Jézus Krisztus általi szövetséges magabiztosság
Az Úr házába belépve szent utazásra indulunk, mely során megtanulunk Krisztus magasztosabb és szentebb tanítványaivá válni.
Drága fivéreim és nővéreim! Azért imádkozom, hogy a vezetőinktől ezen a hétvégén kapott sugalmazott üzenetek lelki megújulást jelentsenek számunkra, és örvendezzünk abban, amit én a Jézus Krisztus általi szövetséges magabiztosságnak szeretek nevezni. Ez a magabiztosság az a csendes, ám határozott bizonyosság, hogy akik megtartják a szövetségeiket, azok elnyerik Isten nekik ígért áldásait, és erre oly nagy szükség van rá napjaink emberpróbáló körülményei közepette.
Az Úr új házainak a Russell M. Nelson elnök sugalmazott vezetése alatti építése világszerte nagy örvendezést vált ki az egyháztagok körében, és fontos jelképeként szolgál az Úr királysága terjeszkedésének.
A Kaliforniai Feather River templom tavaly októberi felszentelésén átélt, ámulatra késztető élményemen elmélkedve belegondoltam, vajon időnként nem veszünk-e el annak az izgalmában, hogy új templomok vannak a városainkban és a közösségeinkben, és hanyagoljuk el a templomban kötött szent szövetségek szentebb rendeltetését.
Minden egyes templomon ott van az ünnepélyes kijelentés: „Szentség az Úrnak”. Ezek a sugalmazott szavak egyértelmű felhívást jelentenek arra, hogy az Úr házába belépve szent utazásra indulunk, mely során megtanulunk Krisztus magasztosabb és szentebb tanítványaivá válni. Isten előtt szentségben szövetségeket kötve, valamint elkötelezve magunkat a Szabadító követése mellett, megkapjuk a szívünk megváltoztatásához, a lelkünk megújításához és az Ővele való kapcsolatunk elmélyítéséhez szükséges hatalmat. Az ilyen törekvés megszenteli a lelkünket, valamint szent köteléket alakít ki Istennel és Jézus Krisztussal, akik azt ígérik, hogy örökölhetjük az örök élet ajándékát. E szent utazás eredményeként a Jézus Krisztuson keresztül megkötött szövetségeinkben szentebb és magasztosabb magabiztosságra teszünk szert a mindennapi életünket illetően.
Ez a fajta magabiztosság az Istenhez fűződő mennyei kapcsolatunk tetőpontja, és segíthet nekünk fokozni a Jézus Krisztus, valamint az Ő engesztelő áldozata iránti odaadásunkat és hálánkat. Megerősíti bennünk mások szeretetének és szolgálatának a képességét, és felvértezi a lelkünket, hogy egy olyan szentségtelen világban éljen, amely egyre sötétebb és elcsüggesztőbb. Képessé tesz minket a kétely és a kétségbeesés, a félelem és a csalódottság, a szívfájdalom és a reménytelenség azon magjainak az elfojtására, amelyeket az ellenség próbál meg mélyen elültetni a szívünkbe, különösen akkor, amikor az élet kemény, a próbatételek hosszúak, a körülmények pedig nehezek. Egy bibliai vers remek tanáccsal lát el mindegyikünket, miközben korunk világi kihívásainak a zord szeleivel dacolunk: „Ne dobjátok el hát bizodalmatokat”.
Drága fivérek és nővérek! Akik valódi magabiztosságra tesznek szert az Úr házában Jézus Krisztuson keresztül kötött szövetségekben, azok az egyik legerősebb hatalommal rendelkeznek, amelyhez ebben az életben hozzáférhetünk.
A Jöjj, kövess engem! keretében idén a Mormon könyvét tanulmányozva tanúi voltunk, milyen gyönyörű példát mutatott Nefi az efféle szövetséges magabiztosság hatalmára a hithűsége által, amikor olyan kudarcokkal és kihívásokkal szembesült, amilyen például a lemezeknek az Úr parancsa szerinti megszerzése volt. Bár Nefi rendkívül bánatos volt Lámán és Lemuel félelme, valamint a hitük hiánya miatt, magabiztos maradt azt illetően, hogy az Úr át fogja adni nekik a lemezeket. Így szólt a fivéreihez: „Ahogy él az Úr, és ahogy élünk mi, addig nem megyünk le atyánkhoz a vadonba, amíg végre nem hajtottuk azt a dolgot, amelyet az Úr megparancsolt nekünk.” Mivel Nefi biztos volt az Úr ígéreteiben, képes volt véghez vinni azt, aminek a megtételére parancsot kapott. Később a látomásában Nefi látta az efféle magabiztosság hatását. Így írt erről: „[É]n, Nefi, láttam Isten Bárányának hatalmát, hogy leereszkedett a Bárány egyházának szentjeire és az Úr szövetséges népére, akik… igazlelkűséggel és Isten hatalmával voltak felfegyverezve, nagy dicsőségben.”
Saját szememmel látom, amint az Úr szeretetteljes ígéretei és hatalma kiáradnak Isten gyermekeinek az életébe, megerősítve őket, hogy szembenézzenek az élet körülményeivel. A napokban a feleségem a templomi hódolatából hazatérve elmesélte, milyen mélyen megérintette őt az, amit ott megtapasztalt. Az Úr házába belépve megpillantott egy kerekesszékben lévő, nagyon lassan haladó férfit, mellette egy bottal nehézkesen járó nővel. Mindketten bátran jöttek, hogy az Úrnak hódoljanak a házában. A feleségem az előkészítő szertartások helyszínére belépve meglátott egy drága nővért, akinek hiányzott az egyik karja, a másik pedig csak részben volt meg, és aki minden kapott feladatot gyönyörűen és celesztiálisan elvégzett.
A feleségemmel erről az élményről beszélgetve arra a következtetésre jutottunk, hogy kizárólag az Isten – az Ő házában kötött szent szövetségek általi – örök ígéreteiben rejlő tiszta és szívből jövő magabiztosság indíthatta Krisztus e bámulatos szolgáit arra, hogy a személyes életkörülményeik dacára kilépjenek az otthonukból azon a rendkívül fagyos napon.
Drága barátaim! Ha csupán egyvalamivel rendelkezhetünk és egyvalamit adhatunk tovább a gyermekeinknek és az unokáinknak, ami mindegyiküknek segíteni fog az előttük álló megmérettetésekben és megpróbáltatásokban, az a Jézus Krisztuson keresztül kötött szövetségekben rejlő magabiztosság legyen. E mennyei kincs megszerzése segíteni fog nekik úgy élni, amint azt az Úr a hithű követőinek ígérte: „[T]anítványaim szent helyeken fognak állni, és nem mozdíttatnak el”.
Hogyan teszünk szert ilyen magabiztosságra Jézus Krisztus által? Alázatosságon keresztül, azáltal, hogy a Szabadítót helyezzük az életünk középpontjába, Jézus Krisztus evangéliuma tantételei szerint élünk, részesülünk a szabadítás és a felmagasztosítás szertartásaiban, és tiszteletben tartjuk az Istennel az Ő szent házában kötött szövetségeinket.
Drága prófétánk a 2019. októberi általános konferenciát záró beszédében a szövetséges magabiztosságunk elérésének egy fontos lépésére emlékeztetett minket: „Az Úr házába való belépéshez szükséges egyéni érdemesség nagymértékű egyéni lelki felkészülést követel. […] Az egyéni érdemesség az elme és a szív teljes átalakítását követeli meg, hogy az Úrhoz hasonlóbbá váljunk, és becsületes állampolgárok, jobb példák és szentebb emberek legyünk.” Vagyis ha megváltoztatjuk a templomi belépésre irányuló felkészülésünket, azzal meg fogjuk változtatni a templomi élményünket, ami át fogja alakítani a templomon kívüli életünket. „[A]kkor majd megerősödik magabiztosságod Isten színe előtt; és a papság tana úgy csapódik majd le lelkeden, mint az égből érkező harmat.”
Egy püspök, akit ismerek, nem elemis osztályként emlegeti az elemis gyermekek legidősebb osztályát, hanem templomi felkészítő osztályként. Minden januárban a püspök az irodájába hívja az osztály tagjait és a tanítóikat, ahol megbeszélik, hogyan fogják a teljes évet a templomi belépésre irányuló felkészüléssel tölteni. A püspök időt fordít az erre vonatkozó templomi interjúkérdések átbeszélésére, amelyek aztán bekerülnek az elemis leckéikbe. Felhívást intéz a gyermekekhez, hogy készüljenek fel, így amikor egy év múlva eljönnek a püspök irodájába, akkor magabiztosak legyenek, magabiztosak a szövetségeikben, készen állva arra, hogy templomi ajánlást kapjanak és belépjenek az Úr házába. Idén ezt a püspököt felkereste négy fiatal lány, akik annyira izgatottak, felkészültek és magabiztosak voltak a templomba menetelt illetően, hogy azt szerették volna, ha a püspök újév napján egy perccel éjfél után már ki is nyomtatja az ajánlásukat.
A felkészülés nemcsak azokra vonatkozik, akik első alkalommal mennek el a templomba. Mindannyian készüljünk folyamatosan arra, hogy elmenjünk az Úr házába. Egy általam ismert cövek ezt a jelmondatot tette a magáévá: Otthonközpontú, egyház által támogatott, templomba tartó. A tartó szó itt arra utal, hogy egy bizonyos irányra összpontosít, de azt is jelenti, hogy valamihez hozzá van erősítve vagy rögzítve, ami eltökéltséget és bizonyosságot sugall. Vagyis a templomba tartás a Szabadítóhoz rögzít minket, megadja nekünk a megfelelő irányt és stabilitást, miközben biztosítja számunkra a Jézus Krisztus általi szövetséges magabiztosságot. Erősítsük meg hát mindannyian ezt a köteléket tudatosan azáltal, hogy megtervezzük az Úrral való találkozásunk következő időpontját az Ő szent házában, függetlenül attól, hogy közel vagy messze van a templom!
Drága prófétánk, Russell M. Nelson elnök e szavakkal emlékeztet minket ezekre a létfontosságú tantételekre: „A templom áll hitünk és lelki erőnk megszilárdításának a középpontjában, hiszen a Szabadító és az Ő tana alkotják a templom magját. Minden, amit a templomban tanítanak – a tanítások és a Lélek révén is –, gyarapítja azt, amit Jézus Krisztussal kapcsolatban megértünk. Az Ő elengedhetetlen szertartásai Őhozzá kötnek bennünket szent papsági szövetségeken keresztül. Majd pedig, midőn betartjuk a szövetségeinket, Ő felruház bennünket az Ő gyógyító, megerősítő hatalmával. És ó, mily nagy szükségünk lesz az Ő hatalmára az előttünk álló napok során!”
A Szabadító szeretné, ha felkészülnénk annak a még világosabb megértésére, hogy pontosan miként cselekedjünk, amikor az Ő nevében szövetségeket kötünk Mennyei Atyánkkal. Azt akarja, hogy felkészültek legyünk a kiváltságaink, ígéreteink és feladataink megtapasztalására; hogy felkészültek legyünk azon lelki meglátások és felismerések befogadására, amelyekre szükségünk van ebben az életben. Tudom, hogy ha az Úr akár csak egy szikrányi vágyakozást vagy pislákoló igazlelkű erőfeszítést lát az arra irányuló hajlandóságunkban, hogy Őt, valamint az Ő házában kötött szertartásokat és szövetségeket állítsuk az életünk középpontjába, akkor az Ő tökéletes módján meg fog áldani minket azokkal a csodákkal és gyengéd irgalmasságokkal, amelyekre szükségünk van.
Az Úr háza az, ahol magasztosabb és szentebb módokon átalakulhatunk. A templomból kilépve, a szövetségek ígéreteibe vetett reménységünk által átalakítva, a magasságból érkező hatalommal felvértezve magunkkal visszük a templomot az otthonunkba és az életünkbe. Biztosítalak benneteket arról, hogy ha az Úr házának a lelkülete bennünk van, az teljes mértékben megváltoztat minket.
A templom révén azt is tudjuk, hogy ha szabadjára szeretnénk engedni az Úr Lelkét az életünkben, akkor egyszerűen senkivel szemben nem lehetnek rosszindulatú érzéseink. Ha helyet adunk a szívünkben vagy az elménkben a rosszindulatú érzéseknek vagy gondolatoknak, akkor az rosszindulatú szavakat és cselekedeteket fog szülni, akár a közösségi médiában, akár otthon, és az Úr Lelke vissza fog húzódni a szívünktől. Ezért aztán ne dobjátok el a bizodalmatokat, hanem inkább engedjétek, hogy megerősödjön!
A templomok folyamatos és egyre gyorsabb ütemű építése továbbra is izgatottá tesz, ösztönöz és megáld majd minket. Ám ami még ennél is fontosabb: midőn megváltoztatjuk a templomi belépésre irányuló felkészülésünket, azzal meg fogjuk változtatni a templomi élményünket, ami át fogja alakítani a templomon kívüli életünket. Töltsön el minket ez az átalakulás magabiztossággal az Istennel Jézus Krisztuson keresztül kötött szent szövetségeinkben! Isten él, Jézus a Szabadítónk, és ez az Ő visszaállított egyháza a földön. Ezeket az igazságokat jelentem ki áhítattal, Szabadítónk, Jézus Krisztus szent nevében, ámen.