A sabbatom megmentése
A szerző az Amerikai Egyesült Államokban, Utah államban él.
Késésben voltam. Magamra kaptam egy szép ruhát, felkaptam egy hajgumit, elhajtottam a gyülekezeti házig, leparkoltam és besiettem. Hű! Épp abban a pillanatban foglaltam el a helyemet az emelvényen, amikor a püspök felállt, hogy elkezdje az úrvacsorai gyűlést.
Beszédet mondtam azon a vasárnapon, ezért gyorsan átfutottam a jegyzeteimet, nehogy kifelejtsek valamit. Úgy tűnt, az úrvacsorai gyűlés szinte azonnal véget is ért, én pedig már a vasárnapi iskola felé tartottam. Egy újabb úrvacsorai siker!
De tényleg az volt?
A következő hét folyamán gondolkodóba estem. Eljött a következő vasárnap, és amint az úrvacsorai gyűlésen ültem, átgondolva, mit jelent az úrvacsora számomra, valami szöget ütött a fejembe: Minden vasárnap elkötelezem magam amellett, hogy mindig emlékezni fogok Jézus Krisztusra, de vajon mennyire veszem ezt komolyan?
Változtatni akartam, ezért készítettem egy heti tervet.
-
A hét során rászánok némi időt a viselkedésem átgondolására, és arra, hogy bocsánatot kérjek a bűneimre. Arra is oda fogok figyelni, hogy korán érkezzek az istentiszteletre, hogy hallgathassam a zenei előjátékot, és érezhessem a Lelket.
-
Az úrvacsora alatt Jézus Krisztusra és az Ő engesztelésére fogok emlékezni. Imádságos lélekkel áttekintem, mit tettem jól és mit nem. Felteszem a kérdést: „Uram, mi fogyatkozás van még bennem?” (lásd Máté 19:20).
-
Az úrvacsora után mindennap segítségért imádkozom, hogy egyre jobb lehessek, és hogy emlékezhessek Krisztusra.
A tervemet követve igazán megszerettem az úrvacsorát! Nagyszerű volt, amikor imádkoztam Mennyei Atyánkhoz, és beszélgettem vele az életemről. Függetlenül attól, hogyan viselkedtem az elmúlt héten, mindig hálás voltam Jézus Krisztus engeszteléséért és a lehetőségért, hogy változhatok és jobbá válhatok. Mostanra megtanultam, hogy az úrvacsora nemcsak vasárnapra szól, hanem minden napra.