Első elnökségi üzenet
Hűek leszünk atyáink hitéhez
Írta: Thomas S. Monson elnök
Pionír család a hóban térdepelve. Készítette: Michael T. Malm.
John Linford 43 éves volt, amikor feleségével, Mariával és három fiukkal úgy döntöttek, hogy elhagyják az angliai Gravelyben lévő otthonukat, hogy több ezer mérföldet utazva csatlakozzanak a szentekhez a Nagy-sóstó völgyében. Maguk mögött hagyták negyedik fiukat – aki éppen misszionáriusi szolgálatát teljesítette –, eladták mindenüket, majd Liverpoolban felszálltak a Thornton nevű hajóra.
A tengeri út New York Cityig, majd onnan szárazföldön tovább Iowába eseménytelennek bizonyult. A gondok röviddel azt követően kezdődtek, hogy Linfordék és a Thorntonon utazó többi utolsó napi szent 1856. július 5-én elhagyta Iowa Cityt a balsorsú James G. Willie kézikocsis társasággal.
A zord időjárás és a kimerítő utazás komoly árat követelt a társaság sok tagjától, köztük Johntól is. Idővel olyan beteg és gyenge lett, hogy egy kézikocsin kellett húzni. Mire a társaság Wyomingba ért, az egészségi állapota jelentősen megromlott. A Salt Lake Cityből induló mentőcsapat október 21-én, csupán órákkal az után érkezett meg, hogy John halandó utazása véget ért. Aznap kora reggel halt meg a Sweetwater-folyó partján.
Vajon John sajnálta, hogy a kényelmet és a gondtalanságot felcserélte arra a küszködésre, szűkölködésre és nehézségre, amellyel családjának Sionba juttatása járt?
„Nem, Maria – mondta feleségének közvetlenül a halála előtt. – Örülök, hogy nekivágtunk. Én nem élem meg, hogy elérjek Salt Lake-ig, de te és a fiúk igen, én pedig nem sajnálok semmit abból, amin át kellett mennünk, ha a fiúk Sionban nőhetnek fel, és ott nevelhetik fel a családjukat.”1
Maria fiaival befejezte az utazást. Amikor Maria közel 30 évvel később elhunyt, kettejük hagyatéka a hit, a szolgálat, az elkötelezettség és az áldozat öröksége volt.
Utolsó napi szentnek lenni annyit tesz, hogy az ember pionír, hiszen e szó jelentése: „olyan személy, aki előre megy, hogy előkészítse vagy megnyissa az utat az utána érkezők számára”2. Pionírnak lenni pedig közeli ismeretséget jelent az áldozathozatallal. Bár az egyház tagjait már nem kérik arra, hogy hagyják el otthonukat és utazzanak Sionba, gyakran kell maguk mögött hagyniuk korábbi szokásaikat, régi hagyományaikat és becses barátaikat. Néhányan meghozzák azt a fájdalmas döntést, hogy maguk mögött hagyják azon családtagjaikat, akik ellenzik az egyháztagságukat. Az utolsó napi szentek azonban haladnak előre, imádkozva azért, hogy e becses emberek egyszer majd megértsék és elfogadják őket.
A pionír útja nem könnyű, ám mi a legnagyobb pionír – a Szabadító – nyomdokaiban járunk, aki előttünk haladt, mutatva számunkra az utat.
„[J]er, kövess engem”3 – kérte.
„Én vagyok az út, az igazság és az élet”4 – jelentette ki.
„[Jöjj] én hozzám”5 – hívott.
Az út emberpróbáló lehet. Néhányan nehezen viselik az ostoba emberek gúnyos és kellemetlen megjegyzéseit, melyek nevetség tárgyává teszik az erkölcsösséget, a becsületességet és az Isten parancsolatainak való engedelmességet. A világ mindig is lenézte a tantételekhez való ragaszkodást. Amikor Noé azt az utasítást kapta, hogy építsen egy bárkát, az ostoba emberek a tiszta égboltra néztek, majd kinevették és gúnyolódtak – amíg el nem eredt az eső.
Az amerikai földrészen hosszú évszázadokkal ezelőtt az emberek kételkedtek, vitatkoztak és engedetlenek voltak egészen addig, amíg a tűz el nem emésztette Zarahemlát, a föld be nem temette Morónihát, és a víz el nem borította Morónit. A csúfolódás, a gúny, a trágárság és a bűn nem volt többé. Komor csend és sűrű sötétség váltotta fel őket. Isten türelme a végéhez ért – lejárt az idő.
Maria Linford sohasem veszítette el a hitét; sem az angliai üldöztetések, sem azon nehézségek ellenére, amelyeket az utazás során tapasztalt „a hely[re], mit Isten elrendelt”6, valamint azon megpróbáltatások ellenére sem, amelyeket ezt követően állt ki a családjáért és az egyházért.
Egy 1937-es, Maria emlékének szentelt temetési szertartás során George Albert Smith elder (1870–1951) azt kérdezte Maria leszármazottaitól: „Hűek lesztek az őseitek hitéhez? […] Igyekezzetek érdemesen élni mindazon áldozatokra, amelyeket értetek hoztak!”7
Miközben Sion felépítésére törekszünk a szívünkben, az otthonainkban, a közösségeinkben és az országunkban, emlékezzünk mindazok elszánt bátorságára és szilárd hitére, akik mindenükről lemondtak azért, hogy mi élvezhessük a visszaállított evangélium áldásait, annak reménységével és ígéretével együtt Jézus Krisztus engesztelése révén!