Bátran állj magad!

Thomas S. Monson elnök: Bátran állj magad! Liahóna, 2011. nov. 61–62.

„Azt hiszem, az első olyan élményemre, amikor elég bátor voltam kiállni a meggyőződésemért, abban az időben került sor, amikor az Egyesült Államok haditengerészetében szolgáltam a második világháború vége felé. […]

Mindig emlékezni fogok arra, amikor az első hét végén elérkezett a vasárnap a [kiképző bázison]. A fő tengerészaltiszt örömteli hírt hozott. Vigyázban állva a gyakorlótéren a lágy kaliforniai szellőben ezt a parancsot hallottuk: »Ma mindenki misére vagy istentiszteletre megy – mindenki, kivéve én, mert én pihenni fogok.« Aztán így folytatta: »Az összes katolikus a Decatur táborhelyre megy – és vissza ne jöjjenek 3 óra előtt! Lépés indulj!« Egy elég népes alakulat vonult ki. Aztán felhangzott a következő parancsszó: »Az összes zsidó a Henry táborhelyre megy – és vissza ne jöjjenek 3 óra előtt! Lépés indulj!« Egy némileg kisebb alakulat vonult ki. Aztán ezt kiáltotta: »A többi protestáns a Farragut táborhelyen lévő színházterembe megy – és vissza ne jöjjenek 3 óra előtt! Lépés indulj!«

Abban a pillanatban belém hasított a gondolat: »Monson, te nem vagy katolikus, nem vagy zsidó, és nem vagy protestáns sem. Mormon vagy, úgyhogy nem mész sehova.« Biztosíthatlak titeket, hogy teljességgel egyedül éreztem magam. Bátornak és elszántnak, igen – de mégiscsak egyedül.

És akkor meghallottam a legdrágább szavakat, melyeket valaha is hallottam e tiszt szájából. Felém nézett és azt kérdezte: »És maguk, uraim, ugyan minek nevezik magukat?« Egészen addig észre sem vettem, hogy bárki is állna mellettem vagy mögöttem a téren, de mindannyian szinte egyszerre kiáltottunk fel: »Mormonnak, uram!« Nehéz szavakba önteni, mily nagy öröm járta át a szívemet, amikor megfordultam, és egy maroknyi tengerészt láttam.

A tiszt a fejét vakargatta tanácstalansága jeleként, de aztán végül így szólt: »Na hát akkor, maguk is keressenek egy helyet, ahol összegyűlhetnek. És vissza ne jöjjenek 3 óra előtt! Lépés indulj!« […]

Noha a végkifejlet másképp alakult, mint ahogy számítottam, mégis kész voltam egymagam állani, ha úgy szükséges.

Azóta már voltak olyan alkalmak, amikor senki nem állt mögöttem, tehát volt már, hogy egyedül álltam. Mily hálás vagyok azért, hogy oly sok idővel ezelőtt meghoztam a döntést, hogy erős és igaz maradok, mindig felkészült leszek, és készen állok megvédeni a vallásomat, ha arra kerülne sor.”

Elgondolkodtató kérdések:

Milyen hatással van másokra, amikor kiállunk valamiért?
Emlékszel-e olyan alkalomra, amikor próbára tették bátorságodat és meggyőződésedet? Hogyan reagáltál?
Hogyan készíthetjük fel magunkat arra, hogy szilárdan álljunk?

A gondolataidat leírhatod egy naplóba, vagy megbeszélheted másokkal.