnan fellelt hitelveit, nekünk is bátran meg kell védenünk az Úrnak a házasságról, a családokról, a férfiak és a nők isteni szerepköreiről, valamint az otthonok szent helyként való fontosságáról szóló kinyilatkoztatott tanait – még ha a világ azt kiabálja is a fülünkbe, hogy ezek a tantételek elavultak, korlátozók vagy okafogyottak. Családi állapotától és gyermekei számától függetlenül mindenki védelmezője lehet az Úr tervének, amint azt a család kiáltvány lefekteti. Ha ez az Úr terve, akkor legyen a mi tervünk is!
A kiáltványban van három olyan tantétel, amelynek szerintem különösen szüksége van állhatatos védelmezőkre. Az első a férfi és nő közötti házasság. A szentírások azt tanítják: „Mindazáltal sem férfiú nincs asszony nélkül, sem asszony férfiú nélkül az Úrban.” Csak úgy nyerhető el a papsági áldások teljessége, ha a férjet és a feleséget egymáshoz pecsételik az Úr házában, ha igazlelkűségben együttműködnek egymással, és hűek maradnak a szövetségeikhez. Ez az Úr terve a gyermekei számára, és nincs az a közbeszéd vagy kritika, amely megváltoztatná azt, amit az Úr kijelentett. Továbbra is az igazlelkű házasságot kell példáznunk, ennek áldására kell törekednünk az életünkben, és ha késlekedik, akkor hinnünk kell. Legyünk az Úr által elrendelt házasság védelmezői, miközben szeretetet és könyörületet mutatunk azok iránt, akik másképp vélekednek.
A következő tantétel, amelynek szüksége van védelmező szavunkra, az anyák és az apák isteni szerepköreinek méltányolása. Buzgón azt tanítjuk gyermekeinknek, hogy törekedjenek a legjobbra ebben az életben. Arról pedig meg szeretnénk győződni, hogy leányaink tudják, hogy bármit elérhetnek és bármi lehet belőlük, amit csak el tudnak képzelni. Reméljük, hogy szeretni fogják a tanulást, iskolázottak lesznek és tehetségesek, és talán belőlük lesz a következő Marie Curie vagy Eliza R. Snow.
De vajon azt is megtanítjuk-e a fiainknak és a leányainknak, hogy ebben az életben nincs nagyobb megtiszteltetés, nincs előkelőbb rang, és nincs fontosabb szerepkör az anyaságnál vagy apaságnál? Remélem, hogy amikor arra biztatjuk a gyermekeinket, hogy törekedjenek a legjobbra ebben az életben, akkor azt is megtanítjuk nekik, hogy tiszteljék és magasztalják az anyák és apák által Mennyei Atyánk tervében játszott szerepeket.
Legkisebb lányunk, Abby, az anyai szerepkör megvédésének különleges lehetőségére bukkant. Egy napon értesítést kapott a gyerekei iskolájából, hogy karrier napi előadásokat tartanak. A szülőket megkérték, hogy küldjék el jelentkezésüket, ha szeretnének bejönni az iskolába és a foglalkozásukról tanítani a gyerekeket, és Abbynek az a benyomása támadt, hogy jelentkezzen és beszéljen az anyaságról. Nem kapott visszajelzést, és a Karrier Nap közeledtével végül felhívta az iskolát, hogy elveszett-e a jelentkezése. A szervezők gyorsan utána jártak, és találtak két olyan tanárt, akik beleegyeztek, hogy Abby a Karrier Nap végén bejöjjön és szóljon az osztályukhoz.
A gyermekeknek tartott nagyon is szórakoztató előadásában Abby többek között megtanította nekik, hogy anyaként kicsit szakértőnek kell lennie az orvostudományok, a lélektan, a vallás, az oktatás, a zene, az irodalom, a művészetek, a pénzügyek, a lakberendezés, a fodrászat, az utasszállítás, a sportok, a szakácsművészet és még sok minden más területén. A gyerekek le voltak nyűgözve. Végezetül Abby megkérte őket, hogy mindenki írjon az anyukájának egy levelet, melyben megköszönik mindazt, amit szeretettel tesz értük nap mint nap. Abby úgy érezte, hogy a gyermekek már egész más megvilágításban szemlélik az anyukájukat, és tudják, hogy az anyai és az apai szerepkör mennyire értékes. Idén újra jelentkezett a Karrier Napra, és már hat osztályba kapott meghívást az előadásával.
Azt mondta erről az élményéről: „Úgy érzem, ebben a mai világban a gyermekeknek könnyen támadhat az a benyomásuk, hogy szülőnek lenni másodlagos foglalkozás, sőt időnként csak egyfajta szükséges kellemetlenség. Szeretném, ha minden gyermek érezné, hogy a szüleinek ő a legfontosabb, és talán ha elmondom nekik, hogy számomra milyen fontos szülőnek lenni, akkor az segíteni fog nekik felismerni mindazt, amit a szüleik tesznek értük, és hogy miért teszik ezeket.”
Szeretett prófétánk, Thomas S. Monson elnök csodálatos példát mutat a nők és az anyaság tiszteletére, különösen saját édesanyja tekintetében. Földi édesanyáinkról azt mondta: „Tartsuk becsben mindannyian ezt az igazságot: aki elfeledkezik az édesanyjáról, az Istenre sem tud emlékezni. Aki pedig emlékezik az édesanyjára, az Istenről sem tud elfeledkezni. Miért? Mert ez a két szent személy, Isten és [a mi földi] édesanyánk, olyanok, mintha egyek lennének: társak a teremtésben, a szeretetben, az áldozathozatalban, a szolgálatban.”
Az utolsó olyan tantétel, amely mellett ki kell állnunk, és amelyet meg kell védenünk, az otthon szentsége. Van egy kifejezés, mely időnként becsmérelve hangzik el, ám nekünk fel kell emelnünk. Ez a háztartásbeli, más szóval otthonteremtő. Nők, férfiak, fiatalok és gyermekek, egyedülállóak vagy házasok – mindannyian lehetünk otthonteremtők. Otthonunkat a rend, a menedék, a szentség és a biztonság helyévé kell tennünk. Az otthonunk legyen olyan hely, ahol bőségesen érezzük az Úr Lelkét, ahol tanulmányozzuk, tanítjuk és megéljük az evangéliumot. Mennyire más lenne a világ, ha mindenki igazlelkű otthonok teremtőjeként tekintene magára. Védjük meg az otthonunkat, mely szentség tekintetében közvetlenül a templom mögött áll.
Nőtestvérek, hálás vagyok azért, hogy nő lehetek ezekben az utolsó napokban. Olyan lehetőségek állnak előttünk, amelyekben nők más nemzedékeinek nem volt részük ezen a világon. Segítsünk Isten királyságát építeni azzal, hogy bátran kiállunk és védelmezői leszünk a házasságnak, a szülői létnek és az otthonnak. Az Úrnak szüksége van ránk, hogy bátor, állhatatos és rendíthetetlen katonákként megvédjük a tervét és a felnövekvő nemzedékeknek megtanítsuk az Ő igazságait.
Tanúbizonyságot teszek arról, hogy Mennyei Atyánk él és mindannyiunkat szeret. Fia, Jézus Krisztus a mi Szabadítónk és Megváltónk. Ezt a bizonyságot hagyom veletek Jézus Krisztus nevében, ámen.