„Hát nem ez-é a bőjt, a mit én kedvelek?”
Henry B. Eyring elnök
első tanácsos az Első Elnökségben
Böjti felajánlásotok túlmutat a testek táplálásán és felruházásán. Szíveket fog gyógyítani és megváltoztatni.
Szeretett fivéreim és nőtestvéreim! Nagy örömmel adom át szeretetemet nektek Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza eme általános konferenciáján. Ez az öröm a Lélek ama tanúbizonyságból fakad, hogy a Szabadító szeretete elér mindannyiótokhoz, Mennyei Atyánk minden gyermekéhez. Mennyei Atyánk szeretné megáldani a gyermekeit lelkileg és fizikailag egyaránt. Ismeri minden egyes szükségletüket, fájdalmukat és reményüket.
Amikor valakinek enyhülést kínálunk, a Szabadító úgy érzi, mintha Neki nyújtanánk segítő kezet.
Ennek igaz voltát maga jelentette ki, amikor egy olyan jövőbeli pillanatról szólt, amelyben mindannyiunknak része lesz, amikor meglátjuk Őt, miután véget ér életünk ezen a világon. E nap képe sokkal élénkebben tárult elém, miközben imádkoztam és böjtöltem arról, mit mondjak ma délelőtt. Az Úr leírta tanítványainak, milyen lesz ez az eljövendő beszélgetés, és szavai jól jellemzik, mit szeretnénk teljes szívünkből, hogy ránk is igaz legyen:
„Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, a mely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta.
Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem;
Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám.
Akkor felelnek majd néki az igazak, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna? vagy szomjúhoztál, és innod adtunk volna?
És mikor láttuk, hogy jövevény voltál, és befogadtunk volna? vagy mezítelen voltál, és felruháztunk volna?
Mikor láttuk, hogy beteg vagy fogoly voltál, és hozzád mentünk volna?
És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, a mennyiben megcselekedtétek egygyel ez én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.”
Ti és én is ilyen meleg fogadtatásra vágyunk a Szabadítótól. De hogyan érdemelhetjük ki? Mennyei Atyánknak sokkal több éhező, hajléktalan és magányos gyermeke van, mint amennyihez el tudnánk érni, és állandóan növekvő számuk miatt ez egyre inkább így lesz.
Így aztán az Úr megadott nekünk valamit, amit mindannyian meg tudunk tenni. Olyan egyszerű parancsolat ez, hogy még egy kisgyermek is megérti. Olyan parancsolat ez, amely csodálatos ígérettel jár a szükséget látók számára és számunkra is.
A böjt törvényéről beszélek. Az Ésaiás könyvében álló szavak az Úr jellemzését tartalmazzák a parancsolatról és az áldásról, amely elérhető számunkra, akik az Ő egyházában vagyunk:
„Hát nem ez-é a bőjt, a mit én kedvelek: hogy megnyisd a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit megoldjad, és szabadon bocsásd az elnyomottakat, és hogy minden igát széttépjetek?
Nem az-é, hogy az éhezőnek megszegd kenyeredet, és a szegény bujdosókat házadba bevigyed, ha meztelent látsz, felruházzad, és tested előtt el ne rejtsd magadat?
Akkor felhasad, mint hajnal a te világosságod, és meggyógyulásod gyorsan kivirágzik, és igazságod előtted jár; az Úr dicsősége követ.
Akkor kiáltasz, és az Úr meghallgat, jajgatsz, és ő azt mondja: Ímé, itt vagyok. Ha elvetended közüled az igát, és megszünsz ujjal mutogatni és hamisságot beszélni;
Ha odaadod utolsó falatodat az éhezőnek, és az elepedt lelkűt megelégíted: feltámad a setétségben világosságod, és homályosságod olyan lesz, mint a dél.
És vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is, és csontjaidat megerősíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint vízforrás, a melynek vize el nem fogy.”
Tehát az Úr egy csodálatos ígérettel kísért egyszerű parancsolatot adott nekünk. Napjainkban az egyházban lehetőséget kínálnak nekünk arra, hogy havi egy alkalommal böjtöljünk és nagylelkű böjti felajánlást adjunk püspökünkön vagy gyülekezeti elnökünkön keresztül a szegények és szükséget látók javára. Adományotok egy részét a körülöttetek lévők megsegítésére fogják fordítani, talán éppen a ti családotokban. Az Úr szolgái imádkozni és böjtölni fognak, hogy kinyilatkoztatás révén megtudják, kinek és milyen segítséget nyújtsanak. Mindazt, amire a saját egyházi egységetekben lévők megsegítésére már nincsen szükség, más nélkülöző egyháztagok megáldására fogják fordítani világszerte.
A szegényekért való böjtölésre adott parancsolathoz számtalan áldás társul. Spencer W. Kimball elnök e törvény követésének elhanyagolását a mulasztás bűnének nevezte, amelynek nagy ára van. Ezt írta: „Az Úr bőséges ígéreteket tett azoknak, akik böjtölnek és segítséget nyújtanak a szükséget látóknak. […] Sugalmazást és lelki útmutatást fognak kapni igazlelkűséggel és a Mennyei Atyánk iránti közelséggel kísérve. Ha elmulasztjuk megtenni a böjtölés eme igazlelkű tettét, azzal megfosztjuk magunkat ezektől az áldásoktól.”
Csupán néhány hete történt, hogy magam is részesültem az egyik ilyen áldásban. Mivel az általános konferencia olyan hétvégére esik, amelyen máskülönben böjti és bizonyságtételi gyűlés lenne, böjtöltem és imádkoztam, hogy ennek ellenére hogyan tudnék mégis eleget tenni a szükséget látókról való gondoskodás parancsolatának.
A böjtöm során szombaton reggel 6 órakor ébredtem, és újra imádkoztam. Az a benyomásom támadt, hogy olvassam el a világ híreit, ahol aztán a következő cikket láttam:
A Pam nevű trópusi ciklon számtalan házat letarolt, amikor lecsapott közvetlenül Port Vilában, Vanuatu fővárosában. Legalább hatan meghaltak Vanuatuban az országot sújtó eddigi legsúlyosabb viharban.
„Szinte egyetlen fa sem maradt állva, [miközben a ciklon] végigsöpört” a csendes-óceáni országon.
A World Vision nevű segélyszervezet kárbecslő csapata már a károk felmérését tervezte közvetlenül a vihar után.
Azt tanácsolták a lakosoknak, hogy robosztus épületekben, például egyetemeken és iskolákban keressenek menedéket.
Aztán hozzátették: „»A legerősebb épületeik a betonozott templomok – mondta Inga Mepham a CARE International képviseletében. – Van, ahol nincsenek ilyenek. Nehéz olyan épületet találni, amelyről feltételezhető, hogy kibír egy ötös besorolású (vihart).«”
Amikor ezt olvastam, eszembe ötlöttek a vanuatui kicsiny otthonokban tett látogatásaim. Láttam magam előtt az embereket, amint egymáshoz bújnak a vihar tombolásának kitett házaikban. Aztán emlékeztem arra is, milyen meleg fogadtatásban részesített engem Vanuatu népe. Rájuk és szomszédaikra gondoltam, amint betonozott kápolnáinkba menekülnek.
Aztán magam elé képzeltem a püspököt és a segítőegyleti elnököt, akik körbejárnak, vigaszt, takarókat, élelmiszert és ivóvizet nyújtva. Lelki szemeim előtt megjelentek a rémülten összebújó gyermekek.
Oly távol voltak attól az otthontól, ahol én ezt a tudósítást olvastam, mégis tudtam, mit fog tenni az Úr a szolgáin keresztül. Tudtam, hogy Mennyei Atyánk e gyermekeinek megsegítését azok a böjti felajánlások teszik lehetővé, melyeket oly bőven adtak az Úr azon tanítványai, akik onnan ugyan távol, de az Úrhoz közel vannak.
Így aztán nem vártam meg a vasárnapot. Még aznap reggel elvittem a püspökömhöz a böjti felajánlást. Tudtam, hogy felajánlásomat a püspök és a segítőegyleti elnök talán egy szomszédságomban lakó megsegítésére fogja fordítani. Előfordulhat, hogy szerény felajánlásomra nem ott lesz szükség, ahol családommal élek, de a felajánlások helyi maradéka talán még Vanuatura is eljuthat.
Sújtani fognak más viharok és tragédiák világszerte olyan embereket, akiket az Úr szeret, és akiknek átérzi a fájdalmát. Böjti felajánlásotok és az én felajánlásom egy részét olyasvalaki megsegítésére fogják felhasználni, akinek az enyhülését az Úr a sajátjaként fogja érezni.
Böjti felajánlásotok túlmutat a testek táplálásán és felruházásán. Szíveket fog gyógyítani és megváltoztatni. Az önkéntes felajánlás gyümölcse lehet a segítségben részesülő szívében feltámadó vágy mások felkarolására. Ez történik szerte a világon.
Megtörtént Abie Turay nőtestvér életében is, aki Sierra Leonéban lakik. 1991-ben polgárháború tört ki, amely hosszú éveken át sújtotta az országot. Sierra Leone már előtte is a világ egyik legszegényebb országa volt. „A háború alatt nem volt egyértelmű, ki uralja az országot; a bankok …bezártak, a kormányhivatalokon lehúzták a redőnyt, a rendőri szervek [tehetetlenek voltak a lázadók erőivel szemben], … és mindenhol káosz, öldöklés és szenvedés uralkodott. Emberek tízezrei haltak meg, és több mint kétmillió ember kényszerült otthona elhagyására, hogy elmeneküljön a vérengzés elől.”
Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza még e szörnyű időkben is növekedett.
Az egyik első gyülekezetet abban a városban szervezték meg, ahol Turay nőtestvér élt. Férje volt az első gyülekezeti elnök. A polgárháború során kerületi elnökként szolgált.
„Amikor [mostanában] vendégek jönnek Turay nőtestvérhez, szeret megmutatni nekik két háborús [kincset]: egy kék-fehér csíkos blúzt, amelyet [egy egyháztagok által adományozott] használtruha-bálából kapott, illetve egy mára már jócskán megkopott és elnyűtt takarót.”
Aztán ezt a magyarázatot fűzi hozzá: „Ez a blúz volt az első …ruhadarab, amit [kaptam]. […] Munkába járni viseltem. Olyan jó is volt! [Olyan szépnek éreztem magam benne.] Nem volt más ruhám.
A háború alatt ez a takaró tartott melegen minket, engem és a gyerekeimet. Amikor a lázadók ránk támadtak, ez volt az egyedüli dolog, amit fel tudtam markolni, [amikor befutottunk a bokrok közé, hogy elbújjunk]. Így hát magunkkal vittük a takarót. Melegen tartott, és megvédett minket a szúnyogoktól.”
„Turay nőtestvér hálával emlékezik egy misszióelnökre, aki [készpénzzel] a zsebében érkezett a háború sújtotta országba.” Az a pénz – hozzátok hasonló emberek böjti felajánlásai – lehetővé tette a szenteknek, hogy élelmiszert vásároljanak olyan áron, amelyet a legtöbb Sierra Leone-i nem engedhetett meg magának.
Turay nőtestvér ezt mondja azokról, akik nagylelkű adományukkal biztosították a túlélésüket: „Amikor azokra gondolok, akik ezt tették…, úgy érzem, Isten küldte őket, mert hétköznapi halandók tettek ily nemes gesztust felénk.”
Nemrégiben egy amerikai látogatója volt Abie-nek. A férfinek megakadt a szeme „az asztalon lévő szentírásköteten”. Rögtön látta, hogy nagy becsben áll, „és rengeteg bejegyzést tartalmaz. A lapok eléggé viseltesek voltak, némelyikük be is szakadt. A borító elvált a kötéstől.”
Kezébe vette a szentírásokat, „és gyengéden belelapozott. Lapozás közben rábukkant egy tizedfizetési papír sárga példányára. Látta, hogy abban az országban, ahol a dollár aranyáron volt, Abie Turay egy dollárt fizetett tizedként, egy dollárt a misszionáriusi alapba, és egy dollárt böjti felajánlásként azoknak, akik – saját szavaival élve – »igazán szegények«.”
A látogató becsukta Turay nőtestvér szentírását, és ahogy ott állt ezzel a hithű afrikai édesanyával, arra gondolt, hogy szent helyen áll.
Csakúgy, ahogyan a ti és az én böjti felajánlásom áldása szívbéli változást idézhet elő, ugyanígy lehet ez akkor is, amikor valaki másnak a javára böjtölünk. Még egy kisgyermek is érezheti ezt.
Sok kisgyermek – és néhány felnőtt is – személyes okokból nehéznek találhatja a 24 órán át tartó böjtölést. Meglehet, hogy Ésaiás szavaival élve a böjt miatt eleped a lelkük. A bölcs szülők számolnak ezzel, és ügyelnek, hogy kövessék Joseph F. Smith elnök e tanácsát: „Jobban tesszük, ha megtanítjuk nekik a tantételt, és hagyjuk, hogy akkor tartsák be, amikor már elég idősek az érett választáshoz.”
Nemrégiben tanúja voltam az e tanácsban rejlő bölcsességnek. Az egyik unokám úgy érezte, hogy a 24 órás böjt meghaladja a képességeit. Bölcs szülei azonban mégis elültették szívébe a tantételt. Egyik iskolai barátja nemrég egy balesetben elveszítette az egyik kicsi unokatestvérét. Az unokám a böjti napon, körülbelül akkortájt, amikor mindig úgy érezte, hogy már túl nehéz lenne folytatni a böjtöt, megkérdezte az édesanyjától, vajon jobban érezné-e magát gyászoló barátja, ha folytatná a böjtölést.
Kérdése Joseph F. Smith elnök tanácsának megerősítése volt. Unokám eljutott arra a pontra, hogy már nem csupán érti a böjt tantételét, hanem az be is hatolt a szívébe. Eljutott oda, hogy érezze: böjtje és imái áldást fognak hozni Istentől egy szükséget látó számára. Ha elég sokszor él e tantétel szerint, az előidézi majd saját életében az Úr által ígért csodás hatásokat. Része lesz az ahhoz szükséges erő lelki áldására, hogy sugalmazást kapjon és több ereje legyen ellenállni a kísértésnek.
Nem ismerjük minden okát annak, hogy Jézus Krisztus elment a pusztaságba, hogy böjtöljön és imádkozzon. Azonban legalább az egyik hatását tudjuk: a Szabadító teljes mértékben ellenállt Sátán arra irányuló kísértéseinek, hogy helytelenül használja isteni hatalmát.
A rövid idő, amelyet havonta a böjtnek szentelünk, és a csekély összeg, amelyet a szegények javára felajánlunk, csupán kis részét nyújthatja a természetünkben arra irányuló változásnak, hogy többé ne vágyjunk gonoszan cselekedni. Azonban nagy ígéretet kapunk, amikor megteszünk mindent, amit ésszerűen lehetséges, hogy imádkozzunk, böjtöljünk és adományt adjunk a szükséget látóknak:
„Akkor felhasad, mint hajnal a te világosságod, és meggyógyulásod gyorsan kivirágzik, és igazságod előtted jár; az Úr dicsősége követ.
Akkor kiáltasz, és az Úr meghallgat, jajgatsz, és ő azt mondja: Ímé, itt vagyok.”
Imádkozom azért, hogy jogot formáljunk ezekre a nagyszerű áldásokra saját magunk és családunk javára.
Tanúságomat teszem arról, hogy Jézus a Krisztus; hogy az Ő egyházában felkérnek minket, hogy segítségére legyünk, miközben Ő a saját módján gondoskodik a szegényekről; valamint hogy Ő örökkévaló áldásokat ígér, melyek abból fakadnak majd, ha mi segítünk Neki. Jézus Krisztus szent nevében, ámen.