Szolgálat az egyházban
Az Úr módja szerinti vezetés
Ha az Úr utasításai szerint szolgálunk és vezetünk másokat, elhívásunktól függetlenül egyszerre kapunk és nyújtunk áldást.
Amikor Jones testvért és fiát kijelölték a Williams család házitanítójává, elkezdték havonta látogatni őket. Kim, a család egyik leánygyermeke ezen látogatások során ébredt rá, hogy van, aki törődik vele. Sok kérdése volt az evangéliumról, és nagyon szeretett beszélgetni a házitanítóival.
Egyik nyáron, mikor Kim küszködött a bizonyságával, Jones testvért egy másik melkisédeki papságviselővel együtt felkérték, hogy vegyenek részt a Fiatal Nők táborán. Kim később elmesélte, mennyire sokat jelentett neki, hogy ott volt a házitanítója is. Elmondta a családjának, hogy akkor nyert bizonyságot a Szabadító iránta érzett szeretetéről, amikor Jones testvér és egy másik papságviselő az ő kérésére adtak neki egy papsági áldást a táborban.
Házitanítói a legvalódibb értelemben a Williams család barátai voltak. Az a hatás, melyet gyakoroltak rájuk, sokat számított Kimnek, a szüleinek – és az Úrnak.
Vezetés és elhívások
A mai világban gyakori, hogy az ember személyes fejlődését a munkahelyen egyre növekvő felelősséggel járó pozíciókkal vagy az illető személyes teljesítményét jelző fizetésemeléssel mérik. Gyakran a felelősség látható pontjait keressük annak bizonyítékául, hogy valaki fontos hozzájárulója az adott közegnek. Nem meglepő hát, hogy sokan küszködnek azzal, hogy a lelki dolgok terén vajon hogyan mérhetik a legjobban a növekedést.
Sok utolsó napi szentet hallottam már megkérdőjelezni a saját helyzetét csak mert nem hívták még el vezetői pozícióba az egyházban. De vajon a fejlődésünket lehet-e megfelelően mérni a vezetői elhívások alapján?
Valójában a vezetéshez nincs szükség elhívásra. Néhányan, akik gyakorolják azt a felemelő és ösztönző hatást, mely a valódi vezetőséget alkotja, elhívás vagy konkrét pozíció nélkül teszik ezt. A Tan és a szövetségek 121 néhány fontos leckét tanít a vezetésről:
„Szomorú tapasztalatból tanultuk meg azt, hogy szinte minden ember természete és hajlama az, hogy amint szert tesz egy kis hatalomra, amint azt feltételezi, azonnal hamislelkű uralmat kezd gyakorolni.
Így hát sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak.
Semmilyen hatalmat vagy befolyást nem lehet vagy szabad máshogy fenntartani a papság jogán, csakis meggyőzéssel, hosszútűréssel, gyengédséggel és szelídséggel, és színleletlen szeretettel;
Kedvességgel és színtiszta tudással, amely nagyon gyarapítja a lelket, képmutatás és álnokság nélkül” (39–42. versek).
Gyakran összetévesztjük a vezetést azzal, hogy megmondjuk másoknak, mit kell tenniük. Ez hamislelkű uralomhoz vezet. Nem helyénvaló azt mondani: „Azt kell tenned, amit mondok, mert én (aki viselem a papságot, vagy a papsági elhívott) azt mondom.” A 121. szakasz egyik fontos leckéje, hogy egy igaz vezető nem ad utasítást és várja el, hogy kövessék azt, csupán a helyzetéből fakadóan. A papsági vezetés inkább a felkérésről szól. Egy kedves felkérés, mely tiszta tudáson és színleletlen szereten alapul, mindig nagyobb motivációt ad majd, mint a „mert én azt mondtam” kijelentés.
Igaz, azok a vezetők, akik hajlamosak parancsokat osztogatni, sok mindent el tudnak érni. De nem az Úr kinyilatkoztatott módján vezetnek. És nem fejlesztik ki azon független képességüket és bizalmat, amelynek meg kell lennie azok között, akik vezetnek.
Igaz vezetés
Figyeljétek meg, hogy a 41. és 42. vers nem az elhívást vagy felhatalmazással járó pozíciót említi meg a hatalom vagy befolyás gyakorlásának megfelelő módjaként. Ehelyett egy igaz vezető a hatalmát és befolyását a meggyőzés, hosszűtűrés, gyengédség, szelídség, színleletlen szeretet, kedvesség és színtiszta tudás által gyakorolja. Az igaz vezetés ezen jellemvonásait mindenki kimutathatja, elhívásra vagy pozícióra való tekintet nélkül.
A vezetői elhívások nagyon hasonlítanak egy bicikli pótkerekeihez. A pótkerekek segítenek a gyermeknek megtanulni az egyensúlyozást és a magabiztos kerékpározást. Egy vezetői elhívás olyan pozícióba helyezi az embereket, melyben megtanulják, hogyan kell szeretni, türelmesnek lenni, illetve színtizta tudás és kedvesség által meggyőzni másokat. Azt is megtanulhatják, hogy a viselkedés kényszerítésére vonatkozó bármely kísérletük a Lélek visszahúzódását és hatékonyságuk csökkenését eredményezi.
Miután felmentenek minket, kiderül, növekedtünk és tanultunk-e, míg el voltunk hívva. Megtanultunk-e szeretni és szolgálni másokat anélkül is, hogy az elhívás ösztönözne bennünket? Megtanultunk-e szolgálni a jóra ösztönző hatalommal egyszerűen abból fakadóan, akikké váltunk?
Az Úr egész életünkön át újra és újra szólítani fog bennünket. Ő ismeri a szívünket. Szólítani fog, amikor szüksége van bizonyos képességeinkre, tudásunkra vagy a Lélekre való érzékenységünkre. Szólítani fog bennünket attól függően, mennyire vagyunk hajlandóak meghallani az Ő hangját és úgy szeretni, ahogyan Ő szeret.
Amikor megtanuljuk, hogyan legyünk jó hatással másokra az Úr módján, olyan emberekké válunk, akik felemelnek másokat – egyszerűen azért, akik vagyunk. Nem az elhívások lesznek az elsődleges okai a jó hatásunknak. Mégis, amikor megkérnek bennünket, jó szolgálatot nyújtunk majd ott, ahová kijelöltek bennünket az egyházban.
Akár a Vasárnapi Iskolában, a fiatalok programjaiban, házi- vagy látogatótanítóként, akár püspökként vagy segítőegyleti elnökként szolgálunk, másoknak nyújtott szolgálatunkkal a Szabadító iránti szeretetünket fejezzük ki. Ha az Ő utasításai szerint szolgálunk és vezetünk másokat, elhívásunktól függetlenül egyszerre kapunk és nyújtunk áldást.
A fényképes illusztráció másolása tilos.