Jézus Krisztus az életünk középpontjában
A lélek mélyenszántó kérdései, amelyek a legsötétebb óráinkban és legnagyobb próbatételeinkben felmerülnek, megválaszoltatnak Jézus Krisztus rendületlen szeretetén keresztül.
A halandóságban utazva vannak olyan időszakok, amikor próbatételek érnek minket: szeretteink elvesztésének a súlyos fájdalma; egy betegséggel szembeni fáradságos küzdelmünk; az igazságtalanság fullánkja; a zaklatás és bántalmazás elszenvedésének a szívszaggató érzése; a munkanélküliség árnyéka; családi megpróbáltatások; a magány néma könnyei; a fegyveres összetűzések szívfacsaró következményei. Az ilyen pillanatokban a lelkünk menedékre vágyik. Buzgón kutatjuk: Hol lelhetünk rá a békesség balzsamára? Kibe vethetjük a bizalmunkat, hogy megadja nekünk a magabiztosságot és az erőt e kihívások leküzdésére? Kinek van hozzá türelme, átható szeretete és mindenható keze, hogy felemeljen és megtartson bennünket?
A lélek mélyenszántó kérdései, amelyek a legsötétebb óráinkban és legnagyobb próbatételeinkben felmerülnek, megválaszoltatnak Jézus Krisztus rendületlen szeretetén keresztül. Benne és a visszaállított evangéliuma megígért áldásain keresztül megleljük a válaszokat, amelyeket keresünk. Az Ő végtelen engesztelése révén kerül felajánlásra nekünk egy felmérhetetlen ajándék: a reményé, a gyógyulásé és azé a bizonyosságé, hogy az Ő jelenléte állandó és kitartó az életünkben. Ez az ajándék mindenki számára elérhető, aki hittel keresi azt, befogadva a békét és megváltást, amelyet Ő oly bőségesen kínál nekünk.
Az Úr kinyújtja a kezét mindegyikünk felé, mely mozdulatban kifejeződik az Ő isteni szeretetének és kedvességének a lényege. Az Ő kérése felénk több egyszerű felhívásnál – isteni fogadalom ez, megerősítve az Ő kegyelme tartós hatalmával. A szentírásokban szeretetteljesen biztosít minket:
„Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.
Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek.
Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.”
Hívása közérthetősége – „jőjjetek én hozzám” és „vegyétek föl magatokra az én igámat” – megerősíti az ígérete mélyreható természetét; egy olyan ígéretét, amely annyira átfogó és teljes, hogy abban megtestesül az Ő szeretete, felajánlva nekünk az ünnepélyes biztosítékot: „Nyugalmat találtok”.
Amikor szorgalmasan törekszünk lelki útmutatásra, egy mélységesen átalakító utazásra indulunk, amely megerősíti a bizonyságunkat. Amikor megértjük Mennyei Atyánk és Jézus Krisztus tökéletes szeretetének a hatalmas voltát, szívünk megtelik hálával, alázattal és megújult vággyal arra, hogy a tanítványság ösvényén járjunk.
Russell M. Nelson elnök ezt tanította: „Amikor életünket Isten szabadítástervére összpontosítjuk…, valamint Jézus Krisztusra és az Ő evangéliumára, akkor örömöt érezhetünk, függetlenül attól, hogy mi történik – vagy mi nem történik – az életünkben. Az öröm Tőle származik, és Őmiatta van benne részünk.”
Alma a fiához, Hélamánhoz szólva kijelentette: „És most, ó, fiam, Hélamán, íme, fiatal vagy, ezért kérlek téged, hogy halld meg a szavaimat és tanulj tőlem; mert én tudom, hogy aki Istenbe helyezi a bizalmát, az támogatva lesz a próbatételeiben és a gondjaiban és a megpróbáltatásaiban, és felemeltetik az utolsó napon.”
Hélamán a fiaihoz szólva tanított erről az örökkévaló tantételről, mely szerint a Szabadítót tegyük az életünk központjává: „[E]mlékezzetek, emlékezzetek rá, hogy Megváltónk sziklájára, aki Krisztus, Isten Fia, arra kell építenetek az alapotokat”.
A Máté 14-ből megtudjuk, hogy miután Jézus értesült Keresztelő János haláláról, szeretett volna magányosan félrevonulni. A sokaság azonban követte Őt. Együttérzés és szeretet által vezetve, nem engedve, hogy a gyásza elterelje a figyelmét a küldetéséről, Jézus fogadta őket, meggyógyítva a köztük lévő betegeket. Az est közeledtével a tanítványok komoly kihívással néztek szembe: nagy volt a sokaság, az élelem pedig kevés. Azt javasolták, hogy Jézus küldje haza a sokaságot ételért, azonban Ő nagy szeretettel és nagy elvárásokkal arra kérte a tanítványokat, hogy etessék meg őket.
Amíg a tanítványok e sürgető feladaton törték a fejüket, Jézus megmutatta az Atyja iránti bizalmát és szeretetét, amely az emberek iránti megingathatatlan szeretetével párosult. Megkérte a sokaságot, hogy üljenek le a fűbe, majd mindössze öt vekni kenyérrel és két hallal úgy döntött, hálát ad az Atyának, elismerve, hogy Istentől kapja a felhatalmazását és a hatalmát.
Miután hálát adott, Jézus megtörte a kenyeret, a tanítványok pedig szétosztották azt az emberek között. Csodálatos módon az étel nemcsak elég volt, hanem bőséges: 12 kosárnyi meg is maradt belőle. A csoportban volt ötezer férfi, mellettük pedig még nők és gyermekek is.
Ez a csoda egy mélyreható leckét tanít: Amikor kihívásokkal találjuk szembe magunkat, könnyű elveszni a nehézségeinkben. Azonban Jézus Krisztus bemutatta az abban rejlő hatalmat, amikor az Atyára összpontosítunk, hálát adunk, és elismerjük, hogy a megpróbáltatásainkra a válasz nem mindig bennünk van, hanem Istenben.
Nehézségekkel találkozva természetes, hogy inkább az előttünk álló akadályokra összpontosítunk. A kihívásaink kézzelfoghatóak és megkövetelik a figyelmünket, ám a leküzdésük módja azon alapszik, hogy mire összpontosítunk. Amikor Krisztust helyezzük gondolataink és tetteink középpontjába, akkor az Ő szemléletmódjához és erejéhez igazodunk. Ez az alkalmazkodás nem kicsinyli le a nehézségeinket, hanem segít nekünk átkelni rajtuk isteni iránymutatás mellett. Ennek az eredményeként magasabb bölcsességből származó megoldásokra és támogatásra bukkanunk. Ennek a Krisztus-központú látásmódnak az átvétele felvértez minket a kitartással és a tudással, amelyek által a próbatételeinket diadalokká fordíthatjuk, emlékeztetve minket arra, hogy a Szabadítóval még egy nagynak tűnő gond is a fokozott lelki fejlődés ösvényévé válhat.
Az ifjabb Alma életútja a Mormon könyvében egy megragadó történet a megváltásról és annak a mély hatásáról, amikor valaki Krisztus köré építi fel az életét. Kezdetben Alma szemben állt az Úr egyházával, és sokakat tévútra vezetett az igazlelkűség ösvényéről. Azonban egy angyali látogatással járó isteni beavatkozás ráébresztette őt a gaztetteire.
A legsötétebb órájában, bűntudattól marcangolva és kétségbeesetten keresve a kiutat a lelki gyötrelméből, Alma felidézte apja tanításait Jézus Krisztusról és az Ő engesztelése hatalmáról. Megváltás után sóvárgó szívvel őszinte bűnbánatot tartott és buzgón könyörgött az Úr irgalmáért. A teljes önfeladás e meghatározó pillanata, amely Krisztust a gondolatai előterébe hozta, miközben Alma buzgón kereste az Ő irgalmát, rendkívüli átalakuláshoz vezetett. A bűntudat és az elkeseredettség nehéz láncai eltűntek, és felváltotta őket az öröm és a békesség átható érzése.
Jézus Krisztus a reménységünk és a válasz az élet legnagyobb fájdalmaira. Áldozatán keresztül megfizetett a bűneinkért és magára vette minden szenvedésünket – a fájdalmat, az igazságtalanságot, a gyászt és a félelmet –, és megbocsát nekünk és megáld minket, amikor bízunk Őbenne és igyekszünk jobbra fordítani az életünket. Ő a Gyógyítónk, megvigasztal és rendbe hozza a szívünket a szeretete és hatalma által, ahogy oly sokakat meggyógyított a földön töltött ideje során. Ő az élő víz, kielégítve a lelkünk legmélyebb szükségleteit állandó szeretetével és kedvességével. Olyan ez, mint az ígéret, amelyet a szamaritánus nőnek tett a kútnál, „örök életre buzgó víznek kútfej[ét]” kínálva fel.
Ünnepélyes tanúságomat teszem arról, hogy Jézus Krisztus él, Ő elnököl az Ő szent egyháza, Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza fölött. Bizonyságot teszek arról, hogy Ő a világ Szabadítója, a Békesség Hercege, a királyok Királya, az uraknak Ura, a világ Megváltója. Bizonyossággal megerősítem, hogy mindig ott vagyunk a gondolataiban és a szívében. Ennek a tanúbizonyságaként visszaállította az egyházát ezekben az utolsó napokban, és elhívta Russell M. Nelson elnököt az Ő prófétájaként és az egyház elnökeként ezekre az időkre. Tudom, hogy Jézus Krisztus az életét adta, hogy nekünk örök életünk lehessen.
Amint igyekszünk az életünk középpontjába állítani Őt, kibontakozik számunkra a kinyilatkoztatás, az Ő mélyreható békessége körbeölel bennünket, és a végtelen engesztelése megbocsátást és gyógyulást hoz nekünk. Benne rálelünk az erőre a győzelemhez, a bátorságra a kitartáshoz, és a békességre, amely minden értelmet meghalad. Igyekezzünk mindennap közeledni Őhozzá, a minden jó forrásához, a remény jelzőtüzéhez a Mennyei Atyánk színe elé visszavezető utazásunk során. Jézus Krisztus szent nevében, ámen.