Az érdemesség nem egyenlő a hibátlansággal
Amikor úgy érzitek, már túl sokszor vallottatok kudarcot ahhoz, hogy tovább próbálkozzatok, emlékezzetek arra, hogy Krisztus engesztelése és a kegyelem, melyet lehetővé tesz, valóságosak.
Egyszer küldtem egy üzenetet a lányomnak és a vejemnek a telefonom diktáló funkciója segítségével. Azt mondtam: „Hé! Ti ketten! Szeretlek.” Hozzájuk ez érkezett: „Hé! Ti ketten! Szemetek.” Hát nem bámulatos, hogy egy pozitív, jó szándékú üzenet mennyire könnyen félreérthető lehet? Ugyanez történik néha Isten bűnbánatról és érdemességről szóló üzeneteivel is.
Némelyek tévesen azt az üzenetet kapják, hogy a bűnbánat és a változás szükségtelen. Isten üzenete viszont az, hogy elengedhetetlenek.1 De hát nem szeret-e minket Isten a hiányosságaink ellenére is? Dehogynem! Ő tökéletesen szeret minket. Én minden tökéletlenségük ellenére is imádom az unokáimat, de ez nem jelenti azt, hogy nem akarom, hogy fejlődjenek és azzá váljanak, akivé csak válhatnak. Isten úgy szeret minket, ahogy vagyunk, azonban túlságosan szeret minket ahhoz, hogy meghagyjon minket ilyennek.2 A halandóság éppen arról szól, hogy növekedjünk lelkileg.3 Krisztus engesztelése egy az egyben a változásról szól. Krisztus nemcsak arra képes, hogy feltámasszon, megtisztítson, megvigasztaljon és meggyógyítson minket, hanem képes minket úgy átalakítani, hogy hasonlóbbá váljunk Őhozzá.4
Némelyek tévesen azt az üzenetet kapják, hogy a bűnbánat egy egyszeri esemény. Miként azt Russell M. Nelson elnök is tanította, Isten üzenete az, hogy a „bűnbánat… egy folyamat”5. A bűnbánat időt és ismételt erőfeszítést vehet igénybe6, így a bűn elhagyása7, valamint az állapot, melyben „nincs hajlandóságunk arra, hogy gonosz dolgot tegyünk, csak arra, hogy állandóan jót tegyünk”8, élethosszig tartó törekvések9.
Az élet olyan, mint egy országjáró körút. Nem érhetjük el az úti célunkat egyetlen tank benzinnel. Újra és újra tankolnunk kell. Az úrvacsora olyan, mint amikor begördülünk a benzinkútra. Amikor bűnbánatot tartunk és megújítjuk a szövetségeinket, megfogadjuk, hogy hajlandóak vagyunk betartani a parancsolatokat, Isten és Krisztus pedig megáldanak minket a Szentlélekkel.10 Dióhéjban: megígérjük, hogy előre törekedünk az utazásunk során, Isten és Krisztus pedig megígérik, hogy újra és újra teletöltik az üzemanyagtartályunkat.
Némelyek tévesen azt az üzenetet kapják, miszerint nem érdemesek arra, hogy teljes mértékben részt vegyenek az evangéliumban, mert még nem teljesen szabadultak meg a rossz szokásaiktól. Isten üzenete az, hogy az érdemesség nem egyenlő a hibátlansággal.11 Az érdemesség őszinteséget és próbálkozást jelent. Őszintének kell lennünk Istennel, a papsági vezetőkkel, valamint másokkal, akik szeretnek minket,12 továbbá igyekeznünk kell betartani Isten parancsolatait, és soha nem feladni csak azért, mert elbotlunk13. Bruce C. Hafen elder azt mondta, hogy a krisztusi jellem kifejlesztéséhez „sokkal inkább van szükség türelemre és kitartásra, mint hibátlanságra”14. Az Úr kijelentette, hogy a Lélek ajándékai „azok javára adatnak, akik szeretnek engem, és minden parancsolatomat betartják, valamint azokéra, akik törekednek ennek megtételére”15.
Egy fiatal férfi, akit Dannynek fogok hívni, ezt írta: „Fiatalabb koromban küszködtem a pornográfiával. Mindig annyira szégyelltem magam amiatt, hogy képtelen vagyok helyesen cselekedni.” Minden alkalommal, amikor Danny elbotlott, olyan erőteljessé vált a megbánás fájdalma, hogy szigorúan érdemtelennek ítélte magát bármiféle irgalomra és megbocsátásra, vagy további esélyekre Istentől. Azt mondta: „Arra jutottam, megérdemlem, hogy mindig szörnyen érezzem magam. Úgy véltem, Isten nyilván gyűlöl engem, mert nem vagyok hajlandó keményebben dolgozni, és egyszer s mindenkorra legyűrni ezt az egészet. Néha sikerrel jártam egy hétig vagy akár egy hónapig, de aztán újra visszaestem és azt gondoltam: Soha nem leszek elég jó, akkor meg egyáltalán minek próbálkozzak?”
Az egyik ilyen mélypontján Danny azt mondta a papsági vezetőjének: „Lehet, hogy nem is kéne többet az egyházba járnom. Elegem van abból, hogy képmutató vagyok.”
A vezetője így felelt: „Attól még nem vagy képmutató, hogy van egy rossz szokásod, amitől igyekszel megszabadulni. Akkor lennél képmutató, ha rejtegetnéd, hazudnál róla, vagy megpróbálnád meggyőzni magadat, hogy az egyház a hibás, amiért ilyen magas mércéket tart fenn. Ha őszinte vagy a tetteidet illetően, és lépéseket teszel, hogy előre haladj, az nem képmutatás, hanem tanítványság.”16 Ez a vezető Richard G. Scott eldert idézte, aki ezt tanította: „[A]z Úr másképp tekint a gyengeségekre, mint a lázadásra… [A]mikor a gyengeségekről beszél, azt mindig könyörülettel teszi”17.
Ez a szemléletmód reményt adott Dannynek. Ráébredt, hogy Isten nem ezt mondogatta ott fönn: „Na, Danny megint elszúrta”. Valószínűleg inkább ezt mondta: „Nézzétek csak, micsoda előrelépést tett Danny.” Ez a fiatalember végre nem lefelé nézett szégyenkezve, vagy oldalra tekintgetett, kifogásokat és önigazolásokat keresve. Felfelé nézett isteni segítségért, és meg is találta azt.18
Danny ezt nyilatkozta: „Régebben kizárólag megbocsátásért folyamodtam Istenhez, most viszont a kegyelmét – az Ő képessé tevő hatalmát – is kértem [vö. Szentíráskalauz: kegyelem]. Ilyet azelőtt soha nem tettem. Mostanában sokkal kevesebb időt töltök azzal, hogy utáljam magam azért, amit tettem, és sokkal több időt szentelek annak, hogy szeressem Jézust azért, amit Ő tett.”
Tekintve, hogy Danny milyen hosszan küszködött, hasztalan és észszerűtlen lett volna, ha a szülei vagy az őt segítő vezetők túl gyorsan azt mondták volna neki, hogy „soha többé ne tégy ilyet”, vagy ha felállítottak volna egyfajta önmegtartóztatási mércét ahhoz, hogy „érdemesnek” találtasson. Ehelyett apró, elérhető célokkal kezdték. Felhagytak a mindent vagy semmit elvárásokkal, és lépésenkénti növekedésre összpontosítottak, mely lehetővé tette Danny számára, hogy kudarcok helyett egy sor sikerre építsen.19 Limhi fogságba ejtett népéhez hasonlóan megtanulta, hogy „apránként kezd[het] boldogulni”20.
D. Todd Christofferson elder ezt tanácsolta: „Ha valami [nagyon] nagy dologgal állunk szemben, lehet, hogy azt apró, napi adagokban kell kezelnünk. […] Új és építő szokások kialakításához, illetve rossz szokások vagy szenvedélybetegségek legyőzéséhez [leg]gyakra[bban] arra van szükség, hogy ma megtegyünk valamilyen erőfeszítést, melyet holnap egy másik követ, majd pedig még egy, akár hónapokig vagy évekig, míg győzelemre nem jutunk. […] Mindezt azonban képesek vagyunk megtenni, mivel kérhetjük Istentől… a segítséget, melyre naponta szükségünk van.”21
Fivéreim és nővéreim! A Covid19-világjárvány senki számára nem egyszerű, azonban a karantén korlátozásaival járó elszigeteltség különösen megnehezíti azok életét, akik rossz szokásokkal küzdenek. Ne feledjétek, hogy a változás lehetséges, a bűnbánat egy folyamat, valamint hogy az érdemesség nem egyenlő a hibátlansággal. Legfőképpen pedig arra emlékezzetek, hogy Isten és Krisztus hajlandóak segíteni nekünk pont itt és most.22
Némelyek tévesen azt az üzenetet kapják, hogy Isten kivár a segítségnyújtással, amíg meg nem bánjuk a bűneinket. Istene üzenete viszont az, hogy Ő segíteni fog nekünk, miközben bűnbánatot tartunk. Az Ő kegyelme elérhető számunkra, „függetlenül attól, merre járunk az engedelmesség ösvényén”23. Dieter F. Uchtdorf elder ezt mondta: „Istennek nem olyan emberekre van szüksége, akik hibátlanok. Ő azokat keresi, akik »szívet és készséges elmét« [Tan és szövetségek 64:34] ajánlanak fel, és Ő tökeletessé teszi őket Krisztusban [lásd Moróni 10:32–33].”24
Oly sokakat sebeztek már meg megromlott vagy feszült kapcsolatok, hogy nehezükre esik hinni Isten könyörületességében és hosszútűrésében. Nehezükre esik olyannak látni Istent, amilyen Ő valójában – egy szerető Atyaként, aki a segítségünkre siet25, és aki tudja, miként adjon „jó dolgokat… azoknak, akik kérnek tőle”26. Az Ő kegyelme nem csupán díj az érdemesek számára. Az Őáltala nyújtott „isteni segítség” segít nekünk érdemessé válni. Ez nem csupán jutalom az igazlelkűeknek. Az Őáltala nyújtott „erővel való felruháztatás” segít nekünk igazlelkűvé válni.27 Nem csupán Isten és Krisztus felé haladunk. Velük együtt megyünk.28
Szerte az egyházban a fiatalok felmondják a Fiatal Nők, illetve az ároni papság kvóruma alapeszméjét. Új-Zélandtól Spanyolországon keresztül Etiópiáig és Japánig a fiatal nők azt mondják: „Megbecsülöm a bűnbánat ajándékát.” Chilétől Guatemalán át a utah-i Moroni városáig a fiatal férfiak azt mondják: „Miközben törekszem mindennap szolgálni, hitet gyakorolni, bűnbánatot tartani és fejlődni, alkalmassá válok templomi áldások és az evangélium maradandó örömének elnyerésére.”
Megígérem nektek, hogy azok az áldások és az az öröm valós és elérhető azok számára, akik betartanak minden parancsolatot, és „azokéra, akik törekednek ennek megtételére”. 29 Amikor úgy érzitek, már túl sokszor vallottatok kudarcot ahhoz, hogy tovább próbálkozzatok, emlékezzetek arra, hogy Krisztus engesztelése és a kegyelem, melyet lehetővé tesz, valóságosak.30 „[K]i van nyújtva felétek irgalmas kar[ja]”.31 Ő szeret benneteket – ma, húsz év múlva, és örökre. Jézus Krisztus nevében, ámen.