Egy százalékkal jobb
A változásra irányuló minden egyes erőfeszítésünk, bármely aprónak tűnjön is a mi számunkra, talán a leginkább számít az életünkben.
Nagy-Britannia nemzeti kerékpáros válogatottja több mint egy évszázadon keresztül a kerékpáros világ balekjának számított. A középszerűségben megrekedt brit kerékpárosok az olimpiai játékok száz éve alatt csupán néhány aranyérmet nyertek, és a kerékpárosok számára a fénypontot jelentő eseményen, a háromhetes Tour de France-on még ennél is gyengébben teljesítettek – ott 110 éven át nem nyert brit kerékpáros. Olyan szánalmas helyzetben voltak, hogy néhány kerékpárkészítő nem volt hajlandó a briteknek kerékpárokat eladni, attól tartva, hogy ez örökre foltot ejtene a nehezen megszerzett hírnevükön. És bár irgalmatlan mennyiségű forrást fordítottak élvonalbeli technikára és hipermodern edzésformákra, semmi nem jött be nekik.
Vagyis egészen 2003-ig semmi, amikor is történt egy alig észlelhető változás, mely örökre megváltoztatta a brit kerékpározás pályaívét. Ez az új megközelítés egy ígérettel járó örök tantételt is felfedett a saját magunk fejlesztését célzó, gyakran zavarodottságba fulladó halandó törekvésünket illetően. Mi történt hát a brit kerékpározással, ami nagyon is vonatkozik azon személyes törekvésünkre, hogy Isten jobb leányai és fiai legyünk?
2003-ban alkalmazták Sir Dave Brailsfordot. A korábbi edzőkkel ellentétben, akik drámai, egyik napról a másikra történő fordulatot próbáltak elérni, Sir Brailsford egy olyan stratégia mellett kötelezte el magát, amelyet ő „a csekély nyereség halmozódása” névvel illetett. Ez apró változások bevezetését jelentette mindenben. A kulcsfontosságú statisztikák állandó mérését, valamint a konkrét gyengeségek célbavételét jelentette.
Ez rokoni vonásokat mutat a lámánita Sámuel „körültekintően jár”1 megfogalmazásával. Ez a tágabb, átfogóbb látószög elkerüli annak a csapdáját, hogy rövidlátóan csupán a kézenfekvő, nyilvánvaló gondra vagy bűnre összpontosítsunk. Brailsford szavaival élve „az alapelv teljes egészében abból az elképzelésből származott, hogy ha darabjaira tudunk szedni mindent, ami csak eszünkbe jut a kerékpározást illetően, majd 1 százalékkal javítani tudunk ezeken, akkor mindez együttesen jelentős fejlődést fog eredményezni.”2
A megközelítésmódja jól illeszkedik az Úréhoz, aki tanított nekünk az 1 százalék döntő voltáról – akár még a 99 százalék kárára is. Természetesen itt az evangélium azon felszólítását tanította, hogy keressük meg a szükséget látó egyéneket. De mi lenne, ha ugyanezt a tantételt az evangélium igen édes és ízletes második alapelvére, a bűnbánatra is alkalmaznánk? Ahelyett, hogy megakasztanának minket a bűn és a bűnbánat közötti forgások és drámai kilengések, mi lenne, ha úgy közelítenénk meg a dolgokat, hogy leszűkítjük, mire összpontosítunk, miközben ki is tágítjuk azt? Ahelyett, hogy mindent megpróbálnánk tökéletessé tenni, mi lenne, ha egy dolgot céloznánk meg?
Például mi lenne, ha a helyzetetek új, tágabb látószögű felmérésekor felfedeznétek, hogy elhanyagoltátok a Mormon könyve mindennapos olvasását? Ahelyett, hogy egy éjszaka alatt kétségbeesetten átrágnátok magatokat mind a 629 oldalon, inkább elköteleznétek magatokat, hogy csupán 1 százalékát olvassátok el – ez mindössze napi hat oldal –, vagy annyit, amennyi a jelen helyzetetekben kezelhető? A kis, ámde állandó csekély nyereségek halmozása az életünkben végül vajon elvezethet még a legbosszantóbb személyes hiányosságaink feletti győzelemhez is? Vajon ez a falatonkénti megközelítés tényleg működhet a fogyatkozásaink esetében?
Nos, James Clear, az elismert író szerint ez a stratégia nagyban megnöveli az esélyeinket. Azt állítja, hogy „a szokás nem más, mint »az önfejlesztés kamatos kamata«. Ha minden egyes nap csupán 1 százalékkal jobb tudsz lenni valamiben, akkor az év végére… 37-szer jobb leszel.”3
Brailsford apró vívmányai nyilvánvaló dolgokkal kezdődtek, amilyen a felszerelés, a mezek anyaga, valamint az edzésminták. Azonban a csapata nem állt meg itt. Tovább kerestek 1 százaléknyi fejlesztenivalókat olyan mellőzött és meglepő területeken, amilyen a táplálkozás, sőt, a karbantartás apróságai. Idővel ez a rengeteg apró javulás olyan megdöbbentő eredményekké állt össze, amelyek előbb bekövetkeztek, mint azt bárki gondolta volna. Ezek valóban a „sort sorra, előírást előírásra, itt egy kicsit és ott egy kicsit”4 örök tantételét alkalmazták.
Vajon az apró kiigazítások véghez viszik azt a „hatalmas változást”5, amelyre vágytok? Ha helyesen alkalmazzátok, akkor 99 százalékban biztos vagyok abban, hogy igen. Azonban ennek a megközelítésnek van egy feltétele: az apró javulások halmozódásához következetes, napról napra kitartó erőfeszítésre van szükség. És bár valószínűleg nem leszünk tökéletesek, el kell határoznunk azt, hogy a kitartásunkat türelemmel párosítjuk. Tegyétek ezt, és akkor a fokozott igazlelkűség édes jutalmai meghozzák nektek a vágyott örömöt és békességet. Russell M. Nelson elnök tanítását idézve: „Nincs semmi, ami felszabadítóbb, nemesítőbb vagy létfontosságúbb lenne egyéni fejlődésünk szempontjából, mint a bűnbánatnak szentelt rendszeres, napi figyelem. A bűnbánat nem egy egyszeri esemény, hanem egy folyamat. Ez jelenti a boldogság és a nyugodt lelkiismeret kulcsát. Hittel társítva a bűnbánat feltárja előttünk a kaput Jézus Krisztus engesztelésének hatalma előtt.”6
Ami a bűnbánat előfeltételét, a hitet illeti, a szentírások világosan fogalmaznak: Eleinte csupán „egy cseppnyi hit”7 az, amit elvárnak tőlünk. És ha mentálisan létre tudjuk hozni ezt a „mustármag[ot]” 8, akkor mi is váratlan és kivételes javulásokra számíthatunk az életünkben. Ne feledjétek azonban, hogy miként mi sem próbálnánk meg egyik napról a másikra Attila hun királyból Teréz anyává válni, úgy a javulási mintáinkat is fokozatosan kell átgyúrnunk. Még ha nagy változtatásokra van is szükség az életetekben, akkor is kezdjétek kicsiben. Ez különösen igaz akkor, ha túlterheltnek vagy elcsüggedtnek érzitek magatokat.
Ez a folyamat nem mindig egyenes úton éri el a célját. Még a leginkább eltökéltek esetében is lehetnek visszaesések. Mivel a saját életemben már megtapasztaltam az ebből eredő bosszúságot, tudom, hogy időnként úgy tűnhet, mintha 1 százalékot mentem volna előre, 2 százalékot pedig vissza. Azonban ha tántoríthatatlanok maradunk azon eltökéltségünkben, miszerint következetesen előássuk ezeket az 1 százaléknyi javulásokat, akkor Ő, aki a „fájdalmainkat hordozá”9, minden bizonnyal minket is hordozni fog.
Nyilván, ha komoly bűnökbe keveredtünk, akkor az Úr egyértelműen és határozottan elvárja, hogy hagyjuk abba, kérjünk segítséget a püspökünktől, és azonnal forduljunk el az ilyesfajta cselekedetektől. Azonban miként arra David A. Bednar elder felhívta a figyelmünket: „Az Úr azt szeretné, ha lelki fejlődésünkhöz apró, rendszeres, egyre növekvő lépéseket tennénk. A halandóság egyik elsődleges, egy életen át tartó célja, hogy felkészüljünk arra, hogy ártatlanul járjunk Isten előtt; és ezt nem szórványosan kitörő intenzív lelki erőfeszítések eredményezik majd.”10
Vajon a bűnbánatnak és a valódi változásnak ez a leegyszerűsített megközelítésmódja tényleg működik? Átfogalmazva: vajon a pedál próbája a tekerés? Gondoljatok bele, mi történt a brit kerékpározással az elmúlt két évtizedben, ennek a szemléletnek a bevezetése óta. Megdöbbentő, de már hat alkalommal nyerték meg brit kerékpárosok a legendás Tour de France-ot. A legutóbbi négy olimpián Nagy-Britannia volt a legsikeresebb ország a különböző kerékpáros számokban. A nemrég lezajlott tokiói olimpián pedig az Egyesült Királyság minden más országnál több aranyérmet nyert kerékpározásban.
A brit kerékpárversenyzők fényképeit készítette, a bal felső képtől az óra járásával megegyező irányban: Friedemann Vogel, John Giles, és Greg Baker/Getty Images
Azonban a világi ezüstöt és aranyat messze túlragyogja az a becses ígéret az örökkévalósághoz vezető utunkon, miszerint Isten „diadalra vezet minket a Krisztusban”11. És midőn elkötelezzük magunkat az apró, ám állandó javulások mellett, megígérik nekünk „a dicsőségnek hervadatlan koronáját”12. E soha el nem halványítható ragyogást élvezve felhívást intézek hozzátok, hogy vizsgáljátok meg az életeteket és nézzétek meg, mi az, ami egy helyben tart vagy lelassít benneteket a szövetség ösvényén. Aztán nézzetek még jobban körül. Keressetek olyan szerény, ámde kivitelezhető javítanivalókat az életetekben, amelyek a kicsivel jobbá válás édes örömét eredményezhetik.
Ne feledjétek, Dávid csupán egyetlen apró követ használt, azzal döntötte le a legyőzhetetlennek látszó óriást. Azonban négy másik köve is kéznél volt. Hasonlóképp, az ifjú Alma gonosz hajlamait és örök rendeltetését is egy egyszerű, szembeszökő gondolat változtatta meg – visszaemlékezett az apja tanításaira Jézus Krisztus szabadító kegyelméről. És így van ez a Szabadítónkkal is, aki bár bűntelen volt, „először nem kapott a teljességből, hanem kegyelemről kegyelemre haladt, míg teljességet nem kapott”13.
Ő, aki tudja, hogy mikor esik a földre egy veréb, aki ugyanúgy összpontosít a percre, mint az életünk jelentős pillanataira, és aki most is készen áll arra, hogy segítsen nektek abban, ami a konferenciáról kimenve az 1 százalékos törekvésetek lesz. Mert a változásra irányuló minden egyes erőfeszítésünk, bármely aprónak tűnjön is a mi számunkra, talán a leginkább számít az életetünkben.
Evégre tanította Neal A. Maxwell a következőket: „Az igazlelkű vágyakozás minden egyes megnyilvánulása, a szolgálat és a hódolat minden egyes cselekedete, legyen bármilyen apró vagy fokozatos, növeli a lelki lendületünket.”14 Valóban a kis, egyszerű – és igen, akár mindössze 1 százalékos – dolgok azok, amelyek nagy dolgokat vihetnek véghez.15 A végső győzelem 100 százalékban biztos, „mindaz után, amit meg tudunk tenni”16 a mi Urunk és Szabadítónk, Jézus Krisztus hatalmán, érdemein és irgalmán keresztül. Erről teszek bizonyságot Jézus Krisztus nevében, ámen.