Jézus Krisztus: Békességünk forrása

Írta: M. Russell Ballard elder

a Tizenkét Apostol Kvórumából

Részletek egy 2002. áprilisi általános konferenciai beszédből.

Zaklatott szívünkbe csak akkor jön el a békesség, ha követjük Krisztus világosságát.

Miután egy teljes napig tanított és útmutatásokat adott, az Úr azt tanácsolta tanítványainak, hogy keljenek át a Galileai-tenger túlsó partjára.

Aznap éjjel, hajózás közben „nagy szélvihar támada, a hullámok pedig becsapnak vala a hajóba, annyira, hogy már-már megtelék.

Ő pedig a hajó hátulsó részében a fejaljon aluszik vala. És fölkelték őt és mondának néki: Mester, nem törődöl vele, hogy elveszünk?

És felkelvén megdorgálá a szelet, és monda a tengernek: Hallgass, némulj el! És elállt a szél, és lőn nagy csendesség” (Márk 4:37–39).

El tudjátok képzelni, mit gondolhattak az apostolok, amikor látták, hogy maguk az elemek – a szél, az eső és a tenger – engedelmeskednek Mesterük higgadt parancsának? Bár még csak nemrég hívták el őket a szent apostolságba, ismerték, szerették Őt, és hittek Benne. Hátrahagyták munkájukat és családjukat, hogy Őt kövessék. Viszonylag rövid időszak alatt hallották lenyűgöző tanításait, és látták hatalmas csodatételeit. De ez a cselekedet meghaladta értelmüket, és ez bizonyára látszott is az arcukon.

„És monda nékik: Miért vagytok ily félénkek? Hogy van, hogy nincsen hitetek?

És megfélemlének nagy félelemmel, és ezt mondják vala egymásnak: Kicsoda hát ez, hogy mind a szél, mind a tenger engednek néki?” (Márk 4:40–41).

A viharos és néha rémisztő időkben a Szabadító végtelen és örök békéjének ígérete különleges erővel tör ránk – csakúgy, ahogy a robajló hullámok lecsendesítésére való képessége is bizonyára mélyen megérintette azokat, akik oly sok évvel ezelőtt Vele voltak azon a viharos estén ott, a Galileai-tengeren.

Belső békére lelni

Hasonlóan azokhoz, akik az Ő halandó szolgálattétele idején éltek, ma is vannak köztünk olyanok, akik a fizikai békében és jólétben keresik a Szabadító csodás hatalmának jeleit. Néha nem értjük meg, hogy a Jézus által ígért örökkévaló békesség egy belső béke, mely a hitben születik, a bizonyság horgonya tartja a helyén, a szeretet táplálja, és a folyamatos engedelmesség és bűnbánat által nyer kifejezést. Olyan lelki béke ez, amely áthatol a szívünkön és az egész lényünkön. Ha valaki igazán ismeri és érzi ezt a belső békét, nem fél a világi zűrzavartól vagy viszályoktól. Mélyen legbelül tudja, hogy minden rendben van, ami az igazán fontos dolgokat illeti.

A bűnben nincs békesség. Lehet benne könnyebbség, népszerűség, hírnév és akár még jólét is, de békesség, az nincs. „[A] gonoszság sohasem volt boldogság” (Alma 41:10). Az ember nem lehet békességben, ha élete nincs összhangban a kinyilatkoztatott igazsággal. Nincs békesség a rosszindulatban vagy a viszálykodásban. Nincs békesség a közönségességben, a nemi vagy egyéb szabadosságban. Nincs békesség a kábítószertől, az alkoholtól vagy a pornográfiától való függőségben. Nincs békesség mások bármiféle bántalmazásában, legyen az akár érzelmi, fizikai vagy szexuális, mert a bántalmazókat szellemi és lelki nyugtalanság tölti el mindaddig, amíg teljes alázattal Krisztushoz nem jönnek, és maradéktalan bűnbánat által bűnbocsánatra nem törekednek.

Úgy hiszem, előbb-utóbb mindenki vágyik „az Istennek békesség[ér]e, mely minden értelmet felül halad” (Filippibeliek 4:7). Zaklatott szívünkbe csak akkor jön el ez a békesség, ha követjük Krisztus világosságát – mely „minden embernek megadatott, hogy különbséget tehessen jó és gonosz között” (Moróni 7:16) –, amint az a bűneink megbánása és a bűnbocsánatra való törekvés irányába vezet minket.

„Békességet hagyok néktek”

Csupán órákkal azelőtt, hogy az Úr Jézus Krisztus megkezdte az engesztelés dicsőséges, ám borzalmas folyamatát, a következő jelentőségteljes ígéretet tette apostolainak: „Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek” (János 14:27).

Vajon azt a fajta békességet ígérte az Ő szeretett társainak, amelyet a világ ismer: viszályok és megpróbáltatás nélküli védelmet és biztonságot? A történelmi feljegyzések bizonyosan mást mutatnak. Ezen első apostoloknak igencsak kijutott a megpróbáltatásból és az üldöztetésből életük hátralevő részében. Az Úr valószínűleg ezért tette hozzá ígéretéhez azt a gondolatot, miszerint „nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” (János 14:27).

„Azért beszéltem ezeket néktek, hogy békességetek legyen én bennem – folytatta. – E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: én [le]győztem a világot” (János 16:33; kiemelés hozzáadva).

Békesség – az egész lényeteket a bensőtökig átható valódi békesség – csakis az Úr Jézus Krisztusba vetett hitben és hit által érkezik. Amikor Mennyei Atyánk gyermekei felfedezik ezt a becses igazságot, és megértik és alkalmazzák az evangéliumi tantételeket, nagy békesség csapódhat le a szívükön és lelkükön. Ezt mondta a Szabadító Joseph Smithen keresztül: „Tanulj tőlem, és hallgass a szavaimra; járj lelkem szelídségében, és békességed lesz énbennem!” (T&Sz 19:23).

Hálás vagyok, amiért tanúságomat tehetem nektek arról, hogy Jézus a Krisztus, Isten Fia. Ha hittel és bizalommal követjük Őt, mindannyian rátalálhatunk arra az édes belső békére, melyet az evangélium kínál nekünk.