Apa cipője
Priscilla Costa Xavier, Brazília, São Paulo
Néhány évvel ezelőtt, míg szüleim a Segítőegyletnek segítettek elrendezni néhány ruhát, cipőt és más tárgyakat, melyet majd a szükségben lévőknek adományoznak, édesapám egy pár, nagyon jól ápolt cipőt talált egy halom ruhakupac közepén. Abban a pillanatban nagyon erős késztetést érzett, hogy megtartsa a cipőt.
Édesanyám felnevetett és azt mondta: „Ez a cipő három számmal kisebb a lábadnál. Rád sem menne!”
Édesapám azonban kitartott. A nőtestvérek néhány hecc után végül megengedték neki, hogy megtartsa a cipőt.
Amint hazaért, megpucolta, kitömte újságpapírral, és betette egy dobozba, az öltözőasztala tetejére. Utasításokat kaptunk, hogy ne nyúljunk a dobozhoz. Öt éven át ugyanazon a helyen maradt.
Egy napon új család költözött a szomszédos házba. Két kisgyermekük volt és egy hathónapos babájuk. A nővéremmel azonnal összebarátkoztunk a két lányukkal, akik velünk egyidősek voltak. Újdonsült barátnőinknek elmeséltük, hogy az egyházban tanulunk, és meghívtuk őket az Elemibe is. Nagyon lelkesek voltak, hogy többet megtudjanak arról, amit megosztottunk velük.
Miután hazatértünk az Elemiből, abba sem hagyták a mesélést szüleiknek az egyházról. Ezután a szüleink meghívták az egész családot, hogy hallgassák meg a misszionáriusi leckéket, és jöjjenek el az egyházba. Örömmel elfogadták. Tetszettek nekik a leckék, mi pedig nagyon izgatottak voltunk, hogy együtt mehetünk velünk istentiszteletre.
Ám amikor elérkezett a szombat, a lányaik csüggedtnek tűntek. Mikor megkérdeztük, mi a baj, azt mondták, a szüleik mégsem szeretnének az egyházba menni.
Nagyon csalódottak voltunk, ezért megkértük aput, beszéljen a szüleikkel. Mikor mesélt nekik az istentiszteletre járás áldásairól, az édesapa így válaszolt: „Igen, mindezt én is tudom. Az a baj, hogy már régóta nem volt a lábamon más cipő, csak a sportcipőm, és tudom, hogy jól öltözötten kellene mennünk az egyházi gyűlésekre.”
Ebben a pillanatban édesapám az anyukámra pillantott. Anya azonnal tudta, mit kell tennie. A cipő apu öltözőasztalán tökéletesen ráillett barátnőink apukájának lábára, így az egész család eljött velünk istentiszteletre. Csodálatos vasárnap volt számukra és a mi számunkra is. Hamarosan az egyház tagjai lettek, és mára gyönyörű örökkévaló családként élnek.
Tudom, hogy édesapám a Szentlélektől kapott utasítást arra, hogy tartsa meg azt a cipőt. Emiatt én is mindig az Ő útmutatását kérem, hogy találjak olyan családokat, akik készek meghallgatni az evangéliumot. Tudom, hogy ő felkészíti a családokat, nekünk pedig meg kell keresnünk és Krisztushoz kell vezetnünk őket.