Oszlopok és sugarak
Nekünk is lehet saját fényoszlopunk – sugárról sugárra.
Üzenetem azoknak szól, akik aggódnak a bizonyságuk miatt, mert mindeddig nem voltak lenyűgöző lelki élményeik. Azért imádkozom, hogy némi békességgel és bizonyossággal szolgálhassak.
Jézus Krisztus evangéliumának a visszaállítása a világosság és az igazság kirobbanásával vette kezdetét. New York állam északi részén egy nagyon is hétköznapi nevű tizenéves fiú, Joseph Smith, imádkozni megy egy ligetbe. Aggódik a lelke és az Isten előtti helyzete miatt. Bocsánatot szeretne kapni a bűneire. És össze van zavarodva, hogy melyik egyházhoz csatlakozzon. Tisztánlátásra és békességre van szüksége; világosságra és tudásra van szüksége.
Amikor Joseph imára térdel és Isten elé tárja szíve vágyait, sűrű sötétség gyűlik köré. Valami gonosz, nyomasztó és nagyon is valóságos megpróbálja megállítani őt – megbénítva a nyelvét, hogy ne tudjon beszélni. A sötétség hatalma úgy felerősödik, hogy Joseph azt gondolja, meg fog halni. Azonban minden erejét összeszedve Istent szólítja, hogy szabadítsa ki őt ennek az ellenségnek a hatalmából, amely megragadta. Aztán abban a pillanatban, amikor kész kétségbeesni és átadni magát a pusztulásnak, amikor már nem tudja, hogy képes lesz-e még tovább kitartani, ragyogó fényesség tölti be a ligetet, elűzve a sötétséget és a lelke ellenségét.
Fokozatosan leereszkedik rá egy „fényoszlop”, amely a napnál is ragyogóbb. Megjelenik egy személy, majd még egy, „akiknek ragyogása és dicsősége leírhatatlan”. Az első – Mennyei Atyánk – a nevén nevezi őt, és a másikra mutatva így szól hozzá: „[Joseph!] Ez az én Szeretett Fiam. Őt hallgasd!”
És a világosság és az igazság ezen lenyűgöző fellobbanásával kezdetét vette a visszaállítás. Isteni kinyilatkoztatás és áldások valóságos áradata következett: új szentírás, visszaállított papsági kulcsok, apostolok és próféták, szertartások és szövetségek, valamint az Úr igaz és élő egyházának az újbóli megalapítása, amely egy napon be fogja tölteni a földet Jézus Krisztus és az Ő visszaállított evangéliuma világosságával és tanúságtételével.
Mindez, és még ennél sokkal több, egy fiú kétségbeesett imájával és egy fényoszloppal kezdődött.
Nekünk is megvannak a saját kétségbeejtő szükségleteink. Nekünk is ki kell szabadulnunk a lelki zavarodottságból és a világi sötétségből. Nekünk is saját magunknak kell tudnunk. Ez az egyik oka annak, amiért Russell M. Nelson elnök ezt a felhívást intézte hozzánk: „Merüljetek el a visszaállítás dicsőséges fényében”.
A visszaállítás egyik nagyszerű igazsága az, hogy a mennyek nyitva állnak, és hogy mi is kaphatunk világosságot és tudást odafentről. Bizonyságot teszek arról, hogy ez igaz.
Azonban óvakodnunk kell egy lelki csapdától. Időnként előfordul az egyház hithű tagjaival, hogy elcsüggednek és akár el is maradoznak, ha nincsenek lenyűgöző lelki élményeik – ha nem tapasztalják meg a saját fényoszlopukat. Spencer W. Kimball elnök figyelmeztetett rá, hogy „sokan állandóan valami káprázatosat várva teljes mértékben lemaradnak a kinyilatkoztatott közlések folyamatos áramlatáról”.
Hasonló ehhez Joseph F. Smith elnök visszaemlékezése: „[Fiatal koromban] az Úr visszatartotta tőlem a csodákat, és sorról sorra, tanításról tanításra mutatta meg nekem az igazságot; itt egy kicsit, ott egy kicsit”.
Ez az Úr jellemző mintázata, testvéreim. Ahelyett, hogy fényoszlopot küldene nekünk, az Úr fénysugarat küld, aztán egy másikat, majd megint másikat.
Ezek a fénysugarak folyamatosan ki vannak árasztva ránk. A szentírások azt tanítják, hogy Jézus Krisztus „a világ világossága és élete”, hogy az Ő Lelke „világosságot ad minden embernek, aki a világra jön”, és hogy az Ő világossága „betölti a tér roppant terjedelmét”, „minden dolognak életet adva”. Krisztus világossága szó szerint mindenütt körülvesz minket.
Ha megkaptuk a Szentlélek ajándékát, és igyekszünk hitet gyakorolni, bűnbánatot tartani és megbecsülni a szövetségeinket, akkor állandóan érdemesek leszünk ezen isteni sugarak befogadására. David A. Bednar elder emlékezetes szavait idézve: „kinyilatkoztatásban élünk”.
Azonban mind különbözőek vagyunk. Nincs két olyan ember, akik pontosan ugyanúgy tapasztalnák meg Isten világosságát és igazságát. Fordítsatok időt annak az átgondolására, hogy ti milyen módon tapasztaljátok meg az Úr világosságát és Lelkét.
Lehet, hogy az Úr békét szólt az elmétekhez egy titeket aggasztó dolgot illetően, és így tapasztaltátok meg a világosság és a bizonyság ezen fellobbanásait.
Vagy az elmétekre és a szívetekre telepedő benyomás – egy halk és szelíd hang – arra buzdított titeket, hogy megtegyetek valami jót, például segítsetek valakinek.
Talán az istentisztelet egyik óráján voltatok – vagy egy ifjúsági táborban –, és erős vágyat éreztetek Jézus Krisztus követésére és arra, hogy hithűek maradjatok. Az is lehet, hogy felálltatok és megosztottátok a bizonyságotokat valamiről, azt remélve, hogy igaz, aztán pedig éreztétek, hogy az.
Vagy az is lehet, hogy imádkoztatok, és éreztétek annak az örömteli bizonyosságát, hogy Isten szeret benneteket.
Esetleg hallottátok, amint valaki bizonyságot tesz Jézus Krisztusról, ami megérintette a szíveteket és reménnyel töltött el titeket.
Lehet, hogy a Mormon könyvét olvasva az egyik vers a lelketekhez szólt, mintha Isten pont nektek tette volna oda – majd pedig rájöttetek, hogy tényleg.
Talán másokat szolgálva éreztétek Isten szeretetét irántuk.
Vagy talán depresszióval, illetve szorongással küzdve nehezetekre esik e pillanatban érezni a Lelket, azonban rendelkeztek azzal a becses ajándékkal és a hittel, hogy visszatekintve felismerjétek az Úr korábbi „gyengéd irgalmasságait”.
Arra próbálok rámutatni, hogy a bizonyság mennyei sugarai sokféleképpen érkezhetnek. Itt csak néhányat említettem, természetesen. Ezek nem feltétlenül látványosak, azonban mindegyik a bizonyságunk részét képezi.
Fivérek és nővérek! Én nem láttam fényoszlopot, de hozzátok hasonlóan sok isteni sugarat megtapasztaltam már. Az évek során megpróbáltam becsben tartani az ilyen élményeket. Rájöttem, hogy ezt téve még többet ismerek fel és tudok felidézni közülük. Íme néhány példa a saját életemből. Némelyek számára talán nem túl lenyűgözőek, de számomra becsesek.
Emlékszem, amikor rendetlenkedő tizenévesként ott voltam egy keresztelőn. A gyűlés kezdetének a közeledtével éreztem, amint a Lélek arra buzdít, hogy üljek le és legyek áhítatos. Leültem, és a gyűlés hátralevő részére csendben maradtam.
A misszióm előtt attól féltem, hogy nem elég erős a bizonyságom. Addig a családomból soha senki nem szolgált missziót, és nem tudtam, hogy én képes leszek-e rá. Emlékszem, milyen kétségbeesetten tanulmányoztam és imádkoztam, hogy biztosabb tanúságtételt kapjak Jézus Krisztusról. Aztán egy nap, amint Mennyei Atyához esdekeltem, a világosság és a melegség erőteljes érzése fogott el. És tudtam. Egyszerűen csak tudtam.
Emlékszem, amint évekkel később egy éjszaka a „tiszta intelligencia” érzésére ébredtem, amely tudatta velem, hogy el fognak hívni, hogy az elderek kvórumában szolgáljak. Két héttel később el is hívtak.
Emlékszem egy általános konferenciára, ahol a Tizenkét Apostol Kvórumának az egyik szeretett tagja a bizonyságnak pontosan azon szavait mondta el, amelyekről korábban egy barátomnak azt mondtam, hogy hallani remélem.
Emlékszem, amint fivérek százaival letérdeltünk, hogy imádkozzunk egy drága barátunkért, aki lélegeztetőgépre kötve öntudatlanul feküdt egy messzi kórházban, miután leállt a szíve. Miközben mi a saját szívünket egységbe fonva az életéért könyörögtünk, ő felébredt, és kihúzta a torkából a lélegeztetőt. Ma cövekelnökként szolgál.
És emlékszem, amint egy túlságosan korán elhunyt, az életemben hatalmas űrt hagyó drága barátomról és mentoromról szóló élénk álomból erős lelki érzésekkel ébredtem fel. Mosolygott és örömteli volt. Tudtam, hogy minden rendben van vele.
Ez néhány az én sugaraim közül. Nektek is megvannak a saját tapasztalataitok – a bizonyságotok világossággal teli fellobbanásai. Amikor ezeket a sugarakat felismerjük, felidézzük, összegyűjtjük és „egybeszerkeszt[jük]”, akkor valami csodálatos és erőteljes történés veszi kezdetét. A „világosság a világossághoz ragaszkodik”, „az igazság az igazságot teszi magáévá”. A bizonyság egyetlen sugarának a valóságát és hatalmát megerősíti egy másik, majd a következő és az utána következő. Sort sorra, előírást előírásra, itt egy sugárral és ott egy sugárral – alkalmanként egy-egy apró, becsben tartott lelki pillanattal – hajt ki bennünk a világossággal teli lelki élmények magja. Lehet, hogy egyik sugár sem elég erős vagy elég ragyogó ahhoz, hogy teljes bizonyságot alkosson, azonban együtt olyan világossággá válhatnak, amelyet nem tud legyőzni a kétely sötétsége.
„Ó, akkor nem valóságos-e ez? – kérdezi Alma. – Azt mondom nektek, hogy igen, mert ez világosság”.
„Ami Istentől való, az világosság – tanítja nekünk az Úr –; és aki világosságot fogad be, és megmarad Istenben, még több világosságot kap; és ez a világosság mind fényesebbé és fényesebbé válik, a tökéletes napig.”
Azt jelenti ez, testvérek, hogy idővel és „nagy szorgalommal” nekünk is lehet saját fényoszlopunk – sugárról sugárra. És ebben az oszlopban mi is rátalálunk a szerető Mennyei Atyára, aki a nevünkön szólít, rámutat a mi Szabadítónkra, Jézus Krisztusra, és erre kér minket: „Őt hallgasd!”
Tanúságot teszek Jézus Krisztusról; arról, hogy Ő az egész világ – valamint a ti saját világotok és az én saját világom – világossága és élete.
Bizonyságot teszek arról, hogy Ő az igaz és élő Isten igaz és élő Fia, és hogy Ő áll ennek az igaz és élő egyháznak az élén, melyet az Ő igaz és élő prófétái és apostolai vezérelnek és irányítanak.
Ismerjük fel és fogadjuk be az Ő dicső világosságát, aztán pedig válasszuk Őt a világ sötétsége helyett – mindig és örökké! Jézus Krisztus nevében, ámen.