A Vigasztaló
Henry B. Eyring elnök
első tanácsos az Első Elnökségben
Tanúságomat teszem arról, hogy az élő Krisztus elküldi a Szentlelket azoknak, akik vigasztalására ígéretet tettünk.
Kedves nőtestvéreim, nagy öröm volt számomra itt lenni veletek. Az édesanyámra, feleségemre, menyeimre, lány unokáimra gondoltam, akik közül sokan itt vannak ma. Ez után a nagyszerű program után még jobban értékelem, hogy ilyen családom van, és tudom, hogy csodálatos családi életünket annak köszönhetjük, hogy a Szabadító áll az életük középpontjában. Megemlékeztünk Krisztusról a zenén, az imákon és sugalmazott beszédeken keresztül. A Szabadító tulajdonságai közül az egyik, melyet leginkább meg kell becsülnünk, az Ő végtelen könyörülete.
Éreztétek ma este, hogy Ő ismer titeket és szeret benneteket, és éreztétek a körülöttetek lévők iránti szeretetét. Ők a ti nőtestvéreitek, Mennyei Atyánk lélekleányai. A Szabadító velük is annyira törődik, mint veletek. Megérti minden bánatukat és segíteni akar rajtuk.
Mai üzenetem számotokra arról szól, hogy fontos szerepet játszhattok, sőt, kell játszanotok a vigasztalásban, melyet a Szabadító azoknak nyújt, akik vigaszra szorulnak. Úgy játszhatjátok ezt a szerepet a legjobban, ha többet tudtok arról, hogyan válaszolja meg Ő azokat a segélykérő imákat.
Sokan imádkoznak Mennyei Atyánkhoz enyhülésért, segítségért a bánat, a magány és a félelem terhének hordozásához. Mennyei Atyánk hallja az imáikat és érti, hogy mire van szükségük. Ő és Szeretett Fia, a feltámadott Jézus Krisztus megígérték, hogy segítenek.
Jézus Krisztus ezt az édes ígéretet adta nekünk:
„Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.
Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek.
Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.”
A terhek, melyeket az Ő hű szolgáinak hordozniuk kell az életben, könnyebbé tétettek az Ő engesztelése által. A bűn terhét el lehet venni, de a halandó élet jó embereket érő megpróbáltatásai még így is nehéz terhet jelenthetnek.
Biztosan láttatok már hasonló megpróbáltatásokat azoknak a jó embereknek az életében is, akiket szerettek, és éreztétek a késztetést, hogy segítsetek nekik. Oka van annak, hogy együtt éreztek velük.
Jézus Krisztus Egyházának szövetséges tagjai vagytok. Nagy változás kezdődött meg a szívetekben, amikor az egyház tagjai lettetek. Szövetséget kötöttetek, és kaptatok egy olyan ígéretet, amely elkezdte megváltoztatni természeteteket.
Alma elmondta a Mormon vizénél, hogy mit ígértetek a keresztelésetekkor, és hogy mit fog ez az ígéret jelenteni nektek és mindenki másnak körülöttetek, főleg a családotoknak. Azokhoz beszélt, akik ugyanazokat a szövetségeket készültek megkötni, amelyeket ti megkötöttetek – és megkapták ugyanazt az ígéretet is, amelyet az Úr nektek tett:
„Íme, itt van Mormon vize (mert így hívták), és most, mivel szeretnétek Isten nyájába jönni és az ő népének neveztetni, és hajlandóak vagytok egymás terheit viselni, hogy azok könnyűek lehessenek;
Igen, és hajlandóak vagytok gyászolni azokkal, akik gyászolnak; igen, és megvigasztalni azokat, akik vigasztalásra szorulnak, és Isten tanújaként állni mindig és mindenben, és minden helyen, ahol csak vagytok, méghozzá egészen halálotokig, hogy Isten megválthasson benneteket, és az első feltámadás részesei közé számláljanak, hogy örök életetek lehessen”.
Ezért éreztek késztetést arra, hogy segítsetek valakinek, aki vállán a bánat és nehézségek terhével küszködik az előrehaladással. Ígéretet tettetek arra, hogy segíteni fogtok az Úrnak könnyebbé tenni mások terheit és vigaszt nyújtani nekik. Amikor megkaptátok a Szentlélek ajándékát, az az erő is megadatott nektek, hogy segítsetek könnyíteni mások nehézségein.
Mielőtt keresztre feszítették, a Szabadító elmondta, hogyan segít megkönnyíteni a terheket és miként ad erőt hordozásukhoz. Tudta, hogy tanítványai gyászolni fognak. Tudta, hogy félni fognak majd, hogy mi lesz velük a jövőben. Tudta, hogy bizonytalanok lesznek abban, hogy tovább tudnak-e lépni.
Ezért azt az ígéretet adta nekik, melyet megad nekünk és az összes igaz tanítványának is:
„És én kérem az Atyát, és más vígasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké.
Az igazságnak ama Lelkét: akit a világ be nem fogadhat, mert nem látja őt és nem ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad.”
Majd azt ígérte:
„Ama vígasztaló pedig, a [Szentlélek], a kit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, a miket mondottam néktek.
Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!”
Az elmúlt hetekben láttam a Szentlélek eljövetelének ígéretet beteljesülni Isten azon gyermekeinek életében, akik imában kérték, hogy legyenek könnyebbek a rájuk nehezedő terhek. A terhek megkönnyítésének csodája úgy történt, ahogy azt az Úr megígérte: Ő és Mennyei Atyánk a Szentlelket küldték el, mint Vigasztalót, hogy segítsen az Úr tanítványainak.
Nemrégiben egy család három nemzedéke gyászolta egy ötéves kisfiú halálát. A családi nyaraláson hunyt el, balesetben. Ismét lehetőségem volt látni, hogyan áldja meg az Úr a hűeket segítséggel és a kitartáshoz szükséges erővel.
Láttam, ahogy az Úr könnyebbé tette hatalmas terhüket. Az Úr szövetséges szolgájaként voltam velük – ahogy veletek is gyakran meg fog esni az életben –, hogy „gyászol[jak] azokkal, akik gyászolnak; …és megvigasztal[jam] azokat, akik vigasztalásra szorulnak”.
Mivel tudtam, hogy ez igaz, örültem és békét éreztem, amikor a kisfiú nagyszülei megkértek, hogy találkozzak velük és a gyermek szüleivel a temetés előtt.
Imádkoztam arról, hogy tudjam, miként segíthetnék az Úrnak megvigasztalni őket. A nappalinkban foglaltunk helyet, ahol már begyújtottam a kandallóba, hogy felmelegítsem a szobát azon a hideg estén.
Úgy éreztem, el kell mondanom nekik, hogy szeretem őket. Megosztottam velük, hogy érzem az Úr irántuk érzett szeretetét. Röviden igyekeztem elmondani nekik, hogy velük együtt gyászolok, de csak az Úr ismeri és Ő élte át egészében az ő fájdalmukat és bánatukat.
Miután mindezt megosztottam velük, késztetést éreztem rá, hogy szeretettel hallgassam meg őket az érzéseikről.
Abban az egy órában, melyet együtt töltöttünk, ők sokkal többet beszéltek, mint én. Éreztem a hangjukban és láttam a szemükben, hogy megérintette őket a Szentlélek. Elmondták, mi történt, és hogy mit éreztek, egyszerű bizonyságot téve. A Szentlélek már elhozta nekik az örök élet reményével járó békét, tudván, hogy fiuk, aki bűntelenül halt meg, örökké velük lehet majd.
Amikor egyesével papsági áldást adtam nekik, köszönetet mondtam a Szentlélek hatásáért, mely jelen volt köztünk. A Vigasztaló eljött, reményt, bátorságot és nagyobb erőt nyújtva mindannyiunknak.
Azon az estén láttam, hogyan munkálkodik rajtunk keresztül az Úr, hogy megkönnyíthessük népe terheit. Biztosan emlékeztek, mikor a Mormon könyvében az Úr népe majdnem összeroppant a terhek alatt, melyeket a kíméletlen munkafelügyelők helyeztek a vállukra.
Az emberek segítségért könyörögtek, ahogyan sokan azok közül is, akiket szeretünk és szolgálunk. Így szól a feljegyzés, amelyről tudom, hogy igaz:
„És megkönnyítem a terheket is, melyeket a vállaitokra raktak, hogy még csak nem is érzitek azokat a hátatokon, méghozzá az alatt, míg rabságban vagytok; és ezt azért fogom megtenni, hogy ezentúl tanúkként állhassatok nekem, és hogy biztosan tudhassátok, hogy én, az Úristen meglátogatom népemet a megpróbáltatásaikban.
És most lőn, hogy a terhek, melyeket Almára és testvéreire helyeztek, könnyűvé tétettek; igen, az Úr megerősítette őket, hogy könnyen el tudják viselni a terheiket, és ők vidáman és türelmesen vetették alá magukat az Úr minden akaratának.”
Újra és újra láttam ezt a csodát. Úgy könnyíthetünk mások terhein leginkább, ha segítünk az Úrnak megerősíteni őket. Ezért foglalta bele az Úr azt a parancsot a mások megvigasztalásáról szóló feladatunkba, hogy mindig és mindenhol a tanújaként álljunk.
A kisfiú szülei bizonyságot tettek a Szabadítóról azon az estén a nappalimban. A Szentlélek eljött hozzánk, mindannyiunkat megvigasztalt, a szülőket pedig megerősítette. A gyász terhe nem szűnt meg, de képesek voltak rá, hogy elviseljék a szörnyű bánatot. Hitük megerősödött, és erejük tovább fog növekedni, ha kérik és törekszenek rá.
A Lélek engesztelésébe vetett tanúbizonysága, amelyet azon az estén éreztünk, adott erőt Jóbnak is, hogy elviselje terheit:
„Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.
És miután ezt a bőrömet megrágják, [mégis testemben] látom meg az Istent.”
A Lélek tanúbizonysága adta neki az erőt ahhoz, hogy kitartson. Túltette magát a gyászon és azon, hogy akik vigaszt nyújthattak volna neki, nem tették – hogy aztán megtapasztalja a hithűek örömét, melyben azoknak van része, akik hűen kiállták megpróbáltatásaikat.
Ez igaz volt Jóbra is: áldásokat kapott az életében. Jób története egy csodával végződik:
„Az Úr pedig jobban megáldá a Jób életének végét, mint kezdetét. […]
És nem találtatnak vala olyan szép leányok, mint a Jób leányai, abban az egész tartományban, és az ő atyjok örökséget is ada nékik az ő fiútestvéreik között.
Jób pedig él vala ezután száznegyven esztendeig, és látja vala az ő fiait és unokáit negyedízig.
És meghala Jób jó vénségben és betelve az élettel.”
A Lélek eljövendő engesztelésbe vetett tanúbizonysága volt az, ami átsegítette Jóbot a megpróbáltatásokon, melyek szándékosan részei mindannyiunk életének. Ez része a boldogság nagyszerű tervének, melyet az Atya nekünk adott. Hagyta, hogy Fia az engesztelő áldozatán keresztül megadja nekünk a reményt, mely vigaszt nyújt nekünk, bármilyen nehéz is az út, mely hazafelé, Őhozzá vezet.
Az Atya és a Fiú a Szentlelket küldik el, hogy megvigasztalja és megerősítse a Mester tanítványait az útjukon.
Láttam a vigasztalás eme csodáját, amikor megérkeztem a kápolna elé, ahol a kisfiú temetését tartották. Egy szép fiatal nő állított meg, akit nem ismertem. Azt mondta, hogy azért jött el a temetésre, hogy gyászoljon és vigaszt nyújtson, ha tud.
Azt is elmondta, hogy részben azért jött el, hogy saját maga nyerjen vigasztalást. Elmesélte, hogy az első gyermeke nemrégiben hunyt el. Egy gyönyörű kislányt tartott a karjában. Odahajoltam, hogy közelebbről is megnézhessem a kislány mosolygós arcát. Az anyukától megkérdeznem, hogy hívják a babát. Gondolkodás nélkül és vidáman válaszolt: „A neve Joy, [ami azt jelenti, öröm.] A bánat után mindig öröm jön.”
Bizonyságát tette nekem. Láttam, hogy az egyetlen biztos forrásból nyert békét és vigaszt. Csak Isten ismeri a szívünket, és csakis Ő mondhatja azt igazán, hogy „tudom, mit érzel”. Én csak elképzelni tudom annak az anyának az örömét és az azt megelőző bánatát, de az Úr, aki szereti őt, tudja, mit érez.
Én csak részben tudom, milyen örömöt érez az Úr minden alkalommal, amikor ti, mint tanítványai, segítetek Neki békét és örömöt hozni Mennyei Atyánk egyik gyermekének életébe.
Tanúságomat teszem arról, hogy az Úr minket, a tanítványait kért meg arra, hogy segítsük egymást a terhek viselésében. Mi pedig megígértük, hogy megtesszük. Bizonyságomat teszem, hogy az Úr az Ő engesztelésén és feltámadásán keresztül megtörte a halál hatalmát. Tanúságomat teszem arról, hogy az élő Krisztus elküldi a Szentlelket azoknak, akik vigasztalására ígéretet tettünk.
Mindannyian tanúi vagytok, ahogyan én is, annak a kitűzőn szereplő igazságnak, mely kitűzőt édesanyám több mint 20 évig hordott a Segítőegylet általános testületének tagjaként. Ez állt rajta: „A jószívűség soha el nem fogy.” Még mindig nem ismerem ezeknek a szavaknak a teljes jelentését. De tanúja voltam olyan pillanatoknak, amikor édesanyám kitárta karjait azok előtt, akiknek szüksége volt rá. A szentírások erről az igazságról beszélnek: „A jószívűség Krisztus tiszta szeretete.”
Az Ő szeretete soha el nem fogy, és mi mindig is érezni fogjuk szívünkben a késztetést, hogy „gyászol[junk] azokkal, akik gyászolnak; …és megvigasztal[juk] azokat, akik vigasztalásra szorulnak”. Ahogy a nekünk ígért békesség sem fog minket elhagyni, mikor másokat szolgálunk Őérte.
Az Úr tanújaként köszönöm nektek a nagyszerű munkátokat: azt, hogy segítetek az élő Úr Jézus Krisztusnak és a Szentléleknek a Vigasztalónak megerősíteni az ellankadt térdeket és felemelni a lecsüggesztett kezeket. Teljes szívemből hálás vagyok azokért a csodás nőkért az életemben, akik Jézus Krisztus igaz tanítványaiként segítettek és megáldottak engem. Jézus Krisztus nevében, ámen.