Hazatérés
Milyen óriási hatással lehetünk oly sokak életére, amikor elfogadjuk a Szabadító felhívását, hogy őrizzük az Ő juhait.
Szülővárosomban, az uruguayi Minasban nagyon kemények a telek. Napnyugtakor édes-anyám megrakta fával a kandallót, hogy melegen tartsa étkezőnket. Szüleim, nővéreim és én itt gyűltünk össze szép lassan, miután végeztünk mindennapi feladatainkkal. Az otthonos helyiség, melyet betöltött a kandalló melege, és ahol együtt lehettem családtagjaimmal, olyan érzéseket ébresztett bennem, melyeket örökre nagy becsben fogok tartani.
Miután feleségemmel megalapítottuk saját családunkat, bárhol is laktunk, gyakran összegyűltünk – akár a kandalló körül, akár azon melegség körül, mely a gyermekeinkkel való találkozáskor töltött el minket.
Mily csodás érzés ez! Mily kedves hely a házunk, az otthonunk, a menedékünk!
Az évek során családunk több országban élt, s az egyházon belül mindenhol fellelhettük a tagokból áradó melegség ugyanazon érzését, bármely egyházközségbe mentünk is el.
Az egyház minden tagjának lehetőséget kell adni, hogy átélje és megtapasztalja ezeket a kellemes érzéseket, amint igyekszünk újra visszahozni őket, illetve amikor misszionáriusi munkát végzünk.
Hadd osszak meg veletek valamit, ami Peru néhány cövekében és kerületében történik. Ezzel kapcsolatban megemlítek néhány családnevet: a Causo család, a Banda család, a Vargas család, és folytathatnám a listát. Több mint 1700 egyháztag nevét tartalmazza, olyanokét, akik hazatértek. Ők Peru különböző egyházközségeinek, gyülekezeteinek, cövekeinek és kerületeinek tagjai, akiket a cövekelnökök, püspökök, és a kvórumok és segédszervezetek vezetői meghívtak, hogy térjenek haza. És ők elfogadták a papsági vezetők, a teljes idejű misszioná-riusok és mások meghívását, akik pedig magukra vállalták azt a feladatot, hogy segítenek nekik visszatérni az egyházba és Krisztushoz jönni. Mindannyiuknak azt mondjuk: „Üdvözlünk benneteket itthon!”
Mi tette lehetővé, hogy ezek az emberek hazatérjenek? Egy misszió tizennégy cövekének és négy kerületének egységes erőfeszítése, akik egy évig azon munkálkodtak, hogy az újraaktiválás, és a keresztelés és konfirmálás szertartásai által megvalósítsák mindezen emberek visszatérését.
Ezt a munkát a Szabadító e szavai ihlették: „Szeretsz-é engem? […] Őrizd az én juhaimat!” (János 21:16), valamint Thomas S. Monson elnök tanítása, aki ezt mondta: „Az évek során azzal a kéréssel fordultunk a kevésbé tevékenyekhez, a megsértettekhez, a kritikusokhoz és az eltévelyedettekhez, hogy jöjjenek vissza. »Jöjjetek vissza, lakmározzatok az Úr asztalánál, és ízleljétek meg újra a szentekkel való közösség édes és kielégítő gyümölcsét!«” (Visszatekintve és előre haladva. Liahóna, 2008. máj. 89.).
Alma sokat szenvedett, és így imádkozott testvérei lelkéért az Úrhoz:
„Ó Uram, add meg nekünk, hogy sikerüljön őket ismét tehozzád vezetnünk Krisztusban.
Íme, Ó Uram, értékes az ő lelkük, és sokan közülük a testvéreink; adj tehát nekünk, Ó Uram, hatalmat és bölcsességet, hogy ismét elhozhassuk tehozzád ezeket a testvéreinket” (Alma 31:34–35).
Angel Alarcón, a Perui Lima Puente Piedra Cövek elnöke, a következő élményét osztotta meg velem: „A misszionáriusok, a püspök, a segédszervezetek néhány vezetője és én minden szombat reggel fél 9-től délig meglátogattuk a kevésbé tevékeny egyháztagokat, néhány nem egyháztagot és az új megtérteket.”
Szavai hallatán eszembe jutott az egyik himnuszunk néhány sora:
Drága a Pásztor szívének
Nyája minden báránya.
Eltévedt néhány a nyájtól,
Étlen-szomjan, átfázva?
Nézd, keres már a Jó Pásztor;
Elveszett bárányt kutat,
Akiért nagy árat adott –
Örömmel hozza vissza.”
(“Dear to the Heart of the Shepherd,” Hymns, no. 221)
Egy szombat reggel megszólalt a várostól távol élő Vargas testvér telefonja. Alarcón elnök volt, aki a mobiljáról hívta, hogy bejelentse látogatását. Vargas testvér meglepetten így szólt: „De hát nagyon nehéz eljutni hozzám.”
Az elnök erre így folytatta: „Nos, itt állok az ajtód előtt, és szeretnék veled beszélni. Szükségünk van rád. Szeretnénk meghívni, hogy gyere el holnap az egyházi gyűléseinkre.”
Erre a férfi, aki már évek óta nem járt az egyházba, így felelt: „Ott leszek.” És így indult el hazatérése útján.
„Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem;
Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám. […]
A mennyiben megcselekedtétek egygyel ez én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg” (Máté 25:35–36, 40).
Mikor pár hete részt vettem a vasárnapi gyűléseken, találkoztam egy testvérrel, aki több éves távollét után most jött el újra először. A felesége is elkísérte, aki nem tagja az egyháznak.
Mikor megkérdeztem, miért döntött úgy, hogy visszajön, azt felelte: „A barátom, Fernando, és ez a jó püspök meghívtak, s én eljöttem. Sok éve már, hogy rátaláltam az egyházra, és a szívemben még mindig ég egy kis láng. Lehet, hogy nem erős, de ég.”
Így fejeztem be: „Nos, testvéreidként együtt fogjuk táplálni azt a lángot, hogy életben tartsuk.” Majd megöleltük egymást.
A testvéreink iránt mutatott érdeklődés, figyelem és törődés a Mennyei Atyánk iránt érzett szeretet csodálatos kinyilvánítása. Valójában Isten iránti szeretetünket úgy fejezhetjük ki, ha szolgálunk, és ha ez a szolgálat a felebarátunk jólétére irányul.
Benjámin király is tanított erről: „És íme, azért mondom el nektek ezeket a dolgokat, hogy bölcsességet tanulhassatok; hogy megtanulhassátok, hogy amikor embertársaitok szolgálatában vagytok, akkor is csak Istenetek szolgálatában vagytok” (Móziás 2:17).
Milyen óriási hatással lehetünk számos kevésbé tevékeny család életére, és azokéra is, akik nem tagjai az egyháznak, mikor elfogadjuk a Szabadító felhívását, hogy őrizzük az Ő juhait és segítsünk mindenkinek, hogy Krisztushoz jöjjön!
És ez csak néhány élmény azok közül, amelyeket a több ezer férfitestvér csendesen elvégzett munkája során megtapasztalt, mikor elfogadták az Úr felhívását, hogy őrizzék az Ő juhait. Tartsuk szem előtt, hogy a szeretet és a szolgálat olyan, mintha ikrek lennének, akik egymás társaságát keresik.
Ó, bár mindannyian elfogadnánk – a Mennyei Atyánk iránti szeretetünk csodálatos jeleként – azt a felelősséget, melyet az egyház tagjaiként viselünk, hogy keressük azokat, akik nincsenek itt velünk! És ha e szeretetteljes szolgálat által csupán egy lelket hozunk az egyházba, és ezt életünk céljává tesszük, mily nagy lesz a mi örömünk és azok öröme, akiknek segítünk, hogy visszatérjenek Krisztushoz.
Halld, Ő könyörögve szólít,
Gyengéden esedezik:
„Keresd meg az elveszettet,
Távol a karámtól, kinn!”
(Hymns, no. 221)
Bizonyságomat teszem, hogy egy Mennyei Atya fiai és leányai vagyunk, aki szeret minket, és aki mindannyiunkat név szerint ismer.
Bizonyságomat teszem Atyánk és Szabadítónk szeretetéről. Ő szeretett minket először, és Fiát adta, hogy általa újra hazatérhessünk. Kifejezem szeretetem iránta, Szabadítóm, Uram és Mesterem, Megváltóm iránt Jézus Krisztus nevében, ámen.