Híd a reményhez és a gyógyuláshoz
A megfelelő segítséggel a szexuális bántalmazás áldozatai rátalálhatnak az oly nagyon vágyott gyógyulásra.
Illusztrációk: Cristina Bernazzani
Képzeljétek el, hogy egy meredély szélén álltok, és át akartok kelni egy mély szakadék túloldalára, ahol az elmondások szerint nagy boldogság vár rátok. Miközben az átkelés útját keresitek, találtok egy csomó építőanyagot, amelyek – a megfelelő módon összeillesztve – hidat alkothatnak a szakadékon való átkeléshez.
Ha nem tudjátok, hogyan kell megépíteni a hidat, nem fogjátok hasznát venni az építőanyagoknak, továbbá bosszúsnak és reménytelennek fogjátok érezni magatokat. Ha viszont segítséget kaptok egy tapasztalt hídépítőtől, akkor növekedhet a tudásotok és a megértésetek, és együtt megoldhatjátok a feladatot.
A munkám során már 18 éve biztosítok eszközöket és útmutatást az embereknek, segítve őket abban, hogy áthidalják az érzelmi vagy mentális szenvedés szakadékát. Azok között, akiknek tanácsot adok, senkinek sincsenek mélyebb sebei, mint a szexuális bántalmazás áldozatainak. Sokszor láttam, milyen hatással van ez a kihívás az egyén ama képességére, hogy mindvégig jól kitartson.
Arra is rájöttem azonban, hogy a Szabadítón keresztül lehetséges a küzdelmeink és szenvedéseink tartós enyhítése. Az Ő szeretete kiemeli az embereket a sötétségből a világosságra.
Miért okoz ekkora kárt a szexuális bántalmazás?
A bántalmazás áldozatai depresszióval, önbizalomhiánnyal és egyéb mély érzelmi kínokkal teli életről számolnak be nekem. Gordon B. Hinckley elnök (1910–2008) segített nekünk megérteni, miért okoz ilyen mély sebeket a szexuális bántalmazás:
„[O]tt van a szexuális bántalmazás szörnyű, gonosz gyakorlata. Felfoghatatlan. Meggyalázza azt a tisztességet, amelynek jelen kellene lennie minden férfiben és nőben. Erőszakot tesz azon, ami szent és isteni. Romboló a gyermekek életére nézve. Elítélendő, és a legsúlyosabb elmarasztalást érdemli.
Gyalázat minden olyan férfira vagy nőre, aki szexuálisan bántalmaz egy gyermeket! Ezzel a bántalmazó nemcsak hogy a legsúlyosabb fajta sérülést okozza, de az Úr előtt is ítélet alatt áll.”1
A gyermeknemzés hatalma a Mennyei Atyánk által a gyermekei számára adott szent és isteni hatalom. David A. Bednar elder a Tizenkét Apostol Kvórumából ezt tanította: „A gyermeknemzés hatalma nagy lelki jelentőséggel bír. […] Mennyei Atyánk és Szeretett Fia teremtők, és mindannyiunknak megadták teremtő erejük egy részét.”2 Nem csoda tehát, hogy eme szent hatalom megsértése „a legsúlyosabb elmarasztalást érdemli”, és „a legsúlyosabb fajta sérülést okozza”.
A fájdalom megértése
Illusztrációk © nuvolanevicata/iStock/Getty Images
Szexuális bántalmazásnak számít bármely kölcsönös beleegyezés nélküli, érintéssel kísért vagy nem kísért tevékenység, melynek során az illetőt más személy nemi vágyainak kielégítésére használják. A szexuális bántalmazás áldozatainak gyakran összezavarodik a gondolkodása, továbbá az érdemtelenség és a szégyen szinte elviselhetetlenül súlyos érzéseit élik meg. Az áldozatok által megtapasztalt fájdalmat és szenvedést gyakran felerősítik másoknak a szexuális bántalmazás és annak hatásai félreértésében gyökerező megjegyzései. Egyes áldozatokat hazugsággal vádolnak, vagy azt mondják nekik, hogy valamiképpen ők a hibásak. Másokkal tévesen azt hitetik el, hogy bűnbánatot kell tartaniuk, mintha az áldozattá válással valamiképpen bűnt követtek volna el.
Sok olyan, gyermekkori szexuális bántalmazást átélt személlyel dolgoztam, akiknek azt mondják, hogy „lépjenek túl rajta”, „hagyják maguk mögött a múltat”, vagy „egyszerűen csak bocsássák meg és felejtsék el”. Az ilyen kijelentések – főleg, ha azok jó barátoktól, családtagoktól vagy egyházi vezetőktől erednek – a gyógyulás és békesség helyett a növekvő titkolózás és szégyenérzet felé terelhetik az áldozatot. Egy súlyos fizikai sérüléshez vagy fertőzéshez hasonlóan ezek az érzelmi sebek sem múlnak el pusztán attól, hogy figyelmen kívül hagyják őket. Ehelyett növekszik a bántalmazás során elkezdődő zavarodottság, és az annak eredményeképpen fellépő kínzó érzelmekkel együtt megváltoztathatják a személy gondolkodását, végül pedig egészségtelen magatartásformák kialakulásához vezethetnek. Nem szokatlan, hogy a bántalmazás áldozatai nem tekintenek bántalmazásként a velük történtekre, mégis egészségtelen magatartásformák és kínzó érzelmek alakulnak ki náluk.
Hannah (a nevet megváltoztattuk) kisgyermekként élt át szexuális bántalmazást. Más áldozatokhoz hasonlóan ő is úgy nőtt fel, hogy rossz és értéktelen embernek érezte magát. Élete java részében megpróbált eléggé szolgálni másokat ahhoz, hogy kompenzálja az érzést, miszerint „nem elég jó” Mennyei Atya vagy bárki más szeretetére. A kapcsolataiban attól félt, hogy ha bárki igazán megismeri őt, olyan szörnyű embernek fogják tartani, amilyennek saját magát hitte. A visszautasítástól való felfokozott félelme oda vezetett, hogy félt új dolgokat kipróbálni az életben, de akár az olyan egyszerű feladatoktól is, mint hogy felhívjon valakit. Bár képzőművészi tehetséggel volt megáldva, felhagyott a művelésével, mert attól félt, hogy nem lesz képes feldolgozni a bírálatot.
A gyámoltalanság, tehetetlenség, félelem, harag, zavarodottság, szégyen, magányosság és elszigeteltség érzései több mint 50 éven át vezérelték a mindennapi döntéseit.
Fájdalom helyett békesség
A Szabadító „mindenféle fájdalmat és megpróbáltatást és kísértést” elszenvedett. Azért tette ezt, hogy „a test szerint tudhassa, hogyan segítse meg népét” (Alma 7:11–12). Nemcsak a bűneinkért szenvedett, hanem a gyógyulásunkra is, a mások bűnei által okozott szenvedésünk idején.
Úgy gondolom, ha a Szabadító ma köztünk járna, együtt könnyezne azokkal, akiket szexuálisan bántalmaztak, és megáldaná őket, amint a nefitákkal is együtt könnyezett, és amint őket is megáldotta (lásd 3 Nefi 17). Bár testben nincs közöttünk, a Lelke velünk lehet, és módot biztosított nekünk a gyógyulásra, a békesség érzésére és a megbocsátásra.
Sok megsebzett ember számára szinte hihetetlen az az elképzelés, hogy az általuk cipelt fájdalmat békesség válthatja fel. Az emberek gyakran éveken át elmulasztják fel- és elismerni a bántalmazottak sebeit. A sérüléseket elfedi a mosolygós arc, a segítőkészség, az olyan életvitel, mintha semmi rossz sem történt volna, miközben a fájdalom mégis állandóan jelen van.
Hasonlítsuk össze az érzelmi gyógyulás folyamatát egy testi sérülés gondozásával és ellátásával. Tegyük fel, hogy fiatalon eltörtétek a lábatokat. Nem mentetek el az orvoshoz, hogy helyrehozza, hanem addig sántikáltatok, míg el nem múlt az erős fájdalom, de egy keveset mégis minden lépésnél éreztek belőle. Évekkel később azt szeretnétek, ha teljesen elmúlna a fájdalom, így hát elmentek orvoshoz. Az orvosnak vissza kell illeszteni a csontot a helyére, el kell távolítania az időközben felgyülemlett lerakódásokat, gipszbe kell tennie, később pedig el kell küldenie titeket fizikoterápiára, hogy megerősödjön a lábatok.
A bántalmazásból való felgyógyulás folyamata is hasonló, amennyiben az áldozatnak először fel kell ismernie, hogy a fájdalom valós, és hogy lehetséges kezdeni vele valamit. A folyamat része a történtek elismerése, illetve a sebzettség, félelem és szomorúság érzésének szabadon engedése, elismerése és mások általi visszaigazolása. Gyakran segít, ha az ilyen gyógyulási folyamatban jártas szakember is részt vesz ebben a munkában. (Érdeklődjétek meg a papsági vezetőtöktől, hogy működik-e a területeteken az UNSZ Családsegítő Szolgáltatások.)
Akár rendelkezésére áll szakember segítsége az áldozatnak, akár nem, a legjobb, ha imádkozik, tanulmányozza a Szabadító életét és engesztelését, valamint rendszeresen találkozik valamelyik papsági vezetőjével, aki segíthet enyhíteni a terheken és sugalmazást kaphat, segítve az áldozatnak megérteni a saját isteni értékét, valamint a Mennyei Atyával és a Szabadítóval fennálló kapcsolatát. Amint azt Carole M. Stephens nőtestvér, a Segítőegylet általános elnökségének első tanácsosa nemrégiben tanította, „a gyógyulás hosszú folyamatot jelenthet. Arra lesz szükség, hogy imádságos lélekkel útmutatást és megfelelő segítséget kérjetek, beleértve a tanácskérést megfelelően elrendelt papságviselőktől. Ahogy megtanultok nyíltan kommunikálni, szabjatok helyénvaló határokat, és esetleg forduljatok szakemberhez. Létfontosságú a lelki egészség megőrzése e folyamat során!”3
Hannah kezdte annyira kényelmetlennek érezni azt, ahogyan az életét élte, hogy segítségért folyamodott. Saját bizonysága volt már arról, hogy képes békességet és elégedettséget érezni az életben, de ezeket nem érezte rendszeresen. Ima és a püspökével folytatott beszélgetés nyomán szakemberhez fordult, ahol szert tett azokra az eszközökre, amelyekre szüksége volt ahhoz, hogy előhozza a homályból az igazságot, és megossza a szörnyű terhet, melyet addig egyedül cipelt. Ezáltal pedig képes volt elengedni a fájdalmat és rálelni a Szabadító által megígért békességre (lásd János 14:27). Ezzel a békességgel és vigasztalással pedig együtt járt a megbocsátásra való vágy és képesség.
A megbocsátás szükségessége
A bántalmazás áldozatainak gyakran okoz nehézséget, amikor a megbocsátás gondolatáról hallanak, és gyakran félre is értik azt. Ha úgy gondol a megbocsátásra, mint amivel futni hagyja az elkövetőt, vagy mint ami azt jelenti, hogy már nem számít, amit az illető tett, akkor az áldozat nem fogja érezni a visszaigazolást. Miközben parancsolatba kaptuk a megbocsátást (lásd T&Sz 64:10), az olyan helyzetekben, ahol nagy az okozott kár, jellemzően meg kell kezdődnie a gyógyulásnak, mielőtt az áldozat képes lenne maradéktalanul megbocsátani a bántalmazónak.
Akik a bántalmazás által okozott fájdalomtól szenvednek, vigaszt találhatnak a Mormon könyve e tanácsában: „[É]n, Jákób, hozzátok szeretnék szólni, akik tisztaszívűek vagytok. Szilárd elmével tekintsetek Istenre, és rendkívüli hittel imádkozzatok hozzá, és ő meg fog vigasztalni a megpróbáltatásaitokban, és szót emel az ügyetekben, és igazságosságot küld le azokra, akik az elpusztításotokra törekednek” (Jákób 3:1). Az igazságosság iránti szükséglet és a kárpótláshoz való jog átadható az Úrnak, hogy a fájdalmunkat békességre cserélje.
Hannah végül arra jött rá, hogy átadhatja a Szabadítónak az igazságosság iránti szükségletét, cserébe pedig előzőleg soha nem tapasztalt módon találhatja meg életében a békesség érzését. Korábban félt részt venni azokon a családi összejöveteleken, ahol a bántalmazó is ott volt. Azóta – köszönhetően annak, hogy a gyógyuláshoz vezető úton hajlandó volt szembenézni a súlyos érzelmi sebekkel – többé már nem fél az illető jelenlétében, és még könyörületet is képes érezni az idős ember iránt.
Megszabadulva a szükségtelen terhektől
Richard G. Scott elder (1928–2015) a Tizenkét Apostol Kvórumából kijelentette, hogy „a teljes gyógyulás a Jézus Krisztusba és az Ő arra irányuló erejébe és képességébe vetett hiteteken keresztül jön, hogy engesztelése által begyógyítja az igazságtalan és meg nem érdemelt sebeket. […]
Ő szeret titeket. Odaadta az életét, hogy szabadok lehessetek a szükségtelen terhektől. Segíteni fog nektek, hogy megtegyétek. Tudom, hogy megvan a hatalma ahhoz, hogy meggyógyítson titeket.”4
Az ellenség a fájdalom és szenvedés rabságában akarja tartani az embereket, mert ő maga nyomorult (lásd 2 Nefi 2:27). A Szabadítónk, Jézus Krisztus segítségével a fájdalom valóban békességre cserélhető – úgy, ahogy azt csak a Szabadító képes megadni –, és örömmel élhetjük az életünket. „Ádám elbukott, hogy lehessenek emberek; és az emberek azért vannak, hogy örömük lehessen” (2 Nefi 2:25). Az örömmel élt élet elviselhetőbbé teszi a megpróbáltatások időszakait, és képessé tesz bennünket arra, hogy tanuljunk és fejlődjünk, és hogy Mennyei Atyánkhoz hasonlóbbá váljunk.
Alázattal tölt el az életem során megtapasztalt ama áldás, hogy bántalmazás által megsebzettekkel foglalkozhattam, és láthattam az igazán csak a Szabadítón keresztül érkező gyógyulás csodáját. Ha szenvedtek, kérjük, imádságosan forduljatok segítségért. Nem kell egyedül cipelnetek a nehéz terhet. Tudom, hogy Ő gyógyít, mert számtalanszor tanúja voltam ennek.