Örülök, hogy meghallgattam

B. Sanderson

USA, Utah

Illusztrálta: Allen Garns

Zsúfolt nap volt a neurológiai klinikámon, és csúszásban voltam. Szerencsére az egyik vizsgálat gyorsabban ment a vártnál. Megkönnyebbülten álltam fel, hogy kimenjek, de a betegem elkezdett mesélni valamiről, aminek semmi köze sem volt a vizsgálathoz. Bár türelmetlen voltam, úgy éreztem, hogy a legjobb lesz, ha visszaülök és meghallgatom.

Elmesélte, hogy a felesége nemrégiben elkezdte rosszul érezni magát. „Tudta, hogy mi történik – mondta a betegem –, de nem mondta el nekem, mert félt, hogy kórházba kerül.”

Néhány nappal később már minden idejét az ágyban töltötte. Zavarodottá vált, és értelmetlenül beszélt. Az én betegemnek is komoly egészségügyi gondjai voltak, és hamarosan mindkettejük állapota leromlott. Már nem tudtak gondoskodni egymásról. Amikor a betegem sógornője meglátogatta őket, megrémült. Hívott két mentőt, hogy kórházba vigyék őket. Az orvosok hamar megállapították, hogy a feleségének előrehaladott mellrákja van.

„Többet már nem is tudtam beszélni a feleségemmel” – mondta a férj.

A felesége infarktust kapott, és gépre tették. A betegem elmesélte, ahogy áttolták őt a saját kórházi szobájából az intenzívre, hogy még utoljára láthassa a feleségét. Aztán pedig szólt az orvosoknak, hogy lekapcsolhatják a gépről.

Ezzel a férfi nem is mondott többet. Úgy tűnt, hogy mindent elmondott, amit szeretett volna. Elmondtam neki, hogy mennyire sajnálom. Ő kezet rázott velem, majd távozott. Örülök, hogy visszaültem és meghallgattam. Örülök, hogy mégsem távoztam, ahogy terveztem! Mit érzett volna, ha kisietek a helyiségből, pont amikor megosztotta volna velem a terhét?

Nem tudom, hogy miért mesélte el nekem a betegem a történetét aznap, de azt tudom, hogy miért hallgattam meg. Alma azt tanította, hogy akik szeretnének megkeresztelkedni és Jézus Krisztust követni, azoknak „hajlandó[n]ak [kell lenniük] egymás terheit viselni, …gyászolni azokkal, akik gyászolnak; igen, és megvigasztalni azokat, akik vigasztalásra szorulnak” (Móziás 18:8–9).

A betegem egy terhet cipelt, és egy csekély mértékben én is segíthettem neki a cipelésben. Gyászolt, és én vele gyászoltam. Vigasztalásra szorult, így hát vigasztaltam. Ezen az egyszerű módon arra törekedtem, hogy betartsam az ígéretemet, miszerint hasonlóbbá válok a Szabadítómhoz.