Szolgáljatok!
Carl B. Cook elder
a Hetvenektől
Minden egyháztagra szükség van, és minden egyháztagnak szüksége van szolgálati lehetőségre.
Fiatal koromban nagyon szerettem együtt dolgozni Lyman bácsikámmal és Dorothy nénikémmel a farmjukon. Általában Lyman bácsi irányította a munkát, Dorothy néni pedig gyakran segített és vezette az öreg Dodge teherautót. Emlékszem az adrenalinlöketre, amikor beragadtunk a sárba vagy egy meredek emelkedőn próbáltunk felkapaszkodni. Lyman bácsi mindig ezt kiabálta: „Tedd felezőbe, Dorothy!” Ekkor kezdtem imádkozni. Az Úr segítségével és a sebességváltó számottevő recsegése után Dorothy néni végre megtalálta a felezőt. Miután az összes kerék rákapcsolt és forgásba lendült, a jármű meglódult, mi pedig folytathattuk a munkát.
„Felezőbe tenni” egy olyan speciális sebességfokozatot jelent, amelyben több fogaskerék együttes munkával nagyobb nyomatékot hoz létre.1 A felező az összkerekes üzemmóddal együtt lehetőséget nyújt arra, hogy visszaváltsunk, erőt nyerjünk, és meginduljunk.
Szeretek arra gondolni, hogy mindannyian egy kiegészítő sebességfokozat elemei vagyunk, amint együtt szolgálunk az egyházban – az egyházközségekben és a gyülekezetekben, a kvórumokban és a segédszervezetekben. Éppen úgy, ahogyan a fogaskerekek felező fokozatban nagyobb teljesítményt tudnak elérni, mi is több erővel bírunk, amikor együtt munkálkodunk. Amikor összekapcsolódunk egymás szolgálatában, akkor sokkal többet érünk el, mint amire önmagunktól képesek lennénk. Felvillanyozó érzés együtt és egységesen szolgálni és segédkezni az Úr munkájában.
A szolgálat áldást jelent
A szolgálat lehetősége egyháztagságunk egyik legnagyobb áldása.2 Az Úr ezt mondta: „Ha szeretsz engem, szolgálj engem”,3 és azzal szolgáljuk Őt, hogy másokat szolgálunk.4
A szolgálat által közelebb kerülünk Istenhez.5 Olyan módokon ismerjük meg Őt, ahogy másképp nem lenne lehetséges. Fokozódik a Belé vetett hitünk. Problémáinkat a megfelelő szemszögből tudjuk szemlélni. Az élet nagyobb megelégedést nyújt. Elmélyül a mások iránti szeretetünk, ahogy a szolgálatra való vágyunk is. Ezen az áldott folyamaton keresztül hasonlóbbá válunk Istenhez, és felkészültebbek leszünk arra, hogy visszatérjünk Őhozzá.6
Marion G. Romney elnök ezt tanította: „A szolgálat nem olyasvalami, amit el kell viselnünk ezen a földön ahhoz, hogy jogot formálhassunk a celesztiális királyságban való életre. A szolgálat jelenti a celesztiális királyságban élt felmagasztosult élet legalapvetőbb alkotóelemét.”7
A szolgálat kihívásokkal teli lehet
Az egyházban végzett szolgálat azonban kihívásokat tartogathat, ha olyasvalamit kérnek tőlünk, ami megrémít minket, vagy ha belefáradunk a szolgálatba, illetve ha olyan dologra kérnek fel, amelyet elsőre nem találunk túl vonzónak.
Nemrégiben új megbízást kaptam. Akkor még az Afrika Délkeleti Területen szolgáltam. Izgalmas volt olyan helyen szolgálni, ahol az egyház még viszonylag fiatal és kialakulóban van, mi pedig nagyon szerettük az ottani szenteket. Aztán elhívást kaptam, hogy térjek vissza az egyház központjába. Őszintén szólva nem mondhatnám, hogy kitörő lelkesedéssel fogadtam a hírt. Az új megbízás egyúttal lépés is volt az ismeretlenbe.
Egyik éjjel, miután a közelgő változásról elmélkedtem, ükapámról, Joseph Skeenről álmodtam. A naplójából tudtam, hogy amikor feleségével, Mariával Nauvooba költöztek, szolgálni szeretett volna, így aztán felkereste Joseph Smith prófétát, és megkérdezte, mit tudna tenni. A Próféta dolgozni küldte a prérire, és azt mondta, tegyen meg minden tőle telhetőt. Így is tett. A Smith farmon dolgozott.8
Elgondolkodtam azon, milyen kiváltságban volt része Joseph Skeennek, hogy így kapta meg a megbízását. Hirtelen ráébredtem, hogy nekem is megadatott ugyanez a kiváltság – mindannyiunknak megadatott. Minden egyházi elhívás Istentől jön – az Ő kijelölt szolgáin keresztül.9
Határozott lelki megerősítést éreztem arról, hogy új megbízatásom sugalmazás által adatott. Fontos felismernünk ezt a kapcsolatot: hogy elhívásaink szó szerint Istentől adatnak, papsági vezetőinken keresztül. Ez után az élmény után a hozzáállásom gyökeresen megváltozott, és erős vágy ébredt bennem a szolgálat iránt. Hálás vagyok a bűnbánat áldásáért és a megtapasztalt szívbéli változásért. Nagyon szeretem az új megbízásomat!
Még ha úgy véljük is, hogy egyházi elhívásunk pusztán papsági vezetőnk ötlete volt, vagy azért kaptuk, mert senki más nem fogadta el, akkor is áldottak leszünk, ha szolgálunk. Amikor azonban felismerjük Isten kezét az elhívásunkban, és teljes szívünkkel szolgálunk, akkor szolgálatunkat további erő járja majd át, és Jézus Krisztus igaz szolgái leszünk.
A szolgálat hitet kíván
Az elhívások teljesítése hitet kíván. Nem sokkal azután, hogy Joseph dolgozni kezdett a farmon, ő és Maria súlyosan megbetegedtek. Nem volt pénzük, és idegenek között voltak. Nehéz időszak volt ez számukra. Naplójában Joseph ezt írta: „Folytattuk a munkánkat [és] az egyházba kapaszkodtunk kicsinyke hitünkkel, noha az ördög megpróbált elveszejteni és visszafordítani minket.”10
Több száz leszármazottjukkal egyetemben én is örökre hálás leszek azért, hogy Joseph és Maria nem fordult vissza. Áldások adatnak, amikor kitartunk az elhívásainkban és a feladatainkban, és minden hitünket összeszedve megkapaszkodunk.
Ismerek egy csodás evangéliumi tan tanítót, aki a tanításával felemeli osztálya tagjait, ám ez nem mindig volt így. Az egyházhoz csatlakozása után elhívták tanítónak az Elemiben. Úgy érezte, híján van a kellő tanítási készségeknek, de mivel tudta, hogy fontos szolgálni, igent mondott. Hamarosan úrrá lett rajta a félelem, és inkább elmaradt az egyházból, csak hogy ne kelljen tanítania. Szerencsére házitanítója felfigyelt a távolmaradására, meglátogatta, és visszainvitálta. Az asszony segítségére sietett a püspök és az egyházközség több tagja is. Idővel aztán hitében megerősödve elkezdte tanítani a gyermekeket. Azokat a tantételeket alkalmazva, melyek most A Szabadító módján tanítani című könyvben állnak, az Úr megáldotta erőfeszítéseit, és a nőtestvér tehetséges tanítóvá vált.11
A mindannyiunkban lakozó természetes ember hajlamos megengedni, hogy kimentsük magunkat a szolgálat alól különféle indokokkal, például: „Nem állok készen a szolgálatra, még sokat kell tanulnom.” „Fáradt vagyok, pihenésre van szükségem.” „Túl öreg vagyok már – most csinálja valaki más.” Vagy: „Egyszerűen túl elfoglalt vagyok ehhez.”
Fivérek és nőtestvérek, az elhívások elfogadása és teljesítése hitbéli cselekedet. Bízhatunk abban, amit prófétánk, Thomas S. Monson elnök újra és újra tanít: „Akit az Úr elhív, azt alkalmassá is teszi” és „amikor az Úr megbízatásában munkálkodunk, jogosultak vagyunk az Ő segítségére”.12 Akár túl soknak, akár túl kevésnek tartjuk a feladatot, akár halálra izguljuk, akár halálra unjuk magunkat benne, az Úr azt szeretné, hogy váltsunk vissza, adjunk gázt, és szolgáljunk.
Nyomát sem látom annak, hogy Monson elnök vagy társai az Első Elnökségben és a Tizenkettek Kvórumában túl elfoglaltak vagy túl fáradtak lennének. Inspiráló módon példázzák, milyen erő árad az életünkbe, amikor hitet gyakorolunk, elfogadjuk a megbízásokat, és azoknak elkötelezettséggel és odaadással eleget teszünk. Tovább húzzák a szekeret,13 melynek hosszú évekkel ezelőtt nekifeszültek, és haladnak előre, tovább és felfelé.
Igen, ők fontos elhívásokban szolgálnak, de minden elhívás vagy megbízás fontos. Gordon B. Hinckley elnök, az egyház korábbi prófétája és elnöke, ezt mondta: „Együtt veszünk részt ebben a vállalkozásban. […] Kötelezettségetek épp oly komoly a saját felelősségi körötökben, mint az enyém a sajátomban. Egyetlen elhívás sem kicsiny vagy jelentéktelen ebben az egyházban.”14 Minden elhívás fontos.15
Szolgáljunk!
Emelkedjünk fel hittel, húzzuk tovább a szekeret, és haladjon munkánk előre!16 Kapcsoljunk felezőbe a hithű Dorothy nénihez hasonlóan, és szolgáljunk, fivérekként és nőtestvérekként.
Ha jó napot akartok szerezni a püspökötöknek vagy gyülekezeti elnökötöknek, kérdezzétek meg: „Hogyan tudnék segíteni?” „Mit szeretne az Úr, hol szolgáljak?” Amikor imádkozik és átgondolja egyéni, családi és munkahelyi kötelességeiteket, sugalmazott lesz a megfelelő elhívás átadására. Amikor elválasztanak benneteket, papsági áldást kaptok, hogy segítsen sikerrel járnotok. És valóban áldottak lesztek! Minden egyháztagra szükség van, és minden egyháztagnak szüksége van szolgálati lehetőségre.17
Jézus Krisztus a mi példaképünk
Jézus Krisztus, a mi nagyszerű példaképünk, egész életét Atyja munkájának szentelte. Az e világ megalkotása előtti nagy tanácsban Jézus, aki a kezdettől fogva kiválasztott és felkent volt, így ajánlotta fel magát: „Itt vagyok, küldj engem.”18 Ezzel pedig szó szerint mindannyiunk szolgájává lett. Jézus Krisztuson és az engeszteléséből merített erőn keresztül mi is szolgálhatunk. Ő segíteni fog nekünk.19
Szívből jövő szeretettel fordulok felétek, akik egyéni körülményeitek miatt jelenleg nem tudtok a szó hagyományos értelmében szolgálni az egyházban, életeteket mégis a szolgálat lelkületében élitek. Imádkozom azért, hogy áldottak legyetek az erőfeszítéseitekben. Nagyrabecsülésemet fejezem ki azok iránt is, akik hétről hétre felmagasztalják az elhívásaikat, továbbá azok iránt is, akik hamarosan szolgálatra szólító elhívásokat fognak elfogadni. Minden hozzájárulást és áldozatot nagyra értékelnek, különösen Isten, akit szolgálunk. Mindazok, akik szolgálnak, részesülni fognak Isten kegyelmében.20
Akárhány évesek és bármilyen körülmények közepette legyünk is, a szolgálat legyen életünk jelszava.21 Szolgáljatok az elhívásotokban! Szolgáljatok missziót! Szolgáljátok az édesanyátokat! Szolgáljatok egy idegent! Szolgáljátok a szomszédaitokat! Csak szolgáljatok!
Az Úr áldjon meg mindannyiunkat arra irányuló erőfeszítéseinkben, hogy szolgáljunk és Jézus Krisztus igaz követőivé váljunk.22 Bizonyságomat teszem arról, hogy Ő él, és Ő irányítja ezt a munkát. Jézus Krisztus nevében, ámen.