Vond be Krisztust a történeted szerzőjeként!

Camille N. Johnson

az Elemi általános elnöke

Szóljanak a történeteitek a hitről, Példaképeteket, a Szabadító Jézus Krisztust követve.

Azzal kezdem, hogy felteszek néhány önvizsgálatot célzó kérdést.

Miről írod életed személyes elbeszélését?
A történetben, amelyet írsz, egyenes az ösvény?
Ott ér véget a történeted, ahol kezdődött – a mennyei otthonodban?
Van példakép a történetedben? A Szabadító, Jézus Krisztus az?

Bizonyságot teszek, hogy a Szabadító a „hit[ünk] szerzője és beteljesítője”¹. Bevonjátok Őt, hogy Ő legyen a történetetek szerzője és beteljesítője?

Ő ismeri a kezdetet és a véget. Ő volt a menny és a föld Teremtője. Azt szeretné, ha hazatérnénk Őhozzá és Mennyei Atyánkhoz. Ő mindent feltett ránk, és azt szeretné, hogy sikerrel járjunk.

Szerintetek mi tarthat vissza minket attól, hogy rábízzuk a történeteinket?

A következő példa talán segíthet az önvizsgálatban.

Egy jó tárgyalóügyvéd tudja, hogy a keresztkérdések feltevésénél szinte soha nem kérdezünk olyat a tanútól, amire már ne tudnánk a választ. Különben egy ilyen kérdés esetén a tanú szájából esetleg olyasvalami hangzik el – a bíró és az esküdtek előtt –, amiről nem tudunk. A válasz meglephet, és lehet, hogy nem illeszkedik majd a történetbe, amelyet az ügyhöz felépítettünk.

Habár tárgyalóügyvédként nem túl bölcs olyan kérdéseket feltenni a tanúnak, amelyekre nem tudjuk a választ, ez a mi esetünkben pont fordítva van. Mi feltehetünk kérdéseket szerető Mennyei Atyánknak az irgalmas Szabadítónk nevében; a kérdéseinket megválaszoló tanú pedig a Szentlélek lesz, aki mindig bizonyságot tesz az igazságról.² Mivel a Szentlélek tökéletes egységben munkálkodik Mennyei Atyával és Jézus Krisztussal, tudhatjuk, hogy a Szentlélek megnyilatkozásai megbízhatóak. Miért vonakodunk akkor időnként mégis attól, hogy ilyesfajta mennyei segítséget kérjünk – igazságot a Szentlélek által? Miért nem tesszük fel a kérdést, amelyre nem tudjuk a választ, ha egyszer a tanú nem csupán barátságos, de mindig igazat is mond?

Talán azért, mert nincs hitünk elfogadni a választ, amely esetleg érkezhet. Talán azért, mert a bennünk rejlő természetes ember ódzkodik attól, hogy mindent rábízzon az Úrra, és teljesen megbízzon Őbenne. Talán ezért döntünk úgy, hogy az általunk írt történetnél maradunk – életünk történetének egy kényelmes változatánál, amelybe nem nyúlt bele a Mesteri Szerző. Nem akarunk kérdéseket feltenni, majd olyan válaszokat kapni, amelyek nem illenek bele az általunk gondosan megírt elbeszélésbe.

Őszintén szólva, igen kevesen írnánk bele a történetünkbe a nehézségeket, amelyek csiszolnak minket. De mi vajon nem azt szeretjük, amikor a történet tetőpontjaként a hős felülkerekedik egy nehézségen? A próbatételek a cselekmény azon elemei, amelyek vonzóvá, időtállóvá, hitet táplálóvá és elmesélésre érdemessé teszik a kedvenc történeteinket. A saját történetünkbe foglalt gyönyörű nehézségek visznek minket közelebb a Szabadítóhoz, és csiszolnak bennünket, hogy hasonlóbbá váljunk Őhozzá.

Hogy Dávid legyőzhesse Góliáthot, egy fiúnak ki kellett állnia egy óriással szemben. Egy számára kényelmes történetben Dávid visszatért volna a pásztorkodáshoz. Ám ő ehelyett visszagondolt arra, amikor bárányokat mentett meg egy oroszlántól és egy medvétől. Ezekre a hősi tettekre építve összeszedte a hitét és a bátorságát, hogy Istenre bízza a története írását, kijelentve: „Az Úr, a ki megszabadított engem az oroszlánnak és a medvének kezéből, meg fog szabadítani engem e Filiszteusnak kezéből is.”³ Arra irányuló vággyal, hogy engedje Istent uralkodni; arra nyitott füllel, hogy meghallja Szentlélek hangját; arra való hajlandósággal, hogy hagyja a Szabadítót története szerzőjének és beteljesítőjének lenni, a fiú legyőzte Góliáthot és megmentette a népét.

Az önrendelkezés fenséges tantétele persze lehetővé teszi, hogy a saját történetünket írjuk – Dávid hazamehetett volna pásztorkodni. Ám Jézus Krisztus készen vár arra, hogy isteni eszközökként, kifaragott ceruzaként használjon minket a kezében, egy mestermű megírásához! Ha van elég hitem, hogy engedjem Őt a történetem szerzőjévé válni, Ő irgalmasan hajlandó engem – egy vézna ceruzát – eszközként használni a kezében.

Eszter egy másik csodás példa arra, amikor engedjük, hogy Isten uralkodjon. Ahelyett, hogy leragadt volna a saját bőrét mentő ember óvatos történeténél, hitet gyakorolt, és teljesen átadta magát az Úrnak. Hámán azt tervezte, hogy minden zsidót kiirt Perzsiában. Eszter rokona, Márdokeus tudomást szerzett a tervről, és írt Eszternek, arra buzdítva őt, hogy beszéljen a királlyal népe érdekében. Válaszában Eszter elmondta, hogy aki hívatlanul járul a király elé, az életével fizethet. Ám hatalmas hittel cselekedve megkérte Márdokeust, hogy hívja egybe a zsidókat, és böjtöljenek érte. „[É]n is és leányaim így bőjtölünk – mondta – és ekképpen megyek be a királyhoz, noha törvény ellenére; ha azután elveszek, hát elveszek.”⁴

Eszter hagyta, hogy a Szabadító írja a történetét, még ha a halandóság lencséjén át nézve a vége tragikus is lehetett volna. Az Úr kegyelméből a király fogadta Esztert, és a perzsiai zsidók megmenekültek.

Persze ritkán várnak tőlünk Eszter-szintű bátorságot. De engedni, hogy Isten uralkodjon, valamint engedni Őt a történetünk szerzőjének és beteljesítőjének lenni, megköveteli, hogy betartsuk az Ő parancsolatait és megtartsuk a szövetségeket, amelyeket kötöttünk. Amikor tartjuk magunkat a parancsolatokhoz és a szövetségekhez, a Szentlelken keresztül megnyílik a kinyilatkoztatás csatornája. A Lélek megnyilatkozásai által pedig érezhetjük a Mester kezét, ahogy velünk írja a történetünket.

2021 áprilisában a prófétánk, Russell M. Nelson elnök megkért minket, gondolkozzunk el rajta, mire lennénk képesek, ha több hitünk lenne Jézus Krisztusban. Több hittel Jézus Krisztusban feltehetnénk olyan kérdést, amelyre nem tudjuk a választ – megkérhetnénk Mennyei Atyánkat Jézus Krisztus nevében, hogy küldjön választ a Szentlelken keresztül, aki bizonyságot tesz az igazságról. Ha több hitünk lenne, feltennénk a kérdést, majd hajlandóak lennénk elfogadni a kapott választ, még akkor is, ha az nem illik bele a kényelmes történetünkbe. A Jézus Krisztusba vetett hittel való cselekvés megígért áldása az abba vetett hit gyarapodása, hogy Ő az életünk szerzője és beteljesítője. Nelson elnök kijelentette, hogy több hitet kapunk azáltal, ha olyasvalamit teszünk, ami több hitet igényel.⁵

Tehát egy meddőséggel küzdő gyermektelen pár hittel megkérdezheti, hogy örökbe fogadjon-e gyermeket, és hajlandó lehet elfogadni a választ, még akkor is, ha a saját maguk számára megírt történetben csodálatos gyermekáldás szerepelt.

Egy idősebb házaspár megkérdezheti, hogy itt van-e az ideje missziót szolgálni, és hajlandóak lehetnek elmenni, még akkor is, ha a maguk számára megírt történetükben több időt töltöttek volna a munkahelyükön. Esetleg a válasz az lesz, hogy „még nem”, és történetük későbbi fejezeteiben megtudják, miért volt rájuk szükség még egy kicsit otthon.

Egy tizenéves fiatal férfi vagy fiatal nő hittel megkérdezheti, hogy a sport, a tanulás vagy a zenélés-e a legfontosabb, és hajlandó lehet követni a tökéletes tanú, a Szentlélek sugalmazásait.

Miért akarhatjuk, hogy a Szabadító legyen történetünk szerzője és beteljesítője? Mert Ő tökéletesen ismeri a lehetőségeinket, és olyan helyekre fog elvinni minket, amelyeket mi magunk el sem tudtunk volna képzelni. Dáviddá vagy Eszterré tehet minket. Próbára tesz és finomít minket, hogy még inkább olyanok legyünk, mint Ő. A dolgok, amelyeket el fogunk érni, ha több hittel cselekszünk, növelni fogják a Jézus Krisztusba vetett hitünket.

Fivérek és nővérek! Csupán egy éve, hogy drága prófétánk feltette ezeket a kérdéseket: „Te hajlandó vagy engedni, hogy Isten uralkodjon az életedben? […] Hajlandó vagy engedni, hogy minden más törekvés előtt elsőbbséget élvezzen az, amit Ő kér tőled?”⁶ Alázatosan hozzáfűzöm e prófétai kérdésekhez: „Hagyod, hogy Isten legyen a történeted szerzője és beteljesítője?”

A Jelenések könyvéből tudjuk, hogy Isten előtt fogunk állni, és az élet könyveiből meg fogunk ítéltetni cselekedeteink szerint.⁷

Az életünk könyve alapján ítélnek majd meg minket. Dönthetünk úgy, hogy egy kényelmes elbeszélést írunk magunknak. Vagy engedhetjük a Mesteri Szerzőnek és Beteljesítőnek, hogy velünk írja a történetünket, és hagyhatjuk, hogy az a szerep, amelyet a szándékai szerint be kell töltenünk, elsőbbséget élvezzen más törekvésekkel szemben.

Engedjétek, hogy Krisztus legyen a történetetek szerzője és beteljesítője!

Legyen a Szentlélek a tanútok!

Írjatok egy olyan történetet, amelyben az út, amelyen jártok, egyenes, és amely visszavezet a mennyei otthonotokba, hogy Isten színe előtt élhessetek.

A minden jó történethez hozzátartozó viszontagság és megpróbáltatás legyen annak az eszköze, hogy közelebb kerültök Jézus Krisztushoz, és még inkább hasonlóvá váltok Őhozzá.

Írjatok olyan történetet, amelyben felismeritek, hogy a mennyek nyitva állnak. Tegyetek fel olyan kérdéseket, amelyekre nem tudjátok a választ, tudva, hogy Isten kész megismertetni veletek az Ő akaratát a Szentlélek által.

Szóljanak a történeteitek a hitről, Példaképeteket, a Szabadító Jézus Krisztust követve. Jézus Krisztus nevében, ámen.