Az úrvacsora segíthet szentté válnunk

Peter F. Meurs elder

a Hetvenektől

Vegyünk fontolóra öt olyan módszert, melyekkel fokozhatjuk azt a hatást és erőt, amely az úrvacsora szent szertartásában való részvételünkből fakad.

Legkorábbi emlékeim közé tartoznak az ausztráliai Warrnambool-beli otthonunkban tartott úrvacsorai gyűlések. A gyülekezetünket 10–15 ember látogatta; édesapámnak pedig, aki a három papságviselő egyike volt, rendszeresen lehetősége nyílt megáldani az úrvacsorát. Emlékszem, mit éreztem, amikor alázattal és gondosan felolvasta az úrvacsorai imák szavait. A hangja gyakran megremegett, amikor érezte a Lelket. Néha meg kellett állnia, hogy uralkodni tudjon az érzelmein, mielőtt aztán végigmondta az imát.

Ötéves gyerekként nem érthettem mindannak a teljes jelentését, amit ott mondtak vagy tettek – azt azonban tudtam, hogy valami különleges történik. Éreztem a Szentlélek szelíd és megnyugtató hatását, miközben édesapám a Szabadító irántunk való szeretetéről elmélkedett.

A Szabadító ezt tanította: „[M]indig tegyétek meg ezt azoknak, akik bűnbánatot tartanak és megkeresztelkednek az én nevemben; és vérem emlékezetére tegyétek, melyet értetek ontottam, hogy bizonyságot tegyetek az Atyának arról, hogy mindig emlékeztek rám. És ha mindig emlékeztek rám, akkor Lelkem veletek lesz” (3 Nefi 18:11).

Arra kérek mindannyiunkat, hogy vegyünk fontolóra öt olyan módszert, melyekkel fokozhatjuk azt a hatást és erőt, amely az úrvacsora szent szertartásában való részvételünkből fakad – abból a szertartásból, amely segíthet szentté válnunk.

1. Készüljünk fel előre

Az úrvacsorára való készülésünket jóval az úrvacsorai gyűlés kezdete előtt elkezdhetjük. A szombat jó időszak lehet arra, hogy a lelki fejlődésünkről és felkészülésünkről elmélkedjünk.

A halandóság alapvető fontosságú ajándék ama utazásunk során, hogy olyanná váljunk, mint Mennyei Atyánk. Szükségszerűen tartalmaz próbákat és kihívásokat is, amelyek lehetőséget nyújtanak nekünk, hogy változzunk és fejlődjünk. Benjámin király azt tanította, hogy „a természetes ember ellensége Istennek…, és az is lesz örökkön-örökké, hacsak nem enged a Szent Lélek hívásainak, és nem vetkőzi le a természetes embert és válik szentté az Úr, Krisztus engesztelése által” (Móziás 3:19). Az úrvacsora szertartásában való részvétel lehetőséget nyújt arra, hogy még teljesebben átengedjük szívünket és lelkünket Istennek.

Felkészülésünk során a szívünk megtörtté válik, amint kifejezzük hálánkat Krisztus engeszteléséért, megbánjuk hibáinkat és hiányosságainkat, és az Atya segítségét kérjük ama folyamatos utazásunk során, hogy Őhozzá hasonlóbbá váljunk. Akkor pedig örömmel várhatjuk az úrvacsorát, mely által felidézhetjük az Ő áldozatát, és megújíthatjuk az összes megkötött szövetségünk melletti elkötelezettségünket.

2. Érkezzünk időben

Az úrvacsorai élményünk fokozható azzal, ha jóval a gyűlés előtt érkezünk, és a zenei előjáték hallgatása közben eltöprengünk.

Boyd K. Packer elnök ezt tanította: „Az áhítattal játszott zenei előjáték táplálék a lélek számára és sugalmazást hoz.”¹ „Ez nem a beszélgetés vagy az üzenetek átadásának ideje – magyarázta Russell M. Nelson elnök –, hanem az imádságos elmélkedés időszaka, miközben a vezetők és az egyháztagok lelkileg felkészülnek az úrvacsorára.”²

3. Énekeljük az úrvacsorai himnuszt és tanuljunk annak soraiból

Az úrvacsorai himnusz különösen fontos része az úrvacsorai élményünknek. A zene felemeli gondolatainkat és érzéseinket. Az úrvacsorai himnusznak még nagyobb hatása van, amikor odafigyelünk a szavakra és az általuk tanított erőteljes tanra. Sokat tanulunk az olyan mondatokból, mint a „keresztre szegeztek bűneinkért”,³ az „emlékezzünk mindig arra, hogy a szívünk legyen tiszta”,⁴ valamint hogy „az igazság s a kegyelem egy lett szeretetben”.⁵

Énekeljük a himnuszokat és tanuljunk belőlük

Amikor a jegyekből való vételre készülve eléneklünk egy himnuszt, annak szavai a szövetség iránti elkötelezettségünk részévé válhatnak. Gondoljunk például arra, hogy „szeretünk Téged, jó Urunk, követjük utadat”.⁶

4. Vegyünk részt lélekben is az úrvacsorai imákban (lásd Moróni 4–5)

Ahelyett, hogy elengednénk a fülünk mellett az úrvacsorai imák ismerős szavait, sokat tanulhatunk és még annál is többet érezhetünk, amikor lélekben is részt veszünk, vagyis átgondoljuk az említett imákban foglalt kötelezettségeket és a velük járó áldásokat.

A kenyeret és a vizet a mi lelkünk számára áldják meg és szentelik meg. A Szabadító áldozatára és arra emlékeztetnek bennünket, hogy Ő képes segíteni szentté válnunk.

Az imák elmagyarázzák, hogy a kenyérből a Fiú testének emlékezetére veszünk, melyet Ő váltságul adott, hogy mindenki jogosulttá váljon a feltámadásra; a vízből pedig a Fiú vérének emlékezetére iszunk, melyet Ő bőséggel ontott, hogy a bűnbánat feltételének teljesítése esetén megváltathassunk.

Az imák a következő kifejezés kíséretében vezetik fel a szövetségeket: „hogy készek…” (Moróni 4:3). Ez az egyszerű kifejezés oly nagy hatalom lehetőségét hordozza számunkra. Vajon készek vagyunk szolgálni és részt venni? Vajon készek vagyunk változni? Vajon készek vagyunk szembenézni a gyengeségeinkkel? Vajon készek vagyunk felkarolni és megáldani másokat? Vajon készek vagyunk bízni a Szabadítóban?

Amint elhangzanak az ígéretek, és amint veszünk az úrvacsorából, megerősítjük a szívünkben, hogy készek vagyunk:

Jézus Krisztus nevét magunkra venni.
Parancsolatainak betartására törekedni.
Őrá mindenkor emlékezni.

Az ima egy magasztos felhívással s ígérettel zárul: „hogy Lelke mindig velük legyen” (Moróni 4:3).

Pál így írt: „[A] Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség [és] mértékletesség” (Galátziabeliek 5:22). Gyönyörűséges áldásokban és ajándékokban lehet részünk, amikor megtartjuk szövetségeinket.

5. Elmélkedjünk Róla és emlékezzünk Őrá, miközben kiosztják az úrvacsora jegyeit

Szentté válhatnak számunkra azok az áhítatos pillanatok, amikor a papságviselők kiosztják az úrvacsorát.

Miközben kiosztják a kenyeret, eltöprenghetünk azon, hogy szeretetének legfőbb cselekedeteként a Szabadító magára vette „a halált, hogy megoldhassa a halál kötelékeit, amelyek népét lekötözik” (Alma 7:12).

Felidézhetjük a feltámadás dicsőséges áldását, mely „mindenkihez eljön…, szolgához és szabadhoz is, férfihoz és nőhöz is, a gonoszokhoz és az igazlelkűekhez is; és még annyi sem veszik el, mint fejüknek egy hajszála; hanem minden dolog visszaállíttatik annak tökéletes testéhez” (Alma 11:44).

Miközben kiosztják a vizet, felidézhetjük a Szabadító könyörgését:

„…íme, én, Isten, mindenkiért elszenvedtem ezeket a dolgokat, hogy ha bűnbánatot tartanak, akkor ne szenvedjenek…

Amely szenvedés nyomán még én, Isten, mindenek közt a legnagyobb is reszkettem a fájdalomtól, és minden pórusból véreztem, és testben és lélekben is szenvedtem – és azt kívántam, hogy ne igyam ki a keserű poharat, és visszarettenjek” (T&Sz 19:16, 18).

Emlékszünk, hogy Ő magára vette „a gyengeségei[nket], hogy bensője irgalommal telhessen meg, a test szerint, hogy a test szerint tudhassa, hogyan segítse meg népét a gyengeségei[nk] szerint” (Alma 7:12).

Amikor az úrvacsorai élményünkről gondolkodunk, feltehetjük magunknak a következő kérdéseket:

Mit fogok tenni ezen a héten, hogy jobban felkészüljek az úrvacsorára?
Vajon hozzá tudnék-e jobban járulni ahhoz az áhítathoz és kinyilatkoztatáshoz, amely az úrvacsorai gyűlés kezdetét jellemezheti?
Milyen tant tanított az úrvacsorai himnusz?
Mit hallottam és mit éreztem, miközben az úrvacsorai imákat hallgattam?
Mire gondoltam, amikor az úrvacsorát osztották?

David A. Bednar elder ezt tanította: „Az úrvacsora szertartása szent és ismételt felhívás az őszinte bűnbánatra és a lelki megújulásra. Az úrvacsoravétel önmagában még nem hozza el a bűnök bocsánatát, de amikor lelkiismeretesen felkészülünk e szent szertartásra, majd pedig megtört szívvel és töredelmes lélekkel részesülünk benne, akkor azt az ígéretet kapjuk, hogy az Úr Lelke mindig velünk lehet. A Szentlélek állandó társunkként nyújtott megszentelő ereje révén pedig mindig megtarthatjuk bűneink bocsánatát.”⁷

Bizonyságomat teszem azon áldások sokaságáról, amelyekre akkor tehetünk szert, amikor fokozzuk az úrvacsora szertartására való felkészülésünket és az abban való lelki részvételünket. Bizonyságomat teszem továbbá, hogy ezekre az áldásokra Mennyei Atyánk szeretete és az Ő szeretett Fiának, Jézus Krisztusnak a végtelen engesztelő áldozata miatt tehetünk szert. Az Ő szent nevében, méghozzá Jézus Krisztus nevében, ámen.