„Legyetek nyugodtak, és tudjátok, hogy én Isten vagyok”
Nyugodtak lehetünk, és tudhatjuk, hogy Isten a mi Mennyei Atyánk, mi az Ő gyermekei vagyunk, és Jézus Krisztus a Szabadítónk.
Nemrégiben, az Úr egy új házának a nyílt napján újságírókból álló csoportot vezettem a szent épület bejárása során. Elmeséltem nekik, milyen célokat szolgálnak a templomok Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházában, és számos remek kérdésükre válaszoltam.
Mielőtt beléptünk volna a celesztiális terembe, elmagyaráztam, hogy ez a bizonyos szoba az Úr házában annak a mennyei otthonnak a békességét és szépségét jelképezi, ahová ezen élet után visszatérhetünk. Jeleztem a vendégeinknek, hogy amíg a celesztális teremben vagyunk, nem fogunk beszélni, de örömest válaszolok bármilyen kérdésre, miután megérkezünk a bejárás következő állomásához.
A celesztiális teremből kilépve összegyűltünk a következő helyszínen, és megkérdeztem a vendégeinket, szeretnék-e megosztani bármiféle észrevételüket. Az egyik újságíró mélyen meghatódva ezt mondta: „Soha életemben nem tapasztaltam ehhez foghatót. Nem tudtam, hogy van ilyen csend a világban; egyszerűen nem hittem, hogy létezhet ilyen nyugalom.”
Megérintett az illető kijelentésének az őszintesége és határozottsága is. Az újságíró reakciója pedig megvilágította a nyugalom egyik fontos vonatkozását: a külső környezetünk zűrzavarának a leküzdését és kizárását.
Amint később eltűnődtem az újságíró megjegyzésén, és belegondoltam, milyen zaklatott ütemet diktál modern életünk – a figyelmünket oly gyakran megkövetelő mozgalmasságával, zajával, megtévesztéseivel, figyelemeltereléseivel és kitérőivel –, eszembe jutott egy szentírás: „[L]egyetek nyugodtak, és tudjátok, hogy én Isten vagyok.”
Azért imádkozom, hogy a Szentlélek megvilágosítson mindegyikünket, miközben elgondolkodunk a nyugalomnak az életünkben való egyfajta magasabb és szentebb kiterjedésén – a lélek belső nyugalmán, amely lehetővé teszi számunkra, hogy tudjuk és emlékezetünkben tartsuk, miszerint Isten a mi Mennyei Atyánk, mi az Ő gyermekei vagyunk, és Jézus Krisztus a Szabadítónk. Ez a figyelemre méltó áldás minden olyan egyháztag számára elérhető, aki hithűen igyekszik „az Úr szövetséges nép[e]” közé.
Legyetek nyugodtak
1833-ban a Missouriban élő szentek heves üldöztetés célpontjai voltak. Jackson megyében a csőcselék kiűzte őket az otthonukból, és néhány egyháztag megpróbált más, környező megyékben megtelepedni. Az üldöztetés azonban folytatódott, és sok volt a halálos fenyegetés is. Ezen emberpróbáló körülmények közepette az Úr a következő utasítást nyilatkoztatta ki Joseph Smith prófétának az Ohio állambeli Kirtlandben:
„Vigasztalódjon tehát a szívetek Siont illetően; mert minden test az én kezemben van; legyetek nyugodtak és tudjátok, hogy én Isten vagyok.”
Úgy hiszem, az Úr intése, miszerint „legyetek nyugodtak” [avagy „csendesedjetek el”], sokkal többet jelent annál, hogy egyszerűen nem beszélünk vagy nem mozdulunk. Talán arra céloz, hogy emlékezzünk, és támaszkodjunk Őrá és az Ő hatalmára „mindig és mindenben és minden helyen, ahol csak vagy[un]k”. Ekképpen a „legyetek nyugodtak” biztos emlékeztetőként szolgálhat számunkra, hogy állandóan a Szabadítóra összpontosítsunk, mint a lélek nyugalmának az alapvető forrására, amely megerősít minket, hogy nehéz dolgokat tegyünk meg és győzzünk le.
A Sziklára építsetek
Az igaz hit mindig az Úr Jézus Krisztusban és Őrá összpontosul – Őbenne, mint az Örökkévaló Atya isteni és Egyszülött Fiában, valamint Őrá és az Őáltala beteljesített megváltó küldetésre.
„Mert beteljesítette a törvényt, és jogot formál mindazokra, akik hisznek benne; és akik hisznek benne, azok minden jó dolgot megragadnak; szót emel tehát az emberek gyermekeinek ügyében”.
Jézus Krisztus a mi Megváltónk, Közbenjárónk és Szószólónk az Örökkévaló Atyánál, valamint Ő a kőszikla, melyre építenünk kell életünk lelki alapját.
Hélamán így magyarázta: „[E]mlékezzetek, emlékezzetek rá, hogy Megváltónk sziklájára, aki Krisztus, Isten Fia, arra kell építenetek az alapotokat; hogy amikor az ördög elküldi erős szeleit, igen, nyilait a forgószélben, igen, amikor minden jégesője és hatalmas zivatara benneteket ver majd, akkor nem lesz hatalma felettetek, hogy lehurcoljon a nyomorúság és a végtelen jaj szakadékába, azon szikla miatt, melyre építettetek, mely biztos alap – olyan alap, melyre ha építenek az emberek, nem bukhatnak el”.
Krisztus jelképes megjelenítése azon kősziklaként, amelyre életünk alapját kell építenünk, igen tanulságos. Figyeljétek meg ebben a versben, hogy nem a Szabadító az alap. Sokkal inkább arra irányul a figyelmeztetés, hogy a mi személyes lelki alapunkat építsük Őrá.
Az alap egy épület azon része, amely összeköti azt a földdel. Az erős alap védelmet nyújt a természeti csapásokkal és sok más pusztító erővel szemben. A megfelelő alap nagy területen osztja szét az építmény súlyát, így kerülve el, hogy túlterhelje az alatta lévő talajt, valamint egyenletes felületet biztosít az építkezéshez.
A föld és az alap közötti erős és megbízható kapcsolat elengedhetetlen ahhoz, hogy egy építmény szilárd és tartós maradjon az idők során. Bizonyos fajta építkezéseknél horgonyszegeket és acélrudakat is lehet használni arra, hogy az épület alapját az alapkőzethez erősítsék, amely a kemény, szilárd kőzet az olyan, felszínt takaró anyagok alatt, mint például a termőtalaj és a kavicsréteg.
Hasonlóképpen a mi életünk alapjának is Krisztus sziklájához kell kapcsolódnia, ha szilárdak és állhatatosak akarunk maradni. A Szabadító visszaállított evangéliumának a szent szövetségei és szertartásai azokhoz a horgonyszegekhez és acélrudakhoz hasonlíthatóak, amelyeket az épület és az alapkőzet összekapcsolására használnak. Minden alkalommal, amikor hithűen elnyerjük, áttekintjük, emlékezetben tartjuk és megújítjuk a szent szövetségeket, lelki horgonyunk egyre szilárdabban és állhatatosabban kapaszkodik Jézus Krisztus „kősziklájába”.
„Ezért aki hisz Istenben, az biztosan remélhet egy jobb világot, igen, méghozzá helyet Isten jobb keze felől, mely reménység a hitből származik, olyan horgonyt készítvén az emberek lelkének, mely biztossá és állhatatossá teszi őket, mindig bővelkedvén a jó cselekedetekben, és Isten dicsőítéséhez vezetvén el őket.”
„Idővel” fokozatosan és egyre inkább erény díszíti gondolatainkat, „megerősödik magabiztosság[unk] Isten színe előtt”, valamint a „Szentlélek állandó társ[unk] lesz”. Megalapozottabbá, meggyökerezettebbé, biztosabbá és erősebbé válunk. Amikor életünk alapja a Szabadítóra épül, abban az áldásban van részünk, hogy „nyugodtak lehetünk”, mert lelki bizonyossággal rendelkezünk arról, hogy Isten a mi Mennyei Atyánk, mi az Ő gyermekei vagyunk, és Jézus Krisztus a Szabadítónk.
Szent idők, szent helyek és az otthon
Az Úr szent időt és szent helyeket is biztosít számunkra, hogy segítsen megtapasztalnunk és megismernünk lelkünk e belső nyugalmát.
Például a sabbat Isten napja, szent idő, elkülönítve arra, hogy az Ő Fia nevében emlékezzünk az Atyára és hódoljunk Neki, papsági szertartásokban vegyünk részt, valamint hogy szent szövetségeket nyerjünk el és újítsunk meg. Minden egyes héten hódolunk az Úrnak az otthoni tanulmányozásunk során, valamint amikor „polgártársaiként a szenteknek” az úrvacsorai és más gyűléseken veszünk részt. Az Ő szent napján a gondolataink, tetteink és viselkedésünk jelként szolgálnak Isten előtt, és az Őiránti szeretetünk fokmérői. Ha szeretnénk, minden vasárnap nyugodtak lehetünk, és tudhatjuk, hogy Isten a mi Mennyei Atyánk, mi az Ő gyermekei vagyunk, és Jézus Krisztus a Szabadítónk.
A sabbatnapi hódolat egyik legfontosabb jellemzője, hogy „[elmegyünk] az imádság házába, és [felajánljuk] szentségei[nk]et az [Úr] szent nap[ján]”. Az „imádság háza”, ahol a sabbaton összegyűlünk, gyülekezeti házakat és más jóváhagyott létesítményeket jelent – az áhítat, a hódolat és a tanulás szent helyeit. Minden egyes gyülekezeti házat és létesítményt papsági felhatalmazással szentelnek fel, olyan helyként, ahol az Úr Lelke lakozhat, és ahova Isten gyermekei eljöhetnek „Megváltójuk megismeréséhez”. Ha szeretnénk, akkor „nyugodtak lehetünk” a hódolat szent helyein, és még biztosabban tudhatjuk, hogy Isten a mi Mennyei Atyánk, mi az Ő gyermekei vagyunk, és Jézus Krisztus a Szabadítónk.
A templom egy másik szent hely, melyet kifejezetten arra választanak el, hogy ott Istennek hódoljunk és szolgáljunk, valamint örök igazságokat tanuljunk. Az Úr házában másképp gondolkodunk, cselekszünk és öltözünk, mint a többi helyen, ahol gyakran megfordulunk. Ha szeretnénk, az Ő szent házában nyugodtak lehetünk, és tudhatjuk, hogy Isten a mi Mennyei Atyánk, mi az Ő gyermekei vagyunk, és Jézus Krisztus a Szabadítónk.
A szent idő és a szent helyek legfőbb célja pontosan ugyanaz: hogy figyelmünket ismétlődően Mennyei Atyára és az Ő tervére, az Úr Jézus Krisztusra és az Ő engesztelésére, a Szentlélek építő hatalmára, valamint a Szabadító visszaállított evangéliuma szent szertartásaihoz és szövetségeihez kapcsolódó ígéretekre összpontosítsuk.
Ma elismétlek egy általam korábban már nyomatékosított tantételt. Az otthonunk legyen mind a szent idő, mind pedig a szent hely alapvető elegye, ahol az egyének és a családok „nyugodtak lehetnek”, és tudhatják, hogy Isten a mi Mennyei Atyánk, mi az Ő gyermekei vagyunk, és Jézus Krisztus a Szabadítónk. Feltétlenül szükség van rá, hogy elhagyjuk az otthonunkat a sabbatnapi vagy az Úr házában való hódolathoz. Azonban csak azután tudjuk figyelmünket a halandó élet elsődleges céljain tartani, illetve kerekedhetünk felül a bukott világunkban oly elterjedt kísértéseken, ha az e szent helyeken és tevékenységeken elnyert lelki látásmóddal és erővel térünk vissza az otthonunkba.
A folyamatos sabbatnapi, templomi és otthoni élményeink fel kell hogy vértezzenek minket a Szentlélek hatalmával, az Atyával és a Fiúval való folyamatos és egyre erősebb szövetséges kapcsolattal, valamint „tökéletesen ragyogó reménységgel” Isten örökkévaló ígéreteiben.
Amikor az otthon és az egyház egységet alkot Krisztusban, bár nyomorgathatnak minket minden oldalról, a szívünkön és a lelkünkön nem lesz úrrá az elkeseredés. Talán meghökkentenek minket a körülményeink és a kihívásaink, de nem esünk kétségbe. Előfordulhat, hogy üldöztetésben lesz részünk, de azt is fel fogjuk ismerni, hogy soha nem vagyunk egyedül. Lelki erőt kaphatunk ahhoz, hogy szilárdak, állhatatosak és igazak legyünk és maradjunk.
Ígéret és bizonyság
Megígérem nektek, hogy ha életünk alapját Jézus Krisztus „sziklájára” építjük, akkor a Szentlélek megáldhat bennünket olyan egyéni és lelki nyugalommal, amely lehetővé teszi számunkra, hogy tudjuk és emlékezetünkben tartsuk, miszerint Isten a mi Mennyei Atyánk, mi az Ő gyermekei vagyunk, Jézus Krisztus a Szabadítónk; továbbá abban az áldásban lehet részünk, hogy nehéz dolgokat tegyünk meg és győzzünk le.
Örömmel tanúsítom, hogy Isten a mi Mennyei Atyánk, mi az Ő gyermekei vagyunk, és Jézus Krisztus a mi Megváltónk és szabadításunk „kősziklája”. Erről teszek bizonyságot az Úr Jézus Krisztus szent nevében, ámen.