Legyetek céltudatosak Krisztusért!
Jamasita Kazuhiko elder
a Hetvenektől
Akkor vagyunk valóban céltudatosak Krisztusért, amikor hithűen szolgálunk, alázattal elfogadunk, nemesen tűrünk, buzgón imádkozunk, és érdemesen veszünk az úrvacsorából.
Drága testvéreim! Szeretnék ma az egyház fiataljaihoz, többek között csodálatos misszionáriusainkhoz is szólni. Természetesen a szívükben fiatal férfi- és nőtestvérek is figyelhetnek.
Tavaly augusztus 21-én Russell M. Nelson elnök felszentelte Japán harmadik templomát, a gyönyörű Szapporo templomot. A Szapporo templom Japán északi részén, Hokkaidó szigetén épült. Utahhoz hasonlóan Hokkaidót is iparkodó és keményen dolgozó úttörők népesítették be.
1876-ban meghívtak Hokkaidóba tanítani egy híres oktatót, dr. William Clarkot1. Csupán nyolc hónapig lakott Japánban, de keresztényi lelkisége maradandó benyomást tett fiatal, nem keresztény tanulóira. Mielőtt elhagyta a várost, búcsúbeszédet tartott diákjainak, amit ezzel a bronzszoborral örökítettek meg.2 Ezt mondta nekik: „Fiúk, legyenek céltudatosak! Legyenek céltudatosak Krisztusért!”3 Azon intése, hogy „legyenek céltudatosak Krisztusért”, segítheti napjaink utolsó napi szentjeit is a mindennapi döntéseikben.
Mit jelent céltudatosnak lenni Krisztusért? Céltudatosnak lenni Krisztusért azt jelenti, hogy lelkesen, összpontosítva és elszántan végezzük az Ő munkáját. Céltudatosnak lenni Krisztusért ritkán jelenti majd azt, hogy piedesztálra emelnek bennünket. Céltudatosnak lenni Krisztusért azt jelenti, hogy hithűen és szorgalmasan szolgálunk az egyházközségeinkben és gyülekezeteinkben – panaszkodás nélkül, örömteli szívvel.
A világszerte szolgáló misszionáriusaink csodálatos példák arra, amikor valaki igazán céltudatos Krisztusért. Néhány évvel ezelőtt Jamasita nőtestvérrel a Japán Nagoja Misszióban szolgáltunk. Misszionáriusaink nagyon céltudatosak voltak Krisztusért. Az egyikük egy Cowan elder nevű fiatalember volt.
Cowan eldernek egy fiatalkori kerékpárbalesete miatt hiányzott a jobb lába. Néhány héttel azután, hogy megkezdte misszióját, a társa felhívott telefonon. Tájékoztatott, hogy Cowan elder biciklizés közben eltörte a lábprotézisét. Felkerestünk egy jó hírű ortopéd műszerész műhelyt, és ott, egy különszobában láttam először a lábát. Ekkor döbbentem rá, mennyi fájdalmat kellett elviselnie. Megjavították a lábprotézisét, ő pedig visszatért a kijelölt területére.
Ám ahogy teltek-múltak a hetek, a protézise újra és újra eltört. A területi orvosi tanácsadó azt javasolta, hogy Cowan elder menjen haza, hátha áthelyezik egy másik missziós területre. Elutasítottam ezt a tanácsot, mert Cowan elder nagyszerű misszionárius volt, és nagyon szeretett volna Japánban maradni. Ám Cowan elder lassan elérte a fizikai teljesítőképessége határát. Ennek ellenére nem zúgolódott és nem panaszkodott.
Újra azt tanácsolták nekem, hogy Cowan eldernek olyan helyen kellene szolgálnia, ahol nem kell kerékpárt használnia. Eltűnődtem ezen a helyzeten. Cowan elderre és a jövőjére gondoltam, és imádkoztam is e kérdés kapcsán. Az a benyomásom támadt, hogy igen, Cowan elder térjen haza és várja meg az áthelyezését. Felhívtam, és miután kifejeztem iránta érzett szeretetemet és aggodalmamat, tájékoztattam a döntésemről. Nem válaszolt semmit. Csak a sírását hallottam a vonal túlsó végéről. Azt mondtam neki: „Cowan elder, nem kell most azonnal válaszolnod. Holnap felhívlak. Kérlek, gondolkodj el a javaslatomon és őszintén imádkozz róla.”
Mikor másnap reggel felhívtam, alázatosan azt mondta, hogy elfogadja a tanácsomat.
Az utolsó interjúja során feltettem neki a következő kérdést: „Cowan elder, kérelmezted a misszionáriusi jelentkezési lapodon, hogy olyan misszióba küldjenek, ahol nem kell majd kerékpároznod?”
„Igen, elnök úr” – válaszolta.
Mire így szóltam: „Cowan elder, a Japán Nagoja Misszióba hívtak el téged, ahol tudvalevő volt, hogy kerékpároznod kell majd. Elmondtad ezt a cövekelnöködnek?”
Válasza meglepett. Ezt mondta: „Nem mondtam el. Eldöntöttem, hogy ha ez az, ahová az Úr elhívott, akkor eljárok majd edzeni, hogy felkészítsem a testemet a kerékpározásra.”
Az interjúnk végén azt kérdezte tőlem könnyes szemmel: „Jamasita elnök, miért kellett Japánba jönnöm? Miért vagyok itt?”
Habozás nélkül így feleltem: „Cowan elder, egy okot biztosan tudok, amiért ide jöttél: miattam. Látom, micsoda nagyszerű fiatalemberrel szolgáltam együtt mostanáig. Áldott vagyok, hogy ismerhetlek.”
Örömmel jelentem, hogy Cowan elder hazatért szerető otthonába, és áthelyezték egy olyan misszióba, ahol autóval járhatott. Nemcsak Cowan elderre vagyok büszke, hanem a világon minden misszionáriusra, akik készségesen, zúgolódás vagy panaszkodás nélkül szolgálnak. Elderek és nővérek, köszönöm, hogy hisztek, hogy összpontosítotok, és hogy ennyire céltudatosak vagytok Krisztusért.
A Mormon könyve számos feljegyzést tartalmaz olyanokról, akik céltudatosak voltak Krisztusért. Az ifjabb Alma fiatalemberként üldözte az egyházat és annak tagjait. Később azonban drámai szívbéli változáson ment át, és hathatós misszionáriusként szolgált. Az Úr útmutatását kereste, és megáldotta a társait, akikkel együtt szolgált. Az Úr megerősítette, ő pedig legyőzte az elé kerülő megpróbáltatásokat.
Ez az Alma a következő tanácsot adta fiának, Hélamánnak:
„[A]ki Istenbe helyezi a bizalmát, az támogatva lesz a próbatételeiben és a gondjaiban és a megpróbáltatásaiban…
[Tartsd be] Isten parancsolatait[!]
Minden dolgodban tanácskozz az Úrral, és ő jóra fog vezetni”4.
A második fiunk fiatal korának nagy részében nem járt az egyházba. Amikor 20 éves lett, olyan élményben volt része, melyből adódóan meg akarta változtatni az életét. Szeretettel, sok imával, valamint a családja és az egyház tagjainak segítségével, és végső soron az Úr könyörületessége és kegyelme révén visszatért az egyházba.
Később elhívták a Washington Seattle Misszióba. Eleinte nagyon el volt csüggedve. Az első három hónapban minden este bezárkózott a fürdőszobába és csak sírt. Cowan elderhez hasonlóan meg akarta érteni, hogy miért van ott, ahol.
Mikor már egy éve szolgált, jött tőle egy e-mail, mely válasz volt az imáinkra. Ezt írta: „Jelenleg nagyon erősen érzem Isten és Jézus szeretetét. Keményen fogok dolgozni azért, hogy olyanná váljak, mint a régi próféták. Habár sok nehézségben van részem, igazán boldog vagyok. Jézust szolgálni tényleg a lehető legjobb dolog. Semmi nincs, ami ehhez foghatóan csodálatos lenne. Olyan boldog vagyok!”
Azt érezte, amit Alma: „És Ó, mily örömet éreztem, és mily csodálatos fényt láttam; igen, lelkemet olyan rendkívüli öröm töltötte el, amilyen a fájdalmam volt.”5
Életünk során sok megpróbáltatásban van részünk, de ha céltudatosak vagyunk Krisztusért, akkor mindezek közepette is képesek leszünk Őrá összpontosítani és örömet érezni. Megváltónk a legfőbb példakép. Ő értette szent küldetését, és engedelmeskedett az Atyaisten akaratának. Mily különleges áldás, hogy minden héten emlékezetünkbe idézhetjük csodás példáját, amikor veszünk az úrvacsorából!
Drága fivéreim és nőtestvéreim, akkor vagyunk valóban céltudatosak Krisztusért, amikor hithűen szolgálunk, alázattal elfogadunk, nemesen tűrünk, buzgón imádkozunk és érdemesen veszünk az úrvacsorából.
Legyünk céltudatosak Krisztusért, miközben türelmesen fogadjuk nehézségeinket és próbatételeinket, és örömet találunk szövetségeink ösvényén.
Tanúbizonyságomat teszem, hogy az Úr ismer titeket. Ismeri a küzdelmeiteket és a gondjaitokat. Tud azon vágyatokról, hogy odaadással, és igen, céltudatosan szolgáljátok Őt. Vezessen és áldjon meg benneteket, amint így tesztek. Jézus Krisztus nevében, ámen.