A missziós mezőről
Isten mindkét imát megválaszolta
Amikor misszionáriusként szolgáltam a mexikói Durangóban, a misszióelnökünk azt a kihívást intézte a misszióhoz, hogy próbáljunk meg egy „áldozati hetet” tartani. Arra kért minket, fektessünk a szokottnál is több energiát a munkába, és tűzzünk ki konkrét célokat a hét során. A társam és én hittük, hogy ha ily módon hozunk áldozatot, az Úr meg fog áldani minket, és több embert találunk majd, akit taníthatunk.
Az áldozati hét során azonban nem sok sikerrel jártunk. Nem találtunk egyetlen családot sem, akit taníthattunk volna, és nagyon csalódottak voltunk.
A hét elteltével egy reggel a társam és én ránéztünk a területünk térképére. Hatalmas terület tartozott hozzánk, de úgy éreztük, aznap a legtávolabbi pontjára kell mennünk.
Amikor odaértünk, elmondtunk egy imát, és megkérdeztük Mennyei Atyánkat, melyik utcába és melyik házhoz menjünk. Miután befejeztük az imát, megfordultunk, és körbenéztünk az utcákon. Megláttunk a közelben egy kerítést, majd bekukkantottunk fölötte. Ott láttunk egy asszonyt csukott szemmel ülve, egy seprűvel a kezében.
A társam ráköszönt, ám amikor az asszony meghallott minket, felpattant, és folytatta a sepregetést, mintha mi sem történt volna. Ekkor elmondtuk neki, hogy Jézus Krisztus egyházának a misszionáriusai vagyunk, és van egy üzenetünk a számára. Beengedett minket az otthonába, és nagyon lelki beszélgetésben lehetett részünk. Beszéltünk neki Joseph Smithről és arról, hogyan ment ki egy erdőbe imádkozni, hogy megtalálja az igazságot, majd az imájára válaszként megjelent neki Isten az Atya és Jézus Krisztus.
Ekkor félbeszakított minket, és ezt mondta: „Ez igaz! Tudom, hogy Isten válaszol az imáinkra. Amikor megszólítottak, éppen imádkoztam, és azt kértem az Úrtól, hogy küldjön valakit, aki elvezethet engem az Ő ösvényére, mire önök azonnal megérkeztek.”
Éreztük a Lelket, és bizonyságot tettünk arról, hogy Isten küldött minket hozzá, és mi is pont azért imádkoztunk, hogy tudjuk, az Úr melyik gyermekének van szüksége a segítségünkre. Rufina nőtestvér hamarosan megkeresztelkedett. A következő hetekben a gyermekei, az unokái, sőt még néhány szomszédja is megkeresztelkedett – összesen 20 ember a területünknek azon a részén. Az Úr vezetett el minket Rufina nőtestvérhez, és ő jelentette a kaput ahhoz, hogy meg tudjuk osztani az evangéliumot a családjával és a szomszédaival is.
Tudom, hogy Mennyei Atyánk megáld minket, ha kérjük Tőle, de csak az után, hogy próbára tette a hitünket. Hálás vagyok, hogy a társam és én eszközök lehettünk az Úr kezében, és találhattunk olyan embereket, akik készen álltak az evangéliumi üzenet meghallgatására. Tudom, hogy Isten szeret minket, és vezetni fog minket, ha arra kérjük.
Illusztráció: Dilleen Marsh