Olvasd a Mormon könyvét!
Jewelene Carter, USA, Virginia
Öröm kellett volna, hogy eltöltsön bennünket, ám szívünkre mély bánat nehezedett, kezünk pedig üres volt. Debra Caelia Carter a kijelölt napon érkezett, 2010. április 26-án, de halva született.
Amikor hazaértünk, a kezemben fogtam a kicsiny rózsaszín plédet, melybe Debrát burkoltuk volna be, és tartottuk volna a karjainkban a kórházban. Mikor az érzelmeim vihara közt leültem a díványra, kétéves fiunk lépett az üres plédhez, és odasúgta: „Szia húgi baba! Szeretlek!”
Könnyek közt elfordítottam az arcom. Ekkor megpillantottam a falunkon lógó plakátot, mely a Friend magazinból származott: „Mennyei Atyánk csak egy imányira van tőlünk, a Szentlélek pedig suttogásnyira.”1
Szívemet néma, ám annál hevesebb imában kezdtem kiönteni Istennek. Miközben ezt tettem, úgy éreztem, a Szentlélek azt suttogja: „Olvasd el újra a Mormon könyvedet!” Épphogycsak befejeztem a könyvet, de az érzés jól kivehető, a benyomás pedig teljesen világos volt.
A következő reggelen korán keltem, és újra elkezdtem olvasni a Mormon könyvét. Színes ceruzákkal és filctollakkal kiemeltem minden olyan részt, mely a hitről, az imáról, a reményről, Krisztus tulajdonságairól, az evangélium prédikálásáról és az Úr szavára történő hallgatásról szólt. Tudtam, hogy azt kell tennem, amit Nefi, Énós, Moróni és a Mormon könyve más prófétái is tettek, amikor megpróbáltatásokkal küszködtek. És nekem is a Szabadító iránti ugyanolyan szeretettel kell tennem ezt, mint amely a nehéz időkben az ő életüket is betöltötte.
A napi, személyes szentírás-tanulmányozás eme óráiban éreztem, amint az Úr szeretete karjába zár, és éreztem az Ő mindenkiért végzett engesztelő áldozatának erejét. A Lélek szólt hozzám, egyfajta béke lett úrrá rajtam, és buzgó imáimra kezdtem válaszokat kapni. Az olvasott szavakon való elgondolkodás erőt adott a gyászomban.
Egy nap a Lélek örömmel töltött el, miközben e szavakat olvastam:
„…tökéletes szeretettel szeretem a kisgyermekeket; és mind egyformák és részesei a szabadulásnak. […]
A kisgyermekek… [Isten] irgalma folytán mindannyian benne élnek. […]
Mert lássátok, hogy minden kisgyermek Krisztusban él” (Moróni 8:17, 19, 22; kiemelés hozzáadva).
Olyan érzés volt, mintha Krisztusban élve látnám a lányomat – mosolyogva és boldogan, az Ő karjaiba zárva. Attól a pillanattól kezdve éreztem, hogy van erőm kitartani, és hogy lelkemben újra fellobbant a remény lángja a családom iránt. Tudtam, hogy ha az engesztelésbe, a szentírásokba, az élő próféták szavaiba és a templomi szövetségek által egymásba kapaszkodunk, újra egyesülhetünk családként, örökre.
Szeretem a Mormon könyvét, mely egyértelműen bizonyságot tesz Jézus Krisztusról, arról, hogy mit tett és tesz értünk, és hogy nekünk mit kell tennünk ahhoz, hogy olyanokká váljunk, mint Ő. A Mormon könyve világosságot hoz az életembe, és szívemet Krisztus iránti reménnyel tölti el.