Kortársnyomás & pisto
A szerző a mexikói Saltillóban él.
Végre eljutottam egy buliba a barátaimmal, de mindenki italozott.
Amikor 12 éves voltam, néhány lány az új iskolámból elhívott egy születésnapi buliba. Ez volt az első buli, ahová ezek az iskolai barátaim meghívtak. Amikor megkérdeztem a szüleimet, hogy elmehetek-e, ők nemet mondtak, mert túl későn kezdődött a program.
Nemsokára egy másik meghívást is kaptam. Megint megkérdeztem a szüleimet, ők pedig ismét nemet mondtak, mire én nagyon mérges lettem! Én nem szórakozhatok?
Aztán az egyik legközelebbi barátom szervezett bulit, és az elsők között hívott meg. Korábban is kezdődött, mint a többi buli, zártkörű volt, és a közelünkben rendezték. Engedélyt kértem a szüleimtől, és elengedtek! Annyira izgatott voltam!
Elérkezett a nagy nap. Amikor a szüleim kitettek a kocsiból, azt mondták, hogy este 10-re értem jönnek. Amint odaértem, megtaláltam a barátnőimet, de húsz perc múlva még mindig nem találtam a születésnapost.
Néhány perccel később egy fiatalember jött oda hozzánk, és azt kérdezte: „Hoztatok pénzt a pistora?” Kezével jelezte, hogy a „pisto” sört jelent. A barátnőim engedtek a pénzkérésnek. Nálam nem volt semmi pénz, így úgy döntöttem, más lányokhoz csatlakozom, amíg ők üzletelnek.
Végre megérkezett a születésnapos is – egy órával később. Gratuláltam neki, és miközben beszélgettünk, egy nagy teherautó állt meg a ház előtt. Öt férfi szállt ki, és két rekesz sört raktak le. Mindenki odasereglett, és elkezdték kiosztani a sört. A barátnőim is eltűntek, így egyedül figyeltem, ahogyan a fiatalok a sörért versengenek.
Amikor a barátnőim visszatértek, engem is megkínáltak. „Nem, kösz” – mondtam, de ők egyre csak erősködtek. Megint nemet mondtam. A szívem szaporábban kezdett verni, és furcsa érzésem támadt, mintha egy feszültséggel teli filmjelenetben én lettem volna a főszereplő, és a semmi közepén csapdába estem volna. Aztán meghallottam az autódudát – a szüleim voltak! Egyetlen sziasztokkal elköszöntem, és kiszaladtam a kocsihoz.
Beugrottam, levegő után kapkodva. Azon gondolkodtam, milyen nyomasztónak éreztem a környezetet, amelyben voltam. Anyukám megkérdezte, minden rendben van-e. „Igen – válaszoltam –, de azért valami meglepett.”
„Mi volt az?” – kérdezte apukám.
„Minden barátom ivott, én pedig ott álltam, földbe gyökerezve, és vártam, hogy valami jó történjen. Annyira szerettem volna, hogy gyertek már értem, most pedig itt vagyok.” Ránéztem az órára az autóban, és még nem is volt 10 óra.
Anyukám azt mondta: „Ilyenek a bulik a világban. Ezért nem engedtünk el az előzőekre.”
Aznap este, amikor imádkoztam, megköszöntem Mennyei Atyámnak, hogy a szüleim korábban érkeztek.
Az egyház tagjaiként a világban élünk, de nem vagyunk olyanok, mint a világ. Megértettem, hogy ha folytattam volna a bulizást, akkor előfordulhatott volna, hogy megszegem a Bölcsesség szavát, sőt még az erkölcsi tisztaság törvényét is. Sok ismerősöm esett ebbe a csapdába, a legtöbben nem egyháztagok, de még az egyház tagjai is eljuthatnak arra a pontra, hogy elbuknak, ha nem maradnak szilárdak.
Örülök a döntésemnek, hogy én nem ittam. Azt hittem, kicsúfolnak majd utána, a barátaim azonban inkább még jobban elkezdtek tisztelni, mert ismerik a normáimat. Ezután már nem félek nemet mondani arra, amiről tudom, hogy árthat nekem.