Nyomtatásban nem jelenik meg
Egy szemernyi szolgálattétel
Néha egy egészen apró dolog is nagy változást eredményezhet.
„Helló! Hogy vagy?”
Biztos vagyok benne, hogy a pénztárnál ülő srác aznap már több tucatszor tette fel ezt a kérdést. Éppen csak egy üveg vizet akartam venni azon a kis benzinkúton, és már siettem is volna vissza a kocsimhoz. Azonban ez a mindennapi kérdés ezúttal másképpen hangzott. Nem tudhatta, milyen nagy szükségem volt arra, hogy halljam ezeket az egyszerű szavakat.
Nem tudhatta, hogy azért álltam be a benzinkút parkolójába, mert a könnyeimtől nem láttam az utat.
Nem tudhatta, hogy milyen szenvedéseken megyek keresztül, vagy hogy mennyire nehezemre esett összeszedni az erőt ahhoz, hogy bemenjek.
Nem tudhatta, mennyire rosszul esett, amikor a benzinúton mindenki más kerülte, hogy a szemembe és a könnyáztatta arcomra nézzen.
„Hogy vagy?” – kérdezte, miközben a tekintete és a hangja őszinte aggódást sugárzott. Megpróbáltam hálás mosolyt erőltetni magamra, miközben igyekeztem visszafojtani az ismét feltörni készülő könnyeket – ezúttal a hála könnyeit.
„Jól vagyok” – feleltem őszintén. Mert így, hogy valaki elég kedves volt ahhoz, hogy észrevegyen engem és a küszködésemet, már tényleg jól voltam.
Egyszerűen nagyszerű
A szolgálatról beszélni igen nehéz tud lenni. Hallok történeteket lenyűgöző emberbaráti projektekről szerte a világon, és olyan emberekről szóló történeteket, akik az életüket fontos ügyeknek szentelték. És bár hálás vagyok az áldozataikért, ezektől a történetektől rendszerint bűntudat nyilall belém. Tudom, hogy mennyire fontos a szolgálattétel. Sőt, még azt is tudom, hogy én magam mennyire boldog vagyok, amikor másokat szolgálok. De akkor miért nem teszem gyakrabban?
Gyakran csüggedek el, amikor arra gondolok, hogy mi mindent tehetnék, és hajlamos vagyok megfeledkezni arról, hogy mi mindent teszek. Jean B. Bingham, a Segítőegylet általános elnöke is beszélt a szolgálat egyszerű cselekedeteinek mélységes hatásairól. Elmondta, hogy Jézus Krisztus tökéletes példát mutatott a szolgálattételre azzal, ahogy „mosolygott, beszélgetett, elkísért, meghallgatott, időt szakított, bátorított, tanított, táplált és megbocsátott” (A Szabadító módján való szolgálattétel. Liahóna, 2018. máj. 104.).
Amikor arra a jelentőségteljes szolgálatra gondolok, amelyben nekem volt részem, akkor leginkább az olyan apróságok jutnak eszembe, mint egy felemelő SMS a lakótársamtól, aki észrevette, hogy rossz napom van. Vagy amikor a nővérem elhívott magával futni, pedig nem is tudta, milyen kétségbeesett szükségem volt arra, hogy beszéljek valakivel. Vagy amikor a püspököm félrevont beszélgetni, mert úgy tűnt neki, hogy lehangolt vagyok. Vagy amikor összefutottam egy régi ismerősömmel, aki nemcsak a nevemre emlékezett, de azt is fontosnak tartotta, hogy megálljon és megkérdezze, hogy megy a sorom. Ezek az emberek azzal végeztek szolgálattételt, hogy észrevettek és megmutatták, hogy törődnek velem. Ez tényleg sokat számított.
Amikor eszembe jutnak a szolgálat ezen apró, mégis jelentőségteljes cselekedetei, akkor az is eszembe jut, hogy én is képes vagyok változást előidézni valakinek az életében. Sőt, nemcsak képes vagyok rá, hanem már most is ezt teszem. Apránként, napról napra.
Egy nap talán részt fogok venni valami hatalmas emberbaráti projektben, amely lehetővé teszi számomra, hogy szerte a világon szolgálattételt nyújtsak majd az embereknek. Addig is azonban, ahelyett, hogy bűntudatom lenne, amiért nem tudok mindenkit észrevenni, inkább azt választom, hogy észreveszek valakit. Soha nem tudhatod, milyen hatással lehetsz egy-egy szemernyi szolgálattétel által.