a szövetségáltali összetartozás csodája
Írta: Gerrit W. Gong elder
a Tizenkét Apostol Kvórumából
A Brigham Young Egyetem női konferenciáján 2018. május 4-én elhangzott, “Strengthen One Another in the Lord” [Erősítsétek egymást az Úrban] című beszédből.
Szövetségeink és Jézus Krisztus engesztelésének összhangzatát zengik a különböző dallamok és szólamok, amikor a Szabadítónk engesztelésére támaszkodva segítséget kapunk ahhoz, hogy új és szentebb módon töltsük be szövetségeinket.
A halandó élet iskolájában az Úr arra hív minket, hogy élethossziglani és örökkévaló módokon tanuljunk és fejlődjünk azáltal, hogy elsőként Őt szeretjük, majd megerősítjük egymást is az Ő szeretetében.
Ezt testesíti meg az első és a második nagy parancsolat is: megerősíteni egymást az Úrban és az Ő szeretetében. Amint azt a közelmúltban egy első elnökségi levél tanította: „A Szabadító szolgálattétele a két nagy parancsolatot példázza: »Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből« és »Szeresd felebarátodat, mint magadat« (Máté 22:37, 39).” Az első elnökségi levél így folytatódott: „Ennek lelkületében Jézus azt is tanította: »[Í]me, ti vagytok azok, akiket kiválasztottam, hogy szolgáljatok ennek a népnek« (3 Nefi 13:25).”1
Feltámadt Szabadítónk megváltó szeretetének éneke a szövetségek összhangját ünnepli, melyek összekötnek bennünket Istennel és egymással; valamint Jézus Krisztus engesztelését, mely segít, hogy levetkőzzük a természetes embert és asszonyt, és engedjünk „a Szent Lélek hívásainak” (Móziás 3:19).
Ez az összhang nyer kifejezést a boldogság tervében, melyben az egyéni erkölcsi önrendelkezés gyakorlása által tanulunk és fejlődünk, és amelyben nem bolyongunk magunkra hagyva, hanem megkapjuk a szövetség ösvényét és a Szentlélek ajándékát. Az Alfa és Omega (lásd Tan és szövetségek 61:1), az Úr Jézus Krisztus a kezdetektől fogva velünk van, és velünk is lesz a végezetig, amikor is – az örömkönnyeink kivételével – „eltöröl Isten [a mi] szemei[n]kről minden könyet” (Jelenések 7:17).
A szövetségeink Istenhez és egymáshoz kötnek minket. Szövetségeinknek, melyek arra rendeltettek, hogy örökkévalóak legyenek, részese Isten, a mi Örökkévaló Atyánk, és a Fia, Jézus Krisztus is. Az örökkévaló szövetségek képesek elhozni Isten szeretetének erejét – hogy reményt adjanak és fokozzák a szeretetet; hogy felemeljenek és átalakítsanak; hogy felépítsenek és megszenteljenek; hogy megváltsanak és felmagasztaljanak.
Amikor az Istennel fennálló szövetségeink révén megnyilatkozik a valódi, isteni mivoltunk, megtanuljuk oly módon elismerni és szeretni a fivéreinket és nővéreinket, amint azt Ő teszi. Ez az elmélyülő szeretet és tudás arra hív, hatalmaz fel és szentel meg minket, hogy megismerjük Őt, és a magunk módján Őhozzá hasonlóbbá váljunk.
A szövetségek és az Úr engesztelése
Szövetségeink és Jézus Krisztus engesztelésének összhangzatát zengik a különböző dallamok és szólamok, amikor a Szabadítónk engesztelésére támaszkodva segítséget kapunk ahhoz, hogy új és szentebb módon töltsük be szövetségeinket. A szövetségeink és a Szabadítónk engesztelése együttesen képesek annak alakítására, amit a halandóság mindennapjai során akarunk, észlelünk és tapasztalunk, és felkészítenek minket a mennyben létező kapcsolatokra (lásd Tan és szövetségek 130:2).
Jézus Krisztus engesztelése révén hitre, erőre és bizalomra lelünk ahhoz, hogy Krisztushoz jöjjünk, tudva azt, hogy Őbenne van a tökéletesség. Az ilyen tudás kiutat kínál a maximalizmus örök aggodalmának mókuskerekéből. Lehet valami igazság az Engedd el [magyar címe: Legyen hó] című énekben2, amennyiben az „engedd el” azt jelenti, hogy „elengedjük” a magunkra erőltetett világi elvárásokat, melyek soha nem elégítenek ki minket, és amennyiben azt is jelenti, hogy az Istentől eredő, az Úr által kínált mennyei reményekhez és ígéretekhez viszont ragaszkodunk.
Észrevettétek már, hogy minden egyes szertartás a nevünkön szólít, és a nevünkkel Jézus Krisztus nevéhez köt bennünket?
A szertartások egyszerre egyetemlegesek és egyediek (egyéniek). Évekkel ezelőtt, amikor a cövek keresztelőiért felelős főtanácstag voltam, felfigyeltem arra, hogy a keresztelési szertartás külsőségei minden egyes embernél azonosak, egyénileg azonban egyediek, mivelhogy a keresztelés során minden egyes embert egyenként a nevén szólítanak, és a nevét „az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében” (3 Nefi 11:25) a szövetséghez kapcsolják.
A bámulatos kegyelem is éppoly egyetemleges és egyedi, mint maga a Szabadítónk. Szeplőtelen Bárányként Ő fektette le a mintát, amikor megkeresztelkedett, hogy minden igazságot betöltsön (lásd 2 Nefi 31:6). A szentírásainkban és a misszionáriusaink tanításában ezt úgy hívják, hogy „Krisztus tana” (2 Nefi 31:21; lásd még 3 Nefi 11:38–40). Krisztus tanának részét képezi, hogy „megkeresztelked[ünk] Jézus Krisztus példáját követve, Isten papsági felhatalmazásával rendelkező személy által”3.
Belépünk a bűnbánat és a víz általi keresztség kapuján, „majd azután jön bűneitek bocsánata, a tűz és a Szentlélek által” (2 Nefi 31:17). A szoros és keskeny ösvény – a szövetség ösvénye – az örök élethez vezet (lásd 2 Nefi 31:18). Ez része annak, ahogy mindegyikünk megerősíttetik az Ő szeretetében.
A szövetségeink és Jézus Krisztus engesztelése más módokon is összekapcsolódnak.
Szövetség általi összetartozás
Isteni szövetség révén Istenhez és egymáshoz tartozunk. A szövetség általi összetartozás egy csoda. Nincs benne kényszer. A jószívűséghez hasonlatosan „hosszútűrő, kegyes” és „nem irígykedik, …nem kérkedik, nem fuvalkodik fel” (1 Korinthusbeliek 13:4; lásd még Moróni 7:45). A szövetség általi összetartozás gyökereket és szárnyakat ad. Elkötelezettség által felszabadít. Szeretet által gyarapít.
A szövetség általi összetartozásban egymást erősítjük a Szabadító szeretetében, jobban megszeretve ezáltal Istent és egymást. Ez részben azért alakul így, mert a szövetség általi összetartozás „nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt” (1 Korinthusbeliek 13:5). A szövetség általi összetartozás „nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal” (1 Korinthusbeliek 13:6). A szövetség általi összetartozás azt jelenti, hogy alkalmunk van színről színre látni, akképpen ismerve, ahogy mi magunk is megismertettünk (lásd 1 Korinthusbeliek 13:12) Szövetséges hithűségünk állhatatos és rendíthetetlen (lásd Móziás 5:15; Alma 1:25).
A szövetség általi összetartozás azt jelenti, hogy mindent remélünk, sok mindent elviselünk, és „reméljük, hogy mindent el tudunk majd viselni” (lásd Hittételek 1:13; lásd még 1 Korinthusbeliek 13:7; Moróni 7:45). A szövetség általi összetartozás a hit megtartását jelenti. Azt jelenti, hogy nem hagyjuk el magunkat, sem egymást, sem Istent.
A szövetség általi összetartozás azt jelenti, hogy együtt örülünk azokkal, akik örülnek, és együtt örvendezzünk azokkal, akiknek okuk van az örvendezésre, valamint Isten gyengéd irgalmasságainak és mindennapi csodatételeinek tanúiként állunk „mindig és mindenben, és minden helyen” (lásd Móziás 18:8–9).
Istenhez és egymáshoz tartozni a szövetség általi összetartozásban azt jelenti, hogy a legváratlanabb helyeken fakadunk mosolyra, amikor látunk, mert van szemünk a látásra, és hallunk, mert van fülünk a hallásra. Ő megváltoztat minket és a kapcsolatainkat – beleértve ebbe a szövetséges házasságunkat is –, hogy szentebbé és mennyeibbé váljunk.
Egy házassági kapcsolatok órán jelentkezett az egyik férjezett hallgató, és azt mondta a tanítónak: „Elnézést, te folyton azt mondod, hogy a házasság nehéz. Pedig nem a házasság nehéz, hanem az élet nehéz, miközben a házasság, a maga hullámhegyeivel és hullámvölgyeivel, olyan áldásnak bizonyulhat, melynek során együtt tapasztalhatjuk meg az élet örömeit és nehézségeit.”
Habár a mi eszményünk az örökkévaló házasság, ennek ellenére a hűtlenség, a bántalmazás bármilyen fajtája, valamint a leküzdhetetlen összeférhetetlenségek szükségessé tehetik az azonnali óvintézkedéseket vagy akár a különélést és a válást is. Tudjuk, hogy a szövetségek csak az érintett felek közös beleegyezése esetén kötelező érvényűek és örökkévalóak, amikor megerősíti azokat a Szentlélek irgalmas mennybéli megnyilvánulása, melyet a szentírások úgy neveznek, hogy „az ígéret Szent Lelke” (Tan és szövetségek 88:3).
Vigasz, békesség és remény rejlik az Úr azon ígéretében, hogy az érdemes egyének az összes megígért áldást el fogják nyerni.4 Része ez azon ígéretének, mely szerint mindegyikünket megerősít az Ő szeretetében, az Ő módján és az Ő idejében (lásd Tan és szövetségek 88:68).
„Így működik a szolgálat”
Amikor még fiatal püspök voltam, olyan élmény ért az egyházközségünkben, amelyből megtanultam, miként nyilvánul meg a szövetség általi összetartozás abban, ahogy egymást erősítjük a Szabadító szeretetében. Volt az egyházközségünkben két házaspár, Hans és Fay Ritter, valamint Larry és Tina O’Connor, akik a családjukkal együtt állandóan szolgáltak másokat, és akiket mindenki nagyon szeretett.
Egy nap a cövekelnökünk megkért, hogy nézzek rá Ritterékre. Amikor bementem hozzájuk, észrevettem egy kis süllyedést a padlóban, és egy sokat használt teáskannát.
„A következő történt, püspök – mondta Ritter fivér. – A bojlerünk kilyukadt, és meleg víz szivárgott a padlóra. Aztán jöttek a termeszek. Ezért süllyedt meg egy kicsit a padlónk. El kellett zárnunk a bojlert, és ezért melegítjük a vizet kannában.”
Ritterék beleegyeztek, hogy megbeszéljük a helyzetüket az egyházközségi tanácsban. Az egyházközségi tanácsunk bámulatosnak bizonyult. Az egyháztagok ismertek olyanokat, akik segíthettek a padló, a falak, a padlószőnyegek, a készülékek, a festés stb. rendbetételében. Jöttek az önkéntesek, és megszámlálhatatlan nagylelkű módon segítettek. Köztük volt egy gyakorlott építőmunkás, Larry O’Connor is, aki gyakran ment át Ritterékhez.
A felesége, Tina szerint nem egyszer előfordult, hogy Larry és a kvórum más tagjai pénteken átmentek Ritterékhez, és egész éjszaka ott voltak. „Az egyik szombat reggel reggelit vittem nekik – mesélte. – Larry pedig éppen akkor jött ki a fürdőszobából vízvezeték-szerelő szerszámokkal a kezében.”
Tina még hozzátette, hogy Hans Rittertől és a hozzá hasonló emberektől „tanulta meg a férjem, milyennek kell lennie egy férfinak – kedvesnek, figyelmesnek és gyengédnek. Miközben az én Larrym ilyen jó emberekkel szolgált együtt, többek között a bölcsődében is, még csodálatosabb férj és apa lett belőle.”
Amikor végre elkészült a ház, mindannyian nagyon örültünk.
Hans és Fay Ritter egy ideje már nincs köztünk, de nemrégiben beszéltem két fiukkal, Bennel és Stephennel. Jól emlékeznek rá, miként segített mások csendes szolgálata az édesapjuknak megőrizni a méltóságát, miközben fáradhatatlanul azért dolgozott, hogy gondoskodjon a családjáról.
Miközben Larry és Tina O’Connor éppen egy egyházközségi tevékenységen vett részt nem sokkal a Ritter család otthonának elkészülte után, hirtelen arról értesültek, hogy ég a házuk. Mire hazarohantak, mindenütt törött ablakok (a füst kiszellőztetéséhez) és átlyuggatott falak (a rejtett tűzfészkek felkutatása miatt) fogadták őket.
„Teljesen kétségbeestünk” – mondta Tina. De aztán jött az egyházközség.
„Mindenki besegített – mesélte Tina és Larry. – Az egész egyházközség összefogott szeretetben. Olyanok voltunk, mint egy család.”
És hogy kik siettek az elsők közt újjáépíteni az O’Connor család otthonát, és távoztak utolsóként? Bizony, Hans és Fay Ritter családja.
Bár Ben és Stephen nem dicsekszik vele, jól emlékeznek rá, ahogy a családjuk O’Connoréknak segített. „Mindannyian ott voltunk, együtt – idézik fel. – Így működik a szolgálat. Mindannyian gondoskodunk egymásról – néha azzal, hogy segítünk másoknak, néha pedig engedjük, hogy mások segítsenek nekünk.”
Úgy vélem, hogy csodás, erényes, összehangolt körforgás alakulhat ki, amikor erősítjük egymást a Szabadító szeretetében. O’Connorék segítenek Ritteréknek, Ritterék segítenek O’Connoréknak, miközben felépül az utolsó napi szentek egyik közössége. Mindennap mindegyikünk temérdek módon igényel – és képes nyújtani – szolgálattevő szeretetet és támogatást apró, egyszerű, erőteljes, életeket megváltoztató módokon.
Ekképpen tehát kétszeresen is részünk van a kenyerek és halak csodájában: először azáltal, hogy a szentek egy közössége fenségesen önzetlen egységben tud összefogni valamely megrendítő szükséglet kezelésére; másodszor azáltal, hogy ezzel párhuzamosan a szentek e társasága szeretetben fonódhat össze a számos átlagos helyzetben – családban, gyülekezetben, egyházközségben vagy helyi közösségben – a megrendítő szükségletektől függetlenül is naponta végzett szeretetteljes szolgálattételben.
Megerősödve a Szabadító szeretetében
Mindez visszavezet bennünket oda, ahonnan elindultunk: az első és a második nagy parancsolathoz, valamint ahhoz a felkéréshez, hogy erősödjünk meg és egymást is erősítsük meg az Úr szeretetében.
Russell M. Nelson elnök erőteljes kijelentése így szól: „A világhoz szóló üzenetünk egyszerű és őszinte: Isten minden gyermekét – a fátyol mindkét oldaláról – hívjuk, hogy jöjjenek a Szabadítójukhoz, nyerjék el a szent templom áldásait, részesüljenek maradandó örömben, és váljanak érdemessé az örök életre.”5
Amikor Krisztus szavain lakmározunk (lásd 2 Nefi 32:3), és Istent tesszük az első helyre (lásd Máté 6:33), az Úr megerősíti és megáldja az életünket annak minden vonatkozásában. Isteni összhangzat és együttzengés rejlik a szövetség általi összetartozásban, amikor megerősödünk az Úr szeretetében, és amikor megerősítjük egymást is Őbenne.
Pál apostol szavai a szövetségeink és az Úr Jézus Krisztus engesztelésének összhangját visszhangozzák:
„Kicsoda szakaszt el minket a Krisztus szerelmétől? nyomorúság vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhség, vagy meztelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver-é? […]
Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők,
Sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban” (Rómabeliek 8:35, 38–39).
Az én ünnepélyes bizonyságom is ez.
Bizonyságot teszek Istenről, a mi Mennyei Atyánkról, valamint a Fiáról, Jézus Krisztusról. Jobban ismernek minket és jobban szeretnek bennünket, mint amennyire mi ismerjük vagy szeretjük magunkat. Teljes szívünkből bízhatunk az Úrban, nem kényszerülünk hát a magunk értelmére hagyatkozni (lásd Példabeszédek 3:5).
43 országban, az Úr 159 házában erősödhetünk meg az Úrban a szövetségeink és Jézus Krisztus engesztelése által.
Papsági felhatalmazással és folyamatos kinyilatkoztatással áldattunk meg, kezdve Joseph Smith prófétától egészen a mi drága Nelson elnökünkig napjainkban. A közelmúlt eseményei még inkább megerősítettek és alázattal töltöttek el azon visszaállított tant, kulcsokat, szertartásokat és szövetségeket illetően, amelyek itt vannak Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában, amely „az Úrnak a földön még egyszer, újra megalapított királysága, amely a Messiás második eljövetelét készíti elő”6.
A Mormon könyve: Egy másik tanúbizonyság Jézus Krisztusról, valamint minden egyéb szentírás – Isten szava.
Kívánom, hogy mindegyikünk ismerje meg jobban a Szabadítónkat, és váljunk hasonlóbbá Őhozzá, miközben megerősödünk az Úrban, és miközben megerősítjük egymást is Őbenne és az Ő szeretetében.