Látták Őt

Ezek az emberek ténylegesen látták a feltámadt Szabadítót, de a magatok módján ti is lehettek Krisztus tanúi.

Szerintetek milyen lenne megpillantani a feltámadt Szabadítót? Jézus idejében sok száz olyan ember volt, akinek nem kellett elképzelnie – ők átélték. A szentírások legkevesebb egy tucatnyi alkalmat jegyeznek fel az Újszövetségben és még néhányat a Mormon könyvében, amikor is a feltámadt Úr megjelent az embereknek. Ők a történelem egyik legnagyobb csodájának lettek tanúi: annak, hogy Jézus Krisztus legyőzte a halált és lehetővé tette mindannyiunk számára, hogy újra éljünk. Elég hihetetlen, nem igaz?

Mégis pontosan mit is jelent Krisztus tanújának lenni? Tekintsünk meg néhányat e szentírásbeli alkalmak közül, és gondolkozzunk el azon, miként lehetünk mi is Krisztus tanúi anélkül, hogy a fizikai valójában látnánk Őt.

Mária Magdaléna

Mária Magdaléna volt az első tanú. A keresztre feszítést követő vasárnap kiment a sírhoz néhány másik asszony társaságában, hogy megkenjék az Úr testét. Amikor Mária felfedezte az üres sírt, könnyekre fakadt. Mögé lépett valaki és megkérdezte: „Asszony, mit sírsz?” Képzelhetitek, mennyire meglepődött, amikor kiderült, hogy a halottaiból feltámadt Jézus volt az! (Lásd János 20:1–18.)

Két tanítvány az Emmausba vezető úton

Kleofás és egy másik tanítvány az Emmausba vezető úton gyalogolt, amikor csatlakozott hozzájuk egy idegen. Nem ismerték meg új társukat, de a közös esti étkezésük során az idegen megtörte a kenyeret. Akkor nyílt ki a szemük, és rájöttek, hogy mindvégig a Szabadító volt az útitársuk. „Avagy nem gerjedezett-é a mi szívünk mi bennünk…?” – kérdezgették egymástól, azon a megerősítő érzésen tűnődve, miszerint valóban Ő volt velük. (Lásd Lukács 24:13–34.)

A tíz apostol

A két tanítvány, aki Emmausba ment Krisztussal, visszatért Jeruzsálembe és beszámolt az élményéről a tíz apostolnak. Miközben beszéltek, maga a Szabadító jelent meg köztük, és ezt mondta: „Lássátok meg az én kezeimet és lábaimat, hogy én magam vagyok: tapogassatok meg engem, és lássatok; mert a léleknek nincs húsa és csontja, a mint látjátok, hogy nékem van!” (Lásd Lukács 24:36–41, 44–49.)

Tamás apostol

Tamás apostol nem volt jelen, amikor a Szabadító először jelent meg a többi apostolnak, így hát nem hitt benne, hogy Krisztus feltámadt. Egy héttel később Krisztus ismét megjelent az apostoloknak. Ezúttal ott volt Tamás, és mivel látta Krisztust, elhitte, hogy feltámadt. Jézus így óvta Tamást a hiszem-ha-látom hozzáállástól: „Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, a kik nem látnak és hisznek.” (Lásd János 20:24-29.)

A tizenegy apostol a Tibériás-tengernél

Egy nap, nem sokkal a feltámadás után, több apostol is a Tibériás-tengeren halászott, de nem jártak sok sikerrel. Másnap reggel megjelent a Szabadító, és azt tanácsolta nekik, hogy a hajó jobb oldalán vessék ki a hálójukat. Amikor megtették, annyi halat fogtak, hogy alig tudták behúzni a hajóba! A közös lakoma után a Szabadító a másoknak való szolgálattétel fontosságáról tanított, és ezt mondta: „Legeltesd az én juhaimat!” Az apostolok az életük hátralevő részében pontosan ezt tették: Krisztusról tanították az embereket, esetenként pedig az életüket is adták az ügyért. (Lásd János 21:1–22).

A nefiták az amerikai földrészen

A keresztre feszítés során az amerikai földrészen földrengések, tüzek és más természeti csapások pusztítottak, valamint háromnapos sötétség jelezte a Szabadító halálát. Később Krisztus aláereszkedett a mennyből, és meglátogatta a Bőség földjén álló templom közelében összegyűlt mintegy 2500 fős sokaságot. Magához hívta az embereket, hogy megtapinthassák a sebek nyomait a kezén, a lábán és az oldalán, prédikált nekik, és egyenként megáldotta a nefiták gyermekeit. Másnap még több ember gyűlt össze, a Szabadító pedig találkozott velük és tanította őket. A tanítványok végül megalapították Krisztus egyházát, a nefiták pedig olyan erős bizonyságra tettek szert, hogy ők is és a lámániták is megtértek az Úrhoz. (Lásd 3 Nefi 11–18; lásd még 3 Nefi 8–10; 4 Nefi 1.)

Tanúk akkor és most

Krisztus sokaknak megjelent még, köztük több asszonynak, akik a sírhoz jöttek, hogy segítsenek Mária Magdalénának megkenni Krisztus testét, egy több mint 500 férfiból álló csoportnak, továbbá Jakabnak, valamint Pálnak. (Lásd Máté 28:9; Apostolok cselekedetei 9:4–19; 1 Korinthusbeliek 15:6–7; lásd még 3 Nefi 19; 26:13.)

Ha nincs is alkalmunk úgy látni a Szabadítót, ahogy ezek a tanúk tették, attól még lehetünk Krisztus tanúi. Kereshetjük személyesen a Szabadítót – ahogyan Mária tette, amikor elment a sírhoz –, azáltal, hogy többet tanulunk róla. Vagy gyakorolhatjátok az Őbelé vetett hiteteket a parancsolatok betartása és a próféták tanácsainak követése által. Vagy felismerhetitek a Szabadító áldásait az életetekben, ahogy az Emmaus felé gyalogló két tanítvány tette. A mostani húsvéti időszak alatt gondolkodjatok el azon, hogy mit jelent Krisztus tanújának lenni. Ezek az emberek szó szerint tanúk voltak, akik ténylegesen látták a feltámadt Krisztust – de nem ez az egyetlen módja annak, hogy az Ő tanúi legyetek a saját életetekben.